ls -1TörténelemHUP adás-vételNépszerű témákNépszerű fórum témákHardverLinux Weekly NewsLinux DevicesFreeBSD Project NewsOpenBSD Journal |
Open SourceReactOS 0.3.14Megjelent a ReactOS 0.3.14-es kiadása. A ReactOS egy szabad, nyílt forrású (GNU GPL, LGPL, BSDL) operációs rendszer, amely a Microsoft Windows® XP/2003 dizájnján alapul. A fejlesztők teljesen 0-ról írták meg a rendszert. A projekt célja, hogy egy, a Windows-zal binárisan kompatibilis operációs rendszert hozzanak létre. Ha ez létrejönne, akkor a Windows-ra írt programok és driverek úgyanúgy futhatnának rajta, mint a Microsoft által fejlesztett Windows platformokon.
»
A Google és a MIT megnyitotta az Android App Inventor kódjátVolt egyszer egy Android App Inventor a Google-től. 2010-ben mi is beszámoltunk róla. Afféle "csináld magad" szerszám Android alkalmazások készítéséhez. Előnye (ha ezt előnynek lehet nevezni), hogy használatához nem igazán kell programozónak lenni. Tavaly nyáron, amikor a Google jelezte, hogy bezárja a Google Labs-t, az Android App Inventor-t is a vég fenyegette. Szerencsére a projekt nem halt meg, hiszen a Google és a MIT tegnap bejelentették, megnyitották a forrását Apache License 2.0 alatt.
»
Több mint egy milliós bázisa van a CyanogenMod-nakKoushik Dutta, a CyanogenMod (CM) fejlesztői csapatának tagja nemrég bejelentette, hogy több mint egy millió példányban telepítették a nyílt forrású, módosított Android firmware-t világszerte. Az aktuális jelentés elérhető a stats.cyanogenmod.com oldalon. Az adatokat a CMStats alkalmazás gyűjti, amely alapértelmezetten része a CyanogenMod-nak. Alapértelmezetten nincs bekapcsolva. A CMStats engedélyezés után azonosításra alkalmas adatokat ("checkin") küld a fejlesztők szerverének minden bootoláskor. A részletek itt olvashatók.
»
Nyílt forrású projektjeit összefogó portált indított a NASAopen.NASA. Az Egyesült Államok űrkutatási hivatala, a NASA komolyabban tavaly tavasszal kezdett el foglalkozni a nyílt forrással, amikor is megrendezte első nyílt forrású szoftverfejlesztői konferenciáját. A hivatal tegnap továbblépett és bejelentette code.nasa.gov portálját.
»
A nyílt dokumentumformátumok használatáról szóló magyar határozat és a nyílt szoftverek helyzetbe hozása külföldön is hírAz Európai Bizottság portálján megjelent hírre hivatkozva a német LinuxMagazin is említést tesz a változásokról. Frissítve: H-Open cikke
»
Nyílt forrású szoftverek támogatására írt ki közbeszerzési pályázatot a francia kormányzatA jelenleg hivatalban levő Debian projektvezető (DPL), Stefano Zacchiroli blogjában olvasható, hogy a francia kormányzat a közelmúltban pályázati felhívást tett közzé, amelyre a pályázóktól ajánlatokat várnak nyílt forrású szoftverek 3 éves támogatására. A pályázat nyertese 2 millió eurós support szerződéshez jut. A munkája az lesz, hogy a francia minisztériumokban, közigazgatási intézményekben - a miniszterelnöki hivataltól az igazságügyig, a sporttól a védelmiig, az oktatásitól a kulturálisig - használt nyílt forrású rendszereket, szoftvereket támogassa.
»
A Motorola kiadta a Motorola DROID RAZR forráskódjátA Motorola a napokban kiadta sikergyanús, új RAZR telefonjának, az acéltokba rejtett, kevlárral borított Motorola DROID RAZR-nek forráskódját. A kód elérhetővé tételével megnyílt az út a firmware modderek, fejlesztők és az érdeklődők előtt arra, hogy tanulmányozhassák, módosíthassák az Android OS-t. A kódcsomagok elérhetők a Sourceforge-on. Érdekesség, hogy a magyar vonatkozású Hunspell is a felhasznált komponensek közt van.
»
Kiadta az Amazon a Kindle Fire forrásátA napokban jelentette be az Amazon legújabb, 7 inches, androidos tabletjét, a Kindle Fire-t. A vállalat most elérhetővé tette a termékben használt operációs rendszer forrását. Letölthető innen.
»
A Google elérhetővé tette az Android 4.0 forráskódjátA Google részéről Jean-Baptiste M. Queru - az Android Open Source Project tagja - tegnap bejelentette, hogy elérhetővé tették az Android 4.0 - kódnevén "Ice Cream Sandwich" - forráskódját. A letöltéshez instrukciók itt találhatók. JBQ figyelmeztet arra, hogy nagy mennyiségű kódról van szó, így annak kinyerése a tárolóból sokáig tarthat. A forráskód, amelyet a Google most elérhetővé tett, az Android 4.0.1 forráskódja, amely legelőször a Galaxy Nexus-szal, az első Android 4.0-s készülékkel érkezik majd. A bejelentés elolvasható itt.
»
Licencet váltott a RubyA napokban megjelent a Ruby programozási nyelv 1.9.3 p0-s kiadása. Az új verzió a korábbiakkal ellentétben nem GPLv2 + Ruby License, hanem BSDL + Ruby License alatt érhető el. Augusztus végén folyt a diskurzus a ruby-core levelezési listán arról, hogy a projekt licencet vált. A projekt maradt a kettős licencelésnél, az új licenc két cikkelyes BSDL + Ruby License.
»
Havazik a pokolban: a Microsoft kóddal járult hozzá a Samba-hozVolt idő, amikor a Samba csapat és a Microsoft nem ápolt éppen baráti kapcsolatot. Volt, hogy perben két ellentétes oldalon álltak. Aztán néhány évvel ezelőtt kezdett felengedni a jég és a Microsoft sem volt már olyan elutasító, mint egykor.
»
Kiadásra kész a Doom 3 engine forráskódjaMár 2007-ben tudtuk, hogy így lesz és idén nyáron John Carmack megerősítette, hogy nem változott az a terv, miszerint megnyitják a Doom 3 motorjának (id Tech 4) forráskódját. Az augusztusi megerősítés óta eltelt 3 hónap és a forrás még sehol, de már nem kell sokat várni, hiszen John tegnapelőtt a Twitter-en azt közölte, hogy a Doom 3 forrását összecsomagolták, tesztelték és a kiadáshoz nem hiányzik más, csak a végső ügyvédi engedély.
»
A Freshmeat mostantól FreecodeAz FLOSS világ egyik meghatározó szoftververzió-követő weboldala, a Freshmeat több mint 14 év működés után bejelentette, hogy nevet váltott. A hírt az oldal alapítója, jelenlegi igazgatója, Patrick Lenz (scoop) közölte. A váltás mögött az áll, hogy szeretnék az oldal fenntartását kereskedelmi szponzorok bevonásával megoldani, viszont ez a Freshmeat névvel ez nem annyira lehetséges. Az oldal neve egyesek számára furán is hangozhat, illetve magyarázatra szorul, hogy mi köze van a "Freshmeat" névnek a nyílt forrású és szabad szoftverekhez. Éppen ezért az oldalt átnevezték. A neve mostantól: Freecode. A váltással a tld is változott .net-ről .com-ra. A bejelentés elolvasható itt.
»
MikeOS 4.2Megjelent a MikeOS 4.2-es verziója. A MikeOS egy nyílt forrású, assembly-ben írt operációs rendszer x86 PC-k számára. Elsősorban oktatási célokra szánták, így a forrása gazdagon tartalmaz magyarázatokat, a dokumentációja részletes és átfogó. A következőket kínálja:
»
Samba 3.6.0Megjelent a nyílt forrású, GPLv3 alatt terjesztett, Samba nevű SMB/CIFS implementáció 3.6.0-s kiadása. Benne SMB2 támogatás, ami azonban még alapértelmezetten nem került engedélyezésre. A bejelentés szerint az SMB2 támogatás (egy kivételtől eltekintve) teljes. Engedélyezni a "max protocol = SMB2" megadásával lehet az smb.conf [global] szekciójában. [ bejelentés | letöltés ]
»
Az FSF.hu ajándékot oszt a SysadminDay-enA SysadminDay 2011 rendezvényen szabad szoftverekkel kapcsolatos tudásodért ajándékot kaphatsz. Csak annyit kell tenned, hogy regisztrálsz, eljössz, 15:00 és 18:30 között odasétálsz a szabad szoftveres szervezetek standjához, kérsz egy kvíz-lapot, és helyesen kitöltöd azt. Minden negyed órában öt-öt újabb FSF.hu pólót bedobunk, amit a helyes kitöltők megkapnak ajándékba. Összesen száz pólót viszünk, reméljük mindenkinek jut, aki szeretne... A standon beszélgethetsz néhány hazai szabad szoftver szervezet képviselőivel. Ott lesz az FSF.hu Alapítvány, a Magyar Ubuntu Közösség és a Magyar BSD Egyesület. Gyere, kérdezz, oszd meg véleményedet, beszélgess velünk!
»
FreeDOS 1.1 test releaseMegjelent a (többségében) nyílt forrású (GPL), szabad MS DOS alternatívának, a FreeDOS-nak legfrissebb tesztkiadása. A FreeDOS 1.1 test release éles felhasználásra nem alkalmas, a fejlesztők leginkább virtuális gépben való tesztelés céljára adták ki. A bejelentés szerint az 1.1-es kiadáson még sokat kell dolgozni ahhoz, hogy az megfelelően használható állapotba kerüljön. A FreeDOS több mint 4 évvel ezelőtt, 2006-ban jelentkezett legutóbb stabil (1.0) kiadással. Az image letölthető innen. A bejelentés elolvasható itt.
»
"Nem kapnak többé ingyen Windowst a felsőoktatási hallgatók""A felsőoktatási intézmények többé nem kapnak Microsoft szervertermékeket, a hallgatóknak pedig az otthoni használatra jogosító licencektől kell búcsút venniük. Az iskolák több nyílt forrású szoftvert is ingyen elérhetnek. [...] Az ULX ügyvezető igazgatója szerint az oktatás jó táptalaj lehet a nyílt forrású szoftverek számára, a szállítók közötti verseny megnyitása pedig kulcsfontosságú ahhoz, hogy a nyílt megoldások később nagyobb teret nyerhessenek a versenyszférában és a közszférában." A teljes cikk itt. olvasható.
»
Bushmanov a Skype protokollok visszafejtésével próbálkozikA H Open egyik cikke szerint Efim Bushmanov szabadúszó fejlesztő azt a célt tűzte ki maga elé, hogy visszafejti a Skype protokolljait és nyílt forrású klienssel áll elő. Kalandjairól a skype-open-source blogon számol be. A fejlesztő szerint a legnehezebb dolgok többségével már elkészült. Eddigi kutatásainak eredményét letölthető fájlok képében publikálta. A kutató a visszafejtés során nem a "clean room" irányt, hanem helyette inkább a binárisok megpiszkálását választotta, hogy eltávolítsa, megkerülje a debugolást gátló és a kód elhomályosítást, összezavarását (obfuscation) célzó mechanizmusokat. Hogy a Skype mit szól majd ehhez, az a jövő zenéje. Mint ahogy az is, hogy sikerül-e bármiféle komolyabb eredményre jutnia Bushmanov-nak... A részletek itt olvashatók.
»
Románia: "nyílt forrás ajánlott bárhova, ahova az megfelelő"Valerian Vreme román távközlési és informatikai miniszter egy pár nappal ezelőtt Bukarestben megtartott konferencián azt mondta, hogy a román közigazgatási intézményeknek, hivataloknak nyílt forrású, szabad szoftvereket kellene használniuk mindenhol, ahol azokat megfelelően fel lehet használni.
»
OpenOffice.org vs. LibreOffice - Te melyiket használod?OpenOffice.org - fork előtti 5% (35 szavazat) OpenOffice.org - fork utáni 3% (19 szavazat) LibreOffice 55% (384 szavazat) Ami csomagban jön 27% (186 szavazat) Egyéb irodai programcsomagot 11% (75 szavazat) Összes szavazat: 699
»
Mobilkategóriájú, akkus működésre optimalizált WiFi megoldás a TI-től a nyílt forrású Linux közösség számára
"Texas Instruments Incorporated (TI) (NYSE: TXN) today announced delivery of a mobile-grade, battery-optimized Wi-Fi solution to the open source Linux community as part of the OpenLink™ project, focused on providing a wide range of wireless connectivity solutions for native Linux."
»
Nokia: a Symbian (már) nem nyílt forrásúVolt időszak, amikor a Symbian nyílt forrású volt. Még Tanenbaum is gratulált 2009-ben, amikor a platform mikrokernelének forrását nyitották meg. A Symbian csak volt nyílt forrású. A Nokia megerősítette, hogy már nem az. Nem nyílt forrású, csak nyitott az üzletre, üzleti lehetőségekre. Aki a korábban, a Symbian Foundation éra alatt kiadott kódokra kíváncsi, az még elérheti őket a itt. Kapcsolódó projektek pedig a Google Code-on találhatók.
»
Nyílt forrású szoftver konferenciát rendez a NASAAz Egyesült Államok űrkutatási hivatala, a NASA a napokban bejelentette, hogy megrendezi első nyílt forrású szoftverfejlesztői konferenciáját. A rendezvény 2011. március 29-től 30-ig tart majd, helyszíne a Kaliforniában található Ames Research Center. A NASA tervei szerint a konferencia összehozza a szoftvermérnököket, döntéshozókat és a nyílt forrású közösség tagjait, akik segítenek majd kiértékelni a hivatal jelenlegi, nyílt forrással kapcsolatos irányvonalait, politikáját, illetve olyan javaslatokat tesznek majd, amelyek előmozdítják a NASA nyílt forrású szoftverfejlesztéseit, szoftverkiadásait és szoftverhasználatát. További célok:
»
Nemzetközi színvonalú vérellátás nyílt forráskódú alapokon az Országos Vérellátó SzolgálatnálA Novell ma sajtóközleményt adott ki arról, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat, informatikai rendszerének fejlesztését nyílt forráskódú megoldásokra és a Novell megoldásaira alapozta. A korábbi decentralizált rendszer helyett egy új, Linux alapú, outsource formában üzemeltetett vékony kliens architektúra került kialakításra, amellyel kisebb költséggel és központilag felügyelhető az OVSZ 24 telephelyének 800 munkaállomása, amelynek 20 százaléka laptop és egyéb mobil eszköz. További jelentős megtakarítást eredményezett a szervezet számára több licencdíjas szoftver lecserélése nyílt forráskódú megoldásokra, pl. az OpenOffice.org Novell Edition termékre.
»
|
KeresésNavigációBelépésÁllásajánlatokHWSWFriss blogbejegyzések
HUP napi hírlevélLegfrissebb HUP videókLegfrissebb HUP képekLegfrissebb HUP dokumentumokSzavazásAz általam leggyakrabban használt Firefox verziója: 10.x 68% 9.x 11% 8.x 1% 7.x 1% 6.x 0% 5.x 0% 4.x 0% 3.x 8% egyéb 10% Összes szavazat: 535
Új felhasználók
InformációKövess minket!Partnerünk |
Friss hozzászólások
13 másodperc
33 másodperc
1 perc 2 másodperc
10 perc 17 másodperc
6 perc 44 másodperc
14 perc 39 másodperc
16 perc 38 másodperc
17 perc 23 másodperc
17 perc 20 másodperc
32 perc 6 másodperc