- uid_17626 blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 2371 megtekintés
Hozzászólások
-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elszámoltam. Javítottam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
No ez volt a kommentem, nem érinti a szerkesztés:
Épp egyik fiammal beszélgettünk róla egy-két napja. Én is elvetettem a saját részre beruházást. Hosszútávon azt várom, hogy hatalmas napelem-farmok lesznek vagy egyéb központosított módon okosítják fel a sűrűn lakott városi részeket. Pl. a távhőt is elég könnyű zöldíteni, mivel egyetlen helyen kell megpiszkálni a dolgokat, a last mile-t nem kell bántani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
Én is abban hiszek, hogy erre a tevékenységre társaságok jönnek létre akár a NER égisze alatt, akikhez ömlik az uniós pénz. Úgy okosodom, hogy az energiát kell eltárolnom, hő vagy annak hiánya formában. :) Emiatt a következő házamban több köbméteres szigetelt víztározó lesz. Ezzel fogok hűteni és fűteni. Nappal átveszem olcsón a termelést. Így képzelem el a jövőt.
Emellett a háztartási maximumot 3x80Ampert kötök be. Hiszek az erőforrás (le)foglalásban, mint befektetésben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még NER sem kell hozzá, csak pár meglevő entitás sok megfelelő adottságú területtel&épülettel. pl
https://www.mnnsz.hu/napelemes-kiseromuvet-letesitettek-a-gyori-laktany…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Próbáltam kedvezni az itteni 80%-nak :)
BTW: Szerintem az a téma dotálva lesz és lesz rá jelentkező házon belül bőven. Az igazi buli nem az üzemeltetés, hanem a telepítés lesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:)
Persze; már most is abban van az üzlet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
/pol, be fog indulni, amint lesz ra rendes eu-s palyazat: majd epitenek valami olcso fost, a maradek penz meg elveszti palyazati jelleget...
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem mindegy, napközben szívesen átveszem az olcsó áramot. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Spanyoloknal megprobaltak. Sok okos beleugrott, aztan most megy a siras, hogy nem csak a hitelt nem tudjak fizetni, de mindenuk el is uszott. Vegigneztem a dolgokat es hat erosen devizahitel negyzet megnemertes szuksegeltetett ehhez, de ha vereb van....
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mit próbáltak meg? Napelem farmokról van szó?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A peak is azzal fog járhat a jövőben, hogy amikor termel a napelem, akkor kb ingyen lesz az áram. Ez esetben soha nem térül meg a befektetés.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor jön majd a tárolásos megtérülés számítás. Nem csak a háztartásoknál. Arra már lehet tárolós üzleti tervet készíteni ha a PVk miatt nagyon alacsony lesz az energiaár. Ezzel kialakul egy új egynesúly.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak rosszabb lesz a megtérülés, ha folyamatosan önteni kell a pénzt rá.
Van erre egy kifejezés: elsüllyedt költség
Te amiatt költenél még többet az egészre, nehogy bukj és emiatt többet buksz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha előbb térül meg mint hogy ez bekövetkezzen és van még elég hosszú idő az élettartamból akkor ez nem elsüllyedt költség hanem egy extra lehetőség.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amiért biztos vagyok abban, hogy változni fog az adózási környezet is napelemeknél és az elektromos autózásnál az, hogy nem buli az államnak, ha a fogyasztásod után nem szedhet áfát és a kocsidat is ingyen tankolod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha az Artisjusnak tenyleg jo ugyvedei lennenek, akkor ok is kioszthatnanak par matricat, mert a megtermelt arammal tuti zenet hallgtsz majd.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fenti matekot megnézve rövidebb időre:
5 év:
3M*1.05^5 = 3.83M
(0.3*5)*1.05^5 - 3.83M = -1.92M
PV veszteség: 1.5M huf
10 év:
3M*1.05^10 = 4.89M
(0.3*10)*1.05^10 - 4.89M =~ -0.0033
PV veszteség: 20e huf
15 év:
3M*1.05^15 = 6.24M
(0.3*15)*1.05^15 - 6.24 = 3.11M
PV nyereség: 1.49
(PV = present value)
A veszteség akkor realizálódik, ha eladod és ennek mértékét nem tudod az eladási árban érvényesíteni. Mindemellett felteszed, hogy ez időszak alatt nem változtak számodra kedvezőtlenül a feltételek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A veszteség akkor realizálódik, ha eladod és ennek mértékét nem tudod az eladási árban érvényesíteni.
Ha engem érdekelne a házad, nálam biztos nem tudnád. Ha fenn van hát fenn van (azt kérdezném, hogy mennyi gondom lesz ezzel), ha nincs nincs, de én ezért nem fizetnék pluszt.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Büszke voltál arra, hogy takarékos elektromos berendezéseket veszel. Egy háznál nem követnéd ezt az elvet? Jó a GG-s is az AA helyett?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
sub
Annyira érdemes számolni, hogy amit magad elhasználsz, az legyen fedezve a napelemes termelésből, plusszban termelésre nem kell nagyon hajtani hogy majd azon keresed magad halálra h. mini áramszolgáltatót játszol. Azaz vizet akkor melegíteni amikor süt a nap. Kocsit is akkor tölteni mikor süt a nap. Klímát akkor járatni mikor süt a nap. Főzni, mosni mosogatni mikor süt a nap.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mennyezet hűtés+fűtés vízzel megy. Így annak a tározóját tudod fűteni vagy hűteni. Csak a napelem önmagában kevés. Ahhoz (és az áram árazásához) illeszkedő gépészet is kell.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azzal nem számolsz, hogy a napelem áramot is ad, de a kötvény nem.
Nem csak pénzügyi befektetésként tekint az ember a napelemre, nem csereszabatos egy kötvénnyel - ez utóbbi nem tud villanyautót hajtani.
A világon nem csak pénz létezik. A pénz egy kiváló csereeszköz és vagyonelem, de pénzben például nem tudsz lakni, vagy pénzt nem tudsz igazán jól megenni, azt bizony el is kell költeni valamire. És ez a valami lehet a napelem is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megtérülést miben kellene számolnom?
Napelemnél nincs exit, a kötvénynél van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha a szolgaltatonal elmegy az aram (pl lakossagi korlatozas), akkor a napelembol tudsz szedni villanyt. ezt a tulajdonsagat hogy arazod be?
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ideiglenesen?
Egyéni igénytől függően árazom.
1. Milyen gyakran történik?
2. Átlagosan mennyi ideig tart?
3. Összes előfordulásból hány alkalomkor volt vagy lett volna saját termelés?
4. Mennyi költséggel jár az áramkimaradás per óra?
Én spec nyáron nem vagyok otthon. Emiatt nem érdekel mi van nyáron otthon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sehogy, nem árazott be kockázatot se pro, se kontra. Hogyan árazod be, hogy egy jégeső rommá veri az egészet, még azon a héten, amikor felrakták a tetőre?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köt rá biztosítást amivel tovább rontja a megtérülést.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pont ezt mondtam a kollégáimnak. Kíváncsi lennék egy komolyabb rendszer biztosítási díjára.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kérdés mi a komolyabb. Nekem a lakásbiztosításom fedezi, csak szólni kellett, hogy van, meg papirt kértek róla, hogy mi van. És már be is került, drágább nem lett tőle a biztosítás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor valószínűleg a 60 oldalas ÁSZF-ben simán benne van mint kivétel amire nem vonatkozik a térítés. Biztosítók, majd pont ingyen fognak neked plussz kockázatviselést adni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez egy gyakori kérdés napelemes topicokban, nagyjából két választ szoktak rá kapni, miután rájönnek, hogy a biztosítójuktól kellene megkérdezni (és utána meg is osztják a választ):
- 1500-5000Ft-al növekedett az éves díj, és külön belekerült a napelemes rendszer a szerződésbe
- közölték velük hogy már fedezi a meglevő biztosítás, nincs teendő
Ez utóbbi úgy értendő, hogy több biztosító szerint az épület részének számít, mint beépített eszköz (ahogy pl. egy kémény, garázskapu, elektromos redőny/zsaluzía, akármi). Ezért nem kérnek külön díjat, viszont rád bízzák, hogy akarod e emelni a biztosított összeget azért, mert növelted az ingatlan értékét a beépítéssel. Leegyszerűsítve: ha leég az egész ház, és 100M-re volt biztosítva, de a napelemmel együtt már 105M-el lennél a pénzednél, és ez neked nem oké, akkor jelezheted, hogy a biztosítási értéket emeljék meg 5M-el, így nyilván valamennyivel többet kell majd fizetni. Ha viszont elveri a jég, és más károd nincs, akkor rendben vagy, a biztosító ki fogja fizetni. De légyszi ne kezdjünk el most azon vitázni, hogy de úgyse mert gecik, stb.., napelem tekintetében ez irreleváns, mert hogy a beépített X milliós jégkáros akármit nem fizeti ki, vagy a napelemet, az tökmindegy a kérdés szempontjából.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A legtöbb biztosítónál az alul vagy felülbiztosítás szerződésszegésnek minősül, ilyen esetben nincs kártérítés.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A jelenlegi technológia mellett ez nem igaz, ha elmegy a szolgáltatói áram, leáll az inverter. Csak szigetüzemben működő rendszernél marad áramod, ha kimarad a szolgáltatói áram.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A napelemes cég idén már csak olyan invertereket kínált fel, amelyek hibridek. Ezekhez, ha akkumulátort csatlakoztatok, akkor automatikusan átvált szigetüzemre, ha elmegy a betáp.
(Az átváltás nem szünetmentes, kb. 3 másodpercet vesz igénybe. Ez áthidalható a fogyasztók előtt elhelyezett szünetmentes tápegységgel.)
Olyan inverter is van a kínálatban, amely akkumulátorok nélkül is képes szigetüzemre, a pillanatnyi termelést ki lehet venni - praktikusan egy "vészáramkörön" keresztül, amire rá lehet kötni pl. a fridzsidert. Ha elmegy a nap, akkor nyilván leáll, de a semminél jobb. (Valódi szigetüzemhez vegyél valamennyi akkumulátort...)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van friss ajánlatod?
Mennyibe kerül, mit ad és mit ígér?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha az invertert kérdezed, nézd meg pl. a Huawei SUN2000 sorozatát. Nekem az 5kW-os pont tökéletes, nagyjából ezer ajró (plusz áfa)
https://sun2000.hu/collections/3-fazisu-inverterek/products/huawei-sun2…
Ha jól látom, alapból csak pufferelést tud az akkuról, és ha off-grid átkapcsolást akarsz, akkor kell mellé venni egy "backup box" nevű dobozt, újabb kb. 800 ajróért, bár lehet, hogy csak én értelmezem rosszul.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Komplett rendszer, kivitelezéssel, teljes költséggel mennyi?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt a hüvely invertert időközben visszaszívom, meglehetősen korlátozottan tud csak off-grid működni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A készülék egy dolog, de ilyennél már máshogy kell bekötni (sima inverter esetén kb. oda viszed a villanyvezetéket ahova akarod, legegyszerűbb), vagy leválasztó rendszert beépíteni, külön ellenőrzik ezt is az is plusz pénz, számold hozzá.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Alapesetben nem, ha ilyet akarsz az extra beruházás, azaz többe kerül a beker költség is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kis kiegészítés innen:
https://g7.hu/tech/20220211/a-magyar-napelemek-mar-paksot-is-lepipaljak/
Napelemek száma:
"Azóta sok víz lefolyt a Dunán, három csúcsév után vagyunk, ha így folytatjuk, akkor 2026-ra meglehet a 2030-as célszám."
Ha ilyen gyorsan növekszik az új telepek, akkor nagyon gyorsan eljöhet az a pillanat, amikor a lakosságnak ingyen lesz az áram, a napelemmel rendelkezők pedig fizethetnek az átvételért.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a napelemmel rendelkezok nem fognak fizetni az atvetelert. akkor majd vesz olyan szerkezetet/invertert ami pont annyi feszt nyom a lakasba amennyit hasznal a lakas. a pluszt meg elhasznalja nehany 100-as izzoval :) vagy elhasznalja valami crypto banyaval :P
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amíg ezt nem lesz tilos. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Napelem kapacitás vs termelés, hagyjuk már. Az, hogy mennyi a beépített kapacitás, az semmit nem jelent.
Nézd meg a MAVIR grafikont a tényleges nettó termelésről: https://imgur.com/a/OooCxli
Ez a január 1 óta tartó időszak exportja. Alig látszik rajta a napenergia. Kiszámíthatatlan termelő, vagy 15x-20x ennyi kapacitást kéne beépíteni, hogy számolni lehessen vele.
Részletes adatok: https://mavir.hu/web/mavir/ver-forgalmi-adatok-napi
Itt válaszd ki az Energia mixet.
A valós idejű adatokon látszik, hogy nyáron nap közben van 1-2 óra, amikor le lehet tekerni a gázerőműveket, mert belépett eléggé sok naperőművi termelés, annyi, hogy nem kell sokat termelni itthon más csúcserőműből. Az a nagy lila meg az import igényünk. Ez az, ami nyáron nap közben 1-2 órára tud 0 lenni. Este meg éjjel meg nagyon magas - ilyenkor pont nem termelnek a naperőművek, de terhelés az van rendesen a hálózaton, importálnunk kell. Na, ezért kell Paks II.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2x ennyi napelem már elhozhatja azt, hogy csak erre és az atomra van nyáron napi pár óráig szükség. Felette már simán pénz kérhető a betáplálásért.
Minden erőműnél az igazi költség a nem folyamatos termelés okozza, vagyis a leállás és indulás. Emiatt sejthető, hogy a napelemeseknek lesz odabaszva elsőnek, mert ők okozzák majd a peak-et.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehát 2x ennyi napelem jó arra, hogy az év egy szűk szakaszában olcsóbb legyen az áram pár órán át.
"Emiatt sejthető, hogy a napelemeseknek lesz odabaszva elsőnek, mert ők okozzák majd a peak-et."
Azt a peaket is ők okozzák, amikor jön egy hirtelen nyári vihar és be kell indítani a gázerőműveket hirtelen. Emiatt drága a napelemes áram. Sokkal bonyolultabb hálózat, sokkal bonyultabb rendszerirányítás kell hozzá, hogy lekövesd. Meg persze kell hozzá az ugyanekkora mértékű tartalékrendszer is, amit készenlétben kell tartani. Megéri? Számolj rá megtérülést. Szép dolog a napelem, de használata nagyon sok támogató infrastruktúrát és tartalékot igényel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem a rendszernek nem éri meg, mert a peak miatt nagYon sok mindent fejleszteni kell és így már kevés 20-30% tartalék kapacitással működtetni azt.
Emiatt gondolom azt, hogy a jövőben a betáplálást akár büntethetik is. ...vagy csak lesz egy átlagos betáplálás amit engednek, egy maximum kwh korláttal. Nem tudom. Csak hangosan gondolkodom, látva, hogy ez a folyamat újabb problémákat fog szülni.
Azt is simán el tudom képzelni, hogy erre az időszakra az üres állami épületeket akár a végtelenségig hűtik, hogy legyen aki elhasználja az áramot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha buntetik (=fizetni kell) a betaplalasert, es majd nem fog senki betaplalni, akkor is ugyanugy megdolgoztatja a rendszeriranyitast a dolog: a fogyasztok ugyanugy nem igenyelnem majd aramot amikor sut a nap (hiszen sajat maguk termelik meg), viszont ha elmegy a nap akkor ugyanugy igeny lesz az aramra.
raadasul ha a betaplalt nehanyoras napot barmi masbol kene potolni, az is szep tetemes osszeg. ez szerint tegnap a napelemmel 10GWh termeltek, ami ha paksi aramot vesszuk, 110M huf. szerinted ennel dragabb a rendszeriranyitas?
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Arra gondolok, hogy más lesz az árfolyama a betáplált és a vételezett áramnak. Nem is kell, hogy negatív legyen a betáplált, elég, ha a gap nő.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Viszont ha a betáplált áram átvételi ára nem negatív, akkor megéri betáplálni pénzügyileg, de ettől még a hálózat meg tönkremegy. Ki és hogyan fizeti meg azt, hogy a betáplálás tönkreteszi a hálózatot? A villamos elosztó hálózat nem egy olyan flexibilis dolog, mint a pénz, az eszközök tönkremennek, ha túl nagy a terhelés, nem fognak azonnal megjavulni, ha a terhelés leáll, ez nem így működik. Fizikailag meg kell gátolni a betáplálást, ha gebasz van, nem elég az árakon változtatni. Mert akkor jön az, hogy ja, hát nem éri meg nekem lekapcsolni a termelést így sem, mert lesz majd egy okos erőmű, ami kiszámolja, hogy többet bukik azon, ha időt (és pénzt) feccöl abba, hogy a rendszert le/fel kapcsolgassa, mintha mindig betáplálna, akármi van.
Ezért vannak erre jogszabályok, mert a pénz nem tud mindent szabályozni. Olyan ez, mint amikor azt mondod, hogy igazából lehet akármennyivel menni az autópályán, az csak pénzkérdés, mert kifizeted a büntetést és kész. Csak ha éppen csinálsz egy halálos balesetet, az elhunytat utána már pénzből nem tudod feltámasztani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fizikailag meg kell gátolni a betáplálást, ha gebasz van, nem elég az árakon változtatni.
Ez már most is így van. Ahol rossz a hálózat, ott a napsütötte órákban már most sem tudnak a napelemes rendszerek feltölteni. Persze ez nem jó a napelem tulajdonosnak és nem jó a szolgáltatónak sem. Ezért is korszerűsítik folyamatosan a hálózatukat, mert megéri nekik átvenni az olcsó energiát.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Rossz olvasni a hasonlataidat. Szerintem a megértéshez nincs hozzájárulása. Nem akarom, hogy rólam mindig a pénzre asszociálj. Oké, én abban számolok minden gazdasági eseményt, amit számolhatok mostantól almában is, de előtte beszéljük meg az alma árát. :P
Ha viszont szabályozva van ki tölthet fel, akkor ez tovább rontja a megtérülést, akár nagyon durván is beszakíthatja vagy veszteségessé teheti azt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem akarom, hogy rólam mindig a pénzre asszociálj.
Te magad mondod, hogy mindent pénzben számolsz, veled csak így lehet beszélni, mert mindent ebben mérsz. Sőt, számodra minden gazdasági esemény, még egy napelemtábla-telepítés is. Pedig az is lehet, hogy nem pénzügyi oka van ennek valakinél (nem azért csinálja, mert pénzügyileg megéri).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hanem miért? Zöld? Akkor karbonban kell kiszámolni.
A pénz csak egy mértékegység, a gazdasági események mértékegysége.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van, aki azért vesz napelemet, hogy zöld tudata legyen. Van aki azért, hogy szigetüzemben tudjon áramot termelni. Van, aki azért, hogy pénzt keressen vele.
A pénz lehet mértékegysége a gazdasági eseményeknek, de nem minden esemény gazdasági természetű (nem azért csináljuk, mert gazdasági haszna van). Emiatt nem lehet mindent pénzben mérni.
Például ha pénzben mérhető lenne a napelemek szükségessége, akkor mi szükség lenne ártámogatásra a napelemeknél? Azért támogatjuk a napelemek beszerzését, mert gazdaságilag nem éri meg (ha megérné, nem kéne támogatni), pedig környezeti haszna van. Hasonló igaz az elektromos autókra, és bármilyen állami támogatásra is. Ha szimplán pénzügyi hasznosságot nézünk, akkor sok tevékenységbe nem kezdenénk bele.
Te például kiszámoltad, hogy a HUP-ra kommentelésed pénzügyileg megtérül-e? Ha nem, miért csinálod? Ha megtérül, elárulod, hogy hogyan?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amiért fizetnem kell, ott esélyes, hogy mérlegelem. Amiért nem kell fizetnem annál nem számít ez. Alapvetően úgy szerveztem az üzletet, hogy szabad legyek és legyen időm, amit kedvem szerint baszhatok el.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A pénz lehet mértékegysége a gazdasági eseményeknek, de nem minden esemény gazdasági természetű (nem azért csináljuk, mert gazdasági haszna van). Emiatt nem lehet mindent pénzben mérni.
Ez igaz, de attól még úgyanúgy lehet benchmarkolni más témában is. Mondjuk X inputtal elérsz Y pozitív környzeti hatást a napelemmel, más megoldással pedig X input Z outputot generál. Ugyanúgy meg lehet nézni, melyikkel jársz jobban, nem muszáj a forintnak lennie a mértékegységnek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig az is lehet, hogy nem pénzügyi oka van ennek valakinél (nem azért csinálja, mert pénzügyileg megéri).
Ez simán lehet, de akkor ne is megtérülésben gondolkodjon, hanem abban, ami neki fontos. Ha pl. nem fals számokból kalkulált megtérülésekkel táplálja a kognitív disszonanciáját, hanem arra gondol, hogy milyen fasza környezettudatosnak lenni (no sarcasm intended), akkor sokkal jobban jár.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem is mondtam, hogy mindenki megtérülést számol, ha napelemet vesz.
Oregon ilyen, de ő mindent pénzben mér.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A pénzzel járó kiadásokat mindenképpen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha nagy lesz a gap a kettő között, akkor nagyon meg fogja érni az akkumulátoros energiatárolás, ami meg csökkenti a gap-et.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
EU-s szinten kellene gondolkoznunk, közös finanszírozású tározós erőműveket kellen építeni, ahová fel lehet szívattyúzni a vizet, ha túltermelés van, és le lehet csorgatni a generátorokra, ha nem süt a nap, ha nem fúj a szél. M.o.-on sajnos nincsennek meg ehhez a terepi feltételek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem lehet EU szinten gondolkodni, ha vannak tagállamok, amelyek egyszercsak úgy döntenek, hogy kilépnek, vagy éppen úgy, hogy minden dolgot megvétóznak. Nincs ehhez meg az együttműködési szint az észak-balkáni EU meg a mag-EU között.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem feltétlenül kell tartalék rendszer, ha a fogyasztókat kapcsolgatod ki/be a termelés alapján. Vezérelt lehetne jobban vezérelt (felénk mindig fixen ugyanakkor kapcsol be, kétlem, hogy ennek így már van szerepe az egyensúlyben), vagy lehetne a H tartifát is ki/be kapcsolni, amire a klímák vannak kötve (ha nem süt a nap, ugyse kell a klima).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kivéve, ha a klímát fűtésre is használod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hol volt a nyár a peremfeltételek közt?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Várj, itt a HUP-on volt erről egy topik pár hónapja, hogy nehogymár a vezérelt fogyasztót vezéreljék, az csak arra való, hogy olcsóbb az áram, ha akarja a fogyasztó.
Lásd itt a kommenteket. Sokan annyit látnak az egészbe, nogy B tarifa = olcsó áram, amit akkor használ, amikor akar, amúgy lekapcsolja a fogyasztót. Nem fogják fel sokan, hogy ennek mi a társadalmi haszna, csak élősködnek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Jövőre már nem lehet majd olyan házat építeni, amely csak fogyaszt és nem termel"
https://www.portfolio.hu/ingatlan/20220727/uj-reszletek-derultek-ki-laz…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha az egyiknél sorba veszed a kockázatokat, akkor a másiknál is kellene. Pl. infláció, világválság, ...
- nincs exit lehetőség
Miért ne lenne? Pl. eladod a napelemet, eladod a házat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak megemlítettem, de nem számoltam velük. A pénz az likvid, a napelem nem.
Mennyi lehet a lebontása és a tető helyreállítása? Szerintem az jön ki, hogy eladás esetén nullán vagy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A tetőn mit kell helyreállítani? Nem károsodik a tető semennyire sem, lecsavarozzák/leakasszák a konzolokat a tetőlécről és kész, nem marad semmi nyoma.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem kell a konzolhoz cserepet vágni? Fóliát átfúrni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Semmi ilyesmit nem kell csinálni. Feltolják a cserepet, és rácsavarozzák a lécre a tartó konzolt. Majd cserép vissza. Ki van ez találva rendesen egy ideje.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A napelemtabla rögzítését elfelejtetted, az azért még szép felépítmény a tetőn. Gerendába fúrva/csavarozva. A lyukakat be kell tömni vízzáróan, különben szétázik /szétfagy a gerenda, és szétbassza az egész tetőt. Nálunk furkáltak 1 csomó felesleges lyukat, mivel mellémentek és nem találták el a gerendát. Utána meg nem tömték be rendesen a lyukat, 2 hónappal később beázott a tető 2 szobában is. Legközelebb (2. etap-nál) álltam mellettük a tetőn, és ahol félrement a lyuk, már nyomtam is bele a bitumenes ragasztót (zsindelytetőnk van), addig nem mehettek tovább. Persze szóltam nekik előre h. hozzanak ragasztót a múltkori hibából tanulva. Basztak hozni, de mivel a mai magyar kivitelező faszokra fel van készülve 1-2 ilyen után az ember, előrelátóan megelelőlegeztem ill. feltételeztem h. valóban basznak hozni és már úgy vártam őket az ajtóban én az anyaggal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mekkora plusz költséggel járt az egész? Gondolom a szobákat is újra kellett festeni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerencsére nem volt akkora nagy elázás, 1-1 folt 2 szobában a plafonon. Szerencsére kiszáradt hamar, és nem dobta le a festést.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, hát normális házon cseréptető van :) (tetőben nincs olyan, hogy "gerenda", mit értesz ez alatt, szarufát?)
Kis kampószerű tartók vannak, egyik végét rá lehet akasztani a tetőlécre, cserép alatt kijön, és utána fordul felfele 90 fokban, és arra megy a napelem tartó konzol, amire meg maga a napelem. Kb. fel van akasztva az egész.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagyis a tetőléc-en múlik, hogy alkalmas-e a tető a rögzítésre. Ha betoncserép van és hozzá bramacléc, akkor kb biztosan.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szarufa, az. Nem vagyok (tető)ács.
Zsindely-párti vagyok, azt nem fújja le az a bolond szél ami itt van az utóbbi években.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dehogynem.
Másrészt itthon az 1500 bramac cserépre ráment 1200db csavar. Az egész tetőszerkezetbe (mivel magam csináltam) egy ács szerint dupla annyi fát, meg vasat tettem, mint kellene. Úgyhogy ha nálam a széllel gond lesz, akkor viszi az egész tetőt kb. Ahhoz meg sok sikert, mert akkor még a beton koszorút is kell vinnie. 16-os menetes szárakkal van rögzítve 50 centinként, spec beütős acél hilti tiplivel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó hát ha magadnak csinálod, és tudod mit csinálsz akkor annál jobb valóban nem lesz. Akár cserép akár zsindely.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Atyaég.. az egész tetőt megbolygatják. Idehaza állhatnék felettük egész nap, h. a cserepet meg amit felszedtek mindent ugyanúgy megfelelően pakolnak vissza a helyére. Meg jó baszakodós munka, flexelgetni a cserepet darabonként.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
itt is masszirozzak a cserepeket minden egyes konzolnal. 1:30-1:50 kozott.
Itt pont az a hiba, hogy ezek a konzolok altalaban 6mm-es anyagbol keszulnek es nagyon eltartjak a cserepet.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Plusz a vezetéknél nem ragasztotta le a tetőfóliát, így a vezeték az összes kondenzvizet kb bevezeti a szigetelésbe.
Valamint valamelyik lécet is megrepesztette. Ez elkerülhető, ha a csavar hegyét elüti.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Plusz a vezetéknél nem ragasztotta le a tetőfóliát, így a vezeték az összes kondenzvizet kb bevezeti a szigetelésbe.
idobelyeg? En biztos nem hasznalnek a kulso oldalon ragasztoszalagot.
> Valamint valamelyik lécet is megrepesztette. Ez elkerülhető, ha a csavar hegyét elüti.
idobelyeg? Ez szerintem urban legend lesz. Elo kell furni. Dehat az ido penz.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt a fogást -szeg esetén- én ácsoktól láttam fiatalkoromban, amikor nyári munkán voltam náluk.
időbélyeg: nem fogom még egyszer megnézni, bocsi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Láttam én is. A kezét eltörném annak, aki lukaszt a tető fóliámon, ezt nem engedném.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Kb. fel van akasztva az egész.
Hat nagyon nem. Mindegyik tartot befurod a szarufaba 80-130mm kozotti rozsdamentes csavarral, 2db-bal tartonkent.
Nem fugg a lecezestol, jobb is ha nem er hozza a cserep szelehez, mert csak lepattogzik a cserep szele.
Egyebkent nem mindegyik tarto passzol a cserephez. Van olyan hejalas, ahol a cserep merete es atfedese 18mm-rel hosszabb, ettol a napelemtarto konzoltol.
Es akkor mehet a matek, hogy minden egyes cserepet beflexszelsz egy u betut. Vagy egyedi konzolt gyartatsz.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pici bocs, de 30 év múlva nem kell elbontani, hanem mellé tenni pár táblát, mert addigra 70-80% lesz a hetékonysága az új korához képest. Ettől még tökéletesen fog üzeleni előre láthatólag.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem fog kikeményedni az UV-n és szilánkosra törni?
Ausztrál ismerősöm szerint a 20 évet sem élték meg náluk a napelemek. Náluk annyit tesz az országukban és nem a saját házukban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez lehet tipus kérdése. Múltkor néztem valami napelemes cég emberével egy videót, ő azt mondta, h ha nem megy tönkre 1 éven belül, akkor kb bármeddig bírja. Természetesen csökkenő teljesítmény mellett, de a tapasztalatok alapján ez is túl van becsülve.
Mondjuk az is tény, h ausztráliában elég brutál napsütés van, de sajna ez lassan itthon is igaz lesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt mesélte, hogy tizen év után kikeményedtek és a szélviharban rommátörtek, majd vitte is a szél ami maradt belőle. Elképzelhető, hogy ezek még első generációs panelek voltak.
A másik probléma a brutális jégesők.
A harmadik probléma a sivatagi homok, ami lefedi időnként. Vagyis évente többször kellett takarítani.
A negyedik probléma/félelem a technológiai avulás.
Ezekről beszélt anno.
A jégkáros panel simán lehet tűzforrás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A 20 évvel ezelőtti paneleket nem ismerem.
Amit most rámsóztak, az:
- edzett üvegből van, légfegyverrel lövöldöztek rá a múltkor a telepítő cégnél, úgyhogy valószínűleg a jégeső sem valós probléma (legalábbis, ha olyan brutál jégeső van, akkor pont a napelem fog a legkevésbbé érdekelni);
- a por/homok pár százalékot visszavet a termelésből, de az első normálisabb eső szinte teljesen tökéletesen lemossa;
- avulás? ja, lehet 10-15 év múlva eladom, és veszek valamennyi ráfizetéssel olyat, ami ugyanakkora területen már érdemben többet tud termelni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te fogod leszerelni és fel is az újat?
Mondjuk mindegy ki, mert ennek is költsége van. Ezzel is kell számolni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha van rá biztosításod, ami fizeti a helyreállítást, akkor nem is feltétlenül rossz, ha mondjuk 10 év után szétcsapja a vihar és a biztosító fizet újat (ugyanannyi pénzért nagyobbat fogsz kapni, vagy ugyanazt olcsóbban, ha a korábbi trendek nem változnak)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem fogsz ugyanannyit kapni, nem járhat haszonnal a kár.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem járhat, de ha olyat már nem lehet kapni, mert 10 éve nem gyártják, nem tudsz mást csinalni. Ugyis összeget ad a biztosító, aztán vidd a számlát, nem fogja tételesen megnézni, hogy mit vettél, az mennyivel jobb stb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem fog kikeményedni az UV-n és szilánkosra törni?
Az edzett üveg? Örök élet, plusz egy nap.
Nekem most olyan panelt tesznek fel épp, amire 30 év (meghibásodás elleni) garanciát adnak, és 30 év után 87%-os fennmaradó teljesítmény garanciát. (A szintetikus öregítési tesztek alapján elképzelhető, hogy 40-50 év múlva is 90+ százalékot fog hozni, dehát majd 50 év múlva kiderül...)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Oké, időközben a műanyagot bevonták ezzel, ahogy a telefonok képernyőjét. A mögötte lévő műanyagról beszélek. Nekem van 1 db olyan panelem, amiben milliónyi hajszálrepedés lett pár év alatt. (Nincs beépítve.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt mondja a gyártó, hogy full glass. Nem akartam reklámozni, de akkor lásd a PDF-jét:
https://www.solitek.eu/storage/app/media/atsisiuntimai/2022%20datasheet…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez sem mai: https://www.youtube.com/watch?v=9-wruIIXU88
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én mindig úgy vagyok vele, ami ilyen bonyolult azzal kár foglallkozni :D
Legyen a havi villanyszámlám 20e, ennyi siincsen de majd lesz :D Van villanybojler is ...
Szóval havi 20k évi 240k Kb.: 3misiért, nem tudom mekkora rendszert adnak, de ha sose kéne fizetnem villanyszámlát akkor is jó pár év alatt lennék 0-n.
Az, meg hogy most mit fizetnek ha visszataplalok, nem jelent semmit sajnos.
A mai jogalkotást elnézve, lehet jövőhéten majd nekem kellene fizetnem, hogy betermelhessek :D (simán kinézem, hogy most beetetnek mindenkit aztán jön a feketeleves ...)
Fedora 41, Thinkpad x280
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha túl használat van, akkor azt meg kell oldani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen a végén levontam a napelem beruházás teljes árát, azzal számolva, hogy az 30 év múlva szemét.
Ha szemét, annak lesz veszelyes hulladek.elhelyezesi dija, szallitasi koltsege, es bontasi koltsege.
Az atomenergianal is elegansan atsiklanak e teny folott, hogy a kiegett kazettakat, es a millio sugarszennyezett szerszammal miz csinaljanak amit a primer korbe behurcoltak, es ennek *mennyi koltsege* lesz 50-100 ev(!) mulva a jovo generációjanak.
Jah tudom. Taroljuk vasuti kocsikban az eromu udvaran. Az ingye' van.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Írtam is erről.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igen-igen. De szerintem ez egy lenyegi sarkallatos pont, mivel teljes mertekben megjosolhatatlan a koltseg oldala.
Nem hiszem, hogy meg tudod azt csinalni, mint a nemetek (hogy eladjak hasznalt napelemkent az elettartamuk felenel ketharmadanal) Mo-nak meg mas kelet europai orszagoknak. Igy a hulladek elhelyezest elegansan letudtak. Kb. mint az afrikaiaknak eladott "hasznalt pc-ket" ...
Egy picit probaltam hangsulyosabb lenni. Azt mondjak, hogy nem is annyira veszelyes hulladek egy napelem. A fene tudja.
Nem hiszem, hogy eleg ledaralni, es lehet belole sorosuveget onteni. De majd valaki biztos jobban tudja.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A paksi áramárban benne van a leszerelés költsége, folyamatosan frissített leszerelési terv alapján.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De az teljes mertekben megjosolhatatlan.
Honnan tudna barki ember fia, hogy 100 ev mulva mit gondolnak a Mecsekbe betalicskazot radioaktiv hulladekokrol?
Lehet, hogy akkor az lesz a trend, hogy valami akkori technologiaval "semlegesitik", es kvazi vissza kell banyaszni, es a koltsege tobb lesz, mint amennyi aramot valaha kiadott magabol.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A jelenlegi megoldás költségeivel számolnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jelenleg nincs még rá megoldás sehol a világon. ;-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az atomhulladékról beszélünk ugye? Régi bányába lerakják, majd bebetonozzák.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
es el van intezve? Hany evre is? Ezt 30-50-100 ev mulva is igy gondoljak jonak?
Vagy akkor majd kiszedik, hogy majd valami akkori technologia szerint taroljak/hatastalanitsak?
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez erdekes, mert a paksi atomeromu torteneteben az udvaron taroltak minden keletkezett radioaktiv hulladekot. A mecseki lerakat uzemel mar? 2018-ban meg nem uzemelt. Azota nem neztem jobban utana.
A primer korben keletkezett radioaktiv hulladekokat sima vashordokban taroljak es ott pakolgatjak a primer koron belul egymasra...
Nem hinnem, hogy ennek a koltsege a valos hulladekelhelyezesi koltseg.
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugy remlik, mar az elfogadtatas elott is rendszeresen hasznaltak, most pedig mar tervezetten hasznaljak. A legertekesebb reszeket, az elhasznalt uranrudakat a szovjetunio/jelenlegi oroszorszag ingyen elviszi. Eleg sokat ernek amugy, es tul gyanus volna ha mi akarnank elasni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez téves vagy finomabban fogalmazva, nem pontos infó.
Véglegesen nem lehet elhelyezni más országban az atomhulladékot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mecsekbe betalicskazot radioaktiv hulladekokrol
Azt ugye tudod, hogy korábban uránt bányásztak a Mecsek alól? Addig nem zavart, amíg odalent volt?
Lehet fosni a sugárzástól, de egy téglafal mellett nagyobb gamma-sugárzást fogsz mérni, mint a mecseki tároló mellett...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt ugye tudod, hogy korábban uránt bányásztak a Mecsek alól? Addig nem zavart, amíg odalent volt?
Azt tudod-e, hogy az uránérc nem igazán káros, szemben a fűtőanyagként használt erősen radioaktív hulladékkal?
A Mecsekben lévő urán nagy egészségügyi kockázatot nem hordoz, szemben azzal, ha ott kiégett fűtőanyagokat helyeznének el.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt a pénzt már ellopták viktorék a cégből, nem olvastad?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
paksról? linkelsz egy ilyen cikket, pls?
(vagy csak direkt kevered a szart/hülye vagy, és azért kevered a szart -> nem tudom megfejteni, melyik...)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem linkelek, valami 200mrd ft volt félretéve erre a célra, de az már nincs ott.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kevered a szezont a fazonnal...
paksnál sosem csökkent a leszerelésre félrerakott pénz összege, még ha az vitatható is, hogy a félrerakott pénz elég-e.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehetséges, h valamit félreolvastam, nem tudnám visszaidézni az infó eredetét. De sajna beleillene kormányunk ténykedéseinek sorába.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A mátrai erőművel kevered, elég obvi volt az elejétől. Kár, hogy magabiztosságból több van, mint alázatból...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, azt spec konkrétan tudom, h lölővel széjjellopták.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azóta zároltak belőle: https://magyarkozlony.hu/hivatalos-lapok/wrmF2SukCg4432wECxv062c3559dd5…
Megnevezés Zárolási kötelezettség (millió forintban, egy tizedessel)
Központi Nukleáris Pénzügyi Alap 2 979,6
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Alapvető dolgok hiányoznak az okoskodásból. Példa következik.
A rezsicsökkentés megjelenése előtt 9,5-10,5 eFt volt a villanyszámlánk. A rezsicsökkentéssel már 11,5-12,5 körülire emelkedett. ;) Nézegetvén az ajánlatokat, még a 16 feletti fogyasztásra sem igazán akadt ajánlat. A most befizetésre váró számlánk 7667 Ft, a következő havi 6300 Ft lesz, utána 5300 Ft. Ha éjszakára lekapcsolom a számítógépemet és a világítást, akkor ennél is kevesebb.
Akkor most mekkora napelemet vegyek?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez egyáltalán családi ház?
Az alap feltételezés, hogy van jelentős fogyasztás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálunk is csaqqládi ház van, 9300ft volt eddig a villanyunk. Pedig van fagyasztó, klíma, plusz a sütő+főzőlap is vellany. És még tudnék spórolni is. Ha most rezsiszilárdunk első tippje lett volna a helyes, h lett volna 50eft a vellany szla, már rendeltem is volna meg a 3kW-os rendszert, kp fizetném. De így megint nem térül meg egy ~2MFt-os beruházás belátható időn belül.
Az éves gáz fogyasztásunk kb 900-1000 m3 úgy, h 21-22 fokot tartok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez max 130 nm lehet és nem vagytok otthon nappal. Jól sejtem?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valami 90nm+tetőtér. A tetőtérben 30-40cm szálas szigetelés (passzívház kategória, légtömörségre is nagyon figyeltem), a homlokzaton ~15-20%-on kb 35cm van, a maradékon 5cm eps (ezt az elődöm intézte), 38cm porotherm a tégla. Plusz 3 rétegű, passzív házas ablakok. Padlóban szintén mondjuk 15%-ban 15cm, a maradékban kb 3cm, ezt is az elődöm csinálta. Lábazati szigetelés plö nincs is, de a fal szigetelése kb 20 centivel lejjebb megy, mint a padlószint bent. Terveztem mindig is még 12cm grafitos eps-t rátenni az egész házra, de egyszerűen sosem adta ki a matek, pedig sk csinálnám, de úgy sem.
De ja, nem igazán dekkolunk itthon, mindkettőnk munkahelye a főnök heppje miatt elvből tiltja a hóm ofiszt.
De amúgy sem lenne jelentősen több, reggel lekapcsolom a fűtést, télen mikor hazajövök, tán fél fokkal van kevesebb. Villany nyilván több lenne annyival, amennyivel 1-2 noti, plusz pár led pilács fogyaszt. Nem jelentős.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagyis betettél 3M Ft-ot, 30 év alatt jelenértéken a befektetett összeg kétszerese a plusz különbözet (levonva a kockázatot), és ez nem éri meg.
Nekem az az érzésem, hogy mielőtt nekiálltál számolni, már döntöttél, hogy mi lesz a végeredmény, ezért van az, hogy miután jelentősen több lett a plusz a harminc év után, a konklúzió nem változott. Persze lehet, hogy nem éri meg, engem ez a levezetés nem győzött meg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
levonva a kockázatot
De nem volnta le, és épp ezért lesz csücskös a 30 évre 6 millió :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Vagyis betettél 3M Ft-ot, 30 év alatt jelenértéken a befektetett összeg kétszerese a plusz különbözet (levonva a kockázatot), és ez nem éri meg.
jelen kornyezetben mar az se rossz teljesitmeny, hogyha penz realerteket meg tudja orizni ...
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Magamnak korábban is kiszámoltam, így tudtam, hogy _NEKEM_ nem éri meg. Amikor ebbe a számolásba belekezdtem én is meglepődtem, mert rosszabb eredményre számítottam.
Szóval nem az történt, amit feltételezel. Emiatt sem áraztam be a kockázatot, mert az egyéni. Magamról tudom, hogy nem bírok a seggemen maradni és, ha megtehetem csinálok másik ingatlant magamnak 10 éven belül.
Semmiképpen nem tudom befektetésnek tekinteni azt, amiben nincs exit lehetőség. Már ez túl nagy kockázat. Emberek arra fogadnak, hogy 15-30 év távon nem fog változni semmi, csak jobb lesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
miert kene leszedni az egeszet, amikor eladod a hazad? jo persze trey nem fizeti meg ha van a teton ilyen, de biztos van olyan vevo akinek szamit, es megadja a napelemek felarat is, mert nem neki kell majd bajlodnia a felszerelessel.
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem szedném le. Van olyan akinek ez vonzó, de van olyan aki problémát látja benne. pl. aki szopott már beázással szar felszerelés miatt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én ilyenről eddig csak ebben a topicban olvastam, pedig rajta vagyok a témán, követek olyanokat ahova napi 200-300 comment érkezik. Simán lehet ilyen, de az biztos hogy ritka, ellenőrizni meg nem nehéz, meg kell jól nézni, meg körbejárni hogy mennyire javítható. Amikor házakat nézegettem pár éve, marhára örültem volna egy ilyen problémának (mármint úgy értve hogy nincs mellette más). Manapság a napelemes rendszer szerintem erős pozitívum a piacon, ugyanis nem az a szopás ha van, hanem az ha akarsz, és nincs.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én is csak itt olvastam először erről, de hát izé. Aki zsindelyt rakat fel, ott is lehetnek fejben gondok. Fészerre talán. Nem akarok ezzel megsérteni senkit, de ez a kátrányos papír nálam vicc kategória.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eközben a fejlett nyugaton:
https://www.youtube.com/watch?v=wqCU26v3KTg
Imádom a tudatos fogyasztókat! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>1800 euroba kerül, és Ideális esetben egy átlagos háztartás éves energiafogyasztásának egyharmadát képes biztosítani a balkon napelem rendszer.
>inverteren felirat: 2db 450-es panellel ideális esetben kimeneti teljesítmény: max 720W
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A többség -akik nincsenek otthon napközben- max a felét termelik maguknak. Másik fele megy ajándékban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
errol volt itt egyik topicban beszelgetes. lehet rosszul emlekszem, de mintha az jott volna ki, hogy a torveny ertelmezes szerint ez nalunk illegalis :D
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem illegális, a szolgáltatók engedélyzett listáján most is vannak 1F/~0.25-0.7kVA névleges teljesítményű mikroinverterek (envertech is), a konnektorba dugdosás helyett viszont csatlakozó dobozban kell megfelelő túláram/túlfesz védelemmel csatlakoztatni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tehat van valami amit a megfelelo helyre kotve engedelyezett. de ez a _konnektorba_ dugott ize nem engedelyetett -> tehat illegalis.
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez nem konnektorba dugott izé, hanem tehetsz rá fizikailag hálózati csatlakozót is, de nem teszel, tehát nem illegális (hanem 1800 euróért hülyeség)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Összedobtam egy kalkulátort. Három adatot kell benne megadnod 30 évre. (Zöld mezők!)
- bekerülési költség (Azt tudhatod. Főleg, ha már van neked.)
- alternatív hozam (Meg kell becsülnöd 30 évre a hozamot. Azt is játszhatod, hogy az előző 30 év szorzatának az 1/30-ad hatványát veszed és azzal végigszaladsz a táblázaton. Az alternatív hozam mindig egy biztonságos hozam. pl.: MÁK Veheted akár fix: 1.05-re agyis 5%-ra)
- várható energiamegtakarítás összege (Szerintem túlzott optimista feltételezés, hogy 15 év múlva még pénz kapsz.)
Így már csak rajtad múlik a valóság torzítása. ;)
https://img.linuxuser.hu/hup.hu/napelem/
A táblázatban default elosztottam a bekerülési összeget 10-zel és ezt vettem éves energiamegtakarítás összegének. Ez viszont egy optimum amivel a telepítők számolnak.
ps: A táblázat mindig jövőértéken számol. (FV)
-----
update: persze elsőre elbasztam. javítottam azóta.
update2: megint :P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez egy egyszeri kavarás volt, a tavalyi szolgáltatásváltás miatt (Eon/Elmű -> MVM Next). Én 8kHUF-ot fizettem az MVM-nek a mostani éves elszámolásnál, és 29kHUF-ot utalt az Elmű búcsúzóul. Meg se próbáltam utánaszámolni, ráfogtam, hogy rendben vagyunk, aztán kész. Egyébként ennyire én nem örültem neki. Annyi történt csak, hogy a váltásból (amit senki nem kért/akart) így nem keletkezett anyagi kára az ügyfélnek (és haszna sem), hacsak nem az adminisztrációra fordított idő és a nyomozgatás.
A videó második felében pedig végképp nem értem hogy miről beszél: augusztus 31 - november közötti túltermelés - eleve ezt nem is tudom értelmezni, mi történt novemberben? Semmi... A mutogatott visszaigénylős mellékleten is az MVM éves elszámolása van (2021 szeptember - 2022 május). Ezzel az MVM-nél megkezdett tört év túltermelést igényelhette VOLNA vissza, ha lett volna ilyen, de tévesen küldték ezeket ki, később jött is róla egy ilyen e-mail:
"Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a helyesen kiállított éves elszámolószámlája mellé tévesen csatoltunk egy mellékletet
(Nyilatkozat és kifizetési kérelem HMKE betermelés elszámolásához), amelyen az elfogyasztottnál több visszatáplált áram
és annak elszámolása szerepel.
A valóságban az elszámolási időszakban az Ön által vételezett villamos energia mennyisége több volt, mint avisszatáplált,
így Önnek az a teendője, hogy a különbség után megfizesse az elszámolószámlában szereplő villamosenergia-díjat.
Az okozott kellemetlenségért elnézését kérjük.
Esetleges további kérdésével forduljon bizalommal ügyfélszolgálatunkhoz!"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kicsit nekem is zavaros volt. Azt hittem fogok látni majd egy rendes levezetést miért éri meg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
te most magadat gyozkodod?
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az egesz topic a kognitív disszonanciajarol szol... :)
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bocs, hogy behoztam egy újabb kockázatot .
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak, hogy jol ertem-e a sztorit:
Epitesz egy megaloman kastelyt a leheto legdragabb kornyeken Budapesten, teszel bele autoliftet, szemelyliftet. Talan egy idoben alagsori medence is volt a kepben.
Magyaran a penzugyi tudatossag utolso szikrajat is nelkulozi a projekt. Dehat az eletmuvek altalaban ilyenek, Steve jobs urallomas irodahaza, a faraok piramisa.
Most eljutottal oda, hogy mivel is kene futeni az ingatlant. Gondolom a jelenlegi kormanyunkban nem lehet bizni a gaz araban es rendelkezesre allasaban, igy elokerult a hoszivattyu.
Es a kornyezetedben elkezdtek ragni a fuledet, hogyha hoszivattyu, akkor napelem. Es meg is erkeztunk a jelenlegi topikodhoz.
VAGY: fuggetlen az eletmutol, es szimplan sok az aramfogyasztasod. Valami 6000+kwh-t fogyaszthatsz, es azt kellene racionalizalni. Szoval csak a Rezsident Evil ...
Felreertettem volna?
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennek a topiknak semmi köze hozzám. Pont mindegy hogy évi 1 vagy 3 milla a rezsim. Egyszerűen zavart, hogy rosszul számolják ki az emberek a megtérülését. Nem számolnak a pénz időértékével, a kockázattal. Szerintem sokakat átbasznak vele. Ez zavart.
A házról meg annyit, hogy: Még nem épült meg. Építési és kivitelezési tervek vannak meg. Amíg ennyit hoz nekem az államkötvény szerintem nem is fogom megépíteni. Kivéve, ha beesne az építési költség.
Nem életmű ez. Egy adott élethelyzet. A szuterén adott (átépítés). Kell 4 hálószoba + 2 dolgozó. Minden hálónak legyen saját gardobja és fürdője + legyen a dolgozóknak is egy közös, valamint az élettér szinten és az alagsorban is. Ennyi ház.
A gépész és az építész nem tervezett napelemet, de nem is beszéltünk erről. Az építész azért nem, mert szerinte elcsúfítaná a tetőt. Maga az a gépészet hőszivattyú + fancoil mennyezet és padlófűtéssel lenne.
Még egyszer: ennek a topiknak semmi köze az én költségeimhez. Önzetlenül jött létre. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A megtérülés időtartamát mostanság egyre nehezebb kiszámítani, de nem várható hosszabb távon sem az energiaárak csökkenése...
...ami viszont az én gondolatmenetem szerint fontosabb, az az ezáltal adott nyugalom (legalább akkor ingyenes a fogyasztásod, ha süt a Nap), ill. jobb rendelkezésre állás / hálózatfüggetlenség is lehet belőle (persze ez utóbbit nem egy alap napelemes rendszer fogja teljesíteni).
Magyarul nem feltétlen szimplán a megtérülés vagy "zöld-ség" szólhat mellette...
Ami a híreket illeti, egyelőre nem hallottunk nagy számban problémás esetekről, valószínűleg elég jól terjedne a híre az első komolyabb napelem-tüzeknek - nyilván, ha megnövekszik a kontár szerelők száma, az ilyen eseményeknek is nagyobb lehet az esélye.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy hallom már most sok a kontár. Rongálhatják a tetőt, kontakthibás bekötéseket készíthetnek. Ez kockázat.
Amikor azt írom, hogy kockázat, akkor az nem azt jelenti, hogy kizáró ok.
Amúgy teljesen megértem az embereket, hogy raknak napelemet a házukra. Sokaknak egy megnyugtató érzés. Számomra ilyen érzés akkor lenne, ha megérné nekem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt én is úgy hallottam, hogy egyre több a kontár, és várhatóan most leginkább az ő számuk fog megugrani...
...talán azért a komolyabb cégek most is jobban odafigyelnek, ki végzi nekik a munkát.
...azért kontakthiba elég komoly hiba a kiépítő részéről...
Azt mindenkinek magának kell átgondolni, mi, és miért éri meg - írtad, hogy nálad könnyen alakulhat úgy, hogy más házad lesz később... ergo nem igazán érdemes hosszabb távra tervezned vele. Másnak szóba jöhet akár 10-20 évre és tovább tervezett működés is, persze hosszabb távon akár megfelelő átalakításokkal.
Alapvetően a nyugalom sokat ér, különösen, ha ezzel függetlenségi nyugalom is társul.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy dolog kimaradt a képletből: ha a beruházás forrása vagy a forrás egy része nem saját tőke, ekkor lehet, hogy nincs vagy nem a teljes beruházásra számolható opportunity cost.
Az elmúlt évekből pár lehetőség: 0%-os MFB hitel, pályázatok vissza nem térítendő támogatásra, otthonteremtési támogatás stb.
Én a 0%-os kamatozású MFB hitelt választottam ~2 éve, ahol a teljes beruházás 10%-át kellett önerőből kifizetnem, a maradék 90%-ot pedig befektettem.
Saját forrásból történő teljes finanszírozás esetén nálam se jött ki a matek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen így már más a matek, és mindenképpen megéri. Én is így számoltam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ekkor garantált a bruttó elszámolás hamarosan. Vagyis így is meleg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Érdekelne konkrétum, hogy mire alapozod ezt.
Olyat én is ide tudok írni, hogy idehaza szemérmetlenül alacsony a tőkejövedelmekre kivetett adó más országokhoz képest, így garantált, hogy ennek hamarosan vége. Akkor mi lesz a MÁK-nál elhelyezett pénzed hozamával?
Ha a szaldó marad jól jártam. Ha az alacsony adó a tőkejövedelemre akkor is. Te csak az utóbbi esetben.
Minden eshetőségre felkészülni nem tudsz csak a saját kockázatvállalási szinted mellett megpróbálsz optimális döntést hozni. Aztán majd az idő eldönti, hogy sikerült-e. ;-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet benéztem, mert úgy értelmeztem, hogy nem visszatérítendő a támogatás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kockázatokat a valós bekövetkezési valószínűségiknál nagyobbra értékeled a szempontrendszeredben:
Kockázatok:
- nincs exit lehetőség - valójában van lehetőség. több is: épület értéknövekedéssel eladni, napelemeket invertert leszerelni és eladni esetleg magaddal vinni az új házra.
- 30 év alatt simán változhatnak az átvételi díjak, ugyanis az elektromos rendszer nem a peak-re van méretezve. Simán előfordulhat, hogy neked kell majd fizetni azért az áramért, amit betermeltél a hálózatba.
Betermelt áramért nem fogsz fizetni. Inkább nem termelsz be. Ez technikailag könnyen megoldható még tárolás nélkül is. Tárolási megoldásokra fognak megtérüléseket számítani onnantól.
- elköltözöl (ennek esélye elég nagy, hogy hamarabb eladod az ingatlant, mint 30 év) - Ez valós kockázat, ha ennek a valószínüsége nagy a megtérülés előtt mint az esetedben akkor a helyzet egyértelmű de amúgy ott vannak az exit elehtőségek is
- elromlik valami a rendszeren - ennek van esélye de nem nagy. A 30+ éves garanciák meggyőzőek. Az inverterek szokták megadni magukat 15 év után: https://villanyautosok.hu/2022/07/30/napelemet-szeretnel-ezt-erdemes-tu…
- megnő egy fa és vissza kell vágni - :) Ezt felmérik telepítés előtt és lehet a kockázatát előre látni.
- megnő egy fa és te nem vághatod vissza - lásd előző
- viharkár - lásd üveg-üveg napelemek
- ... biztos van még ezernyi más is - Magyarországon a legnagyobb kockázat (ezzel kapcsolatban is) a mindenkori kormányzat és azok intézkedései ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem súlyoztam őket csak megemlítettem.
Kérdés, hogy mennyi lesz a tárolás költsége. Ha több, mint a vételezés ára, akkor lényegében fizetsz a betáplálásért.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg lehet oldani, hogy ne legyen visszatáplálás ha nem akarsz vagy ha sokba kerülne. Pl.: https://slrsolar.hu/visszwatt-vedelem/
Ma is csinálják nagy telepítéseknél főleg vállalkozásoknál. Ezzel csak az a baj, hogy pazarlás. Pl itt egy 120kW rendszer és nem termel vissza: https://www.facebook.com/watch/?v=246587177633609
Hálózatot kellene fejleszteni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pont akartam linkelni. A már telepítettekre nem vonatkozik. Megintcsak a kormányzat a legnagyobb rizikó. Nem azzal, hogy ezt bevezeti, hanem ahogy... Itthon nem lehet igazán hosszú távra tervezni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Itt azért képbe jött a fizika is. Nem fogja bírni a hálózat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez nem fizika. Ez csak az előrelátás hiánya és az elmaradt korszerűsítés. Ha kormányzat se tud előre tervezni akkor te sem tudsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
30 éves megtérülési számítások? Ebben a kurva országban, ahol két hét alatt visszamenőleges hatállyal is adót kaphat a nyakába egy-egy szerencsés szektor?
Ha kiszámítható hozamú befektetési stratégiát szeretnénk, akkor vegyünk inkább lottószelvényt spórolt pénzünkből.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Garancia idő miatt. Te menyi időre terveznél egy ilyen beruházást?
Én, ha egy ilyen összetételű beruházás nem térül meg 5 éven belül, akkor bele sem kezdek. Kivélve, ha stratégiai okokból csinálnám.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Garancia idő miatt."
Panelekre 15-25 év gart szokás adni, az inverteremen alapból 10 év van, ami 15-re kiterjeszthető.
Alapból 10 évre terveztem, de mivel a szeptemberben életbe lépő rezsivédelmi szabályok szerint a fogyasztásom (napelem nélkül) duplája lenne a támogatott mennyiségnek, ez úgy tűnik hamarabb összejön.
A fogyasztásom "átlagon felüli" részét a számításaim szerint még télen is megtermeli rendszer.
Ráadásul a fogyasztásom felét a jelenlegi adatok alapján még nyáron is a napelemből használom el, úgyhogy a szaldó esetleges kivezetése is kisebb érvágás.
Szóval nevezhetjük stratégiai döntésnek is. Amikor március elején szembesültem az ipari áram aktuális nagyságrendjével egy jelentős méretü számla formájában, akkor úgy véltem, hogy max 1-2 év, és kifújt a 37 forintos lakossági áram, most kell a panel a tetőre, hogy minnél több időt maradjon szaldóban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Magyarország, otthon, ipari áram ára?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Magyarország, nem itthon, hanem a munkámból kifolyólag találkozom vele.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Panelekre 15-25 év gart szokás adni
Van egy bája, amikor a 10-15 éve létező vállalkozások 15-25 év garanciát vállalnak.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
... ha 15-25 év gar van rá, akkor igen nagy az esélye, hogy 10 év alatt nem rohad le.
Mondjuk nekem Trina Solar van, az meg pont 25 éve kezdte a gyártást...
Egyébként meg nem látok szoros összefüggést egy cég alapítási éve és várható "élettartama" között.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem a telepítő cég vállalja a garit a napelemre, hanem a napelem gyártó. Ugyanúgy, ha van egy olyan klímád, mint nekünk, h 10 év gari van rá, ott is a gyártó vállal ennyit.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem a telepítő cég vállalja a garit a napelemre, hanem a napelem gyártó.
Miért, én mit írtam? Egyébként gyakran inkább gyártató az, mintsem gyártó.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem egy baj van a szamitasoddal, hogy a várható megtakarítással számolsz 30 évre előre. Ehhez ugye tudnod kellene 30 évre elöre az energia árakat. Es bar nem arra mutatnak a dolgok de akár mehetnek is lentebb az árak, tehát még fokozottan is igazad lehet akár (nem valószínű)… Amit nem értek, hogy te a jól menő vállakozó ezen agyalog hogy most 3-5 millió hogy térül meg. Mindkét telephelyemen van napelem, egyik 50kW-os a másik 10kW-os, plussz a két családi házamon és pont leszarom hogy most éppen megtérül x év alatt vagy jobban jöttem volna ki ha MÁK Pluszba teszem. Mert nem ezek a tételek egy vállalkozás életében…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem azért számoltam ki, hogy nekem legyen-e. Azért számoltam ki, mert zavar, hogy átbasszák az embereket. Az anyagi érdekem az volna, hogy legyen mindenki átbaszva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mintha hiányozna az is a kalkulaciodbol, hogy azt a pénzt amit nem kell számlára költened, színtén lekotheted
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert nem arra költöd, hanem a beruházás eliminálására.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja ok :) tehát hogy minden hónapban lesz egy likvid összeged ami a másik esetben nincs az nem érdekes
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Minden vissza kell számolni jelenértékre vagy jövőértékre.
Tfh 5%-os kamattal számolsz.
Ekkor a mai pénz két év múlva x*1.05^2 (jövőérték fv)
A két év múlva lévő pénz meg mai értéken x/1.05^2 (jelenérték pv)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" Amit nem értek, hogy te a jól menő vállakozó ezen agyalog hogy most 3-5 millió hogy térül meg."
Megjegyzem, ha az ember talál mondjuk egy havi 50e hufos megtakarítás az FV 3 milla a következő 5 évben. Nem tudom te mennyit keresel, de én ilyenekért lehajolok. Nekem csak a pénzügyeim, költségeim, eszközeim megfelelő kezelése ez több tíz millát hoz évente.
Ha minden évben 4 olyan döntést hozok, mint az említett, akkor az évi FV 12 millió huf. Elég negyedévente 1 ilyen döntés.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hátha te a napelem tranzakciókra kizárólag pénzügyi beruházásként tekintesz akkor még talán igazad is lehet, mondjuk továbbra is azt gondolom hogy az energia helyzet változásai az egész kalkulációt bizonytalanná teszi… Nekem jó néhány másik érvem volt a beruházás mellett…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Annyira csekély részét tudod megtermelni a szükségesnek, hogy ha ellátási hiány lesz, akkor pont semmit sem segít. Nekem havi 1 milla a cégemnél az energiszámla.
Jó cikk, ma jelent meg:
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220807/tevutra-kenyszeritenek-a-sze…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne hasonlítunk az egy darab szigetüzemben használt napelemeket, a hálózatra visszatermelő komolyabb rendszerekhez. Abban igazuk van an, hogy stabil energiaellátás nélkül nincs fejlődés.
Országos/régiós szinten jelenthet előnyt ha van napelem rendszered. Évi 30% saját felhasználás miatt ennyivel kevesebbet kell számodra előállítani, és hozzád eljuttatni. Az éves termelésednek megfelelően kevesebb villamos energiatermeléshez szükséges gáz fogy. A gázt jól lehet tárolni. Ha gond van a gázellátásban a kevesebb fogyasztás lassabban fogyasztja ki a tárolókat.
Egyéni szinten természetesen nem tudod kielégíteni a fogyasztásod, de rendszer szinten már más a helyzet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Múlt havi termelésem 8,46 MWh az 50kWos rendszerrel
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az szép mennyiség. Kell a záram a sok bányászgéphez? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://drive.google.com/file/d/1xU-XX0pPChkCQkI1h_qrW-9Lr8tLseyA/view?…
Mezogazdasagi üzem
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nice! :)
Nekem július hónap csak 680kwh lett. Az neked kb 2napi termelésed. Mondjuk nekem pont tizedakkora a rendszerem. De jó látni ekkora számokat is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Saját trafód van?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lakossági napelem: öt év alá csökkenthet a megtérülési idő
https://www.portfolio.hu/uzlet/20220815/lakossagi-napelem-ot-ev-ala-cso…
Állítások a cikkből:
- napelem ára +42%
- aki csak teheti, a teljes tetőfelületet telerakja napelemmel
- az energiatárolók viszont még nem keresettek a lakosság körében
Eközben a jegybanki alapkamat alapján az alternatív hozamok nemsokára 15% főlé is mehetnek. Szóval még változatlan feltételek mellett sem fog csökkenni a megtérülési idő. Ma az áram árát mindenki úgy látja, hogy mostantól 10 évig reálértéken nőni fog. (Legalábbis, amikor megtérülést számol.)
Biztos, hogy nem. Emiatt is a megtérülés nem javulni, hanem romlani fog.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pánik van. Pénzügyi tudatosság 0. Az eredmény látható.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem a telepítők, forgalmazók érzik azt, hogy most vagy soha. Vagyis most tudnak maguknak egy nagyobb pénz ebből a sztoriból bezsebelni, mert amikor ez kifut, több versenytárs lesz és az ilyen típusú cégek hozama a békafeneke alá kerül. Nem beszélve azon kockázatokról, hogy:
- kínálati bőség letöri az árakat
- olcsóbb áram nem nekik kedvez
- magas kamat nem nekik kedvez
- szaldó elszámolás kivezetése nem nekik kedvez
ps.: Remélem minél többen csinálnak napelemet, ezzel is hozzájárulva a nappali olcsó áramhoz. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A rezsicsökkentés hátránya, hogy pont ott keletkezett forráshiány, amit fejleszteni kellett volna. Ennek a levét isszuk most, meg még nagyon sok évig. Baromi sokba fog az nekünk kerülni, hogy a villamos (meg a többi közmű) hálózatokon érdemi fejlesztésre nem jut pénz. A lényeg, hogy most alacsony a rezsi. Az már nem érdekes, hogy a jövőben meg nem lesz működő közműhálózat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem peakre van méretezve az országos hálózat, ami normális. Ha peak-re méreteznék, 2x ennyi lenne az áram ára.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A napelem erőművek épp a peak-et csökkentik. Ha megnézel egy pár évvel korábbit, akkor reggel elkezdett nőni, délután közepén volt a domb teteje, majd estére lecsökkent. Most már kora délelőtt megáll a növekedés, majd amikor csökken a napelem termelés, akkor indul felfelé egy kis ideig. Ez épp azért van, mert a napelemek által termelt energiát nagy részben helyben fogyasztják el, tehát se termelés nem lesz, se fogyasztás az országos hálózaton arra a részre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem az országos hálózat a gond, hanem a helyi alállomások, emiatt nem lehet helyi napelemeket telepíteni. Az országos nagyfeszültségű távvezetékek itt teljesen irrelevánsak, a helyi közepes/alacsony feszültségű alállomások hálózatát kell fejleszteni. Az meg nem az MVM dolga, hanem a helyi szolgáltatóké, akiknál eddig a rezsicsökkentés miatt elmaradtak ezek a fejlesztések.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagyis fogyasztókhoz legközelebbi trafó?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az is beletartozik, de nem csak ennyiből áll az alállomások rendszere.
A villamosenergia rendszer első szintje az MVM országos alaphálózata, amelyet elősorban a 400 kV (1 kilovolt = 1000 Volt) feszültségű távvezetékek és a kapcsolódó alaperőművek alkotnak.
A második szint az áramszolgáltató vállalatok által üzemeltetett főelosztó hálózat, amely 120 kV feszültségű, biztosítja az energia szállítását a fogyasztói csomópontokhoz (városokhoz, kerületekhez, nagyfogyasztókhoz).
Az alállomások a 120 kV-os nagyfeszültség átalakítását végzik a harmadik szint, a helyi elosztóhálózatok feszültségszintjére, amely a 20 és 10 kV-os középfeszültség.
A középfeszültségű hálózatról üzemelnek az általában utcai elhelyezésű elosztóhálózati transzformátorok, amelyek a kisfeszültségű elosztóhálózat, a lakosság és más fogyasztók számára a 400/230 V-os feszültségszintet biztosítják.
(forrás: http://www.infoplan.hu/index.php?p=publ_alallomasok)
Na, ebből a második-negyedik szint, aminek a fejlesztése a rezsicsökkentés miatt korlátozott.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ilyenből is több lehetett volna: https://www.eon.hu/hu/lakossagi/aram/ielectrix/publikus-megjelenito-hog…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
500kwh az kb semmi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
CSR
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez egy valós probléma megoldására született megoldás (tesztelése) nem a greenwashing kategória és egyáltalán nem CSR. Olvasnivaló: https://www.portfolio.hu/uzlet/20220610/naperomuvek-mindenki-tudott-a-h…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mihez képest? https://magyarnemzet.hu/gazdasag/2021/09/kontenerekbe-zarjak-a-napenerg…
A mobil akkumulátoros tárolók éppen erre adnak választ: hozzájárulnak, hogy még több megújuló energiaforrást kapcsoljanak a hálózatra a jövőben anélkül, hogy azok feszültségproblémákat okoznának.
Az energiatárolók költsége akár nyolcvan százalékkal is alacsonyabb lehet, mint egy hagyományos hálózatbővítésé.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az 500 kWh kb. 100 (egész) napi fogyasztásunkat fedezi. Éjszakára nézve 1000 háztartást is elláthat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez nem ezért fontos. Idézem újra:
A mobil akkumulátoros tárolók éppen erre adnak választ: hozzájárulnak, hogy még több megújuló energiaforrást kapcsoljanak a hálózatra a jövőben anélkül, hogy azok feszültségproblémákat okoznának.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Feszültségprobléma nem lehet, ha jó az inverter. Ha a hálózat nem fogyasztja el a megtermelt energiát, akkor üresben fog járni a zemberek napeleme, pedig jól beruháztak rá.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha túl nagy a feszültség, akkor nem tölt fel az inverter. Pont ez a feszültség probléma.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Delmát meg vajnak hívják, oszt mégsem tehénből készül. ;)
Ennek a tüneménynek a neve pedig: kihasználatlanság.
Ha sok pénzed van, de a boltok üresek, azt is hívhatod gazdagság-problémának, de áruhiánynak is.
Persze ráfoghatod a gonosz inverterre is (esetleg a nyuszira), amelynek a működése olyan rejtélyes (nem csak a nyuszié!).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem az inverterrel van a baj, hanem a helyi hálózattal. Csak egy adott maximális feszültségig tölthet fel az inverter, afölött nem. Hiába termel a napelem, ha a helyi hálózat nem képes fogadni a megtermelt energiát, pedig a középfeszültségű hálózat meg bírná.
Nagy okos, amit vajnak hívnak az tejből kell készüljön. A Delma nem ilyen, ezért is margarin.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem 3 hét. Max.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
magyar napelem napkollektor szövetség
egy újabb gittegylet
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://444.hu/2022/10/13/aki-ezutan-szerel-fel-napelemet-annak-nem-les…
Ennyi volt a szaldónak, a már említett, rezsicsökkentés miatti hálózatfejlesztési elmaradások elkaszálták. Majd ha az EU fizeti a hálózat fejlesztését, lesz, amúgy Magyarországnak nincs pénze a saját infrastruktúráját fejleszteni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pont linkelni akartam. Eközben dupla ára lett a napelemnek, az alternatív hozam kamata lassan 20%.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amire pár éve ruháztál be annak nem lett dupla az ára. Bár az épület értékét lehet növelte.
Ami energiát kivált az is dupla áron van ;-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A posztom nem a múltról szólt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A jelenben kialakult egy mánia. Még számolni sem érdemes. Aki egy mánia közepén ugrik bele az mire számít? Kb azonnali bukó. Volt egy időszak amikor ez jó befektetés és áremelkedés elleni defenzív eszköz volt. Ez egy ideje már nincs így.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A tegnapi nappal már törölhetted volna. ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Viszont ennek az is ám az üzenete, hogy Magyarországon nem jó dolog befektetést csinálni, mert bármelyik pillanatban dönthet úgy a kormány, hogy ellehetetleníti. A tőke a kiszámítható gazdaságpolitikát szereti, nem a napról-napra ötletelőset.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mármint, ha lesz EU pénz, lesz szaldó, vagy mi a logika? A szaldót EU harmonizáció miatt nem lehetett megartani, az a direktiva, hogy azt mindenhol meg kell szüntetni, szóval ez már nem fog visszajönni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugyan nyáron megígérték, de most, a fűtési szezon közeledtével mégsem
kapnak extra villanykvótát azok, akik nem használnak gázt a fűtéshez és a
meleg vízhez.
Villannyal fűtők, szevasztok. Az állam megint keresztbeszarta egy hosszú távú beruházás kiszámíthatóságát.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A piac baszta keresztbe nem az állam. Az állam itt lényegében nem csinál semmit.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dehogynem, az állami közös elosztásban egyenlőtlenséget okoz. Pedig minden energia ára felment, de csak az egyiket használókat támogatjuk erőn felül a közösből. Aki gázzal fűt, azt közösen összedobjuk, de aki árammal fűt, az fizetheti a gázosékat is, nem kap a közösből. Az állam gyakorlatilag kimondta ezzel azt, hogy aki áramos fűtésbe fektetett, az szarul döntött, ahhoz képest, aki gázzal fűt és növeli az orosz gázfüggést.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tudom védeni és támadni is az intézkedést. Ennek ellenére egyszerűbb elfogadni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem mindenhol opció az áram, felénk a vidéken pl. nincs vezetékes gáz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért ne lenne akkor opció az árammal fűtés, ha nincs gáz?
Nem értem a logikádat.
Áram gyakorlatilag mindenhol van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
10 oldalas szájtépés egy 3 soros bővített összetett mondat helyett. Ennél már csak egy 20-25 perces jutub videó lenne lejjebb, ugyanekorra jel/zaj viszony mellett. Amiben a 3-4 hazai megélhetési jutuber influenszer szereplésmániás idióta közül valamelyik (legyen mondjuk a magyaraaóóósi) mondja ugyanezt el.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nahát! :)
Kivégzik a napelemeket: hamarosan mindenki rosszul jár, aki felszereltette
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20221129/kivegzik-a-napelemeket-hamar…
Minek örülök? Annak, hogy lesz egy új egyensúlyi ára eme beruházásnak, amiben nincsenek benne semmiféle transzferek.
ps.: Napelem a házon, kb annyit jelent, mint a homlokodon egy címke "átbasztak" felirattal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
...ennek te örülsz?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Annak örülök, hogy az árazás a helyére fog kerülni. Teljesen felesleges volt államilag támogatni ezt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Il Ferro 2
(örülök neki, főleg h. ennél saját zsebből fizettem ki többek között én is)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mekkora clickbait szar ez a portfolio, egy ilyen felvezetés után azt vártam, hogy jön a napelemes extraprofitadó, vagy akármi.
ps.: Napelem a házon, kb annyit jelent, mint a homlokodon egy címke "átbasztak" felirattal.
Nekem abban a pillanatban megtérült a napelemes beruházás, hogy jogosult lett az ingatlan a lakossági zöldhitelre. Azután már minden megtermelt kW ajándék: ha holnap lekapcsolom az invertert, nekem már megérte. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van egy olyan érzésem, hogy kisebbség vagy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem is. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy csomó cég is megélt belőle akik felrakták :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úristen ez a cikk... Te direkt szivatod magad azzal, hogy ilyen forrásokat olvasol? 10 év szaldós elszámolást kap mindenki a rendszer telepítésétől számítva, ha 2024 január 1 előtt kiépül a rendszer. Ez valahogy kimaradt belőle, pedig ugyanaz a rendelt írja le. Szóval nem szívják meg a _jelenlegi_ HMKE tulajdonsok, elteheti mindenki a pezsgőt akinek erre állt fel. Azok persze megszívják, akik nem léptek időben, de hát ez ilyen, aki kimarad, lemarad.
Tehát 2023-ban telepített rendszer 2033-ig szaldóban marad. Ez eddig nem volt tisztázott, csak a 2024-es dátum volt, meg hogy utána nem lesz szaldó. Minden érintett attól félt, hogy a meglevőknek sem lesz, hiszen az teljesen irreális forgatókönyv, hogy a már meglevő rendszerek a végtelenségig szaldóban maradnak. Ugyanis volt egy ilyen olvasata a régi rendeletnek, de nyilvánvaló volt, hogy azért, mert a moratórium idejéről még nem született döntés. Na, ezt tették most helyre az új rendelettel, és szerintem a 10 év korrekt.
13/2022
„(2a) A 2024. január 1. előtt létesített (az elosztói szabályzatban meghatározottak szerint üzembe helyezett) háztartási méretű kiserőmű esetében az üzembe helyezését követő 10. év végéig, de legalább a 2024. január 1. utáni első elszámoló számla által érintett időszak végéig a mérési intervallumokban mért, irányonként elkülönített és összegzett mennyiségek különbsége alapján kell a forgalomarányos rendszerhasználati díjakat megfizetni.
(2b) A (2a) bekezdéstől eltérően a forgalomarányos rendszerhasználati díjakat az adott elszámolási időszakban az irányonként elkülönített és összegzett villamosenergia-mennyiségek alapján, irányonként kell elszámolni és megfizetni
a) ha a háztartási méretű kiserőművel rendelkező felhasználó ezt kéri, vagy
b) a 2024. január 1. előtt létesített (az elosztói szabályzatban meghatározottak szerint üzembe helyezett) háztartási méretű kiserőmű névleges hatásos teljesítményének 2023. december 31. napját követő bővítése esetén a bővített háztartási méretű kiserőmű egésze tekintetében.”
A (2a) -ban levő szöveg nem volt eddig benne, a (2b) a pedig a régi rendelet, ez jelentette volna azt, hogy ha valaki nem bővít, akkor végtelen ideig szaldóban maradhat (ami ugye képtelenség, ezért tartott attól mindenki, hogy az egész 2b-t törlik majd 1 éven belül).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha jól értem a cikket, nem az a kérdés, hogy ténylegesen eltörölték-e a szaldót, hanem hogy kétértelmű a szabály, és lehet, hogy az éves (szezonális hatásokat kiegyenlítő) szaldó helyett havi szaldó lenne. Hogy ez hogy jött ki, azt nem tudom, csak átfutottam a szöveget.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak az intervallum változik 12 hóról => 1 hóra.
Mindent csak a törvény szerint.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És hova van ez havi elszámolás dolog leírva? Mert a Portfóliós cikk hatására most dél óta ezt keresi mindenki, de zéró nyoma van egyelőre.
Lehet, hogy a MANAP hallott valahol valamit, ami még nem pubilikus, de sanszos szerintem, hogy amit eddig a köznyelv "bruttó elszámolásnak" hívott, az lesz (lehet) a "havi szaldó", azaz nem lesz háromféle elszámolási mód.
A hangulatkeltési szándékot az is megerősíti, hogy a 10 éves moratóriumról nem tesz említést a cikk (pedig az aztán elég jól definiáltan és egyértelműen le van írva és már hatályos), még csak olyan vonatkozásban sem, hogy "jajajjajajj, havi szaldó lesz, de az is csak a meglevők rendszerekhez, és csak 10 évig!".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Felteszem van forrásuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A havi szaldó még kezelhető, télen is süt a nap, csak kevesebbet. A szopatás nem ez, hanem az, hogy amikor süt a nap, akkor mondjuk nem vagy otthon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez esetben az intervallum tovább csökkenthető akár 1h-ig :) Még törvényt sem kell hozzá módosítani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem ahhoz, hogy a szaldó "rendeltetésszerűen" működjön, heti, de legalább napi bontás kell. Nappal be, este ki. Az ennél rövidebb elszámolási periódus már a gyakorlatban bruttó elszámolás.
Még törvényt sem kell hozzá módosítani.
Nem mintha ez bármiben is akadály lenne. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ilyen a szükség.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nahát. Tegye fel a kezét, akit ez meglepett!
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230627/napelemesek-figyelem-tortene…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hm, akkor lassan lehet megéri venni, hogy a hobbi szervereim "ingyen" mukodhessenek :D
Fedora 41, Thinkpad x280
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem vagyok ebben biztos, magas kamatok mellett. Az árcsökkenés kihatással lesz ez az áram árára is. Szóval az ingyen áramod, lehet így is drága lesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát a hobbi, sose volt olcsó :D
Viszont ha beruházok, mondjuk 1kW -os szigetüzemű rendszerre, amiről elmegy pár hobbi masina, miért lenne rá hatással az aktuális áram ára ?
Fedora 41, Thinkpad x280
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A megtérülésre?
Szerintem a számoláshoz 4 szám kell. Bekerülési költség (inkább TCO), élettartam, alternatív hozam (pl- államkötvény), megtermelt hasznon értéke
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
sose szamolod hozza az ellatasbiztonsagot: mivan ha elmegy az aram? nyilvan ha evek ota nem volt ilyen akkor nem szamitasz ra hogy a jovoben is lesz aramszunet. es ha megis lesz? meddig birod ki aram nelkul? ekkor mekkora lesz a veszteseg/elmaradt haszon amig nemmegy nas/routered/geped/hutod? stb
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha napokig nincs áram, akkor én úgy gondolom, h nem az lesz a legnagyobb baja. Mert az már az az állapot, h plö lebombázták paksot.
Ha a világ végén lakik valami eldugott tanyán, akkor q nagy szél/hó/fagy esetén lehet realitása, h leszakadnak a vezetékek, de a 48 évem alatt itthon ilyen nem volt. Persze vannak prepperek usa-ban is, vannak videók is, nagyon fasza atombunkert építenek egyesek több évi élelemmel, hát hajrá, ha szerinted ez a helyes út. Én tuti nem foglak megszólni miatta. De ebben az esetben én inkább kérném a fejemre az atomot, mint h szenvedjek még x ideig.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
én inkább kérném a fejemre az atomot, mint h szenvedjek még x ideig
Kapcsolódó film a témában: The day after (Másnap) 1983
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor már ne maradjon ki a Az utolsó part / On the Beach se.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
pusztan a szerencsere alapozol. nekem olvadt mar le hutom, mert napokig nemvolt aram amikor budapestet megrongalta egy nagyobb vihar par eve.
es minden addig "nemvolt ilyen", amig meg nem tortenik :) kerdes hogy akkor letolt gatyaval allsz, es sipakolsz valami forumon (mar ha van neted :D), vagy azert valamennyire fel vagy keszulve ra. nyilvan nem az armageddont kell varni, vannak fokozatok.
A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért sipákolnék? Leolvad a fagyasztó, biztosító fizet, viszontlátásra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A biztosítók már csak olyanok, hogy fizetnek automatikusan mindig! Nem geciskednek, kibúvót keresnek a tetves 600 oldalas Ászf-et és a Különleges és Különös feltételeket lobogtatva ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igen, de a fent említett "1kW-os" zsebszigetüzem sem megoldás a felsorolt problémákra
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lásd alant, 1kW szigetüzem meddig viszi el a fagyasztót? De akkor tessék, átviszem a muterhoz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ekkora teteleknel nem szoktak szarakodni, olcsobb kifizetni, mint porogni rajta. Tavaly beletortem egy kulcsot a zarba, kihivtam a zarszerelot, hogy akkor csere plz de szamlaval, meg ha mar kint van, cserelje meg a masik zarat is, mert az meg valami specko, nem-standard osztrak tokom tudja mi. Kicserelte, elkuldtem a szamlat a biztositonak (50k+), mondvan hogy ebbol csak az egyik a biztositasi esemeny, nem kell mindkettot kifizetni. Kifizettek mindkettot.
A fagyaszto ugyanez, mennyi ra a limit? 100k? Az 3 ugyvedi oradij egy atlagos irodanal, senki nem fog utanamenni, hogy ne fizessek ki.
A buli nem itt kezdodik, hanem par millios igeny felett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tavaly elotti havazaskor harom es fel napig nem volt aram nalunk, paks megis all.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ide vezet a kiszámítható magyar gazdaság- és energiapolitika.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez várható volt. Egyszerűen délben kb senkinek nem kell az áram lakossági területeken. Szaldó felejtős. Modernebb villanyórák esetén lehetne elszámolás egység akár perc is, de az ár napközben változna. Így egy nappali 1 kWh egyenlő lehet 5 kWh estivel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért remélem, perces elszámolást senki sem tervez, különösen nem potenciálisan gyorsan változó árazással...
Ahhoz elég jó időszinkronnak is társulnia kell, és ennek nem túl jó az ellenőrizhetősége - nem annyira triviális ezt úgy megcsinálni, hogy valóban pontos legyen...
Egyébként annak volna értelme, hogy bizonyos időszakokban többet adnak a betermelésért, és gyakorlatilag lehetőséget teremtenek arra, hogy pl. nappal, a napelemek csúcstermelési időszakában feltöltött akkumulátorokat lakossági szinten visszatáplálják az esti csúcsidőszakban a hálózatba.
Erre is lehetne ösztönözni az embereket, de nem kiszámíthatatlansággal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Talán inkább meg kéne oldani, h mondjuk a nap közben az ország napsütött keleti oldaláról átmenjen a vellany a tegyük fel borús nyugati oldalára. Ja, ehhez elég masszívan kéne hálózatot bővíteni. Elég biztos vagyok benne, h erre volt EU támogatás, csak az ugye elvesztette a közpénz jellegét valahogy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem feltétlen kell akkora távolságokat menni, de, ha feltesszük, hogy városi lakásokban inkább fogyasztástöbblet van és városszéli házaknál termeléstöbblet, akkor ezt kellene kiegyenlíteni.
Egy másik probléma, ha Európaszerte van termeléstöbblet...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://www.mavir.hu/web/mavir/import-export
Ha tudunk éjjel importálni a környező országokból, akkor szerintem kizárt, hogy nappal értékesíteni tudjunk nekik. Mit lehetne kezdeni ezzel a nappali túltermeléssel? Valami lokális tárolás lenne a megoldás. Akku, vagy hő esetleg annak hiánya formában.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem sehol nem írtam, hogy értékesítenünk kellene nekik, csak azt, hogy EU szinten is probléma.
Azt írtam, hogy lehetne itthon is optimalizálni, de igen, lokális tárolás jó lenne - a megoldása a kérdés...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem ez még egy darabig nem fogja megérni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valószínűleg így van, de egyrészt talán mostanság fog felpörögni, másrészt "kárenyhítés" (hálózat problémáinak elfedése) kapcsán támogatható is lehet, akár azzal, hogy a fogyasztási csúcsidőszakban (pl. 20-22 óra között) megfizetik rendesen a betermelést, csúcstermelésnél (pl. 11-14h között) pedig olcsón adják a fogyasztást.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ehhez az is megoldás lehet, hogy nem egyforma áron megy az áram eladása sem és a vétele sem 0-24H
Első lépésben mindenkihez normális óra kell.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
...de nem is 4 Ft-on a vétel és többszörösén az eladás, ahogy ezt "jól" kitalálták...
Vannak olyan intézmények, ahol már megvalósult ez a sávos elszámolás, de átlagember esetén azért ez nehezebben megy, és azért nem árt némi tervezhetőség sem.
Valószínűleg időszakokban fognak gondolkozni, ha már ezt kezdték el megfogalmazni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Olasz villanyórám 15 percenként küldi be az adatot a központba, amit max 1 órás késéssel már látok online. Magyarországon csak leginkább a feltöltős órák ilyen "modern" cuccok, amik rendelkeznek ezzel a képességgel. BTW nekem nemrég cserélték az órámat és az már tud ilyet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az összes HMKE-s óra ilyen, valamint bizonyos fogyasztás felett is ilyet adnak. Napelem meg magasabb fogyasztás nélkül pedig random szórják, gondolom készlet, terület függvénye lehet. Pl. egy ismerősöm most építkezett, mondtam neki, hogy próbálja ki, szóljon előre, hogy smart órát kér. Szólt, ilyet kapott (neki a P1 port miatt kellett).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az itthoni rendszerben is negyedórás adatok vannak, cirka 1-2 nap késéssel (HMKE és 5MWh felett alapvetően ilyen órát adnak).
Emellett P1 porton felhasználó is kiolvashatja az eszközt, ha van rá affinitása...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A - napelemekhez kotelezoeb felrakott - “okos” orak mobil kapcsolattal rendelkeznek, idot is szinkronizalnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni