Azért dráma nem kell. '95-ben, amikor a gyerek született, akkor házasodtunk össze. Hogy fussa az asszonynak rendes (kölcsönzött persze) esküvői ruhára, 2 hónapig reggelire, ebédre májkrémes kenyeret ettem. Lagzira már így sem futotta volna (nem mintha nagyon hiányzana így utólag is).
Van ismerősöm, akinek 140 körül van a nettója. Sokáig minimálbéren volt. Mégis összerakott amíg az anyjáéknál volt egy lakás beugróra, most a saját lakásában lakik, törleszti a hitelt, eljár szórakozni is módjával és elvan.
Volt iPhone-ja (hitelre), de még azt is megengedhette magának. Igaz, nem drogozik, nem bagózik, busszal jár, nem zabál, de minden nap étteremeben ebédel menüt. Mondjuk edzőtermbe nem jár, de volt, hogy eljárt teniszezni.
Így is lehet.
A másik ismerősöm, úgy, hogy az anyjáéknál lakik, ott etetik, gyakorlatilag csak magára kell költenie, ennél jóval többől nem jön ki.
Persze évi néhány fesztivál, drága (prémium) holmik stb.
Így is lehet.
Érdekes, hogy az előbbi nem sír, szerinte kijön a lóvéból. Az utóbbi folyamatosan.
--
trey @ gépház