Vannak ilyen SIM kártyát fogadó okosórák, amik készenlétben kibírnak 1-2 napot, és lehet velük telefonálni. Arra a célra kellene, hogy ha valami miatt szükséges, akkor fel tudjon hívni minket telefonon a gyerek.
Egyáltalán nem ismerem még ezt a kategóriát. A kérdésem az, hogy létezik-e olyan készülék, amit ajánlanátok saját tapasztalat alapján?
Szempontjaim:
* valós készenlét/telefonálás idő töltés nélkül
* mennyi idő feltölteni?
* hány számot lehet beállíŧani rajta és hogyan? (állítólag van amin csak 2-t lehet, szülők, nagyszülők, tesók, unokatesók belekerülnének, ami 10 felett lesz)
* mennél kevesebb funkció legyen, amit nyomogatni lehet
A One cégnél az XGO3 készüléket árulják, de végül csak SIM kártyát vettem, mert az adott boltban éppen nem tudtak adni. Ez 55-60EFt bolttól függően. Jelentősen drágábbat nem akarok, mert a cél szerintem nem indokolja.
Direkt jó, ha nincsen okosfunkciója, mert nem akarom, hogy nyomkodni kezdjék és fegyelmezni kelljen őket, hogy hagyják abba. Az esetleges függőség témáját talán túlságosan is kitárgyaltuk: emiatt akarok mennél butábbat. 8 és 11 évesnek lesz, ha ez számít.
ELDÖNTVE: Infóm sajnos nem lett több, úgy látszik mások se ismerik ezt a szegmenst, vagy nem vártam eleget. Megrendeltem az Xplora XGO3-at. Ha megjött talán írok róla, hogy hogy működik.
- 687 megtekintés
Hozzászólások
ezeket az orakat mennyire erinti a tavaly bevezetett iskolai korlatozas?
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hely és tanárfüggő. Van ahol rajtuk maradhat. Ha a korlátozás értelmét nézzük, akkor elvben amiatt volt, hogy ne pötyögjék a gyerekek a telefont, ezen meg nincs mit pötyögni. Ha a betűjét, akkor nem tudom, mert nem olvastam, hogy "SIM kártyás telefonálásra alkalmas készülék", vagy "szögletes pötyködősátán" van-e benne.
Ezért van aki azt mondja, hogy maradhat. Meg elsumákolni is könnyebb gondolom. Nálunk természetesen le lesz adva, nem is kérdés :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem a gyereknek nem lehet, emiatt egy almás cellular óra itt rohad az asztalon.. néha feltöltve. Hozzá vett 10 tokkal szíjjal meg a tököm tudja mivel :/ jeah
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem írt az osztályfőnök egy e-mailt, hogy a gyerek G-Shockja okosóra e... Válaszoltam neki, hogy nem :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálunk az internet kapcsolat és a képfelvétel készítése a kritérium. Ilyen alapon butatelefon is lehet, csak akkor a többiek kiröhögik a gyereket. Talán emiatt hagyja otthon mostanában az okosórának kinéző kínai butaórát is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy Patek Philippe miatt mar meg is rugdosnak?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát igen, mert valamelyik fórumon azt olvasta, hogy a Rolex a menő, nem ilyen sosem hallott név. Meg aztán az apja levetett sz*jai nem kellenek neki.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fiamnak van egy Xiaomi Smart Band 8 Active "okosórája". Mikor bevezették a korlátozásokat, megkérdezte az osztályfőnököt, hogy hordhatja-e? Nálunk egyértelműen a sim kártya meglétére kérdeztek rá, és mivel nincs benne, így hordhatja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor e-sim mehet tán?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Közben nézegetem, és az olcsóbb (max 60-70EFt) kategóriában a szóró funkciók:
* vízállóság (nincs, vagy IP66-67-68)
* GPS van-e? (most azt gondolom hogy nem is kell, de ki tudja jó lehet még)
Amit találtam IP68-ast az csak az XGO3, úgyhogy erősen hajlok rá hogy ezt veszem meg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Komoly, hogy fizikai SIM megy ezekbe, es nem eSIM?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amelyikbe igen, ott azért lehet jó, mert a balkáni verzióban van, aki nem tud esimet adni. Nem viccelek.
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az órát a telefodon lévő appból tudod adminisztrálni. Nem láttam, hogy a telefonszámok darabdszáma limitálva lenne, de csak 2 adminisztrátor lehet. A két adminisztrátor teljesen egyforma jogokat kap, de csak az első tudja resetelni az órát. Az adminisztrátorok tudnak telefonszámokat hozzáadni, más számokkat nem lehet hívni és hívást sem fogad. A gyerek tud képet küldeni, és van néhány előre beállított szöveg a chathez, melyek közül választhat. De küldhet néhány másodperces hangüzenetet is szöveges üzenet helyett. Ezek az üzenetek az appon keresztüll mennek.
Be lehet állítani az iskola időt, ezalatt csak az SOS és helymeghatározás működik. Kapsz üzenetet, ha az akku lemerülőben van, vagy az órát bekapcsolták.
Röviden ennyi, kb azokat tudja, amit fentebb írtál. Több, mint egy napot kibír egy feltöltéssel. A háttérkép beállításám kívül nem is nagyon van más extra nyomogatni való rajta.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Xplora X5 Play-t vettünk annak idején a lányomnak, nem szolgáltatótól. Lehetett korlátozni, hogy ki hívhatta és kit hívhatott, volt rajta egy kamera amivel lehetett alacsony felbontású képeket készíteni, elvileg a szülői appból bele lehetett volna hallgatni a környezetbe, de ezt soha nem próbáltam ki.
Volt benne iskola mód a beállított időintervallumban ő nem tudott hívást indítani.
Be lehetett volna állítani területet, ha azon kívül megy a telefon akkor riasztást küld ezt sem használtam.
A fizikai SOS gomb megnyomása esetén riasztást küldött a beállított telefonszámokra.
Naponta tölteni kellett.
Az telefonos programjában a helymeghatározás elejében volt, hogy ugrált (elugrott olyan helyre ahol biztosan nem járt.), de utána ezt javították, az iskolán belül is látható, volt hogy éppen merre jár. (Pontosabb volt mint most a Google Family Link-je.)
Feltöltőkártyás volt, ha véletlenül nem töltöttem fel pénzzel, akkor nagyon gyorsan lemerült, mert folyamatosan próbált a szerverhez kapcsolódni.
Összességében amíg használtuk elégedett voltam vele, az akkumulátora lehetett volna erősebb.
Egy kolléganőm is Xplorát vett vagy tavaly vagy másfél éve Ő is elégedett volt vele.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni