Ismét győzött a GPL a bíróságon

Címkék

Az FSF France bejelentette, hogy egy jogi precedenst állító, iránymutató ítéletet hozott a Párizsi Fellebbviteli Bíróság (Paris Court of Appeals) a múlt héten, amikor úgy döntött, hogy az Edu4 cég megsértette a GNU General Public License (GPL) feltételeit, amikor a távoli asztali hozzáférést lehetővé tevő VNC szoftver binárisait terjesztette, de megtagadta a szoftver forráskódjának átadását a felhasználók részére. A szóban forgó pert az Association pour la formation professionnelle des adultes (AFPA) (körülbelül: Egyesület a felnőtt szakképzésért) névre hallgató francia szervezet indította.

A pert megelőző események egészen 2000-ig nyúlnak vissza, mikoris az Edu4-et megbízták azzal, hogy szerelje fel az AFPA osztálytermeit új számítástechnikai eszközökkel. Nem sokkal később az AFPA észrevette, hogy az eszközökkel együtt a VNC szoftver is átadásra került. Az ismételt kérések - amelyeket a Free Software Foundation France közbenjárásával intéztek - ellenére az Edu4 megtagadta a terjesztett VNC szoftver forráskódjának átadását az AFPA részére. Emellett az FSF France észrevette, hogy az Edu4 eltávolította a szoftverből a copyright és licenc megjegyzéseket. A bejelentés szerint ezen tevékenységek mindegyike sérti a GPL feltételeit. Az AFPA 2002-ben perelte be a céget annak érdekében, hogy megvédje jogait és hozzájuthasson a forráskódhoz.

A bejelentés itt olvasható.

Hozzászólások

7 ev, egy egyertelmu esetben? Lehet, megis jo ido alatt lefutnak nalunka birosagi huazavonak? :(

biztosan egyértelmű? ha ők fordították a binárist saját opciókkal (esetleg a kódba bele is túrva), akkor első körben elég nehéz belátni, hogy ugyanabból a kódból készült-e. GPL kód lévén szvsz nem raktak bele amolyan eredetiségigazoló hookokat, tehát marad az azonos bugok/működési minták keresése.

Vagy ezt hogy szokás csinálni?

—-—-—
int getRandomNumber() {
	return 4;//szabályos kockadobással választva.
}		//garantáltan véletlenszerű. xkcd

Szerintem belemókoltak a kódba és azért nem akarták kiaadni, különben elintézték volna annyival, hogy letöltik a forráskódot a honlapról és mellékelik. A fordítási opciókat meg nem kötelesek elárulni, erre nem terjed ki a GPL. Ezzel viszont, hogy belemókoltak és az addig GPL licenszű kódot is "lerontották" tulajdonosi licenszűre, GPL-t sértettek. Úgyhogy - számomra legalábbis - elég egyértelmű az ügy, ehhez tényleg nem kellene 7 év hogy kitárgyalja a tisztelt bíróság.

--
http://csuhai.hu

Felteszem, a per elott, aki elkezdte, az bizonyitotta, hogy mi az abra, nem csak a szinek azonossaga miatt ugrott neki, vagy mert sok volt a szamla :P
Kiszedtek a licence szoveget, bukta'k. De nem is ez a lenyeg, hanem a 7 ev. Egyetlen pernek sem szabadna eddig tartania, mert ez rengeteg eroforrast kivan, mindket erintettol, es ez esetben 7 ev alatt valoszinuleg el is evult az egesz, mert jonnek az ujabb technologiak, es lehetosegek.

> első körben elég nehéz belátni, hogy ugyanabból a kódból készült-e

A kódokban vannak olvasható szövegek is, amik könnyen felismerhetők. Hibaüzenetek, mint pld: "JPEG parameter struct mismatch: library thinks size is %u, caller expects %u". Ilyen egyedinek kinéző szövegből összeszednek 10-et, akkor már elég valószínű hogy miből lett fordítva a kód.