"Áttekintés: az EFiX dongle tökéletesen átalakítja a PC-t Mac-ké"

Címkék

A HUP-on nemrég volt már szó arról az USB eszközről, amely a forgalmazója szerint egyszerűen teszi lehetővé a Mac OS X közönséges PC-re való telepítését. Többen is szkeptikusan fogadták az eszközzel kapcsolatos kijelentéseket, köztük a Gizmodo.com is. Azonban hozzájutottak egy stuffhoz, letesztelték és némileg csodálkozva jelentették ki a teszt végén, hogy "ez működik".
Miután rendelkezésre állt a megfelelő hardverkonfiguráció, rádugták az alaplapra az USB dongle-t. A telepítés a beszámoló szerint teljesen problémamentes volt (eltekintve attól, hogy az NVIDIA kártyát egy kicsit reszelni kellett). A telepítés után - mivel az OS X-et egyáltalán nem kell piszkálni - minden (frissítés, telepítések, stb.) ugyanúgy működött, mintha egy Mac Pro-n futtatná a felhasználó az operációs rendszert.

Az összes negatívum: a dongle-re minden egyes újraindításkor rá kell bootolni, a boot idő 2 perc is lehet. Továbbá Windows alatt (ez állt rendelkezésére) látszik az USB dongle.
A tesztek során az épített stuffot MacBook Pro-val és Mac Pro-val hasonlították össze. A kevesebb mint 800 dollárba kerülő gépnek nem nagyon kellett szégyenkeznie a 2 300 dollártól induló Mac Pro mellett.

Maga a dongle nem olcsó, 170 dollár. A forgalmazó nem is tagadja, hogy drága:

"Az EFI-X nem való mindenkinek. Egyáltalán nem azoknak való, akik pénzt akarnak spórolni. Olyan rajongóknak való, akik a számítási igényeikben a kiterjeszthetőséget és az extrém teljesítményeket minden más elé helyezik. Hallotuk az igényeket és válaszoltunk."

A Gizmodo cikke a stuffról itt.

Hozzászólások

megfontolandó a cucc beszerzése... Svájcból rendelhető, 108 €... Nem vészes szerintem.

+1
valamint a dongleval Macesített Pc éppúgy nem felel meg az osx licenc feltételeinek, mint a osx86al. a második esetben legalább lehet spórolni 170dollárt. az már más kérdés, hogy az osx licence megfelel e a jogszabályoknak. vannak akik vitatják az érvényességét, majd kiderül.
nyilván egyszerűbb rádugni egy donglet a pcre, mint vesződni 10 percet az osx86al. de ha már valaki az easywayt választja, megvehetné az eredeti Macintosh computert is.

ez a szöveg a cikk végén,
Olyan rajongóknak való, akik a számítási igényeikben a kiterjeszthetőséget és az extrém teljesítményeket minden más elé helyezik
ez röhejes és kicsit nagyon átlátszó. nyilván azoknak kell a dongle, akik nemtudnak/lusták hackelni még egy ici picit is:)

"My video card, an Nvidia 8800GT, isn't supported by the firmware EFiX ships with. EFiX already has the update on the site" - a cucc sajat firmwarejeben volt a bibi. egy szot nem irtak osx buzeralasrol. update is megy .szoval ha azt hiszi osx, hogy efis lapon intelen fut, akkor echte uazt a mukodest kell produkalnia mint egy apple hardveren.
szoval fasza. iCheat.

"miért, ez talán igen?"

Az cikk szerint igen.

I grabbed all the updates straight from Apple—including 10.5.5 last night, so you don't have to wait for a hacked patch like you would running a typical Hackintosh—installed a whole bunch of software and have been using it for several days. It runs beautifully, just like a real Mac Pro.

--
trey @ gépház

Nem értek egyet. Én felraktam hackintosht, meggyőzőtt arról hogy jelenleg a mac os x a leghasználhatóbb operációs rendszer (az én céljaimra, természetesen). Ugyanakkor egyben nagyon idegesítő is volt, mert rengeteg apró dolog rosszul működött.
Gondoltam is rá, hogy a hackintosh elsősorban az apple érdekében áll, így a pc-s egyfajta demó verziót próbálhat ki, de aztán kell vennie igazi macet. Hát, az én esetemben bejött a módszer.

Rosszul emlékszem, hogy az OSX a TPM modul segítségével azonosítja be hogy Apple gépen próbálják-e elindítani vagy sem?
Vagy a Mac-ek és a PC-k közt csak az EFI a különbség? (mert akkor nem áll a hw kulcsos kötözködés)
Gondolom ez a cucc azért TPM-et nem képes szimulálni, vagy igen?

Ave, Saabi.

tpm chip már csak azon a gépen kell ameiken elkészitik a módosításokat :) amugy hackintoson mindig kell 1 kis buhera a rendszerupdate miatt és ezt a kulcsot amiröl szó van csak az eddigi frissítésekre készítették fel a jövőbeni frissítéseknél ugyanugy kell majd reszelni. kissé becsapós ez a dongle na meg a Hardware Compatibility List kissé vicc elmegy a hack jóval több cuccon a no supported pata meg kész...:)

Mit csinál ez pontosan? Technikai értelemben. Nekem nem világos.

Ez egy flash stick, ami bootol valami virtuális környezetet, amiben aztán elindítja az OSX-et?

És ha így van akkor ez a cucc maga is warezolható? Nem mintha warezolni akarnám, csak érdekességképpen.