"Akkor mi legyen? Mi legyen a fokmérő"
tőlem okosabb emberek a következő módon oldanák meg:
-összeírják, hogy szakonként mennyi emberre van szüksége (+10% biztonsági tartalék) az állami intézményeknek akkor, amikor a teljes támogatásra jelentkező abszolválja a képzést, melynek ideje képzésenként x év és nem több.
(sok szemetet biztos hogy ki kell vagdalni a képzések tantárgyaiból, hogy több értelmes dolgot tanuljon, lásd világ politikája, történelme, irodalma, plusz a matekot is megnyirbálnám picit).
ezzel kialakult a szükség-létszám.
ezen felül még kellene gondolni arra is, hogy a maradék jelentkezők közül limitált darabszámban fizetjük (részben vagy egészben, felvételi eredmények alapján pl) azoknak a képzését, akik idehaza fognak elhelyezkedni (tanulmányi szerződés 2.0 verzió) a kapitalizmusban. itt a munkáltatói szektornak volna felelőssége megszámolni, hogy 5-10 év múlva neki milyen és mennyi diplomásra van szüksége (audi, merci, flextronics, jabil, nokia, istennyila).
felteszem, ezek a multik picit jobban fizetnek a jó fejű diplomás embernek, mint a kisvállalkozások.
és a hárommillió büfészakos helyett kiképeztünk megfelelő és szükséges mennyiségű és minőségű sebészt, mentőorvost, mérnököt, matematikust, ügyvédet, pénzügyi szakembert meg egyebeket. (a bölcsésszel nem tudom mit lehetne kezdeni, az összes mekiben teljes a létszám)
természetesen az állami intézményekbe exportálandó hallgatónak az állam jelöli ki a munkahelyét, ha már egyszer ő osztotta az adóforintokat a képzésre.
(az elindulás picit szar és lassú, de a második turnus képzésekor kézzel fogható az eredmény minden oldalon)
akik ezen felül diplomát szeretnének, azoknak sajnos marad az önköltség.
alternatív verzióként azt tudom elképzelni, hogy a tüntetők és a mellettük állók elmesélik, honnan legyen pénz fenntartani az eddig működött algoritmust.
merhogy se munkahely, se adófizető, se adóbevétel nincs annyi.
--
compaq n610c
"...és micsoda zajt csapott!"