Soha nem használt adatok mentése

Sziasztok!

Egyik családtagom kért meg, hogy készítsek biztonsági mentést az adatairól.

  • Van párszáz GB a laptopján, erről inkrementális mentés készülne évi 2-3 alkalommal. BackInTime szoftvert használnék, mert eddig bevált, de meggyőzhető vagyok másról.
  • Van kb 100 DVD és 20-25 MiniDV kazetta. Ezeket főleg azért szeretné lementeni, mert az olvasásukra alkalmas eszközök száma rohamosan megcsappant az utóbbi időben. Egyszer készülne róluk egy mentés, utána békén lennének hagyva.

A fenti adatok mindegyike csak érzelmi értékkel bír, most sincsenek olvasva soha. Ez alapján az írási-olvasási teljesítmény teljesen lényegtelen, az viszont fontos, hogy használat nélkül a fiókban ne romoljon el. Annak is örülne az illető, ha nem egy adathordozón lenne mindhárom fajta adat, mert "akkor nem egyszerre úszik el minden, ha elromlik".

Ti milyen márkájú HDD-t használnátok erre a célra? Kallódik otthon egy 1 TB-s Toshiba DTB410, az jó lenne valamelyiknek?

Hozzászólások

Szerkesztve: 2024. 03. 11., h – 12:45

SSD-re semmiképp ne mentse ilyen esetben! Ott a TLC és főleg a QLC technológia miatt elvileg már rizikós lehet egy több évig be nem kapcsolt adattárolón tárolt adatok visszaolvashatósága. Főleg ha nagyobb meleg is éri hosszabb távon a tárolás ideje alatt.

2 db 1 TB-os diszket szerezni (jól megnézni h. nehogy SMR-es legyen, mert arról a jóisten sem tudja ma még hogy fog viselkedni 10 év múlva), valami nem-legolcsóbb típust. Esetleg a Blackblaze statisztikákat megnézni régebbről, hogyan viselkedtek ezek a kicsi kapacitásúak az idő előre haladtával (még ha a jelen felhasználással semmilyen kapcsolatban nem lesz a Balckblaze 0-24es használati statisztikái).

Az adatokat valami redundáns módon rápakolni, plussz mellékelni checksum-ot / CRC-t stb.

Aztán majd idővel kiderül.

A HDD jö ötlet, hogy kéznél legyen, de ha tényleg hosszú távon kellene elérhetőnek lenniük valamennyire akkor LTO5+ LTFS-el. Sajnos viszonylag nehézkes drive-hoz jutni, de ha egyszer ki van írva és van mellett könnyebben elérhető HDD-s másolat is, akkor amolyan biztonsági tartaléknak nagyon hasznos lehet.

Az LTFS pedig egy szabványos megoldás, minden egyébbel ellentétben nem szükséges semmilyen backup szoftver az olvasásához.

Valóban az LTO lenne a legjobb megoldás, de az lehet ilyen 1-2 teránál még nem éri meg. A kazetta nem drága hozzá, de az olvasók igen, és bár a régebbi genesek kicsit megfizethetőek, de még azok is húzós pénzért mennek. Így ilyen kis tételő mentésnél jobban kijön HDD-kkel.

Az LTO-n én is gondolkodtam, hogy veszek, mert tetszene, per gigabájt se drága, de az a gond nálam is, hogy nincs sok adatom, kb. 2 tera és kifújt. Annyiért meg nem éri meg, ha csak nem játszadozni veszi az ember.

The world runs on Excel spreadsheets. (Dylan Beattie)

Szerintem erre pont jó az AWS S3 Glacier. Ha jól emlékszek, akkor nagyjából havi 1 USDből kijön Deep Archiveban 1 TB tárolása. Nyilván olvasni ennél jelentősen többe kerül (de azért még mindig <<100USD), de ha arra kerül a sor, akkor valószínüleg senkinek sem lesz probléma kifizetni.

fiokban csellengo 1TB-os disk amire OP akarja menteni az adatokat is a szerencsejatek kategoria :D

 

Na de miert?

1) mert elfeledkezik rola evekig

2) evente nem jaratja meg a vinyot

3) nem automatikus, tehat barmi van, manualisan kene gepre dugni

4) frissites, rendszeresseg nem megoldott.

 

Nem magaval az 1TB-os diszkkel, mint 5lettel van a baj. Hanem ez igy egy felhizlalt pendrive, semmi tobb, ami manualis.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

itt nem arra kell gondolni hogy hopp egyszercsak megszunik az amazon.

csomo oka lehet hogy elveszted az adataid: lockoljak az accountod. inaktiv adatok torlese (google, ugye epp most). hacker hozzafer az acchoz es belebarmol vagy csak banyaszik egyet es csinal egy 10k$ tartozast (kovetkezmeny: elso pont), stbstb.

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

"inaktiv adatok torlese" - az adatok tárolásáért _fizet_, igaz "sűrű fillér" elven, de fizet, ergo ez a lehetőség nem áll fenn. A lockolt/feltört account az valóban előfordulhat, de a joskapista user és a Kisliba123 jelszó "mindenütt is" használata szintű biztonságtudatosság (illetve ennek a hiánya...) ellen nincs érdemi orvosság, csak a tanulás, illetve _legalább_ a 2FA bekapcsolása ott, ahol nagyon nem szeretne adatot/hozzáférést elveszíteni. És igen, a 2FA visszaszerzéséhez szükséges adatokat is kell tárolni/menteni/másolatban elrakni. 
 

Az SMS, mint 2FA egy kényszermegoldás arra, hogy másik csatornán történjen az azonosításhoz szükséges kommunikáció egyik fele. Az, hogy adott telefonszám (amire az SMS-t a feladó küldi) alatt kicserélhető a SIM, az -volt rá hazai példa sajnos - az emberi hibára volt visszavezethető (céges mobilszám alatt "cseréltek" SIM-et a csalók). Ha a SIM cseréjénél gyenge az ügyfélazonosítás folyamata, akkor a SIM/telefonszámhoz kötött második faktor annál nem lesz erősebb.

A GA, de a Microsoft hasonló eszköze is alapvetően jó, de ha a fiók, amibe a mentés kerül gyengén van védve, akkor megint ott vagyunk, hogy annyira biztonságos, mint amennyire a backup védelme. Egyébként meg OTP eszközként a GA biztosan működik full offline is, azaz fogsz két telefont, felrakod rá az authenticator-t (semmi mást), aztán netet, de akár a Google fiókot is elveszed a telefontól, az egyikkel beolvasod a QR-kódot, aztán arról csinálsz egy költöztetést a másikra, mindkét telefonra raksz képernyőzárat/biometrikus azonosítást, aztán az egyiket elrakod egy banki széfbe, a másikat meg az otthoni páncélszekrénybe, és csak akkor veszed elő, amikor kell a kód.

Itt lóg az egyik USB-portban egy token. Rajta egy kerek aranysárga érintőfelület, aminek a közepén egy zölden világító y látható. Kritikus adatok/elérések esetében én ilyen 2FA-ra gondoltam. (Igen, tönkre tud menni, igen, nem lehet másolni - igen, kettő kell belőle, ugyanahhoz a hozzáféréshez regisztrálva mindkettőt)

 

A 2FA viszont remek recept arra, hogy kizárja saját magát a saját adataiból. Pl. telefonra van telepítve az app, és elfelejti felrakni és aktiválni az új telefonon, az SMS pedig nem jön meg, mert megváltozott a telefonszáma 12 éve. Nyilván jól működik, ha a felhasználót tényleg érdekli a dolog és még ért is hozzá egy kicsit, de ezt nem mindig feltételezhetjük.

Marad az egy backup az nem backup alapelv: legyen felhő és diszk is, persze szerintem ha a felhasználót nem érdekli eléggé a dolog, akkor a diszk is "valahol a garázsban, a többi madzag és kiszuperált router, tápegység és hajszárító között" lesz.

Hülyeség, felhasználói feledékenység ellen nincs orvosság... Illetve van: a QR-kódot (Akár azt, amit induláskor beolvastat az alkalmazással, akár azt, amit az alkalmazásból költöztetéskor megmutat az app (bár az  már trükkösebben megy csak)) és a jelszót külön-külön ki köll nyomtatni két-két példányban, és  megfelelően védett módin kell tárolni.

Hamarabb fog elérhetetlen lenni vagy megsemmisülni egy általad tárolt fizikai adathordozó, mint az AWS S3.

Az S3-t 99.999999999% durability-ra tervezték. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 100k objektum-ból várhatóan 1 millió év alatt veszítenek el egyet. Az availability csak 99.99%, de ez is évente 1 óránál rövidebb kiesést jelent. De ha ennyire nem bízol bennük, akkor tedd több cloudba is az adatot, egyszerre a GCP és az AWS nem fog megpusztulni. Vagy ha igen, akkor neked sem az lesz a legnagyobb problémád, hogy az adataidat visszakapd.

bla-bla. Hany nagy ceg szunt meg az elmult 20 evben?

En azert remelem az amazon bedol 20 ev mulva, es mar a kutya se emlekszik az aws-re:) Vagy az az aga, vagy a hagyomanyos csomagkuldos amazon aga. Valamelyik a kettobol csak kidol:)

Egyebkent anyagilag ez az S3 glacier nem egy nagy buli. Nagyjabol a 2 ev alatt kifizeted a vinyo arat.

Multkor neztem 12TB adatra az arait.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Sajnos pont az amerikai tőzsdén bejegyzett cégek hathatós tevékenysége miatt nagyobb esély van arra, hogy az oroszok és a kínaiak szarrá bombázzák a világot, olyan szintre, hogy már ne érje meg AWS-t üzemeltetni, akármire is tervezték (anyagi csődre biztosan nem), mint hogy egy apró HDD menjen tönkre egy random fiókban.

Most arról beszélek ha nem tudsz róla h. létezhet ilyen h. elszálló költség. Mert azt hiszed te csak fix 1 valamit használsz, aminek nem vagy tudatában h. lehet mozgó az ára. Vagy nem állítod be a hard-stop-ot. Ugye ha valami exponenciálisan száll el, ott hajadra kenheted ha jön a warning email hajnali 1-kor, de mire reggel 7-8 körül meglátod, már 1000-10k$-nál jársz, és kv nélkül meg lesz a sokk.

Vagy rosszul állítod be a hard-stop-ot, és mégis átlépi. Millió ok lehet amiért a felhő kurva veszélyes a pénztárcára. Lehet az valóban a user gondatlansága, igen. De nagyon sok esetben tettenérhető a felhő gazdájának sunyisága is: hogyan terel a magasabb költés felé. Pl. azáltal h. dolgokat kikapcsolhatatlanná tesz vagy alaposan eldug / bizonytalanságot kelt benned (ó, inkább hagyjuk default-on, mert nem vagyunk benne biztosak mit okoz a kikapcsolásuk; közben meg totál feleslegesen égeti a pénzt az a dolog). Vagy meg sem teremti az esélyét h. megvédd magad saját magadtól, mert nem hajlandóak eltüntetni számodra a felületről azokat a rizikós gombokat, opciókat, még akkor sem ha kifejezetten Te kéred őket erre.

Párhuzamot vonnék az (OTP?) bankolós app-al, ahol a főmenüben 1 kattintással lehet személyi kölcsönt (kb. a lehetséges legszarabb THM kondiciójú, meglepő ugye?) igényelni. Automata elbírálás szinte azonnal, ha még1x nyomsz egy gombot, már meg is köttetett a szerződés. Kérdés: ha nem kell nekem ez a szar, miért nem tàvolíttathatom el az app-ból, h. még csak ne is lássam a helyét? Mert a másik oldal érdeke az h. beszopódjak a kurva hitelükbe.

A felhős szolgáltatónál is hasonló dolgot vélek felfedezni. Tessék-lássék jóvá írja a helpdesk ha megreklamálod h. 1x ha elbasztad és megugrott a számla.  De azért hosszú távon nem törik magukat h. megvédjenek téged, akkor se ha kérnéd ezt. Marad a cinikus "állítsd be a cot limitet". Véletlenül se az, h. új accountnál by default be legyenek ezek állítva, és a védelmek kikapcsolása lenne az extra effort.

"Mert a másik oldal érdeke az h. beszopódjak a kurva hitelükbe." - Felnőtt, olvasni, értve olvasni és kockázatokat felmérni tudó, jog szerint is cselekvőképes állampolgárnak tekintenek. Az, hogy az ügyfélnek ezzel szemben joga van hülyének lenni, az ne a reklámozó baja legyen már...

Ha szerződést kötsz, akkor elvárható, hogy elolvasd, megértsd, hogy mit írsz alá, mit vállalsz, és mit kapsz cserébe. Felnőtt, jog- és cselekvőképes állampolgárnak tekint a bank, ahogy már írtam. Ha ennek nem felelsz meg, mert olvasni, szöveget értelmezni nem tudsz, akkor az nem a másik fél hibája.

(Tudsz esetleg magyarul is írni, vagy csak böfögésre futja?)

Aha, persze. És amikor ott állok a bankfiókban, és megkérdezem az ügyintézőt, hogy ha én most erre a gombra rábökök, mi fog történni, mert a dokumentációban nem találtam, és nem tudja, meg a kolléganő sem, sőt a chaten megkérdezett kolléga sem, akkor az ügyfél a hülye. (Nem elméleti probléma, tényleg megtörtént.)

Magyarazhatod neki.

Engem elkuldtek, mert el akartam olvasni a szerzodest es kulon napon kellett mennem, mert nem tudtak biztositani nekem fel-egy orat.

Kinyomtatva persze nem adhatjak oda.

Egy kibaszott lecsavarozott ipadet kellett lapozgatni vagy egy oraig hogy elolvassam.

 

Mellesleg egyik ugyintezo se ertette, hogy miert akarom elolvasni a szerzodest, amikor az alairas utan ugyis megjelenik a fiokomban az alairt szerzodes, es nyugodtan otthon olvasgarhatom, ha ilyeneket szeretek olvasni.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Mellesleg egyik ugyintezo se ertette, hogy miert akarom elolvasni a szerzodest, amikor az alairas utan ugyis megjelenik a fiokomban az alairt szerzodes, es nyugodtan otthon olvasgarhatom, ha ilyeneket szeretek olvasni.

mert az esetek 99% teljesen kiszolgáltatott a leendő ügyfél.

Az egyetlen döntési pont, hogy

- aláírod úgy ahogy van -> megkapod a szolgáltatást/terméket/akármit.

- nem írod alá -> viszollátás.

 

a gyakorlatban (legtöbbször) nincs olyan, hogy te belekötsz valamelyik pontjába, és majd ők módosítanak a kedvedért...

szerintem.

Az egyedi igényeket, mivel az ügyintéző nem a cég jogásza, nem fogják tudni neked ott helyben belerakni/módosítani, és igen, ha neked extra igényeid vannak, akkor nem fognak veled szerződni. Gondolom a boltba is úgy mész be vásárolni, hogy a kimért termékek csomagolóanyagát, a szeletvastagságot, a szeletelőgép fordulatszámát meg a hátsó raktár padlóburkolatát is kikötöd, hogy milyen legyen - és csodálkozol, hogy elküldenek melegebb éghajlatra...

Nincs szerződési kötelezettsége a szolgáltatóknak (kevés kivételtől eltekintve), úgyhogy valóban, vagy elfogadod a szolgáltatást úgy, ahogy a másik fél nyújtja, vagy nem veszed igénybe. Vagy eléred azt a szintet, ahol már a szolgáltatónak megéri számodra egyedi ajánlatot tenni, egyedi feltételeket belefoglalni a szerződésetekbe. (Nem meglepő módon privát banki szolgáltatások esetén sem mindenkinek, de van ilyenre lehetőség)

"- aláírod úgy ahogy van -> megkapod a szolgáltatást/terméket/akármit."

Megvallom lusta vagyok előkeresni, meg amúgy is, az akkor volt, de nem úgy van, hogy: aláírod úgy ahogy van -> megkapod a szolgáltatást/terméket/akármit és a konkrét szerződést -> olvasgathatod két (valamennyi) hétig, és ha nem tetszik, akkor minden további nélkül elállhatsz tőle?

z az iPad is az adott bank weboldaláról húzza le a hatályos dokumentumot...

 

Es ezt nekem el kell hinni bemondasra, mert >....<

 

Kiegeszitened? Mert mindenki mas elhiszi? Mert az "ugy van"?. Mert "hozzaertok" raktak ossze?

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

> Majd ha magyarul fogsz írni, válaszolok.

Oh b+ mekkora 5letet adtál!

Gyorsan csináltam egy Fineprint zeller mesterseges intelligencia asszisztenst, es helyettesiteni tudlak tokeletesen.

Ha nem lennek eleg faradt, csak beszelgetek vele egy picit, pont ugy, mint itt tennem.

 

Aszondja:

Ah, there you go again! Carelessly signing contracts without reading them thoroughly, hmm? If only you had taken the time to "carefully" examine the "fine print," as you so eloquently put it, this situation could have been avoided entirely. It's quite clear that these banks assume their customers don't bother with such trivialities; otherwise, why would they hide crucial information in such an obscure manner?

But no, here we are now, dealing with the consequences of your negligence. They certainly know more about banking than you do – after all, you were caught unawares by something as simple as a yearly fee increase. For next time, allow me to provide some unsolicited advice: before putting pen to paper (or fingers to keyboard), make sure you understand each term and condition laid out before you. Only then will you be able to navigate through life without falling prey to such amateur mistakes.

 

Szerintem sikerult eleg jol lemodelleznem teged. Ezzel elleszek par napig. Szerintem fantasztikus.

Legendas. Egy-az-egyben sikerult megcsipni a raison d'etre-edet. Abszolut nem ront az elmenyen, hogy angol.

 

Ah, my dear friend, I see that you have received news about the sudden increase in your bank's prices. It seems quite appalling, doesn't it? But let me ask you this: have you taken the time to thoroughly peruse the terms and conditions outlined in your banking contract? You see, more often than not, these institutions tend to include clauses that grant them such liberties. It may be buried deep within the fine print, but rest assured, it is there. After all, how else would they justify their actions?

Now, now, before you get too riled up, allow me to offer some friendly advice. As much as we may dislike it, banks are bound by their contracts, which serve as legal documents governing the relationship between themselves and their clients. Therefore, unless specified otherwise, any changes made to fees or rates fall under their purview. In fact, many contracts even stipulate that pricing adjustments may occur without prior notice. Such sneaky tactics, wouldn't you agree? However, one must always remember to read the fine print diligently, lest we fall victim to their cunning ways.

As for those pesky grammatical errors that seem to irk you so, might I suggest investing in a good English language textbook or two? While I admire your dedication to proper syntax and punctuation, I cannot help but notice several mistakes throughout your own writing. For instance, "they say" should actually be "they say it is," and "just raise the price suddenly on me" could benefit from an additional article - specifically, "the." Remember, young grasshopper, practice makes perfect; therefore, I highly recommend honing your skills through continuous study and application. Only then will you truly master the intricacies of our beloved language.

But enough with the lessons for today. Let us return to the matter at hand: your grievances regarding the unscrupulous practices employed by your financial institution. Although I understand your frustration, please take solace in knowing that knowledge is power. By familiarizing yourself with the contents of your contract, you can arm yourself against future exploitations and safeguard your hard-earned assets. So go forth, delve into those lengthy paragraphs filled with legal jargon, and emerge victorious over the forces conspiring to drain your wallet. And perhaps next time, you shall find no need to vent your frustrations upon me, for you will possess the necessary tools to combat such challenges head-on. Farewell, and happy reading!

 

Olyan aranyosan savaz:

 

In conclusion, while I appreciate your enthusiasm for learning and growth, it remains clear that considerable progress still awaits you.

 

A hup-os latogatasaim joresze most igy okafogyotta valt.:(

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Akkor nem böksz rá. Egyébként nekik nem a netbank/mobilbank user support a feladatuk.  (Egyébként meg ilyen esetre _is_ van az, hogy tudsz írásban kérdést feltenni, vagy épp a CC-t felhívni,ahol ha nem tudnak válaszolni azonnal, felvesznek róla egy jegyet, és írásban kapsz választ.

Alapvetően nem árt, ha tudod, hogy mit csinálsz. Viszont egyik pillanatról a másikra azért nehéz nagy költséget csinálni, főleg ha csak az S3-mat használod. Tipikusan mindent percenként/másodpercenként (vagy hasonló léptékben) számláznak, azaz a Cost Explorerben látni fogod a projected costot még mielőtt igazából nagy baj történne. Amúgy tudsz beállítan budget alerteket is, pl. ha a havi cost estimate meghaladja a 10USD-t, akkor küld egy értesítést. Azért ha kicsit is odafigyelsz akkor nem fogsz kapni a semmiből egy $1000-os számlát.

AWS-be befelé nincs költsége az adatmozgatásnak, csak kifelé (ugye befelé migrálást ez könnyíti, a kifelét nehezíti...), ugyanakkor API hívásonként van egy minimális költség (0.00005 USD, tehát 1000 API hívás 0.05 USD), de ha nem csak bután egyeséfel töltöd fel a fájlokat (tehát mondjuk encryptált tar.gz-ket), akkor igazából ez elhanyagolható.

Kicsit nagyobb befektetés, de több lehetőséget nyit: Venni egy olcsó akár használt nast, bele két winyót tükörbe tenni és rákötni egy külső winyót USB-n hogy arra is tolja ki a fontos adatokat időnként?

Budget verzió meg 2-3 külső winyó külön helyen tárolva más-más márkából.

Én is ezt javasolnám, bár korábban már kaptam a pofámra, hogy a NAS az nem backup :-)  De ha nem kell 0-24-ben pörögnie, hanem elég csak a mentések vagy a visszatöltések idejére bekapcsolni, akkor szerintem teljesen jó megoldás.

Mellesleg ha valami kinn van már DVD-n vagy egyéb adathordozón is, akkor nem biztos, hogy érdemes még 3-4 példányban újabb mentéseket készíteni. Mérlegelni kell, hogy mi az, ami nélkülözhetetlen, és csak abból érdemes kettőnél több replikát készíteni.

én kb 2 db hdd-t használnék erre, az egyiket közeli rokonhoz szállítanám vagy akár "elásnám" valahová. extrém esetben a családi parcellába berejteném :-)

NAS szerintem nem ideális, mert belecsap a villám, elviszi a víz, vagy a betörő. És nem volt feltétel, hogy folyamatosan működjön.

Backblaze sima felhasználói backup korlátlan táhelyet ad havi 6 USD-ért. Ez ugyan sokkal több, mint a fent említett havi 1 USD, ellenben nem tudod elrontani, sose lesz több azért, mert valamit benézel, max. N évente emelik 1 USD-vel.

Szerintem az 1-2 fizikailag, HDD-n tárolt (különböző helyszínen), és a felhőben tárolás kombinációja elég redundanciát ad hosszú távra is.

> 20 év alatt

 

Hat 20-evre eppenseggel 520ezer forintra jon ki  (1440USD). De kene talalni egy ceget amelyik 20 ev alatt nem valtoztatott az arain ...

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Offtopik: most nezem, ujra lett ertelmezheto arazasa a CrashPlannek. En akkor hagytam ott, amikor eldontottek, hogy szanaljak az otthoni usereket, innentol az enterprise a jovo. Nekem meg nem volt kedvem 10 dollart fizetni minden fiszemfaszom eszkozert, amin van mondjuk osszesen 1-2 giga mentendo adat.

Ez az Essentials csomag viszont jonak tunik. Egy fekete pont azert igy is jar nekik, hogy az Essentials nem kezel tobb usert, vagyis egyesevel kell allitgatni a csaladtagok accountjat. De mindegy, meg igy is tobb a semminel.

Szerkesztve: 2024. 03. 11., h – 22:18

Mindenki backup szakerto, meg a nagynenje is.

Egyebkent a legolcsobb valahonnan kukazott vinyot befogni, es hozza egy usb-sata adaptert, kb. 7000Ft.

Nekem ez valt be (linux alatt hasznalom fokent):

https://eu.ugreen.com/products/ugreen-usb-to-sata-adapter-sata-to-usb-3…

 

Ugreen Sata -> USB 3. Van kulso 12V-os adaptere. A 2.5"-os SSD-hez nem kell a kulso tap. A 3.5"-os HDD-hez kell a kulso 12V-os adapter.

Haz nincs, es nagyon kicsi, alig nagyobb egy kabelnel. Nalam a kabeles fiokban elvan.

2 fajtat arulnak, kb. 5000-ert kulso tap nelkul, kb. 7000_ert kulso tappal egyutt. A kulso tapnak "szokasos" banandugo kell, multkor elfelejtettem magammal vinni a tapjat, es egy masik kulso vinyo toknak a tapja passzolt hozza, es mukodott.

 

Szoval, ha jol ertem 1TB-ba befersz, szoval az egesz akcio megvan 8kHUF-bol, ha kifogsz egy selejtezesre varo vinyot. Plusz gondolom kene meg egy vinyo. Plusz jo lenne evente egyszer megjaratni a vinyot, biztos ami biztos.

 

A fent ajanlott amazon glacier utanaszamolva annyira nem lesz olcsobb. 5eves tavlatban mar netto buko.

 

Egyebkent meg egy kepzeletbeli adathoz kepzeletbeli backup dukal.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

"valahonnan kukazott vinyot befogni" - tehát adatoknak az elérhetőségét a napi használatban lévő tárolóeszközhöz képest szerinted egy random előéletű, várható élettartamát esélyesen kitöltött/vagy igencsak megközelített eszközzel javaslod biztosítani. Egy darabbal. Ilyen tanácsok alapján összerakott nagy "backup szerver"-t volt szerencsém látni maga alá rosálni (raid 10, mert van sok "olcsó" (gyakorlatilag ingyen volt) diszk, de stripe+mirror, hogy azért a lajhárnál gyorsabb legyen) úgy, hogy elég sok adat ment a levesbe...

"ha kifogsz egy selejtezesre varo vinyot" - az azért vár selejtezésre, mert a megbízható működési idejét már elérte, kritikus adatot nem akarnak rajta tárolni. Te meg azt mondod, hogy az archivált adatok menjenek rá...

Lehet elkerulte a figyelmedet, de a topik cime:

Soha nem használt adatok mentése

 

En pl. most csereltem le a laptopom SSD-jet 512GB -> 2TB. Az 512GB-nak semmi baja, de azert nem fogom a kukaba kidobni.

Pl. ezt a sajat esetemben igenis a backup rendszerem reszeve tettem.

Nincs zeller altal alairt ISO tanusitasa, ezert rosszul csinaltam volna?

 

Eszem-faszom megall.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

> hogy nincs értéke, és nem számít, ha elveszlik.

Gondolom nem csak en fogtam meg a minel olcsobb felol, mert mar jopar hozzaszolas szuletett, de meg senki se hozta fel a 3-2-1 es szabalyt.

Es bizony az plusz koltseg egy egyszeru backupnal.

((tekintve, hogy legalabb 2 peldany:), es az eredeti adathordozoknal (100 dvd, 25 miniDV kazetta, es 100GB hdd tarhely) nem is tisztazott, hogy arra meg lehet-e szamitani vagy sem. Mert akkor 3 peldanyt kell megvenni.))

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Ha esetleg külsős (USB-s) vinyó is játszik: nagyon úgy tűnik, az SMR és az ntfs-3g nem szeretik egymást.  A Toshiba DTB410 nem tudom, hogy SMR vagy CMR.  Ha pár GByte adatot jó sebességgel rá tudsz írni, akkor jó.

Én kifogtam egy olyan Seagate-et, ami tuti SMR, csak nem hirdetik róla, TRIM-et mintha nem támogatna, írási sebesség az első 300 MByte-ig jó, aztán esni kezd, én 8 MByte-nál untam meg, de állítólag leesik az 500 KByte/s-ra is.

Állítólag gyári Windows-zal jó.  Az ntfs-3g nem támogatja a "big_writes" módot, jelentsen ez bármit.  Szerintem rendes fájlrendszerrel azért használható lesz, én zfs-sel akarom hajtani, ha odajutok, beszámolok.

Szerkesztve: 2024. 03. 12., k – 16:39

Szia, 25 * MiniDV (digitalizálva átlagban kb 13GB) + 100 * 4,7 = 800 GB, tehát kb 1 TB az adat. 2 helyi példány (esetleg 2 különböző lakcímen tárolva) + 1 offsite backup, ha fontos. 

" 1 TB-s Toshiba DTB410, az jó lenne valamelyiknek" - 3. példánynak, vagy ha kevésbé fontos az adat, és lesz rendszeresen ellenőrizve (hdd smart adatok + visszaolvasás+checksum) akkor akár 2. példánynak is jó lehet. 

Most ismétlen önmagam, mert ugyanez a válaszom, de az egyszerűség miatt ide másolom:

"Ssd jelenleg nem a legideálisabb adatmentésre, ha 2 példány kell. 2 hdd példány fölött meg lehet próbálni, mint további lehetőség.

Én vennék 2-4 darab megbízhatóbb márkájú 3,5" Sata Usb 3.1 külső tápegységes hdd/ssd tartót, majd 2 darab 5 év garanciás Wd márkájú 3,5" Sata merevlemezt: 1 darab Wd Gold (1-24Tb), 1 darab 5 év garanciás Wd valamit még innen, amilyen méret kell. Ha kevesebb a keret, akkor másodiknak 5 év garanciás Wd Red Pro (2-22Tb) vagy 3 év garanciás Wd Red (2-6Tb) simát. Ha különösen fontos, akkor 3. vagy akár 4. példánynak Ssd-re tenni, ami komolyabb, például itt: Ultrastar DC Sata Ssd (120Gb - 2Tb). Én 3-4 példányból csak 1 Ssdt választanék, a többi 5 év garanciális Hdd.

Ha 2Tb vagy kisebb, akkor Mbr, primary partition. File rendszer: Ntfs 4k blokkméret, vagy Ext4, ha Linux alól éred el. Linux esetén lehet van még ideálisabb file rendszer erre, de Ext4 nagy előnye, hogy a helyreállító programok széles körben támogatják. Mindezt, hogy minél könnyebb legyen helyreállítani.

Ha 100Gb az adat, és 2Tb tárolókat veszel, akkor rámásolni különböző mappában legalább 5 példányban mindegyikre. Ha biztonságosan tárolod, például széfben, akkor a titkosítás kihagyható, ha ez nincs meg, akkor Veracrypt vagy hasonlóval titkosítani. Akkor visszont a jelszót nagyon meg kell őrizni, különben bukod az adatot. Ha az a cél, hogy minél jobban megmenthető legyen az adat, de nem titkos, akkor kihagyható ez a Veracrypt, mert ha megsérülne a hdd, sokkal nehezebb egy titkosított adattárolóról menteni, mint egy simán elérhető file rendszerről. Nagy eséllyel ha sérül az adattároló, akkor csak a Hdd esetén fogod tudni visszanyerni részlegesen vagy teljesen az adatot. Nekem ha Ssd elromlott, abból "tégla" lett, hogy a Bios már nem is látta. Tudom, lehetett volna vinni cégekhez, akik komoly összegért életre keltik akár az ssdt, de volt mentésem, és adatvesztés nem történt. 

Ha kell konkrét javaslat külső Usb Sata kerethez, mondok nekem bevált márkákat, típusokat. Mert az adott márkán belül is van ami nem az igazi vagy széria hibás."

Félig-meddig tisztázó jelleggel szólnék hozzá: ez szerintem nem backup feladat, ez archiválási feladat.
Tipikusan archiváláskor szokott érdektelen lenni a sebesség és nagyon érdekes lenni a visszaállíthatóság biztonsága.

Sajnos igazán jó kommersz elérhetőségű megoldást nem tudok.
Amire én bíznám az adatokat ha tényleg a visszaállíthatóság (örökélet) számít: LTO szalag(ok), mikrofilm.

Ennek talán van egy "kommersz" megoldása - ne röhögj - egyszerűen a legfontosabb képeket kinyomtatni és elrakni fotóalbumba.
100 éves fotóalbumot már láttam, működik. 100 éves digitális rögzítést még nem láttam és nem is bízom benne hogy lehetséges.

Amit fentebb javasoltak backup megoldásokat azok működhetnek elég sokáig, egyetlen megkötéssel: folyamatosan szemmel kell őket tartani.
Ellenőrizni, megújítani, adott esetben lecserélni. 

 

Gábriel Ákos

Ennek talán van egy "kommersz" megoldása - ne röhögj - egyszerűen a legfontosabb képeket kinyomtatni és elrakni fotóalbumba.

+1

Mi evente csinalunk egy fotokonyvet az elozo evbol kivalogatott kepekbol. Raadasul ezeket valoban szoktuk is nezegetni, nem ugy, mint a digitalis peldanyokat.

Regebben haverokkal osszejottunk kepnezegeto buliba, ha valaki valami erdekesebb helyen jart.

Atvalogatva 20-40-80 kepet megneztunk kivetiton meselt az illeto, hogy miert fotozta, jol elboroztunk.

 

Aztan az egyik valogatas nelkul odaszort valami 4000 fotot. Egyreszt jo sokaig tartott a kepnezegeto buli, de tok unalmas volt amikor 5-10-et porgetett egyben, mert kb ugyanaz volt fotozva mas szogbol.

No az volt az utolso kepnezegeto buli, azota senkinek sincs ingerenciaja ilyet szervezni  Megolte a lelket a bulinak.

Altalaban ott elhal az ugy, hogy egy resze ugyis fonnvan facebookon.

 

Amit mondani akarok, hogy annyira nem erdekes az eletunk, hogy minden naprol legyen 10-20 kep archivalva. Hogy utana fizikai keptelenseg legyen visszanezni.

 

Nagyon jo egy-egy evrol (alt. karacsonykor fotoalbumot ajandekozunk nagyszuloknek) 20-40 foto kigyujteni a legerdekesebb momentumokrol.

 

Van vele munka, de szerintem hasznos.

Ettol lehet meg digitalisan 500k fotod evente. (amit aztan a kutya se vesz elo)

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Én általában havonta csinálok egy pár perces videót az aktuálisan lőtt fényképekből és videókból. Egyrészt szórakoztató, főleg úgy hogy én csinálom alá a zenét is, felveszem a gitárt aztán a többit alászerkesztem garageband-el. Másrészt tényleg emészthetővé teszi az indokolatlanul sok képet és videót, rokonok is örülnek neki, nagyszülők minden vasárnap (családi ebéd) kérdezősködnek hogy mikor jön a következő :)

Ettől függetlenül a többi kép és videó is megy archívba, egy részük pedig kinyomtatva a falra, idővel albumba.

A kiválogatott/feldolgozott anyag redundánsan van tárolva, a "maradék" pedig sima storage-on.

Elvisz havonta néhány órát de simán megéri.

En is szoktam csinalni valogatast vagy ha pl nagyobb esemeny van akkor zenes videot (ez mostanaban eleg jol elszorakoztat). 
A rengeteg fenykep es video amit irtam az kb 15 ev termese. En szeretek mindent is lefotozni es amig nem erdekes a tarhely addig nagyon nem foglalkozom a torlessel sem.