Open Database Alliance

Címkék

Az Oracle nemrég bejelentett terve, miszerint megvásárolja a Sun Microsystems-t, azt vetítette előre, hogy MySQL jövőbeli továbbfejlesztése majd a legnagyobb versenytárstól fog függni. A terv komoly aggodalommal töltötte el a MySQL-ben érintetteket és egyesekben némi bizonytalanságot szült a népszerű, nyílt forrású adatbázis-kezelő jövőjével kapcsolatban.

A MySQL közösség vezető fejlesztői közül néhány útjára indította az Open Database Alliance névre hallgató kezdeményezést annak érdekében, hogy az koordinálja a MySQL közösségi fejlesztését. A szövetségnek - amely jelenleg a Monty Program Ab-ből, a Percona-ból és az OpenQuery-ből áll — az a célja, hogy egy gyártósemleges környezetet teremtsen a MySQL továbbfejlesztéséhez. A tervek szerint a szervezet megpróbálja majd függetleníteni a MySQL-t az Oracle üzleti érdekeitől és egyben megpróbálja majd biztosítani, hogy a közösségnek legyen elegendő befolyása arra, hogy irányítsa a projekt sorsát.

A részletek itt és itt.

Hozzászólások

Már tudnak valami biztosat az Oracle terveiről, vagy csak előre felkészülnek a legrosszabb forgatókönyvre?
Vagy próbálnak olyan környezetet teremteni, amiben az Oracle kényszerül igazodni a "közösséghez"?
Nem gondolom, hogy ezekre a kérdésekre van válasz, csak hát megfogalmazódtak bennem.
--
не закурить! (Ne gyújts rá!) не куриться! (Ne dohányozz! Ne füstölögj!)

Az van, hogy az Oracle már korábban is meg akarta venni a mysql-t, de az nem hagyta magát, mert az Oracle-t utálni jó. Aztán hanyattvágta magát a Sun-nak, mert az már bejött nekik, de később rájöttek h a Sun is mindig csak azt akarja, meghát multiként működik, és a vezető koponyákok közül páran szétszéledtek, hogy majd megint csinálnak valamit, amitől jó lesz nekik. Aztán ez a mocsok Oracle jól kitrükközte őket, mert végül megvette az egész Sun-t, és oda lett a nagy brand: a pénzéhes mocskos multi Oracle kezére jutott az áldott kis nyurga mysql. Fujj biztos valami csunyát tesz majd vele, meg azért menetközben még utálják az Oracle-t.

Ígyhát mivel van már megint jó sok pénzük, elkezdtek szervezkedni, hogy odafűtsenek a naaaagy riválisnak, bármit is akarjon az csinálni a szegény mysql-el.

Egyébként jó nagy hülye volna az Oracle, ha hazavágná a mysql jelenlegi "ügyfélkörét" ahelyett, hogy szépen terelné őket bővített szolgáltatások, vagy egyéb saját termékek irányába. Lehet h én tévedek, de nekem nem tetszik, ahogy ezek a mysql exmuftik szervezkednek

1.7.5.2. Transactions and Atomic Operations

MySQL Server (version 3.23-max and all versions 4.0 and above) supports transactions with the InnoDB and BDB transactional storage engines. InnoDB provides full ACID compliance.

Telleg meg a BDB is.

Csakhogy

BDB support will be removed. Note that, as of MySQL 5.1, BDB isn't supported any longer.

:(
--
.

> egy meg ki sem adott termek

Nem baj, attól még létezik: http://dev.mysql.com/downloads/mysql/6.0.html

> falcon szerinted van 5.1ben?

Nem számít, a téma még mindig az, hogy "az innodb az egyetlen transaction enabled tablatipus". Ami ugye nem igaz.

> es meg mi vagyunk a trollok...

Stílus és mondanivaló alapján ...

Banknal ennel szigorubb a policy, inkabb kettovel regebbi agat hasznalunk, ha van akarcsak egy bug is, ami showstopper a migraciora nezve. Persze, ha a fejleszto meg tudja csinalni (patchelni) az jo nagyon, de akkor is kell egy hosszu tesztidoszak, mielott elesitve lenne a belso patch (kulso patch meg plane).

Az, hogy valaki DBA, nem jelenti azt, hogy testing agat hasznal prod kornyezetben, sot, inkabb az ellenkezojet. Akkor, es csakis akkor lehet testing agat ajanlani, ha semmikeppen sem elegithetok ki a kovetelmenyek stabil verzios adatbaziskezelovel, es akkor is tobbszorosen korulbastyazva. Ezt ugy is ismerem, hogy nem tartom magamat DBA-nak.
--


()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.

hint ironia

en azert irtam zamboriz baratunknak azt amit mert probaltam ravezetni h zero informacioval bir h a mysql kovetkezo 150 kiadas mit fog tudni

a stable prod kornyezetben hasznalatos verzio kizarolag 1 fajta tranzakcio enabled megoldast kinal perpill

nem mondom h mindenhova kell a tranzakcio nalunk sem kell pl. statisztika oldalakhoz ahol nem euro jon ki a tablabol :)
--
.

Hat igazabol a 6.0 laba mar felig kint van, mar a beta allapotnal tart. Ha rosszindulatu lennek, akkor mondanam, hogy kettos merce, mert ugyanakkor a meg alpha allapotu Ubuntu-k meg agyon vannak ajnarozva. De nem vagyok rosszindulatu.
Lenyeg a lenyeg: zamboriz-nak igaza van abban, hogy MySQL-hez letezik az InnoDB-n kivul is tranzakciokezelo engine, ami - ugyan meg csak betakent -, de mar ki lett adva. NagyZ erre kezdett el mindenfele elmenni, holott igazabol az eredeti kerdes szempontjabol nem lenyeges, milyen szinten all a fejlettsege ennek (illetve erdekes, de max akkor lenne erv, hogy ha meg csak svn/cvs/git trunk-bol lehetne elobanyaszni ezt az engine-t, azonban ez nem igy van).
--


()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.

Szerintem már 1000 éve erre gyúrnak. A Suntól megkapták a lét, de kiharcolták hogy maradjon opensource, most lelépnek és forkolják majd. A mysql nevet hangoztatva meg tömegével fogják váltásra rávenni az embereket, azt beindítják az emelt szintű szolgáltatást és nyomják a régi üzleti modelt. A különbség csak a Suntól kapott pénz, amit én is eltennék bármikor :)

A "kollégád" be-linket szokása szerint egy érvkényt egy angol oldalt, ütős kontrázásként. De az nem cáfolat dii véleményére, sőt inkább alátámasztja. Erre te csápolsz is hozzá. Mit gondoljon erre az ember?? Pláne azután, hogy takemeaw hírhedt arról, szereti az több nick-nevet.
(Egyébként volt smile a végén.)

Maradjunk annyiban h ha majd csápolok valamihez akkor úgy írom hogy "hujjujuj de mennyire nagyon úgyvan". Jobban belegondolok mostanában senkivel sem szoktam egyetérteni, max nem szólok hozzá. Ez már az öregedés jele. De amit írtam még korábban a "kegyetlen" előtt, az nem-e ellentétes volt a "cáfolat"-ban "elhangzottakkal"?

Egyébként a licenszeléssel kapcsolatban megmondom őszintén marhára nem látok világosan, mert az Oracle korábban tett olyan kijelentéseket felvásárlásokkal kapcsolatban h majd .szik megvenni olyant, amit ingyé megkap.

Az egy túlzottan szubjektív hsz. Tele olyan kiszólásokkal mint: "Oracle-t utálni jó", "hanyattvágta magát", "mocsok Oracle", "pénzéhes mocskos", "fujj biztos valami csunyát tesz" és hasonlók.
Nem valószínű, hogy csak a gpl licenc alatt is elérhető mysql miatt vették meg a SUN-t tokkal vonóval.

Ez az egész már onnantól kezdve szubjektív, ahogy szinte személyes ellentétek körvonalazódnak ki a mysql és az oracle vezetősége közt. Meg ahogy mozgalmat farag maga mögé ez a pár ember, valami homályos sérelem okán, miközben azért jól megszedték magukat.

Maradjunk annyiban h nekem büdös ez az egész.

szerk: ja és amondó vagyok h a mysql csak a "hordaléka" ennek a felvásárlásnak, nem erről szólt

azt hiszem penz elsosorban (de legalabbis reszben) abbol van, hogy a mysql kliens library alapbol GPL, ezert ha valaki nem GPL-es programot akar terjeszteni, amibol el akarja erni mysql adatbazist akkor fizetnie kell egy proprietary licencert (hasonloan mint ahogy regebben volt a QT-vel). ahhoz, hogy ilyen modon az ODA tudjon penzt keresni, ujra kell irnia a mysql kliens libraryt - egyebkent regebben volt valami LGPL reimplementacioja a mysql kliens librarynak, nem tudom az meg megvan-e.

- Use the Source Luke ! -

Igaz is: tök jó az Oracle az otthoni hobbi-adatbázishoz. Csak kell még vennem 2Gb RAM-ot a P3-asba, hogy elfusson. Ja, hogy max 512Mb-ot kezel a gép? Az a kis plussz kiadás úgysem számít, hiszen ez eü-ben dolgozom és dől a pénz, mint a pelyva.
Meg hát akkor is gyík a mysql, mert azt cool ember nem használ. Ha meg Oracle fog futni a legtöbb buhera-linux gépen, akkor meg majd azt kell fikázni. De addig még van egy kis idő...
Meg különben is milyen ruppótlan már a Linux is? Mekkora király már egy Dragonfly, egy HURD, vagy méginkább egy Plan9. Az tuti nem fut a szomszéd Pistikénél úgy, mint a Zubuntu. És akkor lehet méricskélni.

Üdv,
Dw.

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Melyik irányból kell olvasni, amit írtam h az jöjjön ki belőle, amire a választ írtad?
Csak úgy kérdezem, mert nem vagyok egy nagy tesztelő, mindig tanul az ember...

Mellesleg eddig valahány helyen kerestem az Oracle állásfoglalását, mindenhol azt ugatták aljas módon, hogy nem kívánnak kikúrni senkivel sem. Bár lehet h átvágták az agyamat

szerk: egyébként én javadb-t (vagy hogy a rákba hívják mostanában) használnék kis projektekben, bár biztos nem értek hozzá

Odáig rendben h ez a mottód, de én akkoris meg akarom érteni az összefüggéseket >:]
Tehát szóvá tettem h szerintem gáz, ahogy a mysql-es manus elad valamit, aztán mozgalmazik az ora ellenében h mégis megmenti, miközben szó sincsen arról h az oracle esunnyasztaná a bal fenéken, és erre azt érzékelteted h a mysql egy királyság. Bár jómagam is bőven használom pár majdnem konkurens társával egyetemben, és valahol érzem a jogosultságát ennek az életérzésnek, azért érdekelne h mi a reláció az alapvetés (márha szabad így aposztrofálnom) és ellenvetés közt. Mer nem látom, bezzeg.

Nem tudom persze, hogy mire akarod használni az Oracle-t, mert az való igaz, hogy vannak olyan alkalmazások, amiken nagyon sokat segít a sok RAM, de ha csak fel akarod tenni, és mondjuk fejleszteni rá, vagy csak a saját kis egyfelhasználós adatbázisodat akarod tárolni benne, akkor nem kell hozzá 2G. Az 512 bőven elég.

G

azert nem artana, az itt oly sok okossagot osszeirogato oracle szakertonek,
nehanyszor elolvasni, hogy mit is tamogat az open source fejlesztoeszkozok
technologiak kozul mar jelenleg is a nagy mumus.
az adatbazis fejleszto cegek kozul azert ez a csapat merfoldekkel a tobbiek
elott jar.
egyebkent pedig a sunnak igy lehetosege van a fennmaradasra ezekben a viharos idokben.
a mysqlert meg sirjanak a phpkisfiuk.
ott a postgresql a firebird ha valaki nagyon ingyer akar adatbazist hegeszteni.
csok.

OpenBSD 4.5/i386

Végre! Eddig minden napom stresszben telt, hogy mi lesz a jövőben a MySQL-lel. :)

--
"How do you work in a team situation when all the other team members are fools and idiots?"

Miért állna érdekében az Oracle-nek bezárni, vagy lehúzni a MySQL-t? Hatalmas pénz van benne hatalmas felhasználói táborral és attól függetlenül, hogy db mindkettő, nem kifejezetten versenytársak. a VW sem azért vette meg a Skodát, hogy jól meggyilkolja :D

--
Keep it simple, stupid.

+1

Ha mar a Cisco belepett a szerver (ertsd vas) piacra, akkor az Oracle mert ne tenne? Es ehhez ugyebar legegyszerubb megvenni egy mar mukodo vasgyarat. Meg ugyebar ott a Java is..., hogy a csodalatos ZFS-rol es Diiitrészrol ne is beszeljunk Solaris-ostul. :-)))
A MySQL csak hab a tortan IMHO...

--
Medvefarm és Debian póló