Sziasztok!
Most beszéltem az OTP Helpdeskkel, gondolom megosztom veletek, ami most (2016-07-21) történt velem.
A történet:
Az anyósom hívott, hogy nem tud belépni az OTP direkt felületre hétfő óta. (Előtte több hete nem nézte...) Bement egy OTP fiókba, megváltoztatták a jelszót, ott kipróbálták, hazament, továbbra sem sikerült. Ekkor hívott fel, hogy valami nem jó a gépén, mert nem tud belépni. Kértem, hogy adja meg a belépési adatokat. Megadta, elsőre sikerült. Én nem tudtam elmenni hozzá, hogy megnézzem, mi a probléma, és neki egyszerűbb volt, hogy eljön hozzám. Itt, miután újra megpróbáltuk, már nekem se sikerült belépnem. Többféleképpen próbáltam bejelentkezni, de semmi, csak az üzenet, hogy hibás számlaszám formátum. (Sajnos inkognitó módot nem próbáltam. Tudom. Úgy kellett volna kezdeni...) Felhívtam az ügyfélszolgálatot, aki rögtön rávágta, hogy bizonyos esetekben a Chromeban ilyen hiba előfordul, próbáljam más böngészővel. Kipróbáltam, működött. Elintézte a mama, amit szeretett volna. Én meg próbálkoztam a Chrome-ban cache-t üríteni, nem lett jó. Majd a jelszókezelőben töröltem az OTP-s sorokat, és láss csodát, működik Chrome-ban is újra. Megkértem a HelDeskes kislányt, hogy nem lehetne-e kiírni rögtön a bejelentkezési oldalra, hogy van egy ilyen probléma, és lehetőleg ne próbálkozzon senki sem Chrome böngészővel, amíg nem javítják. Nyilván ciki, meg minden, ha ilyet kitesz egy OTP, de azzal rázott le, hogy csak bizonyos esetekben fordul elő, és ezért nem tehetik ki. És különben is nem ők csinálják a programot!!!! Amit nyilván én is tudtam. Ennyi.
Ha valaki így járna, javaslat: próbáljon először a jelszókezelőben mentett OTP jelszavakat törölni, majd próbálkozzon újra!
- 7820 megtekintés
Hozzászólások
Csak halkan kerdezem: miert mentessz erzekeny banki adatokat jelszokezelobe?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mondta, hogy az anyósé! :D
Egyébként +1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgyiskapszsmst (tm)
Nem úgy mint pl. ügyfélkapu de azt meg úgyis a könyvelőd kezeli (tm)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
arra a jelszokezelore gondolsz, ami amugy egy master jelszoval titkositott + 2FA auth van rajta? mondj egy jo szakmai ervet, miert ne mentene oda hacsak nem tinfoil hattel kuzd anyu pincejeben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha Chrome jelszokezelobe lementi, es a gmail accountjahoz hozzafer vki (elvesztett androidos telefon!) akkor szepen belep a Chrome-ban, es...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azert ennel leteznek szofisztikaltabb jelszokezelok is :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
törölve
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https protokollnál a böngészők nem mentenek el jelszót.
Szerintem az űrlapadatok mentésével van gond, hiszen a számlaszám formátumára panaszkodott neki a belépéskor.
A felhasználói azonosítóm és a számlaszámom nekem is el van mentve. :)
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
wut?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnálom, hogy ez jött le neked erről. Nyilván rajtam kívül senki sem használja a jelszókezelőt, aminek szerinted kb. annyi az értelme, mint BMW X6-ra irányjelzőt szerelni. De ott van. Azért van ott, hogy használják.
Tudod miért írtam le a fenti történetet a HUP-ra? Hogy megtalálják azok is, akik a Google keresőben keresnek hasonló problémájukra megoldást. Nagy eséllyel itt a HUP-on könnyen megtalálják - és ez nem az a fajta weblap, ami holnapután megszűnik. Én is azzal kezdtem, hogy rákerestem, hogy történt e valami fennakadás az elmúlt napban, órában az OTP honlap üzemeltetésében. De nem találtam semmit. És mivel az OTP a saját honlapján nem tájékoztat arról, hogy a fenti probléma előfordulhat - még ha átmenetileg is (gondolom) -, ezért leírtam ide.
És hogy válaszoljak is a kérdésedre, hogy miért mentek banki adatokat jelszókezelőbe: csak teszteltem. Hogy mit csinálhat a nagymama a gép előtt, amikor egy programot használ, és az felkínálja neki, hogy az elmenti a jelszavát. Az ő korosztálya az a réteg, akinek már nem olyan jó a memóriája, és nem lehet rávenni arra sem, hogy KeePasst használjon. Kis füzettel és tollal ülnek a monitor előtt, és leírják a jelszavaikat és egyéb tudnivalókat papírra. Ők azok, akik a receptet is a telefonjukkal fényképezik a monitoron, hogy később is meglegyen nekik, mert az mindig kéznél van.
Nyilván a Chrome programozói is javítják ezt a hibát; mert nem hiszem, hogy a világon csak az OTP programjában okoz fennakadást. De ez van. Legyen meg, ha már az OTP nem tájékoztat mondjuk pl. itt: https://www.otpbank.hu/portal/hu/OTPdirekt/InternetTechnikai
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg tudom erősíteni, hetek óta ezért kell Firefoxot indítanom ha OTP-zni akarok. Szerencsére én nem mentem be új jelszót kérni. Mikor először kitiltott 24 órára, megnéztem a jelszó széfemben és jó volt a jelszó, másnap rögtön Firefoxxal próbáltam. Ott működött, Chrome-ban meg nem :(
Remélem javítják...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ippeg tegnap futottam ebbe bele. A cookiekezelésnél engedni kell a 3rd party cookiekat, és menni fog.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kíváncsi vagyok ez lesz-e a megoldás. Ha igen, az nagyon gáz a fejlesztők részéről.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
24 óra múlva kipróbálom! :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aha, szóval akkor a Vivaldi-val is ez lehet a probléma.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Próbáld ki úgy, hogy a számlaszám végi 8 nullát nem adod meg. Nekem így jó chrome-ban, több különböző OTP-s számlával használom. Ha megadom a nullákat, úgy nem megy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem nincsensek beírva a nullák, mégse megy. :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor te írd be a nullákat! Egy próbát megér. :)
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D Nem jött be :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni