Szerverek - A Windows megbízhatóbb, mint a Linux?

A Security Innovation készített egy tanulmányt, melyben a szerverekre szánt operációs rendszerek megbízhatóságát, sebességét, rendelkezésre állását hasonlítják össze.

A Herbert H. Thompson, Ph.D. által írt tanulmányból kiderül, hogy a Windows Server megbízhatóbb, mint a SuSE Linux Enterprise Server. Ezt - nagyjából egy éves tesztelés után -, amint az a Windows Server kapcsolódó oldalán is látható, arra alapozva állítják, hogy a tesztek során:

  • Linux-on 14 összeomlás volt, amíg Windows-on egy sem.
  • Linux-ra több mint 4-szer annyi patch-et kellett feltelepíteni, mint Windows-ra.
  • A karbantartás és új funkciók aktiválása 68%-al tovább tartott Linux-on.

A szerző igen nagy hangsúlyt fektet a rendszer patch-elése során fellépő esetleges hibákra, a folyamatok időigényére. Az eredményeket számos táblázat, illetve diagram szemlélteti.

A tanulmány letölthető innen.

Hozzászólások

Innen is latszik, hogy a zsuzsilinux sz4r4bb a vindoznal is :-P

Milyen érdekes lenne ha a windows szervert nem egy olyan disztribúcióval hasinlítanák össze amit eredetileg asztalra készítettek mert másképp általában a susével az asztalon elégedettek szoktak lenni sokan...
Megnézném szívesen az összehasonlítást slckware-el debiannel vagy netán gentooval.
Szerintem érdekes eredményeket hozna...
nem?

"Milyen érdekes lenne ha a windows szervert nem egy olyan disztribúcióval hasinlítanák össze amit eredetileg asztalra készítettek"

A Linux, mint kernel elobb volt szerveroperacios rendszer magja mint, hogy a suse felbukkant volna. A suse osidok ota altalanos hasznalatu operacios rendszer, soha nem volt az "csak asztali".

"Szerintem érdekes eredményeket hozna..."

Nyilvan, de itt a cel az volt, hogy meg csak veletlenul se jojjenek ki "erdekes eredmenyek", kulonben csak penzkidobas lett volna az egesz. :D A lenyeg, hogy windozer jampecok csamcsogjanak rajta akiknek fel sem tunik, hogy a felmeresben a suse adminok szinte baltaval estek neki szegeny szervernek. (glibc henteles meg egyebek)

Ha frankok akarnanak lenni, akkor dobnak egy kesztyut a novellnek, hogy biztositson suse adminokat egy evig, egy ugyanilyen megmerettetesre. :D

---------------------
rigidus a betegagybol

Ezt értem. Amúgy szerintem a novelle egy nagyon jó cég.
És akit ismerek és susét használ/használt hozzátenném asztalon az elégedett volt vele mert ott nagyon jó szépen megvan a s.nyalás meg minden kimondottan olyan felhasználóknak akik irtóznak a komoly beállításoktól. Ezen kívül a csomagkezelő se volt rossz benne meg az egész yast nekem elég jónak tűnt. Hogy szerveren milyen azt nem tudom.
Amúgy meg kezd elegem lenni hogy mindig az OS X biztonsága így meg úgy itt rés ott rés lehet h nem tökéletes de a linuxnál szerintem kiforrottabb meg egységesebb persze én nagyon szeretem mindkettőt de a windowshoz képest meg pfffffff.....
Hasonlítsák össze.
A satisztika mindig a megrendelő javára jön ki ezért lenne jó ha nem a MS mutatná hogy a win milyen jó hanem mondjuk egy független cég...

ami mindenképp érdekes, hogy sok patch -> rosszabb rendszer (nem pedig up to date :-) )

Sot, ugyanebben a tanulmanyban olvashato a McDonald's nagyuzemi szakacsmuveszeterol szolo ertekezese is!

Ha belegondolunk, emesnel hostoltak felmerest, igy tuti, hogy "fuggetlen" a felmeres. Bizonyara ezert mardtak le lenyegi informaciok is:

http://secunia.com/graph/?type=sol&period=all&prod=1174
http://secunia.com/graph/?type=sol&period=all&prod=4118

http://secunia.com/graph/?type=imp&period=all&prod=1174
http://secunia.com/graph/?type=imp&period=all&prod=4118

---------------------
rigidus a betegagybol

Tudom, bocsi erte :)

En se szeretem a "kepfesztivalt" csak egy lapra akartam tenni oket, hogy ne kelljen pingpongozni egyik bongeszoablakbol a masikba ha vki ossze akarja hasonlitani. :)

Csinalok belole egy html oldalt aztan hostolom a szerveremen. ;)

---------------------
rigidus a betegagybol

És ezekkel mi van? Ezek melyik kategóriába tartoznak? A nem foglalkozunk vele, vagy a sose javítjuk?

http://www.eeye.com/html/research/upcoming/index.html

EEYEB-20050505
Vendor: Microsoft
Severity: High (Remote Code Execution)
Date Reported: May 5, 2005
Days Since Initial Report:
Days Overdue 222

EEYEB-20050627
Vendor: Microsoft
Severity: High (Remote Code Execution)
Date Reported: June 27, 2005
Days Since Initial Report:
Days Overdue 169

EEYEB-20051017
Vendor: Microsoft
Severity: High (Remote Code Execution)
Date Reported: October 17, 2005
Days Since Initial Report:
Days Overdue 57

Az a baj a Microsofttal, hogy olyan mint öreganyám. Szelektív a hallása... :-D

--
trey @ gépház

Valaki olvasott bele a "tanulmany"-ba? A "linux" azert vesztett, mert a SuSE "admin"-ok nem voltak kepesek glibc-t upgrade-elni. ROFL
Minden baja elojott egy RPM-based disztronak, amitol en is hanyok, ha csak ragondolok :))
Persze a SuSE "admin"-ok kepessegeit is egy kicsit ketsegbe vonnam... Azert meg lehetett volna oldani a dolgot.

Erdekesseg: miert is kellett nekik glibc-t upgrade-elni? Ja, biztos valamelyik csodalatos RPM-ben az volt, hogy neki marpedig ujabb glibc kell... Hat pekk.... Persze az esetek 99%-aban elfutna egy ilyen csomag akarmelyik 2.x.y glibc-vel is. Eljen a dependency-tracking!!!

"Valaki olvasott bele a "tanulmany"-ba? A "linux" azert vesztett, mert a SuSE "admin"-ok nem voltak kepesek glibc-t upgrade-elni."

Meg hat nem art official csomagokbol upgradelni, akkor ilyen nem nagyon fordul elo. :)

BTW: rpm-et en se nagyon preferalom

---------------------
rigidus a betegagybol

Gyerekek ez telleg igaz???
A foszernak telleg kezzel kellett a dependency-ket upgradelny??? es meg igy is (vagy epp ezert) osszekocolodott a csomagkezelo rendszer, habar az OS nem fekudt el???

Hat en anno sokszor megjatszottam, hogy woody install CD-rol indultam, s a vegen a web-rol upgradel-tem sarge-ra mert nem volt kedvem/hangulatom sarge install CD-t irni... :-)

Zsiraf

p.s.: talan fele se igaz...

rpm eleg "erzekeny" a kezi maceralasra. Akkor erdemes kezzel hegeszteni oket, ha valaki nagyon tudja, hogy mit csinal. (ott fent ez nem derult ki)

Ha meg lama hozza, akkor cseszegesse a frissiteseket grafikus feluleten a yast-tal - official csomagokkal, - elvegre is arra talaltak ki a csomagkezelojet. ;-)

Azt mondjuk vegkepp nem ertem, hogy a glibcet minek kellett neki baltaval cseszegetni, ezzel az erovel az emes hotfikszeket is felrakhatta volna vesovel, bar erdekelne, hogy utana, hogy allt volna meg a laban az ementali... :D

---------------------
rigidus a betegagybol

Hát ha flame, akkor legyen flame!

Ha már sikerült RPM-es rendszert elpusztítanod (értsd: nem ment utána még az ssh vagy a samba sem), akkor az "user error" volt.
Én használok mindkettőt, és az apt-get, aptitude duóval ugyanúgy haza lehet vágni egy működő OS-t, még sources.list hegesztés nélkül is. Nem feltétlenül a .DEB vagy .RPM rendszerben van a hiba, hanem mondjuk abban a csapatban, akik egy-egy upgrade-et összeállítanak. Ld. pl. Ubuntu Dapper Drake: olvashatsz néhány példát arra, hogy félresikerült csomagok miatt az OS csak úgy indul el (jut tovább a dependency check-en), ha még kézzel valahonnan leszeded a javítást, és "dpkg -i"-vel fölrakod magad.

Egyik rokonom kis 12 éves kisfia is kipróbálta a SUSE-t..
Lehet ő is benne volt a fent említett SUSE adminok között? Root jelszava volt :-D De még így se tudta elhasaltatni a rendszert :)
**********************************************
Heavy Metal for Human Beeings!
**********************************************

Hát ez a glibc-s dolog azért nekem nagyon bűzlik. Valahogy nem akarom elhinni, hogy épeszű rendszergazda ilyet csinál. Vagy tényleg gyerekeket válogattak össze SuSe rendszergazdának, vagy az egész tanulmány sántít.

Egy p*cs*nyi csomag miatt nem cserélem le egy éles rendszer alatt a glibc-t, még akkor sem, ha az magától a SuSe-től jött (bár asszem, itt valami összetarhált csomagról van szó). Azt először valami más gépen ki kell próbálni.
Ha meg baromira kell az a csomag, akkor még mindig látok két megoldást:
- újrafordítom SRPM-ből a meglévő glibc-vel
- ha az sem megy, meg talán még a tar.gz-ből sem megy, akkor azt az 1-2 .so fájlt, ami annyira nagyon kell neki, megkaphatja valami alternatív módon (odateszem kézzel, hozzácsomagolom az RPM-hez, építek még egy mini RPM-et, ...)

Mondom, bűzlik nekem ez a dolog.

Ize, ha az mszp meg szdsz hirdetesei a fun kategoriaba kerultek, akkor ez miert nem?

1 millaert en is kimerem mondani ugyanezt es meg tanulmanyit is irok mondjuk ahhoz kicsit tobb della kell. :>

Egy banda évente ki szokott adni egy jelentést arról, hogy melyek voltak az adott időszakban a legmegbízhatóbb szerverek (mennyi volt az "uptime" és a hozzáférési idő), és milyen oprendszer van rajtuk. Ha jól emlékszem az utolsó jelentésükben az első 2 helyezett Linux volt.
Nem tudja valaki, hogy hívhatják ezt a bandát, vagy hol lehet statisztikát találni a legmegbízhatóbb szerverekről?

Közben majdnem megtaláltam, ezekre gondoltam:
1, 2, 3, 4, 5, 6, 7

Lehet, hogy van nekik éves jelentésük is, de olyat nem találtam (meg ami hiányzik, azt sem). Azért az összesen látszik, hogy az első tízből a legtöbb Linux, aztán Windows, aztán BSD, és még néha bejön egy-egy Solaris is. Ha jól saccolom, 10-ből átlagosan 3 szerveren fut Windows.
Persze lehet, hogy abból a sok Linuxból egyik sem ZsuZsi :)

A doksiban és az oldalon is szerepel, hogy a májkrémszoft szponzorálta a tanulmányt...

Nem csoda, h az emes emberei nem képesek kezelni a konkurens rendszert... ha hozzá értő embert kérnek fel, akkor az nem rpm-el szórakozik, vagy ha igen, akkor ilyen hibát csak nem vét el. Amúgy unixos szervert csak 1szer sikerült elszúrnom, és az is saját hiba volt (quota freebsd-n:P), magától még nem romlott el, se fagyás, se semmi, pedig elég régóta használom.

Kérdés hogy akkor miért nem hagyják a fenébe külső cégek unixos tűzfalait és egyáltalán a külső cégeket ha a Windows olyan megbízható.

www.szánalmas.hu :D

Itt helyben megeszem a kalapomat, ha egy linux szerver nem megbízhatóbb mint egy Ringyóvz.

Erre a legjobb példa a www.galactica.hu haon alá tartozó szervere. :D

Windows szerver, PHP, msSQL + miegymás.
Átlagosan naponta 20-30 percet áll a szolgáltatás.

Ezt hívja a Microborg "megbízhatóbb"-nak?

Csak az a kár, hogy ezt a sok sületlenséget a buta emberek még be is veszik.

Na jó nem mérgelem magam

Akkor ezekszerint mégsem jó az ha egy "double click"-el elvarázsolható a szerver beállítás a "Kamutündér" segítségével?

Persze olyan ez mint az egyik régi magyar filmben a film nélküli "gázkamrás" fényképezőgép. Csak ott volt a baj, hogy a tulajdonosa amikor egy lagzin fényképezett vele (sorozatokat), akkor egy kissrác szétszedte a gépet és meglátta, hogy üres, s ezért futni kellett a tulajnak, mert nem vették be a "gázkamrás" szöveget. :-)

Nem tudom már, hogy olvastam-e vagy hallottam erről valahol, de tény hogy ha valamit ennyire bizonygatni kell, akkor az már nagyon gyanús

Tekintve a 3 kiemelt fő pontot:

  • Linux-on 14 összeomlás volt, amíg Windows-on egy sem.
  • Linux-ra több mint 4-szer annyi patch-et kellett feltelepíteni, mint Windows-ra.
  • A karbantartás és új funkciók aktiválása 68%-al tovább tartott Linux-on.

Szerintem igaz lehet, csak a furfang ott van, hogy a kiértékelésnél megcserélték a két oprendszer nevét

Az "új funkciók aktiválása" sor tetszik a legjobban, ugyanis a végén még azt fogják írni egy ilyen "objektív tesztben, hogy a Linux az amelyiket mindíg ujra kell indítani, ha feltelepítettél valamit...
És még lehetne sorolni a hírös rendszer előnyeit...

Szerintem gyűjteni kellene az ilyen linkeket és kitenni egy weboldalra.

http://uptime.netcraft.com/up/graph?site=http%3A%2F%2Fgalactica6.haon.h…

Döntse el mindenki, hogy a window$ mennyire "Khirály" oprendszer.

Tényleg az, vagy csak olyan formán mint az orosz népmesében amikor a cár meztelen, de azt kiálltották ki róla, hogy csak a bolondok nem látják a szép új ruháját ám egy kisfiú felkiálltott, hogy a cár meztelen. Mindaddíg senki sem mert szólni, hogy ezt látja ő is, mert félt, hogy bolondnak nézik.

Izléstelenek ezek az M$ által közzétett mocskolódó összehasonlítások. Ha a tanulmány igaz (14 linux összeomlás versus 0 windows összeomlás), akkor az M$ terméke negyságrendekkel jobb. Ez a felhasználók előtt nyilvánvaló, ergo felesleges ilyen cikkeket írni. Érdekes, hogy a Novell nem tesz közzé ilyen tanulmányokat. Merthogy nincs erre szüksége. Mocskolódó reklámot az készít, akinek a terméke önmagában nem elég meggyőző, vagyis ég a háza.

Tök mindegy, hogy igaz-e a tanulmány vagy sem. Arra viszont fogadni mernék, hogy az IT vezetőink 3 napon belül ezt fogják bizonyítékként lebegtetni, hogy további Windows szerverek beszerzése szükséges.

Lehet itt röfögni a fórumban bármit, de a főnökök nem a hup-ot olvassák, emiatt igencsak nagy szükség lenne hasonló, valóban független felmérésekre, és lehetőleg az URLben benne legyen a "gartner"...

;-(

egyertelmu, hogy nem hozzaertok keszitettek.
csinalhatnek en is egy ilyen tanulmanyt, csak hat szagos lenne, hogy fikarcnyival sem ertek tobbet az ms-hez, mit egy mezei user, igy aztan pikk-pakk seggre lehet ultetni a rendszert.

Vajon miért van igen erős deja vu érzésem?
Ezt évente megismétlik?
Más kérdés, hogy linuxot desktopra ma már biztosan nem használnék, ahhoz túl sok negatív tapasztalatot szereztem (hangsúlyozottan desktop, grafikus felületről beszélek)

Erről jut eszembe: iPAQ hx4700-n vagy hx2750-n látott már valaki működő linuxot? Érdekelne ;-)

"Más kérdés, hogy linuxot desktopra ma már biztosan nem használnék, ahhoz túl sok negatív tapasztalatot szereztem"

Nem tom, en nem cserelnem le. Igaz annak idejen mikor ataltam okolnyi cseppekben izzadtam, de azota megy minden siman. Szerintem egy jo disztro + jo hardver mellett nem nagyon erik az embert meglepetesek.

Bar eleg sokretu dolog ez, a felhasznalasi terulet is egy eleg fontos szempont. Amire en hasznalom arra tokeletes, pedig eleg maximalista vagyok. ;)

"iPAQ hx4700-n vagy hx2750-n látott már valaki működő linuxot? Érdekelne"

Nemtom mennyire uj a masina, a jelenlegi laptopomat (amirol most irok) ket eve vettem. Fel akartam rakni ra egy RH9-et es minden baja volt.

Futott a kep, nem volt eger se bill, usb-t el lehetett felejteni, acpi, firewire, irda nem mukodott, stb. Egyet lehetett csinalni: bebootolni az RH9 telepitojet.

Ket honap mulva mar felment ra egy mandrake, hasznalhato volt, tovabbi egy-ket honap multan pedig frissitgetve lett es helyreallt minden. Azota nem volt tamogatottsagi gondom vele. ;)

---------------------
rigidus a betegagybol

Üdv.

Engem is érdekelne a "miért" vagyis a rossz tapasztalatok.

Ugyanis én meg mást nem használnék desktopra a Linux helyett :-)
99% ,mert 1999-óta bevált :-{)

Na, jó mondjuk még a FreeBSD az O.K. bár sajna a hatos verziója nem békült ki még az alaplapommal, de nem sokára kipróbálom a legfrissebbet.
Attól még marad a Linux, mert bevált Desktopra is.

Főleg a sok jó tapsztalat miatt :-D

((SuSE 7.1~8.1))

Ha nekem szólt a kérdés:
nagyon gyakori, hogy az éppen használatba vett program egyszercsak elszáll (sigsegv és hasonlók, de nem hardver hiba! Persze nem a nagyon gyakran használt eszközökről van szó, bár láttam már stabilnak nevezett gimp-t is elhasalni...

No meg nemegyszer beindul valami kellemes kis fejlesztés, amit hirtelen félbehagynak, én meg keresgélhetem a működő verziót, stb.
(egyik legfájóbb emlékem az fte nevű szövegszerkesztő)

Nekem hosszú évek óta csak és csakis Linux megy a gépemen asztali oprendszerként. És nagyon meg vagyok vele elégedve. Persze alaposan utána járok annak, hogy milyen alkatrészeket tegyek a gépbe, de hát ez nem nagy strapa (és amúgy sem árt erre odafigyelni). Tized annyi fejfájásom sincs, mint a Windows-t használó ismerőseimnek. Ők állandóan le- és felinstalálják kedvenc rendszerüket, nálam pedig stabilan megy évekig ugyanaz. Pl. rengeteg problémájuk van a vírusok miatt, nekem meg semmi. Aztán általában azzal excellálnak, hogy megszerzik a legújabb XP kiadást (pl. annak idején azt a bizonyos Media Center-t), és bizony elég furán járnak velük :). A mostani merevlemezem nem is kóstolt még Windows-t. És nagyon rukkolok a Linux asztali rendszerként történő elterjedésének. Nagyon elegem van már abból a szlogenből, hogy "szervernek Linux-ot, asztali rendszeren pedig Linux-ot". A legkedvencebb hobbim jelenleg épp a Linux deszktop.

... egy kollégám aki windows szerverekben igen járatos volt és évekig kezelt nagy számban ilyen szervereket...

... egy próba win 2003 telepítés utánai konfig közben egyszer csak megszólalt ... "ez megin olyan windózos volt..." én megkérdeztem hogy ez mit is takar a valóságban, mire is gondolt ...

ő ezt felelte: ... " beállítok valamit ... kijelzi hogy az szépen működik ... de mikor használni szeretném (kliensel kapcsolódni) akkor már mintha a még a cd-n lenne a cucc .... "

:-)