Aki szereti Pratchettet annak szerintem kötelező darab :)) Kis részlet, amin épp sikerült iszonyat de nagyon felnevetnem :)
Az angolok nagy általánosságban nehéz felfogású és tunya népek voltak, nem kedvelték annyira a boszorkányégetést, mint Európa többi államai. Németországban a teutonok módszeres ügybuzgalmával épültek és lobogtak a máglyák. Még a jámbor, istenfélő skótok is, akik történelmük során hosszú, véres harcot vívtak ősellenségükkel, a skótokkal, még ők is egyszer-egyszer boszorkánymáglyákkal űzték el a hideg téli napokat, az angoloknak, azonban sosem volt igazán szívük hozzá.
Az egyik fő indok talán éppen Agnes Nutter halálában rejlett, amivel az angliai boszorkányégető láz nagyjából véget ért. A dühöngő tömeg, akiket a végsőkig megőrjített Agnes intelligenciája és gyógyítási tehetsége, egy áprilisi este fölkerekedett és a háza elé vonult, ahol ő már kabátjába bújva, készen várta őket.
– Késtetek – mondta. – Már tíz perce égnem kellene.
Ezzel fölkelt és átsétált a hirtelen elnémult tömegen, egyenesen a farakáshoz, amit sietve raktak meg a falu határában. A legenda szerint nagy nehezen fölkászálódott a máglya tetejére, megállt háttal az oszlopnak és hátratette a kezét.
– Kössétek meg jól – mondta a megdöbbent boszorkányvadásznak. Mikor pedig a falubéliek lassan lézengeni kezdtek az esemény körül, büszkén fölvetette a fejét és így szólt. – Jertek csak jóemberek, jertek közelébb, hogy lássátok, miként hal meg Anglia utolsó boszorkája. Mert boszorka vagyok, így ítéltetett, bár tudom, mi az igazi bűnöm. Legyen hát üzenet a halálom mindenkinek. Jertek közelébb, mert azt mondom jól jegyezzétek meg azoknak sorsát, kik olyan dolgokba kezdenek, mihez nem értenek.
Ezzel, állítólag, elmosolyodott és az égre nézve hozzátette. – És ez neked is szól, vén bolond.
Ez után a különös istenkáromlás után többet nem szólt, hagyta, hogy megkötözzék, betömjék a száját, ő pedig csak állt büszkén, miközben fáklyát vetettek a farakásra.
Harminc másodperccel később egy robbanás elpusztította az egész falut, felperzselt minden élőlényt a völgyben és még Halifaxben is látták a fényét.
Heves viták övezték az esetet, miszerint Isten sújtott-e le haragjával Agnes utolsó szavai hallatán, avagy a Sátán műve volt, ám nem sokkal később találtak egy üzenetet Agnes kunyhójában, ami bizonyította, hogy mindenféle isteni, vagy ördögi beavatkozást nagyban segített Agnes alsószoknyájának tartalma, ahol némi előrelátással elhelyezett negyven kiló lőport és húsz kiló ácsszeget.