Tavaly az emberek elkapkodták a cuccot, amely úgy tűnt, hogy 200+ dolláros áron teljesen jó megoldást nyújt az OS X 3rd party gépen való futtatására. De aztán jöttek a problémák. Egyre-másra elromló modulok, nem működő funkciók, sokasodó panaszok. A felhasználók reklamációit a cég rendre kitörölte a fórumból.
Közben az OSX86 közösség egyes tagjai azt valószínűsítették, hogy az ASEM által forgalmazott EFI-X modul nem más, mint az általuk hasonló céllal előállított szoftver (Chameleon/Boot-132) "becsomagolása" egy DRM chip társaságában, amely utóbbinak az a szerepe, hogy a megakadályozza a reverse engineering-et.
Erre utaltak azok a jelek, hogy az EFI-X-szel kísértetiesen ugyanolyan problémák merültek fel, mint a szoftveres loader-ekkel, hasonló volt a kompatibilitási listájuk stb. Továbbá ha az OSX86 közösség javított egy problémát a saját megoldásában, az a javítás hamarosan felbukkant az EFI-X-ben is. Ezek ellenére az ASEM tagadta, hogy kapcsolat lenne a terméke és a Chameleon vagy a Boot-132 közt.
Egyesek úgy döntöttek, hogy szétszedik a modult és megpróbálják megfejteni, hogy mit rejt valójában. Ez nem volt könnyű feladat, de végül úgy fest, sikerült. Feltérképezték, hogy milyen hardveres összetevőkből áll. Kiderült, hogy körülbelül 10 dolláros költséggel lehetne hasonló modult teljesen megegyező komponensekkel megrendelni Tajvanból.
Az ASEM-et most azzal vádolják, hogy LGPL-t sért a modul frissítéséhez használt firmware frissítő segédprogramjával, és emellett közösségi kódokat használ fel anélkül, hogy a forrást megjelölné.
Ha ez nem lenne elég, akkor ott van még az a tény is, hogy az EFI-X 1.0-s verziója nem képes a nemrég kiadott Snow Leopard futtatására. Akik az újabb OS X-et akarják ily módon futtatni, azoknak meg kell vásárolniuk az EFI-X 1.1-es verzióját újabb 200+ dollárért.
A Tom's Hardware cikke itt olvasható.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 6927 megtekintés
Hozzászólások
Aki osx86 helyett ilyen szart vett 200 dolcsiért, az meg is érdemli...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó a csavarhúzó és jó a véső is, persze csak ha nem akarunk vésővel csavart húzni. :)
Nem értem az ilyen embereket. Ha Mac kell vegyen és ne gagyizzon már!
A pitiségre csak rábaszni lehet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez megint egy olyan meddo vita, amibe mar elore tudom, hogy ertelmetlen belemenni. Nyilvan ha mar penzkoltesrol szol a dolog, akkor persze, vegyen Mac-et, es kesz. Am ha valaki nem akar vakon kidobalni 700+ dollart az ablakon, csak azert, hogy kideruljon: szamara ilyen vagy olyan okbol nem jo a Mac, akkor nagyon is jo dolog az OSX86. Maga a hardver - akarmennyire is allitjak hogy minosegi, meg minden - annyival nem jobb, hogy ennyi penzt kiadjon erte az ember - hiszen mar jelenleg is rendelkezik valamilyen hardverrel, amit jo esellyel csak akkor erne meg lecserelni, ha a Mac mint oprendszer tenyleg annyival jobbnak bizonyul, mint amit jelenleg hasznal - ezt viszont kiprobalas nelkul nem tudja az ember megmondani ranezesre.
En peldaul most a melohelyi gepemre raktam fel egy OSX86-ot, mert a ceg a jovoben tervezi, hogy Mac gepekre valtja le a kliensgepparkot. Mivel eleg valtozatos dolgokat csinalok a rendszerben, el kell tudnom donteni, hogy kepes vagyok-e OS X alatt dolgozni, vagy sem - vagyis merem az atbootolasok szamat, Igy tehat preventiv jelleggel fel tudok keszulni magara a platformra, es amikor eljon a tenyleges valtas ideje, nem azon kell idegeskednem, hogy hogyan tudom kialakitani a kornyezetemet, hanem szepen backupbol helyreallitom a home-mat es ennyi. Van idom felkeszulni.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De ugye figyelembe veszed, hogy az ilyen OSX86-ozás mind élményben, mind működésben egyáltalán nem azonos egy igazi Mac géppel?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem rossz a Hackli!
Nekem volt Minim (G4 1,42 Mhz 1 GB Ram és MDD G4 1.25 Mhz 1.5 GB Ram)
Most Intel-es Hackli. és különbséget csak pozitív írányban érzek. A telepítés sem bonyolultabb mint bármelyik Linux disztróé .
És a gép kb 80 ezerből kijött!
És amúgy ez a efi-x cucc tök fölösleges, mert a patch-elt telepítő dvd-k tartalmazzák a rendszerbetöltőt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én még sosem láttam közelről eredeti apple gépet. Ezért aztán egyáltalán nem zavar az erdeti apple "élmény" hiánya. Viszont a 150k árú gépen ugyanazt meg lehet csinálni, mint a 700k "értékű" eredeti almás masinán.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Távol álljon tőlem, hogy az Apple-t védjem, de azért ezt így túlzásnak érzem... Azt nem vitatom, hogy az almás gépek alaposan túl vannak árazva, de azért megnézném, hogy te 150k bruttóból (mert ugye a 700k-s Mac Pro is bruttó 700k) te kihoznál egy olyan gépet, amiben egy kétprocis alaplap van négymagos Nehalem Xeonnal, 3GB ECC DDR3 rammal, 2 vinyóval és a többi körítéssel.
Nagyker árakkal számolva csak az alaplap+proci+memória több, mint 150k. Szóval lehet, hogy te összeraksz ennyi pénzből egy ultragagyi AMD konfigot Tomato alaplappal és non-ECC memóriákkal, csak azt nem venném a Mac Pro-val egy kalap alá.
Ha legalább 250k-t írsz, akkor nem szóltam volna.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
http://img8.imageshack.us/img8/7521/macproo.png
Aki ezt a gepet osszerakja akkor akarhogyan is 150 ezerbol, az kap egy pirospontot. :)
Ja igen, a gepben legyen vizhutes is rendesen megtervezve, illetve a gephaz oldal legyen a wifi antenna, legyen mindemellet teljesen hangtalan, jarjon hozza default valami oprendszer stb. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg modularisan lehessen benne ki-be pakolgatni a dolgokat, tehat ne chieftec hazban legyen.... :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem azt írtam, hogy azonos gépet kapsz 150-ért, hanem azt hogy teljesen használható!
És az apple gép a többszörös árával nam nyújt arányosan többet...
Egyébként a 700k apple gép csak egy procis...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te latod a kepet amit linkeltem? 730 ezer HUF kb.. es TWO Quad Core XEON. Nehalemmel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nyilván erre gondol.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Qrvára nem érdekekel, hogy amerikában mennyibe kerül. Lejjebb már belikelték a hazai árakat, de itt van még egyszer.
http://store.apple.hu/IMC-Apple-Store/WebObjects/Asto.woa/wa/record?id=…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engem meg nem érdekel mennyibe kerul Magyarorszagon. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tulképpen a hazai ára se érdekel engem sem, mivel ilyenem valszeg sosem lesz :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megertem, aki egy 150 ezres gepen eltud ugyanugy vegezni mindenfelefajta dolgot ugyanugy mint egy 700 ezres gepen, annak nem is kell iyen. :)
[/troll]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem azt írtam, hogy azonos gépet kapsz 150-ért, hanem azt hogy teljesen használható!
Jahát persze, sőt 30 ezerért is tudsz olyan gépet venni ami "teljesen használható"...
És az apple gép a többszörös árával nam nyújt arányosan többet...
Ezt nem vitattam, csak azt, hogy te árban jobban túlzol lefele, mint az Apple felfele.
Egyébként a 700k apple gép csak egy procis...
Én is egy procisról beszéltem, de attól még az egy Nehalem Xeon gép, kétprocis alaplappal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De most megint a dzsunka van hasonlitva egy brand geppel.
Nezzel dell, ibm, istenfasza gyartotol hasonlo kategoriaju workstationt, ahhoz merd az arat.
+ lasd elottem szolok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megmondom oszinten, hogy hasznaltam osx86-ot es "nativ" macet is, es sem "elmenyben", sem mukodesben nem tapasztalok jelentos kulonbseget, azt leszamitva, hogy a PC feleannyiba kerult, es egyes alkatreszeire tobb a garancia. A design hidegen hagy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jaja, a garancia. Alplapra 3 év videó karira 2 ramokra élettartam.... stb
Ezt ennyiért nem kapod meg az Almától.
A felhasználói élmény meg ugyanaz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mind működésben, mind élményben elmarad a hivatalos Mac mini, minimális hardverével, egy 4magos processzoros, 4GB rammal, és integrált vga helyett valódi gpus vga kártyával szerelt pc/hackintosh mögött:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megfelelo hardverrel eszre sem veszed. Annyi hatranya van az egesznek, hogy egy picit korultekintonek kell lenni hardvervasarlaskor. Nekem peldaul a Sempron64-es procival, 2G RAM-mal felszerelt gepem egy kolcson nVidia kartyaval tokeletesen hasitott. Amikor vissza kellett tennem az ATi kartyamat, volt egy kis visszaeses - de csak az effektek teren, maga a Mac nem valt hasznalhatatlanna. El is lett hatarozva egy nVidia kartya megvetele.
A melohelyi gepemmel van egy kis gond, ott csak a 10.5.4 fut stabilan, de az a gep eleg... hat szoval mindenfele alkatreszekbol all, meg a Windowsnak is van baja vele, szoval jot nem vartam.
Azonban az OSX86 meg mindig tobb hardverrel mukodik egyutt, mint ami feketelistas, tehat gyakorlatilag elmondhato az, hogy egy mar meglevo, normalisan osszerakott gepre szinte fajdalommentesen felrakhato a Mac eleterzes. Sem elmenyben, sem mukodeseben egyaltalan semmi kulonbseg nem eszlelheto. Mind az effektek mukodnek, mind a mukodes sebessege megfelelo. Kevesebb baj van vele, mint egy altalanos XP telepitessel/hasznalattal.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szoftver szinten igazad van. De sokan elfelejtik, hogy amikor azt mondják a Mac tulajok, hogy a hardvert is más, akkor mindenki a CPU-ra, meg a RAM-ra gondol, pedig itt inkább apróságok adják az "Apple életérzést" (ez mekkora bullshit kifejezés). Mondok egy példát. Szeretek ágyban fekve netezni, dolgozni. Számtalanszor volt, hogy lábbal vagy térddel megfeszítettem a Macbook tápkábelét. Egy mezei notebook esetén párszor kitéptem volna már a csatlakozót. Azonban a mágneses csatlakozó nem hagyta eltörni a kábelt, hanem egyszerűen "szétcsúszott". Ez csak egy pici apróság, de az ilyen apróságok miatt érzem úgy, hogy pluszt kaptam a korábban 100e Ft-tal drágábban vett Clevo notebookomhoz képest.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
akartad mondani a korábban 100e Ft-tal olcsóbban vett Clevo notebookodhoz képest.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tévedsz. A Clevo-t 400e Ft-ért vettem, a Macbookot pedig 300e Ft-ért. Természetesen pár év különbség volt a két gép közt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt most elmeséltem a notebookos kollégámnak, ő csak annyit fűzött hozzá, hogy "nem láttam még olyan gyökeret, aki 400 ezerért Clevo notebookot vett volna" :))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lesz.rom, hogy a gyökér kollégád mit mond. :)
Akkor amikor vettem (2004 környékén), ár/érték arányban ez volt elérhető a cégem számára. Egy ilyen P4 3GHz-es, 17"-os, ATI 9700-as notebook Dell-ben, vagy HP-ban akkor 600e-700e Ft körül volt. Annyit meg nem adtam érte. Mai napig húzza az igát második notiként a Macbookom mellett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor most javíts ki ha tévedek, de ha jól értem, akkor egy sok évvel ezelőtti notebookot (amikor még jóval drágábbak voltak ezen számítástechnikai eszközök) vettél 400 ezerért, ami 17"-es képernyővel volt meg (akkoriban) hiper-szuper videokártyával, majd most sok évvel később vettél egy 13"-as képernyőjű (legolcsóbb Apple) MacBookot, alsókategóriás videokártyával és elégedetten hátradőlsz, hogy a MacBook jobban megérte, mert olcsóbban vetted, ráadásul a MagSafe csatlakozó miatt összehasonlíthatatlanul többet kaptál a pénzedért. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem meg egyszeruen oldalra esik a tapkabel, es eselytelen vagyok megfesziteni, plusz azert idonkent korbe szoktam nezni, nem csak elek bele a vakvilagba. Es en is szoktam agyban laptopozni.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Nekem meg egyszeruen oldalra esik a tapkabel, es eselytelen vagyok megfesziteni"
Nekem a konnektor jobb oldalon van. A tápkábel megkerüli a gépet és bal oldalon csatlakozik a gépbe, így gyakran fennáll a veszélye, hogy megfeszül.
"nem csak elek bele a vakvilagba"
Én is rendkívül vigyázok a dolgaimra, de néha nem lehet elkerülni a problémákat. Ilyenkor jól jönnek az ilyen apró figyelmességek a hardver gyártójától.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Én is rendkívül vigyázok a dolgaimra, de néha nem lehet elkerülni a problémákat. Ilyenkor jól jönnek az ilyen apró figyelmességek a hardver gyártójától."
Volt már, hogy vadbarom voltam, beleakadt lában töltőkábelbe, és izomból lerántottam notit, ami repül is ugy 2 métert.
Thinkpad. Le se szarta. Na, ez az apró figyelmesség a gyártótól :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Touche' :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem van efix donglem, az asztali gépemen ezzel bootol a gyári osx, és van egy MacBook Pro-m, ügyfélnél rendszeresen használok MacPro-t. Sem élményben, sem működésben nem tapasztalok eltérést, a gépem csendesebb mint a MacPro, harmadába került és teljesítményben nagyjából pariban vannak (MacPro 2x2 magos Xeon, az én efixem egy QuadCore Core2).
A cikket olvasva, csúnyán át lettem vetve a palánkon, mindenesetre még így is megérte a beruházás. Az más kérdés, hogy nem fogok még egy efix-et venni, jelenleg a Chameleon-os megoldást nézegetem. (Na az kicsit több szopással jár mint az efix...)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miert jarna tobb szopassal? Leszedsz egy iAtkos v7-et, azon rajta van alapbol feltonna driver, a Customize menuben beallitod magadnak ami kell, es hadd szoljon.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vagy kalyway. annak még jobb is a hw támogatása.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálam az iDeneb lett a nyerő.
http://ihackintosh.org/ideneb
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálam az iDeneb lett a nyerő.
http://ihackintosh.org/ideneb
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálam is az iDeneb v1.6 Lite Edition (10.5.8) fasza!
De az előző verziói is mind jók voltak.
Meg próbáltam még a JaS féle 10.5.2-őt de a frissítésbe "belerokkant" .
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Viszont nem mindig indul el a telepito, es voltak egyeb gondok is vele. Azon felul nem tudom, a kalywaybol mi a legujabb, a iAtkos-ban jelenleg 10.5.7 van es software update-bol lehet 10.5.8-ra menni.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
lehetséges, hogy computer configfüggő is, ha nem egy Macintosh pontos klónjáról van szó. a computeren amin használom, iatkos be sem bootolt, ideneb már igen sőt telepíthető volt. viszont nem volt hang és hálózat az integrált ethernettel. kalywayel megy minden. kiadásokban el van maradva a többihez képest. ezt eddig annak tudtam be, hogy nagyobb gondot fordítanak a széles hw támogatásnak. ezek szerint van mégis olyan config, amit pont a kalyway nem szeret.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A be sem bootol problemaknak altalaba a cpus=1 veget szokott vetni, szoval... Persze, en is sokat szoptam, mire erre rajottem.
Az a gond az elmaradott verziokkal, hogy sok program mar ujabb OS-t kovetel maga ala. Pl. az uj iTunes megkoveteli a 4-es Safari-t, ami meg 10.5.6-os oprendszer minimumkovetelmenyevel jon szembe. Es ez csak fokozodni fog.
Nekem is van olyan gepem, amin a iAtkos nem nyero (melohelyi), szivom is miatta a fogamat, mert van egy-ket szolgaltatas, amit igy nem tudok kiprobalni. Mentsegere legyen mondva: nem eletbevagoan fontos dolgok.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jól látom, hogy olyan "pack" még nincs az osx86 projectben, amellyel a 10.6-os OSX-et lehet feltenni?
-----
"Egy jó kapcsolatban a társunkat az ő dolgában kell támogatni, nem a miénkben."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Állítólag van valami orosz verzió, de alternatív megoldások is léteznek.
http://forum.osx86.hu/index.php?topic=1487.msg18835;boardseen#new
De biztosan több szívás van vele, mint az előző verziókkal. Én inkább megvárom az ideneb 10.6-os verzióját.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En is kivarom az iAtkos-t mert a jelenlegi howto-khoz kell egy telepitett Leo, de gyak. csupa olyasmit irnak, amit egy jol meghekkelt telepito megcsinal siman. Meg hat... annyira azert nem surgos a valtas...
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Próbáld ki pedig a snow leó-t.
Én a hétvégén álltam át, hétfőn-kedden meg az egész céget átállítottam, hát, nagyon jó szerintem.
Csak "apróságok" vannak, de mégis sokkal jobb lett a rendszer.
Régi mbp-men sima leopard van, tegnap bekapcsoltam, hááát, így pár nap snow leozás után nagyon furcsa volt.....
A snow leo valahogy sokkal gördülékenyebb, öszecsiszoltabb. És gyorsabb! (Bár a sebességgel eddig sem volt gondom.)
Ja, de tegyél fel iLife '09-et is, az is csak apróságnak tűnik, de pl '08 iphoto a '09-es után ratyi.
Az arcfelismerés viszont VPS, egy bizonyos személyre nekem kigyűjtötte még 2 másik személy fotóit is. De tanul, mert bejelöltem az eredményhalmazból, hogy mely fotókon van ténylegesen a keresett személy, azóta csak 1 db képet tévedett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hat, egyedul otthon tudnam kiprobalni, de otthon meg nincs netem iAtkos alol az uj procival (hogy a kettonek mi koze egymashoz, azt nem tudom), szoval csak kinyomtatott howto alapjan tudnek haladni, meg elore letoltott cuccokkal... Nem tudom, egyelore meg idom sincs nagyon ra, de azt megigerhetem, hogy el fogok gondolkodni.
Az iLife 09-et tervezem megszerezni.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Demonoidon fennt van, csak az most valami rendszerhiba miatt all.
Talan fennt van publikus trackereken is, de vigyazz, van amelyik trojait rejt.
Van nekem gephez adott eredeti, csak nem tudom, hogyan tudnam neked odaadni, leven a lemezrol keszult .dmg 5 giga, ennek feltoltesere meg nem vallalkozom... :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megvarom a zold demont, vagy esetleg lehet megprobalom a tpb-t.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erre bővebben kíváncsi lennék.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"En peldaul most a melohelyi gepemre raktam fel egy OSX86-ot, mert a ceg a jovoben tervezi, hogy Mac gepekre valtja le a kliensgepparkot."
Gratula. Ezek szerint nálatok nincs válság.
Üdv,
Dw.
"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sot, audit sem. :)
--
Fontos feladatot soha ne bizz olyan gepre, amit egyedul is fel tudsz emelni!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látom Te is bekajáltad ezt a válság dolgot :-*
---
Repeat after me: I Will Use Google Before Asking Stupid Questions...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kisemberek sajnos nem csak bekajálták, de sokan az utcára is kerültek. Az ő szempontjukból valóság ez a válság, mindenki más persze hülyére keresi magát vele.
suckIT szopás minden nap! MySQL 6.0: az Oracle első áldozata?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mesterségesen gerjesztett igény.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem azt mondtam, hogy nincs valsag. Van. De ettol meg nem feltetlen fog minden ceg csodbemenni, csak azert, mert valsag idejen az a divat. Es nem is feltetlen fog minden ceg kirugasokat eszkozolni, csak azert, mert az a divat.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"a jovoben" - vagyis nem azt irtam, hogy "jovore". Tudom, harom karakter differenciat nehez eszrevenni.
Kulonben meg mi koze egyiknek a masikhoz? Ha valsag van, minden cegnek kotelezo a csod szelen egyensulyozni, vagy hogy mukodik ez? Tessen engem felvilagositani, mert hulyegyerek vagyok....
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
-1
attól függ hol laksz. USAben lakva valószínűleg igazad van. ott is túlárazott a Mac egy PChez képest, de még tolerálható mértékben. Magyarországon viszont már irreálisan túlárazott a Macintosh, olyannyira hogy USAből nézve sem éri meg Macet venni Magyarországon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A felhasználók reklamációit a cég rendre kitörölte a fórumból.
A fórumadmin magyar?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
index fórumon gyakornokoskodott :D
--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
(:))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
újszülöttnek minden vicc új:D egyébként régóta lehetett tudni parasztvakítás az efix.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mint amihez készül :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Oxi, de most már meg van a jogalapjuk hogy küldjék az ügyvédeket a diótörővel ;-)
---
Repeat after me: I Will Use Google Before Asking Stupid Questions...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem hackintoshom van otthon. Korábban g4es mac mini volt.
A váltás úgy történt, hogy összehasonlítottam az inteles mini árát egy hardverben cirka 2xer olyan erős hackintosh gép árával. Az eredmény az, hogy egy kicsit nagyobb doboz áll az asztal alatt de több száz gigával nagyobb winchi, 4xer annyi memória és erősebb proci van benne mint a macben+sok pénzem megmaradt.
A hackintos építéshez nem gagyi alkatrészeket használtam. Jó minőségű táptól kezdve mindenből a jót kell venni és nincs gond. Az eredménnyel tökéletesen elégedett vagyok. Nem valószínű, hogy a közeljövőben bármikor eredeti apple hardvert vennék (mac minit) amíg ilyen irreális árkülönbség van a hackintosh javára.
És ehhez nem kell ilyen usb butaságot megvenni csak a megfelelő hardwerelemeket kell összeválogatni az osx86 wiki szerint.
+Természetesen a Snow Leopardot megvettem. Sem az apple sem más szoftvercég nem tilthatja meg, hogy a nem általa gyártott hardverre felrakhasd a szoftverüket.
--------------
Sok ember hord Superman-pizsamát. Superman Chuck Norris-pizsamát hord.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos az OSX felhasznaloi licensze mintha tiltana...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem "mintha", hanem tiltja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Enyhe ironia gondolom azert mond valamit :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Persze. Csak nem volt smile. ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erre azért ne fogadj...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos tiltja, ugyanakkor altalaban nem szoktak csesztetni az egyeni felhasznalokat... De meg ez sem jelent semmit.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát, igen. Ettől ez még licenc sértés.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Ettől ez még licenc sértés.
Ha licenc. De ha nem licenc, akkor nyilván nem lehet licenc sértés sem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi más lenne?
"2. Permitted License Uses and Restrictions.
A. This License allows you to install and use one copy of the Apple Software on a single Apple-labeled computer at a time."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ebből csak az következik, hogy a szöveget licencnek szánták. Amíg bíróság nem mondja ki (fellebbezhetetlenül), addig nem biztos hogy licenc.
Pld: szerinted licenc-e, ha veszel tőlem egy szoftvert, ami mellé kapsz egy "licenc" feliratú papírt, amiben többek között az van, hogy a programba bevitt minden adatot a bal kezed kisujjával vagy köteles begépelni?
Szerintem nem lehet ilyet licenc-be beírni, ezért a szöveg maga nem lehet licenc, még ha én annak hívom akkor se.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezek szerint nem vagy tisztában a végfelhasználói licenc szerződés fogalmával. Ha gyártóként én kikötöm neked, hogy milyen célra használhatod a szoftvert, akkor azt neked a használat előtt el kell fogadnod. Ha nem értesz vele egyet, akkor nem használhatod azt. Ellenkező esetben köteles vagy érvényesíteni a EULA-ban leírtakat.
A licenceket nem kell bíróságnak előzetesen jóváhagynia, elbírálnia, ellenben a gyártó és a felhasználó is hivatkozhat rá vitás esetekben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyszerűen nem vagy tisztában azzal hogy mit írsz. Egy cég engem nem kényszeríthet semmire (csak a bíróság és rendőrség). Tök mindegy mi van a licencben. A lényeg hogy a bíróságon mit tud belőle érvényesíteni. Még az Apple ügyvédei szerint is az EULA a nagyon gyenge lábakon áll jogi szempontból nézve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem is kényszerít. Döntési jogod van. Elfogadhatod az EULA-t, vagy nem használod a szoftverét. Ti még komolyan nem láttatok soha licenc szerződést? Persze tudom, hogy ebben az országban mindenki sz.rik az EULA-ra, copyright-ra és hasonló "feleslegesen" korlátozó dolgokra.
"Még az Apple ügyvédei szerint is az EULA a nagyon gyenge lábakon áll jogi szempontból nézve."
Az majd kiderül a klóngyártókkal szembeni perekben, ami egyértelműen az EULA megsértéséről szól
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
te valami apple dealer vagy? mennyit húzol a gép árából? erről mesélj..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért lennék Apple dealer? Játékfejlesztéssel foglalkozom.
Aki próbálja tiszteletben tartani a szerzői- és társjogokat, az automatikusan Apple dealer?! Ez most akkor hogy? :O
Én is hasonló mentalitással kérdezek vissza. Ki vagy te? A 15 éves szomszéd warez Attika? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem. Én az a tudatos vásárló vagyok aki a megvásárolt szoftvert a magyar törényeknek megfelelően használja fel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Feltételezem, hogy a Mo.-on forgalomba hozott termékeken a magyar joggal harmonizáló tájékoztató szöveget helyeznek el a gyártók.
Windows XP Home Hun OEM csomagolásán, magyar nyelven:
1., Terjesztési Jogosultság és szerződés elfogadása
A jelen Microsoft Rendszerépítői csomag tartalmát képező egyedi szoftver licenceket vagy hardverelemeket csak ezen licencszerződés elfogadása után jogosult használni. Ezen csomag felnyitásával elfogadja ezt a licencszerződést...
13., A Licenc feltételeinek betartása
Önnek tilos akár egyedül akár harmadik személyekkel együttműködve hamisított, kalóz- vagy illegális szoftverek engedély nélküli gyártásában, többszörözésében, szállításában, átadásában vagy használatában rész vennie, továbbá Ön tartózkodni köteles a Microsoft szellemi tulajdonra vonatkozó egyéb jogainak bármilyen egyéb módon történő megsértésétől.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És ha mégis felrakom akkor majd jót röhögök az Apple-n amikor megpróbál beperelni - hozzátenném hogy a magyar bíróságon, magyar törvények alapján. Ezzel csak magát szivatja/járatja le. Ez egy szabad ország (nem úgy mint az USA) nem tilthatja meg hogy bemenjek a boltba megvegyem és feletegyem egy dzsunka-pc-re.
Attól hogy leírom egy papírra hogy levágom a kezed ha nem adsz nekem x milliót, és te aláírod, attól még ezzel nem fogja a magyar bíróság levágni a kezed.
Az más kérdés hogy ha neked nem működik megfelelően, vagy károd lesz abból hogy felinstalláltál egy MacOsX-et akkor az Apple tojhat rád magasról (ez ugyanúgy megesik ha Mac géphez vetted a Os-t). Ezért is vicces a licenc mert meg akar tiltani bizonyos dolgokat, de cserébe semmit nem biztosít.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"És ha mégis felrakom akkor majd jót röhögök az Apple-n amikor megpróbál beperelni"
Nem téged próbál beperelni, hanem a klón gyártókat. Szerinted mekkorát sz.rik a fejedre az Apple (vagy bármelyik más gyártó), hogy Balkán Pistike mit használ a koszvadt dzsunka PC-jén?! :)
"Ezzel csak magát szivatja/járatja le."
Mivel?! Beperelt már téged bármelyik szoftver gyártó, hogy már le is járatja magát?! :O
"Ez egy szabad ország (nem úgy mint az USA) nem tilthatja meg hogy bemenjek a boltba megvegyem és feletegyem egy dzsunka-pc-re."
Értem. Tehát számodra az a szabad ország, ahol következmények nélkül sz.rhatsz a jogra és a törvényekre. Gratulálok! Mondjuk ettől még az USA nem lesz "szabad ország". Amit te itt vázolsz, azt az okosok anarchiának hívják - erős túlzással. Egy szabad országban is azt tehetsz meg, amit a törvények megengednek. Csak egy szabad országban olyan törvényekt hoznak, hogy szabadnak érezhesd magad. De ebbe ne menjünk bele, mert offtopic.
"Ezért is vicces a licenc mert meg akar tiltani bizonyos dolgokat, de cserébe semmit nem biztosít."
Mint ahogy vicces a copyright is, hiszen megvetted a szoftvert, mégsem másolhatod és telepítheted orba-szájba. Jó, tudom! Magyarországon Varez Pistike mindenki szomszédja, így ez nem szempont. Meg úgy általában tojik mindenki a szoftverekkel kapcsolatos jogokra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mondjuk csak elmeleti sikon vegiggondoltam a dolgot: van egy legalisan, penzert megvasarolt szoftverem, amit hasznalok, csak megsertem az EULA azon pontjat, hogy nem alma logos gepen fut. Akkor en most warezolo szoftverkaloz vagyok? Hozzateszem, hogy mindemellett van egy szinten legalisan megvett apple gep, hasonloan legalis szoftverpeldannyal (nem, nem ugyanaz fut rajtuk...)
Mindamellett, hogy betu szerint ez serti az EULA-t, nem erzem magam arcatlan szoftvertolvajnak vagy anarchistanak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne keverd a copyright-ot és az EULA-t. Ez esetben nem a szerzői jog megsértésével fog vádolni a gyártó, hanem a licenc szerződés megsértésével. A kettő nem ugyanaz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igenis attól lesz szabad ország az usa. A hardverhez kötött szoftver monopoliumépítés. Tröszt és monopóliumellenes törvények amerikában már az 1900as évek elején megszülettek.
Ezért is áll gyenge lábakon (magyarul a törvénytelenség határán) az Apple EULA nevű irományának ez a pontja.
Pont a tröszt és monopoliumellenes törvények miatt perelik most az applet a hatályos amerikai törvények szerinti "merész" EULA miatt.
Nem kell itt Magyarországot fikázni meg Warez pistikézni. Nem erről van szó. Én is megvettem az új osx-et. De oda és olyan gépre teszem fel amelyikre és ahová csak akarom. Ezt megtiltani pedig maximum a magyar törvénhozás tudná és nem egy amerikai cég EULA nevű irománya.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A hardverhez kötött szoftver monopoliumépítés."
Ebben egyetértünk. Értsd meg, hogy én nem az Apple-t védem, csak azt mondom, hogy ha jogkövető magatartást kívánok folytatni, akkor JELENLEG el kell fogadnom az EULA rendelkezéseit, amíg a bíróság másképp nem határoz. Ennyit állítok és nem többet.
"Tröszt és monopóliumellenes törvények amerikában már az 1900as évek elején megszülettek."
Látjuk is, hogy mennyit érnek. Eddig csak Európában emlékszem komoly büntetésekre (Intel, Microsoft).
"Nem kell itt Magyarországot fikázni meg Warez pistikézni."
Nem Mo-ot fikáztam, hanem az emberek hozzáállását (tisztelet a kivételnek), amikor szoftverek jogi megítéléséről van szó.
"Én is megvettem az új osx-et."
Gondolom ez mindig így volt és most is az eredeti telepítő DVD-ről pakoltad fel a dzsunka PC-re a MacOSX 10.6-ot, nem pedig egy OSX86 iso-ról. Tehát teljesen jogkövető módon álltál és állsz a szoftverekhez, ugye?
"De oda és olyan gépre teszem fel amelyikre és ahová csak akarom."
Aha. Mert ha te ezt mondod, akkor így is van! LOL! :)
"Ezt megtiltani pedig maximum a magyar törvénhozás tudná és nem egy amerikai cég EULA nevű irománya."
Csak szólok, hogy évtizedek óta ott fityeg magyarul az EULA minden szoftveren. Gondolom az a szó is mond valamit, hogy jogharmonizáció. Én nem vagyok jogász, de nagyobb esélyét látom annak, hogy egy vita esetén az EULA tulajdonosának adna igazat a bíróság és nem az EULA-t be nem tartó ügyfélnek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> ha jogkövető magatartást kívánok folytatni, akkor JELENLEG el kell fogadnom az EULA rendelkezéseit, amíg a bíróság másképp nem határoz.
Az nem jogkövető magatartás, hanem EULA-követő magatartás. Az meg a te magánügyed, hogy elfogadod-e az EULA rendelkezéseit vagy sem. Magánügyet, egyéni ízlésből fakadó döntést pedig meg nem kérünk számon másokon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kérd meg szépen az Apple-t, hogy pereljen be az EULA megsértése miatt és akkor majd rájössz, hogy jogkövető- és magánügy-e! XD
Egyébként várjuk meg a klóngyártók perének a végét. Az nagyon sok mindent el fog árulni az EULA vs. antitröszt törvények erejéről.
Arról meg nincs kétségem, hogy egy olyan országban (értsd Magyarország) milyen ítélet fog születni hasonló esetben, ahol a perek 98%-ban a felperesnek adnak igazat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látom kifogytál az érvekből. Értem én, hogy szoftver gyártóként szeretnéd ha az EULA, a szoftver licenc nagyobb hatalmat adna az Apple-nek, és ezzel együtt neked, de ez szerencsére nem így működik. Legalábbis ott nem, ahol még adnak a fogyasztóvédelemre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kifogytam az érvekből? Arra próbáltam utalni, hogy te ÖNHATALMÚLAG dönthetsz úgy, hogy az EULA sz.rt sem ér, de akkor majd ha perlnek érte, akkor ne csodálkozz, ha viszi a végrehajtó a házad. Na, jó ez túlzás. :)
Ha az EULA-nak annyira nem lenne ereje, akkor gondolod, hogy a Psystar csődvédelembe menekült volna 250e USD tartozással?! :)
Értem én, hogy magánemberként nem kell itthon tartani mondjuk az Apple-től, Microsofttól, vagy Adobe-tól. De indíts egy Apple klón gyártó céget Magyarországon és rájössz, hogy sokkal hamarabb vége lesz a pernek, mint az USA-ban, annak ellenére, hogy ismerjük az itthoni bíróságok túlterheltségét.
"és ezzel együtt neked"
Hát, itt meg is dőlt az érvrendszered, ugyanis engem aztán rohadtul nem érint fejlesztőként az Apple EULA be nem tartása, sőt. Az én érdekem az, hogy minél többen használjanak - akár dzsunka Mac-et is -, mert annyival több potenciális vevőm van. Ettől még az EULA szegésről meg van a véleményem, amit ismersz. A copyright sértés az egy másik történet...
"Legalábbis ott nem, ahol még adnak a fogyasztóvédelemre."
Ez az ország pedig Magyarország, ugye?! LOL! XDDDD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Kifogytam az érvekből?
Igen, kifogytál. A jog elvonásra se tudtál érvet írni, nincs előrehaladás.
> ugyanis engem aztán rohadtul nem érint fejlesztőként az Apple EULA be nem tartása
Téged nyilván a saját EULÁ-d be (nem) tartása érint. Szeretnéd, ha az EULÁ-knak minél nagyobb hatalmuk lehetne a fogyasztókon, mert ezzel a te EULÁ-d hatalma is megnő. Erre gondoltam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A jog elvonásra se tudtál érvet írni,"
Milyen jog elvonásról beszélsz pontosan?
Láttad az általam használt EULA-t, hogy ennyire osztod az észt? :)
Gondolom ők is olyan okosan álltak hozzá a licenc kérdéshez, mint te. Meglett az eredménye. :)
http://hup.hu/cikkek/20090923/ismet_gyozott_a_gpl_a_birosagon
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért talán van különbség aközt, hogy valamit nem tehetsz meg és aközt, hogy bármit megtehetsz, de... :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tudom, hogy olvastad-e, de ez az egész nem erről szólt. Hanem arról, hogy a licenc szerződés betartása, be nem tartása milyen következményeket vonhat maga után. Én azt állítottam, hogy igenis be kell tartani, mert bármikor jöhet olyan szituáció, amiben az ember megütheti a bokáját. Zamboriz és Lory úgy gondolja, hogy ők bármikor áthághatják az EULA-t, ha megvették a szoftvert, mert nekik a gyártó nem mondhatja meg, hogy mit csináljanak egy kifizetett szoftverrel. Lory konkrétan lehülyézett amiatt, hogy én úgy gondoltam, hogy az EULA megsértése törvénysértő is és egy esetleges polgári per esetén elmarasztaló ítéletre számíthat. Majd néhány órával később trey felrakott egy hírt, a GPL licenc megsértése miatt elmarasztalt cégről. Azóta mindketten hallgatnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én értem miről szól a szál. Mindössze annyit akartam hozzáfűzni, hogy polgári peres ügyben, gondolom nem mindegy, hogy mit ír elő az EULA. Azt, hogy valamit nem tehetsz meg a szoftverrel (nem teheted bármilyen gépre), vagy hogy bármit megtehetsz vele, csak add tovább a kódot, ha terjeszted, meg a neveket ne piszkáld stb.
Meg gondolom a MS OEM Windowsával nincs ilyen gond itt, hiába azt is csak azon a gépen használhatod elvileg, amivel megvetted és rajta van a matrica. De ha veszel egy dobozost, akkor azt rátelepítheted a mosógépre is, ha tudod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem. Te azt mondtad hogy a gyártó kikötheti nekem hogy hogyan használhatom fel a szoftvert. Hát nem. Nem kötheti ki. Addig amíg nem úgy használom fel hogy ebből a gyártónak anyagi kára lenne addig mehet a bíróságra, de ott ki fogják röhögni. Attól hogy megsérült a szoftvergyártó pici lelke mert én az automata budimon futtatom a programját, attól még nem fognak neki kártérítést megítélni.
Hogy is néz ki egy licenc:
Nem lehet másolni, nem lehet visszafejteni (a szerzői jog miatt tényleg egyiket sem szabad, bár visszafejteni lehetne ha csak "ötleteket" akarsz szerezni, viszont azt szinte lehetetlen bebizonyítani hogy tényleg csináltad). Ha több példányban futtatod pl. virtuális gépen akkor vedd meg több példányban/vedd meg a drágább verziót (ez mind olyan hogy ha nem teszed akkor anyagi kárt okozhatsz a gyártónak- az olcsóbb kommersz verzióban ez a lehetőség nincs meg, vedd meg a drágábbat)
Plusz még jön az hogy vállalnak-e akármilyen garanciát (általában semmilyent).
Ezek után ha a gyártónak bármilyen kívánsága van (ami neki nem okoz kárt, de azért szeretné) azt én simán figyelmen kívül hagyhatom, mert a polgári bíróság nem fog neki semmilyen kártérítést megítélni.
Ha vállal garanciát az más. Akkor be kell tartani a kívánságosdi részt is, mert különben ugrott a garancia.
(A polgári szerződéseknek kb. egyensúlyban kell lenni nem adhatsz el egy nagy házat tíz forintért, mert az ilyen szerződés az magyar jog szerint megtámadható, és semmisé nyilvánítható. Ha azt kéred a felhasználótól, hogy kukorékoljon miközben a programot használja akkor meg kell indokolnod miért.)
A GPL más tészta:
Ott a szerző(k) lemondtak a szerzői jogukról (ez nagy szó az előző esetben lényegében az összes büntethető cselekedet ezzel van kapcsolatban), cserébe viszont kérnek valamit helyette. (Itt tehát meg is van az egyensúly.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bocs, rovid leszek mert telefonrol potyogok. Arra gondoltal mar, hogy mondjuk az Apple a MacOSX fejlesztesi koltseget nem csak a szoftver eladasabol fedezi, hanem kombinalva a vas es a soft arabol? Ez esetben kart okozol, ha a vasat nem veszed meg. Hasonlot egyebkent latunk nap, mint nap a jatekkonzol gyartoknal, csak ott forditva. A vas arat fedezik a szoftver eladasokbol.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Najó, de egy PS3 EULA-jában szerintem nincs benne, hogy kötelező játékokat venned a gép mellé :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Viszont az a doboz annyira nem szep, hogy csak szobadisz legyen.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1) Akkor miért adják el a boltban? Eladhatnák úgy is hogy Mac-re olcsóbb de vehetsz drágábban is, miközben ők csak azt vállalják hogy Mac-en fog működni. FIXME de mintha a win-ből az OEM-et nam rakhatnád virtális gépre míg a dobozost igen.
2) Ez így nálunk akár gazdasági bűncselekménynek számíthat (árukapcsolás bizonyos helyzetekben piaci erőfölénnyel való visszaélésnek minősül)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te teljesen el vagy tévedve. Az hogy megsértem a Apple licencét =/= szarok a törvényekre. Az megállapítani hogy a magyar jogrendbe belefér-e az hogy az Apple bárkin is követeljen bármit, az a bíróság dolga.
> "Szerinted mekkorát sz.rik a fejedre az Apple (vagy bármelyik más gyártó), hogy Balkán Pistike mit használ a koszvadt dzsunka PC-jén?! :)"
Helyesen "Balkán Pistike fejére szarik". Ne személyeskedjünk. Én nem használok ilyen baromságokat. Én csak ahhoz szóltam hozzá hogy mit
követelhet az Apple a licencében(magyarországon szerintem semmit).
És amúgy pont most mondasz ellent magadnak. Ha az Apple nem perel be akkor miért is ne lehetne használni ilyen kütyüket? Mert megsérted a licenct?
> "Értem. Tehát számodra az a szabad ország, ahol következmények nélkül sz.rhatsz a jogra és a törvényekre. Gratulálok! Mondjuk ettől még az USA nem lesz "szabad ország". Amit te itt vázolsz, azt az okosok anarchiának hívják - erős túlzással. Egy szabad országban is azt tehetsz meg, amit a törvények megengednek. Csak egy szabad országban olyan törvényekt hoznak, hogy szabadnak érezhesd magad. De ebbe ne menjünk bele, mert offtopic."
Te teljesen hülye vagy. Megsérteni egy licenct az nem ugyanaz mint megsérteni egy törvényt. Azt nem tudod megérteni, hogy attól hogy egy jogász megfogalmaz valamit, amit esetleg még alá is írsz, az nem törvény. Az egy _polgári_ szerződés. Megszegheted, legfeljebb polgári bírósági ügy lesz belőle. Ott megvizsgálják hogy a szerződés megfelel-e a magyar jognak, és azzal hogy megsértetted a szerződést mekkora kárt okoztál a másik félnek. Szerintem abszurd hogy megveszek valamit, aztán ha nem úgy használom ahogy nekem tetszik akkor beperelnek - Nyilván nem is fognak. Akkor meg miért ne haszálhatnám ezeket a kütyüket?
> "Mint ahogy vicces a copyright is, hiszen megvetted a szoftvert, mégsem másolhatod és telepítheted orba-szájba. Jó, tudom! Magyarországon Varez Pistike mindenki szomszédja, így ez nem szempont. Meg úgy általában tojik mindenki a szoftverekkel kapcsolatos jogokra."
Nem. A copyright a szerző jogait védi. Dolgozott vele, ne vedd el a kenyerét azzal hogy lemásolod. Ha mindent lemásolsz a szerzők éhen halnak, és ez a társadalomnak nem jó - ergo van olyan törvény amit a _közösség_ hozott hogy megvédje a szerzőket. De mit/kit véd a licenc?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Az megállapítani hogy a magyar jogrendbe belefér-e az hogy az Apple bárkin is követeljen bármit, az a bíróság dolga."
Ezt mikor és hol vitattam?! Szerzői jogsértés esetén BTK dönt, licenc szegés esetén gondolom a PTK.
Ettől ha a bíróság a licenc tulajdonos javára dönt te még törvénysértést követsz el mindkét esetben, maximum az egyikben nem vagy büntethető 5 évig terjedő szabadságvesztéssel.
"Helyesen "Balkán Pistike fejére szarik"."
Pontosan! Bocs!:)
"Te teljesen hülye vagy"
Helyesen "Te teljesen mást gondolsz mint én". Csak hogy valóban ne személyeskedjünk.
"Én csak ahhoz szóltam hozzá hogy mit
követelhet az Apple a licencében(magyarországon szerintem semmit)."
Ezek szerint Mo-on érvénytelen és nem követelhet semmit egyik licenc tulajdonos sem, legyen az a Microsoft, az Apple, esetleg valamelyik GPL érdek képviseleti alapítvány. Hmmmm... ÉRDEKES... :)
"Megsérteni egy licenct az nem ugyanaz mint megsérteni egy törvényt. Azt nem tudod megérteni, hogy attól hogy egy jogász megfogalmaz valamit, amit esetleg még alá is írsz, az nem törvény."
Tudod hol vagy eltévedve? Ott, hogy ezeket a licenceket törvények alapján fogalmazzák a jogászok. Tehát ha ezt megszeged akkor az ezeket a dolgokat védő jogszabályokat nem tartod be.
"Szerintem abszurd hogy megveszek valamit, aztán ha nem úgy használom ahogy nekem tetszik akkor beperelnek"
Miért lenne abszurd, ha valóban jogsértőnek találják, amit csinálsz?
"Nyilván nem is fognak."
Persze, hogy nem. A nagyobb halakra mennek rá a gyártók, nem az egyéni felhasználókra. De ugye azért abban egyetértünk, ha esetleg a bíróság kimondja, hogy a Psystar jogot sért azzal, hogy nem az Apple vasára tette a MacOSX-et, akkor ezt te sem teheted meg jogilag?! Az, hogy erre sz.rsz nagy ívben, az egy másik kérdés. ;)
"Akkor meg miért ne haszálhatnám ezeket a kütyüket?""
Na, vajon miért? :)
"De mit/kit véd a licenc?"
Ugyanazt a gyártót, akit a copyright. Csak ez nem a terjesztést és másolást korlátozza, hanem a felhasználás jogszerű módját. Gondolj például a Windows COA hülyeségére. Nem elég a számla és a telepítő CD, ha nincs a hologramos matricád a gépre nyálazva, akkor a BSA nem fogja érvényesnek ítélni a licenced és fizetheted a bírságot. Ezt is az EULA szabályozza és mégis betartatja Mo-on is az MS. Hogy is van ez akkor?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> "Helyesen "Te teljesen mást gondolsz mint én". Csak hogy valóban ne személyeskedjünk"
Bocs csak attól hogy esetleg megsértek egy licencet attól még nem vagyok anarchista.
> "Tudod hol vagy eltévedve? Ott, hogy ezeket a licenceket törvények alapján fogalmazzák a jogászok. Tehát ha ezt megszeged akkor az ezeket a dolgokat védő jogszabályokat nem tartod be."
Olvasd el légyszíves mit írtam. Szerinted a bíróság úgy fogja találni, hogy megkárosítottam az Apple-t? Vagy hogy az Apple-nek ebből közvetve kára származott? (Maga a szerződésszegés nem köztörvényes cselekedet - nem állítathatnak elő a bíróságon, nem ítélhetnek börtönre - csak a kársult fél indíthat ellened eljárást, és az ítélet ilyen esetben csak pénzbeli kártérítés lehet.)
Igen a klóngyártóknál valóban felmerül a kérdés, hogy károsítja ez az Apple-t, és méginkább az hogy kérhet-e ilyet az Apple (ti. az a kérés hogy csak Apple hardveren futtassál MacOSX-t, az valószínűleg a trösztellenes törvénybe ütközik). Tehát attól mert jogászok fogalmazták meg, lám mégse védi semmiféle törvény (sőt lehet hogy már maga a licenc léte is törvénysértő).
Tehát mégegyszer: Miért ne vehetnék OS-X-et és rakhatnám fel egy PC-re, ha úgyse perenek be? Mert megsértem a licencet?(Ami amúgy jó eséllyel törvénybe is ütközik?)
Te még sose szaladtál át a piroson amikor nagyon siettél, nem jött senki és el akart menni a busz? (Ha nem, akkor küldöm üdvözletemet Zürichbe;-))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Miért ne vehetnék OS-X-et és rakhatnám fel egy PC-re, ha úgyse perenek be?"
Miert nem szarsz az utca kozepere, az se koztorvenyes buncselekmeny! Ilyen alapon mar...
Valamit meg kell ertened: attol, hogy nem itelnek el, meg nem cselekedsz torvenykoveto modon. Egy dolog, hogy a gyartonak nem eri meg felhasznalok szazezrei ellen pert inditani, es egy masik dolog, hogy ettol meg a licenszsertes licenszsertes marad.
Nem mondom, en is felrakom PC-re a Mac-et, de en tisztaban vagyok azzal, hogy licenszsertest, es egyben buncselekmenyt kovetek el, es ezt fel is vallalom. Igen, en ezt csinalom, mert nincs penzem Mac gepre, mert egy csoro, nagyigenyu hulyegyerek vagyok.
A piroson atszaladasrol: attol, mert oka volt annak, hogy atszaladtal a piroson, attol meg szabalysertest kovettel el, es raadasul meg veszelyeztetted sajat es masok testi epseget is. Az, hogy pont akkor nem tortent semmi, es a rendor se fulelt le, meg nem jelenti azt, hogy helyesen cselekedtel. A buntetes hianya sosem elismeres!
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"en is felrakom PC-re a Mac-et, de en tisztaban vagyok azzal, hogy licenszsertest, es egyben buncselekmenyt kovetek el,"
Hát azért nem bűncselekmény, egyáltalán. Polgári peres ügy, ha az Apple ezért beperel.
Vagy idéznéd a Btk. vonatkozó paszusát? Hán év börtön a büntetés?
"mert egy ..., nagyigenyu hulyegyerek vagyok."
Tudja ezt itt mindenki, nem kell külön leírni. :D :D :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Miert nem szarsz az utca kozepere, az se koztorvenyes buncselekmeny! Ilyen alapon mar..."
Hogyne lenne köztörvényes: Közbotrányokozás, közulajdon rongálása, anyagi kár okozás(valakinek a takarítást is ki kell fizetni), közrend megzavarása, sőt a közlekedésben is zavart okozol (képzeld el hogy ráhajt egy motoros) így még szóba jöhet a gondatlan veszélyeztetés is. Ebből egyet kettőt egy talpraesett ügyész simán rádhúz.
"Nem mondom, en is felrakom PC-re a Mac-et, de en tisztaban vagyok azzal, hogy licenszsertest, es egyben buncselekmenyt kovetek el, es ezt fel is vallalom."
NEM követsz el _bűncselekményt_. Az büntetőjogi kategória (kérlek, könyörgök az összes hasonló hozzászólónak: mutassátok meg melyik évi törvény hányas paragrafusa mondja ki hogy a Mac EULA megsértőjére x-től y-ig terjedő pénzbüntetés illetve z. napi bőrtőn szabható ki). A szerződések polgárjogi kategória. Megszegtél egy szerződést, ami közted és az Apple (magyarországi képviselete) közt jött létre azzal, hogy ráutaló magatartással:) megnyomtad az elfogadom gombot az installáláskor(egy szerződés csakis a szerződő felekre tartozik). De ha lenne pénzed bármikor megtámadhatnád a szerződést és kérhetnéd a megsemmísítését példáual arra hivatkozva hogy a fenti kérés a gazdasági jogilag aggályos és az ilyen tisztázatlan hátterű szerződések semmisek.
Tudom hogy az EULA-k gyakran úgy vannak megfogalmazva, hogy megpróbálják elhitetni hogy annak megszegése bűncslekmény - de nem az. Ha úgy sérted meg hogy bűncselekményt követsz el (pl. lemásolod és pénzért árulod) akkor igen (de persze nem azért mert megsértetted az EULA-t).
Én is tudom hogy a piroson átszaladás jóval súlyosabb mint egy EULA megsértése;-), de az a kérdés hogy csináltad-e már?
Persze hogy csináltad (mindenki csinálta). Mert tudtad hogy nem lesz belőle baj. Akkor most miért aggályoskodsz ha még csak jóval kissebb súlyú dologban tudod hogy nem lesz belőle baj? És ha beperelnének legfeljebb visszaadod nekik a telepítő médiát és visszakéred az árát. Ezután ők kerülnének kínos helyzetbe mind a bíróság előtt, mind a közvélemény előtt (bár ettől még megsértettél egy szerződést, de őket nem érte kár, legfeljebb a perköltséget fizeted, de nekik semmit). Vagy ha van pénzed pereskedhetsz és élvezheted hogy a Mac-fanok az egész világon rajtad csámcsognak. Sőt az összes elhangzottat kombinálhatod is. Ha jó ügyvéded van esetleg nyerhetsz is.
Ja bocs mégcsak annyi hogy ha kalózmásolatot raktál fel, az tényleg bűncselekmény. Akkor pfuj bűnöző vagy, és nem is beszélek veled.:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> "akkor a BSA nem fogja érvényesnek ítélni a licenced és fizetheted a bírságot."
A BSA nem büntethet. Sőt be sem jöhet hozzád, ha nem engeded be, mivel semmilyen hatósági jogköre nincs. Esetleg mint civil szerveződés beperelhet. És ha be tudja bizonyítani hogy ezzel ártottál az MS-nek akkor kártérítést fizetsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezek az EULA-k vicces dolgok. Foleg, ha a csomagolast felbontva mar elfogadod automatikusan, de maga a szoveg belul van ;-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mely szoftver esetén találkoztál ekkora böszmeséggel?!
Én ilyet még nem nagyon láttam, de lehet, hogy a látásommal van a baj. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Windows eseteben, ha nem fogadod el az EULA-t, kerheted az arat - a szoftvertermekert cserebe.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lattal mar valakit, aki hallott olyanrol, akinek ez sikerult?
Ezen rengeteg flame van, es sose volt turelmem vegigolvasni oket.. szoval erdekel..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En a "hallottam olyanrol" pontja vagyok a halonak. Lehet urban legend, nem tudom, de elvben... az mindenesetre biztos, hogy olyan nincs, hogy a doboz felbontasa jelentene az EULA elfogadasat. Arra mindig fel kell szolitani, es lehetoseget kell hagyni az elolvasasra, minden mas cselekedet jogserto.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Ha gyártóként én kikötöm neked, hogy milyen célra használhatod a szoftvert,
Akkor legyen a példa egy táblázatkezelő program, aminek a licencébe beírom, hogy adó befizetéshez szükséges számításokat nem végezhetsz vele.
Szerintem nem licenc, mert a szöveg olyan jogot próbál tőled megvonni, ami nem a termék megvásárlásával került hozzád. Neked jogod van adó befizetéshez szükséges számításokat végezni, azzal amivel csak akarsz. Ez a jogod sérülne, ha be akarnád tartani a gyártó kívánságát.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez mekkora hülyeség már! Ennyi erővel az APEH sem mondhatja meg neked, hogy milyen szoftverrel számlázz (szigorúan monotonul növekvő számlasorszám, stb.), összedobhatod azokat egy egyszerű word-del. :)
Csak szólok, hogy a kereskedelmi szoftvereket jórészét nem megveszed, hanem valójában "tartósan bérled", hiszen az soha nem kerül a tulajdonodba. A gyártó pedig igenis meghatározhatja, hogy azt milyen környezetben használod jogszerűen.
De erről ne velem vitatkozz, hanem a nemzetközi szerzői- és társjogokat kitalált jogászokkal!
De mint a többieknek is mondtam, a klóngyártó perek majd helyre fogják tenni az EULA kérdést. Vagy így, vagy úgy...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Ez mekkora hülyeség már! Ennyi erővel az APEH sem mondhatja meg neked
Ez mekkora hülyeség már! APEH ad neked a tőle vásárolt szoftver mellé EULA-t vagy licenc-et? ( abevjava GPL ? :-) ) Mert akkor sikerült jól félrenézned a témát.
> Csak szólok, hogy a kereskedelmi szoftvereket jórészét nem megveszed, hanem
Részletkérdés. A lényeg az, hogy vannak a szoftverekre vonatkozóan cselekvési lehetőségeim. Mint pld a jogszerűen megszerzett szoftverek üzembehelyezése. Ez a jog ugye az egyes gyártóktól függetlenül megvan nekem. Tehát nem a gyártók termékeinek a megvásárlásával teszek szert erre a jogra. Emiatt ezt a jogot egyetlen gyártó sem vonhatja meg tőlem, mivel nem a szoftverek megvásárlásából származik. Ha tehát egy szöveg tartalmaz olyan kikötést, hogy én nem helyezhetem üzembe az általam megvásárolt szoftvert, akkor az a szöveg nem licenc.
> A gyártó pedig igenis meghatározhatja, hogy azt milyen környezetben használod jogszerűen.
Leírtad a kulcsszót: "jogszerűen". Tehát csak olyasmit határozhat meg, amit a jog(rendszer) elismer. Amit a jog nem ismer el, azt leírhatja kérésként, kívánságként, de nem határozhatja meg, nem írhatja elő, nem tehet ellenlépéseket, stb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pont forditva: a gyarto megmondhatja, hogy milyen kornyezetben valo felhasznals jogszeru - ez ugyanis az o privilegiuma, o ismeri a termeket, es valoszinuleg oka van annak, hogy megmondja, hogy adott dolog miert jogszeru egy masik pedig miert nem. Az EULA ugyanis egyfajta szerzodes; es mint ilyent minden, a szerzodeseket altalanossagban vedo szabalyozas vedi. Vagyis, amennyiben a gyarto nem kovetel kifejezetten jogserto viselkedest a szerzodesben (ugyanis ez van explicite tiltva), akkor a jog kotelezonek ismeri el a szerzodo felekre a szerzodesben foglaltakat, amennyiben mindket fel "alairta" a szerzodest (EULA eseteben nyilvan az alairas itt az "Accept" gomb megbokese).
Tehat egy szerzodes megtamadhato torvenyessegi alapon - vagyis hogy a szerzodes maga valamilyen jogsertes cselekmenyehez koti onnon ervenyesseget, vagy erre kenyszeriti valamely felet -, de maga a szerzodes egyebkent egy eleg eros valami.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> hogy milyen kornyezetben valo felhasznals jogszeru
Kulcsszó: jogszerű. Azt a jogrendszer mondja meg, hogy mi jogszerű, nem a gyártók.
> a szerzodeseket altalanossagban vedo szabalyozas vedi
Azt is szabályozás védi, hogy mikor szerződés egy szerződés. És van amikor a szerződés nem szerződés.
> akkor a jog kotelezonek ismeri el a szerzodo felekre a szerzodesben foglaltakat
Ezt meg hol olvastad? Magyar Közlöny url is megfelel.
> maga a szerzodes egyebkent egy eleg eros valami.
Kivéve, ha a szerződés nem szerződés. Mert akkor egy elég gyenge valami.
Nem egyszerű dolgok ezek:
"Fogyasztói szerződés részleges érvénytelensége esetén az egész szerződés csak akkor dől meg, ha az érvénytelen rész nélkül a szerződés teljesíthetetlenné válik."
"Ha a szerződés létre is jön, hatályos is, de olyan hibában, fogyatékosságban szenved, amely a törvény szerint érvénytelenségi oknak minősül, az ilyen szerződés érvénytelen."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Törvényt csak a parlament hozhat. De az EULA amúgy is egy vicc.. annyit köt ki, hogy apple branded legyen a gép. A Snow Leopard mellé adott apple matricákkal máris fel lehet brandelni a gépet. Jócakát.
Az osx kompatíbilis hardver (avagy hackintosh) sokkal jobb "élmény" szinten is. Gyorsabb, nagyobb tárhely, több memória és bármikor egyszerűen bővíthető. Ha neked apple logó megéri a minimum 50% felárat akkor hajrá. Senki nem akadályozz meg abban, hogy kidobd a pénzed az ablakon (bocsi, az almán :-)
..próbáld ki és nem fogsz csalódni! Csak figyelj a hardverkompatíbilitásra vásárláskor.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ki mondta, hogy az EULA az törvény? :O
"A Snow Leopard mellé adott apple matricákkal máris fel lehet brandelni a gépet"
LOL! Ugye ezt te sem gondoltad komolyan?!
"Az osx kompatíbilis hardver (avagy hackintosh) sokkal jobb "élmény" szinten is"
Én ezt egy percig nem vitattam.
"Ha neked apple logó megéri a minimum 50% felárat akkor hajrá. Senki nem akadályozz meg abban, hogy kidobd a pénzed az ablakon (bocsi, az almán :-)"
Ez nem erről szól. Tudod nekem, mint cégvezetőnek olyan dolgokra is oda kell figyelnem, mint pl. a jogkövetés, ugyanis nem pornót nézünk egész nap Safarival, vagy QT-val Mac-en. ;)
"..próbáld ki és nem fogsz csalódni! Csak figyelj a hardverkompatíbilitásra vásárláskor."
Majd akkor, ha a bíróság a klóngyártóknak adott igazat a jelenleg folyó perekben, ami egyértelműen az EULA sértésről szól.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem nagyon érdekel, hogy cégvezetőként mennyi porn-t nézel a neten sőt az sem, hogy mivel :)
Egy amerikai per semennyiben sem befolyásolja a magyar jogrendszert. Magyarországon még mindig csak a magyar parlament hozhat törvényeket. Fogd fel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Apple label Sanyitól!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És aztán?
Neked nem mindegy?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Sem az apple sem más szoftvercég nem tilthatja meg, hogy a nem általa gyártott hardverre felrakhasd a szoftverüket."
Ezt még a bíróságnak is ki kell mondania, nem?
suckIT szopás minden nap! MySQL 6.0: az Oracle első áldozata?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ellenkezőjét úgyszintén. Mondjuk nálunk sokat nem ér, precedensjog híján (AFAIK, IANAL).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jaja, úgytudom nálunk az EULA nemnagyon állja meg a helyét, de kiváncsi vagyok mások szerint változott -e ez a dolog.
--
AGA@
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ettol meg nem feltetlen esik a jotett kategoriajaba a dolog. Peldaul, ha en kutyagumit teszek a kuszobodre, az nem feltetlen torvenybe utkozo cselekedet, ugyanakkor felettebb negativ megnyilvanulas reszemrol iranyodban.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni