Ez az év is jól kezdődik...

Tegnap reggel munkába menet belém jött egy hússzállító kisteherautó. Szembesávból akart kanyarodni nagy ívben én meg jöttem egyenesen. Ő is kanyarodott egyenesen. Belém... Az autó bal oldala teljesen összetört, ajtók, hátsó ablak (még jó, hogy a gyerek nem ült mögöttem), tükör, küszöb, szóval elég alapos. Persze (céges autó) nem akarta elismerni a felelősségét, így rendőrt is kellett hívni, meg helyszínelni, így a vétkes sofőr (nem én) gazdagodott még két büntetőponttal és 20k helyszíni bírsággal is. Persze ez engem mit sem vigasztal, hisz most egy hónapig autó nélkül van a család...

Ám nem bánom annyra a dolgot, mert sérülés nélkül jöttem ki egy elég csúnya ütközésből, nem voltak ott a gyerekek sem, és ha úgy vesszük most többet fogok mozogni a friss levegőn, tehát egészségesebb leszek...

Szépen haladok a Python nyelvvel is, minden nap legalább egy órát foglalkozom vele. Ezúton is köszönöm kantal fórumtársnak a könyvet, és üzenem hogy nagyon olvasmányos és érthető és tetszik a stílusa is. Olvasom mellette párhuzamosan az angol nyelvű Python 3 könyvet is és az egyik legjobb barátom az IDLE súgója. Még elég sokat kell puskáznom a kapcsolók és paraméterek neveit, szintaktikát, stb. De ez persze nem baj. Így tanulok. Be kell szereznem egy füzetet is, ahová jegyzetelni fogom a tanult anyagot...

Szóval igazából tényleg jól kezdődik ez az év, tele vagyok tervekkel, ambícióval és tetterővel. Ilyen hülye balesetek pedig előfordulnak azzal aki sokat megy...

Hozzászólások

Nem az enyém volt a céges autó, hanem a kisteherautó volt cég nevén. Ilyenkor gondolom ráterhelik a kárt az alkalmazottra... Mondjuk a végösszegre én is kíváncsi leszek. Egy 2006-os VW Golf Plus az autó, ami olyan,mint egy Golf V, csak egyterűsített. Igazi családi autó, 2 gyerekkel városban szuperül pakolható, de nem kombi, tehát jól is parkolható... Nagyon szereti az egész család. Viszont drága az alkatrész viszonylag, mert nem kompatibilis minden a Golf V-tel.

"Az autó bal oldala teljesen összetört, ajtók, hátsó ablak (még jó, hogy a gyerek nem ült mögöttem), tükör, küszöb, szóval elég alapos."

A kárleírásod és az autó típusa és kora alapján ez eléggé GTK gyanús. Az egész autó piaci értéke kb 1-1.2m Ft, a biztosító meg ráadásul eurotax értéket néz, ami valószínűleg kevesebb a piacinál. 

Nem mai cikk, de olvasd el:
https://biztositas.ma/gazdasagi-totalkar-eseten-maradvanyertek

 

Jaja, kérdezte is a srác, aki kárrendezéssel foglalkozik, hogy nem akarsz új autót? De azért még nem az autó értékének 75%-a a kár. "Csak" kb. 50%. Mondjuk nem szívesen cserélném. Nekünk már az 1 milliós 14 éves autó is nagy előrelépés volt az előző 23 éveshez képest.

Azért arra készülj fel lelkileg, hogy megbontás után lehetnek olyan meglepik, amik miatt az előzetesen kalkulált összeg változni fog, illetve az sem mindegy, hogy kell-e, és ha igen mennyi új alkatrész hozzá (az új esetén ugyanis kemény avultatás van már ilyen korú autó esetén). Futómű érintettsége, vagy épp húzatópadot igénylő deformálódás is tudja ám vinni rendesen a pénzt...

Én 19 novemberében okoztam koccanásos balesetet (személyi sérülés nem történt illetve mindkét autó járóképes maradt az eset után).

Valójában csak részben én okoztam, a másik, szintén vétkes fél felelősségét lehetetlen volt bizonyitani, sokat nem is pöcsöltem rajta, simán elismertem és ment tovább az élet.

 

Az autóm orrának sarkával végignyúztam egy új merci oldalát. 3,5 milliós kár.

Jó sok időre megtérült a kgfb :)

Onnan tudom, hogy a biztositási folyamat legvégén a biztositó kötelességből megküldi hogy hánymilliós kárt téritett meg, és ha akarod, rendezheted felé a számlát, igy következmények nélkül megúszhatod a dolgot (nem sorolnak vissza).

Csak hogy még bíztassalak: 2006-os jettám (szintén Golf V kompatibilis) hátsó lökhárítóját kellett egyszer cserélni mikor belémjöttek. Kívülről alig látszott sérültnek, de 530e Ft volt a vége, igaz akkor még csak 5 éves volt az autó ha jól emlékszem és márkaszerviz csinálta. Lökhárító külső héj csere, alatta ami eldeformálódik, meg apróságok (prizmák, patentok, tolatóradar érzékelők) és fényezés. 

Bizony-bizony.

Két dolog hajtja fel az árat ilyenkor. Azok akik szervizelnek-vásárolnak biztositási káresemény kapcsán kettő helyett három kézzel szórják a pénzt, mert nem az autó tulajdonos (csóró) fizet hanem a biztositó (aki százmilliókon ül), úgyis kifizeti alapon. Ilyenkor nem ritka a kenőpénzek mozgása sem.

A másik meg hogy egy egyébként is bőven 10 millió feletti pár hónapos Mercire nyilván brutál drága minden, és ha lezúzod, nem kopácsolgatnak meg festegetnek, hanem két új ajtót és két új sárvédőt vásárolnak rá.

Szerintem is tök vicces, hogy a baleset után szük egy évvel vásároltam magamnak egy új autót, ami szintén pont 3,5 millióba került :) (swift 2019)

Én biztosan nagyon elkedvtelenednék egy ilyen baleset után. Per pillanat ez a veszély nem fenyeget, mert a karácsonyi szünet óta nem indul be a kocsi. :|

Hajrá a tervekhez! Nálunk feleségem kezdett el most pythonul tanulni.

Amikor vezetni tanultam, emlékszem még még álmomban is vezettem, most pedig gyakran függvényekkel, elágazásokkal és programkódokkal álmodok. Vicces...

Amúgy, hogy az angolt valamennyire szinten tartsam, angol nyelvű irodalmat olvasok. Harry Potter and The Half Blood Prince :) Nagyon élvezem és sokat tanulok belőle...

Egy kérdésem is lenne: szerintetek mennyire hasznos füzetbe írni a kódot? Úgy értem, hogy előbb leírom papírra és csak aztán gépre. Sok helyen olvastam, hogy jobban elmélyül így a tudás. Mik a tapasztalataitok ezzel?

pseudo kodot szoktam irni: body += format(??, var1, var2, var3). ilyenkor tudom hogy a bodyba for kerulni a valahogy formazott adat. aztan hogy body az most sima string vagy valami string builer lesz, az majd kesobb jon elo, ha mar latom hogy mi merre, es melyikkel praktikus. csak annyi a lenyeg hogy tudom mit akarok ott csinalni.

A vegtelen ciklus is vegeter egyszer, csak kelloen eros hardver kell hozza!

Persze ez engem mit sem vigasztal, hisz most egy hónapig autó nélkül van a család..

Itt Németországban ilyen esetben lehet autót bérelni, amit a biztosító fizet.

GFB-s kár, célszerű a kárfelvétel során rákérdezni, hogy mi ezzel a helyzet - ha a munkavégzéshez/napi életvitelhez elengedhetetlen, akkor lehet téríttetni a biztosítóval a csereautót. (Nekem anno a HNH szervízben volt javításon autóm, (szintén GFB terhére), ott simán kaptam egy csereautót, ami egyébként a szervíz ilyen célra tartott kocsija volt.)

Rendort mindig hivni kell, ha anyagi kar jelentos, vagy szemelyi serules tortent, mert kesobb mar barki azt mond amit akar...

Sot meg egy raklap trukkot tudok amivel meg lehet uszni ha megfeleloen ganye alkat vagy es vetkes is. Termeszetesen ezt mar csak oradijban. ;)

http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.

Persze ez engem mit sem vigasztal, hisz most egy hónapig autó nélkül van a család...

Tegyük hozzá: CÉGES AUTÓ nélkül.