Titkosítás, biztonság, privát szféra

Elérhető a 2010 Linux Security Summit előadás tervezete

Közvetlenül a LinuxCon előtt kerül megrendezésre 2010. augusztus 9-én Boston-ban a 2010 Linux Security Summit konferencia. A rendezvény célja, hogy fórumot biztosítson a Linux kernel biztonságán dolgozó fejlesztők, kutatók és végfelhasználók közti együttműködéshez. A konferencián előadást tart többek közt Dan Walsh (Red Hat), Stephen Hemminger (Vyatta), Kees Cook (Canonical), Brad Spengler (grsecurity). A rendezvény előadástervezete itt. A LinuxCon-ra regisztráltak előtt nyitott a rendezvény.

UnrealIRCd egyik csomagjának bizonyos példányai backdoort tartalmaztak hónapokon keresztül

A nyílt forrású UnrealIRCd fejlesztői nemrég bejelentették, hogy az általuk fejlesztett IRC szerver 3.2.8.1-es verziójának tar.gz csomagját a tükörszervereken kicserélték egy backdoor-t tartalmazó csomagra. A beépített backdoor tetszőleges parancs végrehajtását teszi lehetővé a támadó számára az áldozat szerverén annak a felhasználónak a nevében, aki az IRC szervert futtatja. Úgy tűnik, hogy a csere 2009. novemberében történt (legalábbis egyes tükörszervereken). A Windows binárisokat, a CVS-t és a 3.2.8-at és az annál régebbi verziókat nem érinti a probléma. A bejelentés itt olvasható.

Nem örül a Microsoft Tavis Ormandy 0day közlésének, SA-t adott ki a sebezhetőséggel kapcsolatban

Tavis Ormandy, a Google biztonsági csoportjának tagja tegnap egy, a Microsoft Windows Help and Support Center szolgáltatását érintő sebezhetőségéről számolt be a full-disclosure levelezési listán. A Microsoft nem örül annak, hogy Ormandy ilyeténformán hozta nyilvánosságra a sebezhetőséget. A redmondi vállalat a "felelős közlés" fontosságára hívja fel a figyelmet.

Qubes: egyszer használatos VM-ek

Joanna Rutkowska és csapata az Invisible Things Labs-nél már korábban felvázolta a Qubes névre hallgató elképzelését, amely a számítógépes desktop biztonságát virtualizáció segítségével valósítaná meg. Most Joanna egy friss blogbejegyzésben arról ír, hogy kollégája, Rafal Wojtczuk egy új, a Qubes Beta 1-ben bemutatkozó "killer" funkción kezdett el dolgozni. A neve: egyszer használatos VM-ek.

Trójaival patkolt Windows liveusb-creator példányok keringenek az interneten

A liveusb-creator egy keresztplatformos segédprogram, amellyel egyszerűen lehet Live operációs rendszereket telepíteni USB pendrive-okra. Az egyik blogbejegyzés arra figyelmeztet, hogy különböző helyeken hostolva olyan liveusb-creator példányok bukkantak fel, amelyekbe rosszindulatú programot rejtettek. A liveusb-creator weboldala felhívja a figyelmet arra, hogy csak a hivatalos honlapról érdemes letölteni a szerszámot.

GoogleSharing - Firefox add-on és proxy a Google adatgyűjtése ellen

Aki úgy érzi, hogy nem tud a Google nélkül élni, de nincs megelégedve a vállalat privacy politikájával, az most segíthet magán a GoogleSharing névre hallgató megoldással. A GoogleSharing egy két részből álló megoldás. Áll egy Firefox add-on-ból és egy anonymizing proxy-ból. A GoogleSharing fals adatokat szolgáltat a Google-nek amikor a felhasználó olyan Google szolgáltatásokat vesz igénybe, amelyekhez nem kell fiókkal rendelkezni. Ilyen például a keresés, a news és képkereső szolgáltatások. A GoogleSharing használata teljesen transzparens a felhasználó számára és csak a Google felé irányuló forgalmat érinti.

Támadás érte az Apache projekt szervereit

Az Apache projekt szervereit kezelő Apache Infrastructure Team friss blogbejegyzésében arról számol be, hogy közvetlen, célzott támadás érte az infrastruktúrájukat, pontosabban azt a szervert, amelyen a hibakövető rendszerüket futtatták. Az Apache - egyebek mellett - az Atlassian JIRA megoldását használta erre a célra. A szoftvernek a brutus.apache.org szerver adott otthont, amelyen Ubuntu 8.04 LTS operációs rendszer futott.

Qubes: biztonság virtualizáción keresztül

Joanna Rutkowska

Joanna Rutkowska nem ismeretlen a HUP hűséges olvasói előtt. Többször (0, 1, 2, 3) is szerepelt már a biztonsággal kapcsolatos híradásokban. A lengyel hölgy most egy új, nyílt forrású, Linux-ra, Xen-re és X Window System-re épített operációs rendszerrel állt elő, amelynek elsődleges célja, hogy erős biztonságot nyújtson a desktop felhasználáshoz. Az operációs rendszer a Qubes névre hallgat.

Elszeparált pehelysúlyú virtuális gép minden egyes feladat számára - ez lehetne a mottója a Qubes biztonsági koncepciójának. A Joanna által bemutatott operációs rendszer csökkentené azokat a károkat, amelyeket az egyes rosszindulatú szoftverek okozhatnának a rendszerünkben. Mindezt úgy, hogy az egyes feladatok külön virtuális gépben futnának.

PDF-be ágyazott végrehajtható állomány futtatás tényleges sebezhetőség kihasználása nélkül

Didier Stevens egy blogbejegyzésben számol be arról, hogy előállított egy olyan proof-of-concept PDF fájlt, amelyből sikerült végrehajtható állományt futtatnia anélkül, hogy bármilyen sebezhetőséget is ki kellett volna használnia. Az Adobe Reader-t futtató felhasználók ugyan kapnak egy figyelmeztető ablakot azelőtt, mielőtt a futtatásra sor kerülne, de a párbeszédablakban megjelenő üzentet a hacker részben tudja befolyásolni. Egy kis social engineering-gel kombinálva felhasználható lehet parancsok, script-ek futtatására az áldozat gépén.

Microsoft: a Google Chrome nem tartja tiszteletben a privát szférád

A Microsoft egy videót tett közzé, amelyben azt kívánja demonstrálni, hogy a Google Chrome szinte minden egyes billentyűleütést, amelyet a felhasználó az "address bar"-on ejt, elküld a Google-nek. A Microsoft azt kritizálja, hogy a Google Chrome az address bar-t és a keresődobozt egy beviteli mezőben egyesíti. Ezzel szemben az IE8 ezt külön oldja meg és ezáltal jobban védi a felhasználó személyes adatait. Nem beszélve az In-private funkcióról...