Tegnap, azaz 2005. március 23.-án lezajlott a Vezeték Nélküli Internet Szolgáltatók részére szervezett első fórum, Vácott. Összesen 24 cég 46 fővel képviseltette magát. Köszönjük a DunaWEB munkatársainak a nagyszerű szervezést. Mindenképp hasznos információk hangzottak el, hiszen nem kisebb témák kaptak hangot, mint a minőségbiztosítás, a szolgáltatók által tapasztalt zavarok és ezek kezelése, az első országos Wireless adatbázis megalkotása, új tagok felvétele...
A részletes, Flamich Péter, alelnök által közzétett programterv és felhívás a itt. A részletes, Flamich Péter, alelnök által közzétett programterv és felhívás a következő volt:
Az IHM infokom 2004 kezdeményezése és a szolgáltatók eddigi csak részben működő együttműködése sarkallott arra, hogy az eddiginél szélesebb körű és meghatározott feladatokat ténylegesen ellátó, működő szerveződés létrehozását kezdeményezzem.
A szerveződés célszerűen a WISPA keretein belül vagy azzal szoros viszonyban kéne, hogy megvalósuljon, mivel az egyesület mára – a vezetőség nem kis munkája árán (némi szerénységgel) – az IHM és szakmai szervezetek számára is elismert tárgyalóképes szervezet. (pl. rendszeres törvényelőkészítési konzultáció, Internet Hungary meghívás, konferencia meghívások)
Vezeték Nélküli Szolgáltatók Magyarországi Egyesülete (Wispa) és több egyesületen kívüli vezeték nélküli Internet szolgáltatóval történt egyeztetés alapján a felvetéseket tettünk az Infokom 2004 kapcsán. Ez feladatokat jelöl ki számunkra, amelyet csak együttműködve tudunk megoldani. Működő munkaszervezetet kell felállítani és projekteket indítani megvalósításukra.
Jó lehetőséget látunk a szervezett fellépéssel a mindannyiunkat zavaró „kalóz szolgáltatások” kezelésére és legalább tárgyaló pozícióba kényszerítésére.
A többek által ismert feladatlista:
1. A Wispa által felvállalható feladatok köre:
- irányelveket készít biztonsági kérdésekben
- irányelveket készít vírusvédelemben
- irányelveket készít minőségi standardokban (és mérésükben)
- jelzavarásra döntőbizottságot hoz létre első körös véleményezési joggal
- országos rlan adatbázis elkészítése és menedzselése
2. Részünkről támogatjuk az egységes országos "RLAN térkép" létrehozását, mert így áttekinthetővé válik a szolgáltatók helyzete és a felhasznált frekvenciák területi eloszlása. A Wispa keretein kívüli szolgáltatók jelezték csatlakozási szándékukat a projekthez vagy belépéssel, vagy együttműködési megállapodással.
Ezen belül az adatbázisban:
- látható lenne, hogy hol, milyen rlan szolgáltatásokat lehet elérni (lényegében szolgáltatástérkép)
- látni lehetne, hogy milyen csatornák vannak kihasználva (egymás zavarásának elkerülése érdekében)
- hotspotok listája szerepel
3. A Wispa irányelvet készít a kültéri használatra alkalmazható berendezés csomagokról, megvizsgálja a forgalmazók kínálatát, saját ajánlást ad ki az alkalmazásra, szükség esetén beszerzi az engedélyeket. Ez tanácsadással is párosul. A használatot a rendszerbe történő regisztráció igazolhatja és pl. törzskönyv kiállítása.
4. A szélessávú hálózatok fejlesztésére irányuló pályázatok kiírásánál a kisszolgáltatók számára is elérhető feltételrendszer megjelenítését kérjük. (pl. minimum projektösszeg csökkentése)
5. Kérés az IHM felé: Az azonos tartalmú , különféleképpen megfogalmazott statisztikai adatkérések teljesítése 3 különböző szerv számára (NHH, IHM, KSH) felesleges adminisztratív többletterhet jelent. Átgondolt egységes statisztikai adatszolgáltatás nagyban könnyítene a szolgáltatók adminisztratív terhein. Ennek érdekében a Wispa esetleg vállalja egy felület kialakítását, ahol egységes formában a szolgáltatók feltölthetik adataikat és a hivatalok hozzáférést kaphatnak.
6. Kérés az IHM felé: a Wispa kapjon legális lehetőséget arra, hogy a bejelentés nélkül szolgáltatást végzőket:
- A bejelentési kötelezettségre figyelmeztesse
- A kültéri telepítéseknél egyeztetési kötelezettségre szólíthassa fel
A fentiek ismeretében kezdeményezem egy széles körű taggyűlés és wireless fórum és munkamegbeszélés megtartását a fenti témakörben, ahol az érdekellentéteket félretéve a Vezeték Nélküli Szolgáltatások és az együttműködések jövőjéről tudnánk tárgyalni. Nem utolsó sorban pedig kiderüljön, hogy valójában milyen erőt is képviselünk.
REMÉLJÜK KIDERÜLT :))