Kisvödör, lapát és homokozó

 ( Chain-Q | 2008. január 22., kedd - 9:28 )

Alapvetően 10 féle ember létezik. Aki ismeri a bináris számrendszert, és aki nem, tartja az ősi népi bölcsesség. Ez a megállapítás aztán az élet elég sok területén megállja a helyét - ott is, ahol nem várnánk.

Mikor kölykök voltunk, és az akkor még kisebb vagyonba kerülő számítógép (C64, of course) helyett a ház előtti homokozót túrtuk teljes elánnal, már ott is látszott, hogy a homokozóért versengő emberpalánták között két alapvető típus figyelhető meg. Az egyik azért szeretne rész kaparintani magának a homokozóból, hogy ott különböző homokvárakat, autópályát, mélygarázst és hasonlókat építsen. A másik fele a társaságnak azért kívánt a homokozóba kerülni, hogy beleülhessen a közepébe, majd miután "Katasztrófást játszok!" felkiáltással lerombolt mindent maga körül amit a többiek építettek, kijelenthesse, hogy ő a Homokozó Korlátlan Ura. Egy ideig a persze az érintettek újjáépítették az ezáltal megsemmisült homokozó infrastruktúrát, de úgy a tizedik eset után kissé unalmas lett, és az építgetők lassan szétszéledtek - hazamentek, vagy bringázni (esetleg a homokozó szépe Pannikával a bokor mögé tapasztalatot cserélni). Majd miután a Homokozó Korlátlan Ura egyedül maradt a birodalmában és a katasztrófák már mindent leromboltak, megunta és hazament (esetleg megkereste Pannikát, hogy meghúzza a copfját). Az építgetők pedig szép lassan visszatértek, és a következő héten minden kezdődött előről.

Az élet mit sem változik jó húsz év alatt, csak a játékszerek változtak. A homokozót, kisvödröt és lapátot felváltotta kinek-kinek választott szakmája, a bringákat pedig a vérméséklet szerinti egyéb járgány (és persze továbbra is vannak Pannikák, akik szívesen megmutatják mi is van a bugyijukban).

Szeretném úgy gondolni, hogy az "építgetők" táborába tartozom. Ennek megfelelően időről időre összeakadok olyan balfaszokkal kollégákkal ... szóval olyanokkal, akik az Aktuális Homokozó Korlátlan Ura címre törnek, és ebbéli igyekezetükben természetesen nem okoz nekik problémát sok ember hónapok, esetleg évek alatt összerakott munkáját néhány szorgos nap alatt tönkretenni. Jól működő csapatokat szétverni, munkamorált lenullázni, a kritikus pozíciókba saját embereiket ültetni. Eredménye nem sok lesz, de ők lesznek a Homokozó Korlátlan Urai. Nem igazán értem, ez kinek és miért jó, mert tőlem annyira távol áll ez a mentalitás, mint Makó Jeruzsálemtől de ettől még vannak ilyen emberek(?).

A jelenlegi munkahelyem nagyon szerettem, mert hagytak építgetni. Sőt, eddigi főnököm igényelte is, hogy építgessek, mert a projekt haladásához erre nagy szükség volt. Aztán januárban új főnököt kaptunk, és úgy tűnik bizonyos dolgok megváltoztak. Fontosabb lett az, hogy kié a hatalom, ki hozza a döntést, semmint az, hogy mi a döntés végeredménye, vagy hogy építgessünk tovább. Ebből pedig én nem kérek. Sem gyomrom, sem idegrendszerem nincs a hónapok alatt felépített munkám romjain háborút vívni egy szétrombolt homokozóért, összetört vödrökért, és kicsorbult kislapátokért. Talán itt az ideje másik homokozót keresni...

(Ps: Igen, ez egy álláskereső blogbejegyzés. Rendszergazda, vagy programozó állást keresek, sokéves, széleskörű gyakorlati tapasztalattal rendelkezem mindkét területen. Megkeresésre CV-t küldök.)

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Ez szép volt...
--
Coding for fun. ;)

Fel a fejjel! Az vigasztaljon, hogy az Epitoknek mindig sokkal tobb es szebb elmenye marad arrol, hogy milyen volt epiteni, es milyen volt maga a homokvar, mint arrol, hogy milyen volt lerombolni annak, aki lerombolta.

-------------------------------------

|^^^^^^^^^^^^^^^| ||
|...BEER TRUCK..........| ||'|";, ___.
|_..._..._______===|=||_|__|......, ] -
"(@)'(@)"""**|(@)(@)*** **''(@)

Nagyon tetszett... :)
--
Discover It - Have a lot of fun!

gecijó írás!!!!!!!!!!

+1

yess

Így is ki lehet szállni. Bölcsen, felülemelkedve, stílusosan.

Nagyon találó!
Ebből is látszik, hogy sok ember nem nő fel, pont úgy viselkedik, mint gyerekkorában, csak mások az életét körülvevő kellékek.
Gyanítom, hogy hamar találsz egy új helyet, ilyen mentalitású emberekre normális helyen nagy szükség van.

Nagyon jó írás, szerintem ha megvan az új hely, búcsúlevélként küldd el az idióta főnök főnökének is.
Az idiótának is küldhetsz másolatot, bár nem hiszem, hogy fel fogja fogni miről szól.

"szerintem ha megvan az új hely,"
de előtte szét kellene nézni a sátor alatt is :)

Szerintem csak annyi van hogy nem jösz ki az új főnökkel. Ezt megértem, én sem szivesen dolgozok ilyen tipusú főnökökkel. Az ilyenek kis diktátorok, nem birják elviselni, ha nem ők uralkodnak mindenhol és mindenben.

Csak. Hmm... hát nem is tudom, szerintem ez tökéletesen elégséges indok a levegőváltozásra.

Respect. Ahogyan Brekeke írta, bölcsen, stílusosan.

Dolgoztam már én is sok barommal együtt, de mivel az a projekt nem a pénzről szólt, így nem volt az a hátulütője, hogy létfontosságú legyen, hogy minden simán menjen és szoros határidőn belül eredménye legyen.

Remélem találsz egy hasonlóan jó helyet, mint amiről írtál, tényleg kevés ember áll hozzá valójában így a dolgokhoz és ez figyelemre méltó. FYI, kiraktam a linket is.
---
Powered by Áram

"Alapvetően 10 féle ember létezik. Aki ismeri a bináris számrendszert, és aki nem"

Ilyen pólót (persze angolul) nyomtattam magamnak, az emberek ált. menekülnek ha meglátják :-P

Talán valami lappangó tulajdonság az emberekben, hogy ahogy odajut, hogy valaki után ő legyen a főnök keménykedik, hogy elfogadtassa magát. Ez egy szomorú dolog. És mivel nem győz a racionalitás, az embereket akik fölé került nem is ismeri talán nem feltétlenül azzal szkanderozik akivel kéne. De lehet, hogy nem is kéne. Egyébként az a mentalitás, hogy mindenki mindenkit fúr az alapvetően gusztustalan.

Engem pl egy egész jó diákmunkáról azért basztak ki pár hét után mert az egyik ember aki alá beosztottak, az elkezdett velem keménykedni, és első találkozásunkkor (mert addig csak a másik kettővel dolgoztam) lebaszott és üvöltött, én meg nem igazán vettem fel a dolgot. Másnap kalap kabát.

Software is like sex, it's better with a penguin. :D (r)(tm)(c) آكوش

Lehet, hogy most utalni fogsz, de szerintem ez nagyon le van igy egyszerusitve. Nincs egyetlen vezetesi stilus, ami minden helyzetben alkalmas lenne. Egy vezeto fokent ket tenyezo alapjan valaszt vezetesi stilust: az alkalmazottak kepessegei, es hogy mennyire motivaltak. Igy lesznek olyan alkalmazottak, akiket hagyni kell tovabb homokvarat epiteni, es vannak olyanok akiknek le kell rombolni a homokvarat, es megmondani, mit epitgessen helyette. Nem a tudasodat akarom megszolni, hanem inkabb batoritanalak arra, hogy ulj le a fonokkel es gyozd meg az igazadrol. Persze rossz fonokok is leteznek, de az irasodbol nem lehet kivenni, hogy a tied tenyleg az e. A fonoknek es az alkalmazottnak is kozosek a celjai, ezert bolcsebb dolog kompromisszumokra torekedni, mint elfutni.

"hanem inkabb batoritanalak arra, hogy ulj le a fonokkel es gyozd meg az igazadrol."
szerintem meg nem, ha az a fonok nem latja at, hogy mitol volt jo az eddigi homokvar, mitol allt, mitol epult, ha ezt bizonygatni kell, akkor az mar gaz. Remenytelen. Esetleg ha a fonok tokos, akkor megkerdi, (ezzel igaz beismeri , hogy nem latja at teljesen dehat uj fonok eseten ez nem teljesen elvart) miert is igy van epitve az a var?
Szoval szerintem ne az bizonyitgassa mar, hogy jo az amit csinal aki mar tobb honapja, eve bizonyitja ezt hiszen a var meg all!
Na mind1, szerintem is nagyon jo iras, gratula. Az a baj, hogy en is csak epitgettem eddig viszont hol van az a Pannika?
...
Hahó! Pannika! ... merrevagy? ... Pannika! pannikaaaa...