Munkatársam bérlőt keres a lakásába. Ki is tette a hirdetését pár helyre, csörgött is a telefonja ahogy kell. Leginkább ingatlanosok hívogatták, hogy itt az egyszeri lehetőség, hogy majd ők fognak neki bérlőt. Mindegyiket szépen el is hajtotta melegebb éghajlatra, mígnem egy bérlőjelölt ki nem ejtette a száján, hogy a munkatársam telefonszámát egy olyan ingatlanostól kapta meg, aki korábban is kereste. Több se kellett, megcsörgette az ingatlanost, aki mit ad isten, csak nem akarta felvenni. Megcsörgette hát egy másik számról és elkezdett érdeklődni, hogy van-e véletlenül az ingatlanosnak olyan bérleménye, ami véletlenül az összes paraméterében megegyezik a saját kiadó lakásával. Meglepő módon, volt az ingatlanosnak, még hozzá is tette, hogy kicsit "problémás a tulaj", de ha komolyan gondolja elintézik a dolgot. Ekkor bemutatkozott, hogy ő lenne a problémás tulaj.
Némi nyomozás árán kiderítettük, hogy a kedves, bajszos, ötvenes úriember, egy zalaegerszegi ingatlanos cég területi képviselője. Kíváncsi lennék, vajon a munkaadója is tud róla, hogy ilyen kreatívan értékesít bérleményeket, vagy jó tettestársként megosztoznak a csalásból származó bevételeken. A bérlőjelölt a biztonság kedvéért értesítve lett, mielőtt egy vagy két havi kauciója bánja az ilyen segítőkész úriember közreműködését.
- Hiena blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 2210 megtekintés
Hozzászólások
Hát ingatlanosokról én is mesélhetnék, milyen aljas trükkökkel él némelyik. :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szia
jöhetnek storik priviben engem érdekelne!
_______
ingatlanturista.hu, ingatlanturista.blog.hu /érdekes kísérlet ház eladásra,vicces ingalanos történetek, többit az oldalon./
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1 engem is. Mivel mocorogni készülök másik ingatlanba.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nálam éppen aktuális a téma,úgyhogy ez engem is érdekelne
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ezt a szálat olvasnám tovább de elhalt :(
ingatlanturista.hu, ingatlanturista.blog.hu /érdekes kísérlet ház eladásra,vicces ingalanos történetek, többit az oldalon./
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eloszor is, elorebocsatanam, h en magaval a reklamadonak az otletevel egyetertek, adozzanak az innen szarmazo bevetelek alapjan.
A ket pont, ahol nem talalkozik az egyetertesemmel a torveny: a) tenyleg nagyon egyertelmu, hogy cegre szabtak a dolgot. Ilyet jogallamban tenni nem lehet, bar tudom, hogy mar regen nem koztarsasagban meg jogallamban elunk, csak Magyarorszagon.
A masik, amivel bajom van, az az egesznek a talalasa, megfogalmazasa. Eloszor is, ha tenyleg nem tortent elozetes egyeztetes, az nagy gond, mert ilyesmit azert ugy illik meghozni, hogy elotte megkerdezzuk, es meg is hallgatjuk az erintettek velemenyet, errol szolna pl. a demokracia. A masik modszert meg nem demokracianak hivjak. Masodszor pedig csak nagyon homalyosan szolnak az internetes hirdetesekrol, pedig az azert nem egy egyszeru temakor. Van olyan ceg is, aki nem is itthon adozik (Google, Facebook, etc), ezekre a cegekre adot kivetni eleg problemas. Ha ugyesek, akkor elintezik azt, hogy a hirdetok fizessek az adot, ne pedig a hirdetesfelvevok, de ebben az esetben meg kisse celt tevesztettnek erzem a szabalyozast, hiszen nem a milliardos beveteleket konyvelo cegeket sujtjak vele, hanem a kis- es kozepvallalkozasokat, akik hirdetnek a sajat szolgaltatasaikat.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ha ugyesek, akkor elintezik azt, hogy a hirdetok fizessek az adot, ne pedig a hirdetesfelvevok, de ebben az esetben meg kisse celt tevesztettnek erzem a szabalyozast, hiszen nem a milliardos beveteleket konyvelo cegeket sujtjak vele, hanem a kis- es kozepvallalkozasokat, akik hirdetnek a sajat szolgaltatasaikat."
Nem kell ugyesnek lenni, egyszeruen addig fognak dragulni a dolgok, hogy megerje meg ugy is.
"Eloszor is, elorebocsatanam, h en magaval a reklamadonak az otletevel egyetertek, adozzanak az innen szarmazo bevetelek alapjan."
Adoznak ok, ahogy minden mas ceg is, ez kulonado. Nem tudom pontosan milyen teruleten dolgozol, de te is zokon venned ha konkretan rad szabott kulonadot fizetnel az egyebkent is magas adoterhek mellett.
Ennek csak egy vege lesz: Lesz egy fidesz.hu portal, egy Fidesz TV es egy Fidesz napilap, ahol elsokezbol ertesulhetsz a vilag torteneseirol:)
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ennek csak egy vege lesz: Lesz egy fidesz.hu portal, egy Fidesz TV es egy Fidesz napilap, ahol elsokezbol ertesulhetsz a vilag torteneseirol:)"
Kesz szerencse, hogy az internet nem igy mukodik. Lesznek hivatasos ujsagirok, akik az ncore-hoz hasonloan berelnek Kanabukaban szervert, es onnan latjak el fuggetlen hirekkel a vilagot - ingyen. :-)
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A (jogi) lehetőség már most is megvan ezek korlátozására, a'la Nagy Kínai Tűzfal... ;) :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak azt felejted el, hogy mig az ncore-on kb 0 dolguk nincs es munka mellett lazan tudjak intezni az ugyeket, addig egy origo meretu oldalrol ez mar nem mondhato el. Az ujsagiro is eszik/iszik, bar ez lehet meglepetes:)
// Happy debugging, suckers
#define true (rand() > 10)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Minden attol fugg, mennyire erzed hivatasodnak a dolgot. Letezik a fuggetlen ujsagiras intezmenye, es ha valaki akarja, biztos meg lehet oldani a felmerulo problemakat.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A ket pont, ahol nem talalkozik az egyetertesemmel a torveny: a) tenyleg nagyon egyertelmu, hogy cegre szabtak a dolgot. "
Én olvastam a törvény tervezetet, nem tűnik cégre szabottnak. Bár a felső sávba csak az RTL klub esik bele, de ez könnyen változhat (akár a végleges adó sávokkal, akár a piaci helyzet változásával). nyilván annak fáj a legjobban és mindig az tiltakozik a legjobban, aki a legtöbbet fizeti. Azért azt vegyük észre, hogy ezek a cégek élnek mint hal a vízben, és a masszív 20-30 milliárdos reklámbevételek mellett évről-évre veszteségesek. Papíron. (ezért lesz az adó alapja a reklámbevétel)
"A masik, amivel bajom van, az az egesznek a talalasa, megfogalmazasa. Eloszor is, ha tenyleg nem tortent elozetes egyeztetes, az nagy gond, mert ilyesmit azert ugy illik meghozni, hogy elotte megkerdezzuk, es meg is hallgatjuk az erintettek velemenyet"
A törvény még csak tervezet, és biztos lesznek egyeztetések, legalábbis Simon László ezt nyilatkozta.
"..ebben az esetben meg kisse celt tevesztettnek erzem a szabalyozast, hiszen nem a milliardos beveteleket konyvelo cegeket sujtjak vele, hanem a kis- es kozepvallalkozasokat, akik hirdetnek a sajat szolgaltatasaikat."
Az adó alapja a reklámbevétel, tehát csak azt fogja érinteni, akinek reklámozásból -mint tevékenység- van bevétele. Ráadásul 500 millió forintig nincs adó. 500 millió fölött pedig sávos lesz, 5 milliárdig(!) kemény 1%. Még az 5-10 milliárdos sáv is csak 10%. Fölötte kezd fájdalmasabb lenni. Kis cégeket ez szerintem nem érint, vagy más fogalmunk van a "kis" cégekről :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kis cégeket nem érint, de az mi már, hogy a felső sáv 40% vagy mennyi? Negyven százalék az rohadt sok, ha azt nézed, hogy ez a bevétel és nem a profit adója.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sok. De profitjuk papíron nincs, 20-30 milliárdos bevételekkel évek óta "veszteségesek".
Egyébként a 40% csak a 20 milliárd feletti részre vonatkozik. Tehát hogyha valaki 21 milliárd reklámbevételt termel, akkor csak a 20-on felüli 1 milliárd után fizet 40%-ot. Alatta meg sávosan a kisebb kulcsokkal kell számolni.
Persze így is sok, de szerintem sokan félreértik, pláne mikor az RTL híradóban Szellő István rémült arccal bemondja, hogy 40% adóval sújtják őket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"De profitjuk papíron nincs, 20-30 milliárdos bevételekkel évek óta "veszteségesek"."
Mi az, hogy "vesztesegesek"? Nem a kurucon vagyunk, hogy jopofizva konspizzunk es gyulolkodjunk, plane ne tegyen ilyet az allam/te az allam neveben! Ha a miniszterium szerint csalnak / indokolatlanul sokat koltenek errearra-zsebbe, hogy basztassak a kisembert(??) akkor vilagitsak at az adohatosaggal a ceget, vagy hozzanak torvenyt, hogy kozerdeku barmit vegeznek, ne pazaroljak/lopjak a penzt. Feltetelezett buncselekmenyre nem az a megoldas, hogy csak ugy elveszik a tulajdonuk, mert naluk van a rendorseg/hadsereg, es megtehetik.
szerk: tovabbolvasva kicsit mersekelnem kell magam: jogallamban az elmeleti/idealis megoldas semmikep sem ez, bar lehet, hogy tenyleg ez a legjobb, amit tenni tudnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig az altalad vazolt megoldas sokkal jogallamibb lenne, mint ez. Ilyen esetben barmely normalis orszagban az lenne a megoldas, hogy kivizsgaljak a problemat, nem az, hogy hoznak egy torvenyt, amibe 1 azaz egy darab ceg esik bele, es a piac meretet tekintve ez sokat nem is fog valtozni.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Én olvastam a törvény tervezetet, nem tűnik cégre szabottnak. Bár a felső sávba csak az RTL klub esik bele, de ez könnyen változhat (akár a végleges adó sávokkal, akár a piaci helyzet változásával)."
En ezt a kormanyt nem ugy ismerem, hogy a torvenytervezeteken akar egy ekezet is valtozna, mielott torvenyt csinalnanak belole, foleg nem kedveznek a "rohadt multiknak".
Ami a piaci helyzetet illeti: gondolkodjunk mar logikusan ember. Van ket baromi nagy orszagos kereskedelmi teve magyarorszagon, es abbol is csak az egyik esik bele ebbe az adosavba. Ha a TV2 osszeszedi magat, akkor o is bele fog esni. Meg mindig nem latom, hogy ez hol nem ceg(ek)re szabott. A mostani piaci/gazdasagi helyzetet tekintve en nem gondolom azt, hogy hirtelen meg tiz ceg fogja elerni a 20 milliardos bevetelt, foleg mert a reklampiac mar most is relative telitve van, aki ide jon ujonnan, az mar csak a levagott tortabol csoportosithat at szeleteket, mert az egesz torta fel van szeletelve - aki akar es tud is (= van ra penze) hirdetni itthon, az mar hirdet valahol. Egy tizmillios orszag nagyon pici piac (oke, a Vatikanhoz kepes baromi nagy), nagyon hamar telitodni tud.
"biztos lesznek egyeztetések, legalábbis Simon László ezt nyilatkozta."
Eddig is voltak egyeztetesek, aztan a torvenyek mindig valtozatlan formaban jottek ki. Itthon az egyeztetes nem keverendo ossze az erdekervenyesitessel. Sajnos.
"Az adó alapja a reklámbevétel, tehát csak azt fogja érinteni, akinek reklámozásból -mint tevékenység- van bevétele."
Oke, es belegondoltal mar, hogy hogy mukodik ugy altalaban barmilyen piac? Szerinted, ha a reklamcegeket kulonadok sujtjak, ok erre mit fognak reagalni? Igen, emelni fogjak a reklamok arat. Ha a kormany azt mondja, hogy nem terhelhetik at, akkor is emelni fogjak. Es kik szivjak igy meg? Igen, azok a vallalkozasok, akik szeretnenek hirdetni BARHOL, mert ok most ezt dragabban tehetik meg. Es tevedes azt gondolni, hogy egy kisvallalkozas nem hirdet. Mivel ez a kulonado (bar savosan, de) minden reklamceget sujt, igy a kis helyi Express ujsagtol kezdve a nagy tevecsatornakig mindenki arat fog emelni. Ha a kisvallalkozas mondjuk plakatokon hirdet, akkor is dragabb lesz neki a reklamkoltsege. Es egy olyan gazdasagi helyzetben, ahol a legtobb vallalkozas vagy tengodik vagy a szurkegazdasag fele sodrodik egy ilyen jellegu dontes csak ront a helyzeten.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igazából nekem az a nehezen értelmezhető, hogy a te (ide beszúrhatsz akár engem is) fizetésed / juttatásod megadóztatják kb. hasonló mértékben a nagykutyák pénzéhez, majd az ÁFA-val terhelt szarokat kifizeted a boltban ebből a leadózott semmipénzből -> ugyanígy a gázt, vizet, szemétszállítást egyebeket is adóval terhelve fizeted némán mint egy birka. az adóbevallásod 1000Ft eltéréséért faszra húznak, de a nagyok vállát talán még veregetik is 4-5 további nulla után. végül olyan színezetet vesz a dolog a soraid után, hogy szegény RTL Klubot stb. sajnálnom kellene, hiszen ez ami téged több ponton is húz az két pontban is báncsa' szegénykéket. pedig befenyítettek, hogy nem lesz barátok közt meg x faktor! azt a kurva mindenét nekiehehé!
tőlem anyjuk száját is habosra bszhatják egyenként, RTL Klubbal az élen vagy a sor végén is.
ui az iwiw tényleg odabasz, már délelőtt láttam. röhögés nélkül elég nehéz ezt viselni. nem is lehet: :DDDDDDDD
:D:D:D:D:D:D:D:D:
:DDDDDDDDDD
:DDDDDDDDDD
--
Vége a dalnak, háború lesz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Figyelj, engem baromira mocskosrohadt modon nem erdekel az RTL Klub, harom eve ki sem nyitottam a tevet, csak fizetem a dijat, egyelore meg nem tudom, miert. Felolem ott megy csodbe az osszes tevetarsasag, ahol akar, csak szemetet tudnak adni.
Engem elsosorban ez mint tunet zavar. Mert az ilyen es ehhez hasonlo torvenykezesek elsosorban nem a demokracia megerositesere tett kiserletek.
Ha en most gondolkodnek valami vallalkozasban, akkor torekednem kellene arra, hogy nehogy tulsagosan sikeres legyek, mert elobb-utobb hoznak egy olyan torvenyt, amibe a HronSzoft Kft pont beleesik - es hat szegenyek olyan szerencsesek, hogy egyedul esnek ebbe bele.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igen, a "szemetet tudnak gyártani" megfogalmazás szerintem is találó, részemről nevezhetjük az egész cirkuszt akár szemétadónak is.
viszont azt a barokkos túlzást, miszerint vigyáznod kell, nehogy sikeres legyél, sok origo-like helyen megirigyelnék és nem is kapcsolódik ide. a nyilvánvalóan jól működő, de a papíron nulla közelben tartott média szerintem elég feltűnő. főleg, ha annak a lehetőségnek kellene immár ellene dolgozni, hogy máshol ill. ne adózzanak. igazság szerint még az sem tartozik ide, hogy a mi értékelésünk szerint szart gyártanak.
--
Vége a dalnak, háború lesz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Figyelj, abban, hogy nem itt adoznak, vastagon saros a kormany is, de nem is ez a lenyeg. Az a lenyeg, hogy ez egy jelenseg, ami barmilyen picit is sikeres ceget elriaszt attol, hogy nalunk kezdjen barmit is csinalni.
Ha belegondolsz amugy, ha nem trukkoznenek, akkor se lenne tulsagosan nagy profitjuk. Jo, oke, az anyaceg nem a teljes bevetelt szamlazna ki nekik, de azert egy musor legyartasa nem olyan, mint a froccsonto muhelyben a pohar legyartasa, 5 ft per darab, meg akkor sem, ha a kesz termek minosege szemre megkulonboztethetetlen.
Plusz ha mar itt tartunk, ott vannak a kulonbozo jogvedok, akiknek igen komoly osszegeket lehet kicsengetni egy-egy musorert, meg ha az a legutolso kis fahangu enekes is. Nem veletlen toljak ezeket a tehetsegkutatokat is, egy csomo embert igy magukhoz tudnak lancolni.
Szoval en nem gondolom azt, hogy olyan nagy huhot kene ekorul csapni. Igen, 20 milliard a bevetele, es ha utananeznenek, akkor kiderulne, hogy mindenfele szorszalhasogatas utan is elkoltenek belole legalabb 15-ot.
Ezert nem ertem, hogy az allam miert avatkozik ugy bele dolgokba, hogy elotte legalabbis nem jar utana, hogy mi az igazsag. Nem allitom, hogy en jolertesult vagyok, de hasrautesszeru szamokat en is tudok mondani.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"abban, hogy nem itt adoznak, vastagon saros a kormany is"
igen. viszont végre eljöhet az ideje valamilyen féknek is.
"az allam miert avatkozik ugy bele dolgokba, hogy elotte legalabbis nem jar utana, hogy mi az igazsag"
ezt most nem mondod komolyan. nagyjából azért avatkozik bele, mert több kulcsfigurája tudhatja, mi az igazság. a "nagyrabecsült" politikusaink (évszámtól és pártállástól függetlenül) elég jól tudják a kiskapukat és lehetőségeket. milyen véletlenek vannak mi? emiatt azt is tudják, mit hol lehet megfogni, mint ahogyan bizonyára azt is vágják, miért működik pl. ez első, tőled idézett mondatban megfogalmazott dolog.
btw az utóbbi milyen jól egybecseng azzal, hogy szerintem a becsületes politikus nem létező akármi.
--
Vége a dalnak, háború lesz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mas az, hogy en tudom, hogy X cegben adot csalnak, es mas az, hogy elmegyek a NAV-hoz ezt bejelenteni. A kettonek semmi koze nincs egymashoz.
Egyebkent pedig allitolag allampolgari kotelezettseg a torvenyi visszaelesek jelentese. Ha azok a bizonyos altalad emlitett kulcsfigurak ezt elmulasztjak, akkor... mi is a vegkovetkeztetes?
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jaj :D
hát ez az, nincsen visszaélés. a politika rendezte úgy, hogy lehetőséget adott minden történésre legális kereteken belül, szóval itt vélhetően meg sem valósul az adócsalás. ezen felül a politika nyilván tudja azt is, hogy miképpen lehet ezt úgy fékezni, hogy egyelőre csak egy bizonyos szegmensben hozzon eredményt, hiszen a többit még nem szabad érinteni. ez történik most. szerinted ez az adóztatás megáll a reklám/kereskedelmi média szegmensben? térjünk már rá vissza egy-két év múlva, lássuk mi lesz pl. a multikkal.
ha bejön amit tippelek, tapsolni fogok. fincsi lett ez a topik.
--
Vége a dalnak, háború lesz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A probléma a reklámadóval a következő: ez a workaround az adóelkerülésre. És persze személyre szabott, mint a bankadó, meg akármelyik különadó.
A megoldás nem a különadó kiszabása, hanem az adózási rendszer racionalizálása lenne. Csak az nagyobb munka, ehhez már nem fűlik a foga a jogalkotó brigádnak. Ráadásul a zsarolási faktor is kiesik...
Másik oldal: vállalkozást üzemeltetni ma ebben az országban, teljesen legálisan (minden járulék, adó befizetve, stb) nem lehetetlen, de rettenetesen nehéz, főleg ha a konkurrencia nem így viselkedik, és ezért "olcsób". Ha meg tissztességtelenül játszol, mert másképp nem lehet megélni, akkor ha kezd jól menni a szekér, egyszercsak elédállnak, hogy "úgyis csalsz k*cs*g, nesze különadó". Ilyenkor vagy behódolsz, vagy kívül tágasabb.
Szóval gáz van, de mindig a fejétől bűzlik a hal. Mi meg hülyék vagyunk, hogy ilyen fejet választottunk...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És van rá jobb öleted? Miképp akadályozod meg, hogy egy cégcsoport házon belül kijátsza a bevételt? Adott egy nagy német cég magyar és német leányvállalata. A magyarnak van 2 milliárd reklámbevétele, a német leányvállalat ennyiért "műsort szállít" és otthon adózik utána. Hogyan fogod ezt meg? A tartalomszolgáltatás ingoványos talaj, mert nehéz kézzel foghatóan meghatározni, hogy az adott tartalomnak mekkora a valós értéke.
Magyarországon rettenetesen nehéz országos lefedettségű tévét üzemeltetni, mert személyre szabott koncessziókkal a két nagy évtizedekre bebetonozta magát. Ráadásul ha az egyszeri magyar cég, a magyar kereskedelmi tévében szeretné, a magyar termékét reklámozni, azzal effektíve a külföldi konkurenciáját támogatja, lévén az országból kimenő nyereség a külföldi adózásán keresztül, a külföldi cégek állami támogatásába folyik be.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha nálunk nem lenne ekkora az adó, talán itthon adóznának Németország helyett. Elvileg kapitalizmus van, verseny van. Az országok is versenyeznek a cégek adóiért.
Az erőfölénnyel való visszaélést és a monopol helyzeteket kellene a kormányzatnak felderítenie és fellépnie ellene, nem extra adókkal takarózni.
Persze nem vagyok közgazdász, nem értek hozzá, de jogbiztonságba és a gazdaság stabilitásába vetett hitet (már pedig ez kell a befektetési kedvhez) igencsak megrengetik a különadók és a társai.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na ez durva. Pontosan az ilyesmik ellen kellene fellépnie a kormányzatnak, ez ugyebár "offshore kicsiben" :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez (mármint a HIPA) önkormányzati hatáskör, ezért nem foglalkozik ezzel a NAV, mintha valahol ezt olvastam volna.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugy imadom a hataskor szot. Mindig mindenki ezzel takarozik "ez nem az en hataskorom". Ezert tartunk ott, ahol tartunk (tobbek kozt). Miert nem lehet elobb a problemat megoldani, es utana vitatkozni arrol, hogy ki irja meg a papirokat? Egy cseppet konstruktivabb lenne. Valaki, akinek epp van kapacitasa, alljon oda, csinalja meg, aztan deritse ki, kinek kell szamlazni, es adja oda a szamlat. De amig itt vitatkoznak, addig minden csak rosszabb lesz.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mindig mindenki ezzel takarozik "ez nem az en hataskorom". Ezert tartunk ott, ahol tartunk (tobbek kozt). Miert nem lehet elobb a problemat megoldani, es utana vitatkozni arrol, hogy ki irja meg a papirokat?
Akkor egy kicsit pontosítok: a HIPA mértékének meghatározása, kiszabása, beszedése, a bevételek felhasználása, stb. mind az önkormányzat feladata. Ezekhez a NAV-nak gyakorlatilag semmi köze.
Egy cég máshova történő bejegyzése: ha adott a szükséges papírok, engedélyek, esetleg még egy-két ember valóban dolgozik is ott... szerintem jogilag megfoghatatlan. Ha megfogható lenne, gondolod, hogy lenne egy község hivatalos honlapján, aláírásos-pecsétes papír?
Erkölcsileg: fene tudja. Ha van egy műhelyed, akkor könnyebben elcsábulsz egy olcsóbb bérleti díjjal rendelkező helyiség irányába.
Valaki, akinek epp van kapacitasa, alljon oda, csinalja meg, aztan deritse ki, kinek kell szamlazni, es adja oda a szamlat.
Egy: a NAV tuti nem fogja ezt megcsinálni. Neki tökmindegy, hogy A város vagy B város szedi be a helyi adót.
Kettő: az a város, ahova "települt", szintén nem fogja megcsinálni. Bolond lenne :)
Három: az a város, ahonnan "települt": nem fog vele foglalkozni, ő (szerintem) csak annyit lát, hogy egy cég székhelyet váltott. Kisebb dolga is nagyobb annál, hogy most egyesével nyomozgasson. Meg ha ki is derül a "turpisság", akkor is mit tud tenni?
Összességében ezzel ki hogy is jár?
A NAV sehogy se jár, őt ez nem érinti.
A város (jellemzően egész kicsi város), ahova települt, jól jár, mert van némi bevétele.
A cég szintén jól járt, kevesebb helyi adót kell fizetni.
A város, ahonnan települt: rosszul járt, mert bevételtől esett el. Viszont ezek a városok jellemzően nagyvárosok, egy cég csak egy a sok száz közül.
Ja, a cégbíróság is jól járt, mert a székhely változtatása nyilván nem ingyenes :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tobbe-kevesbe offtopik volt amugy a kommentem, a hataskor szon huztam fel magamat, nem a konkret ugyon. Annyiszor hallottam mar ezt a szot, hogy tele van vele a hocipom.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én meg plusz infókat közöltem ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A reklamado megint egy olyan uj ado az eddigi rengeteg melle, amit "nem a Zemberek fizetnek meg". Hat de. Fizethetunk majd tobbet azert, hogy meg tobb reklam legyen a tv-csatornakon, es meg dragabban legyenek a reklamozott termekek a boltban. Hurra...
Az ingatlanosnal meg biztos en vagyok hulye, de nem ertem mi a problema (blush).
Szoval van egy kiado lakas es az ingatlanos a 'sajat szakallara' keres berlot? De ha a tulaj kiadja a talalt berlonek a lakast, es megkapja tole a kert berleti dijat, akkor mi a baj? Az hogy az ingatlanos valami kis jutalekot meg elkert a berlotol azert hogy neki valo lakast talalt? :S
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ingatlanos csakis úgy hírdethet, ajánlhat ki kiadó ingatlant, hogy szerződést köt a tulajjal. Ez esetben az ingatlanos egy olyan terméket ajánlott ki, mellyel nem rendelkezhetett. Amennyiben ilyenért pénzt kér az kimeríti a csalás kategóriáját. Az ingatlanosok, meg nem a karitatívságukról híresek.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Innen megközelítve? Vagy rosszul értelmezek valamit?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehat akkor tenyleg csak annyi a baj, hogy az ingatlanos penzert (az ALBERLO penzeert, tehat kvazi ingyen tesz szivesseget a tulajdonosnak) segit masnak alberletet talalni es uristen a rohadt dogoljon meg fujj szemet? :S
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ingatlanos a tulajdonos beleegyezése nélkül ajánlotta ki az ingatlant. Ezt ő ingatlanosként csak megbízási szerződéssel teheti meg. Közvetítőként csak akkor léphetsz fel, ha arra téged valamely fél felkért és a másik fél beleegyezik, hogy az adott üzlet létrejöttében te részt vegyél. Egy publikusan elérhető telefonszám megadása nem közvetítői munka.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor ugye nem baj, ha elkezdem hírdetni kiadásra a lakásod? ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha ki akarom adni es szerzel berlot anelkul hogy fizetnem kene erte, akkor termeszetesen nem, sot, meg meg is koszonom :)
(de nem akarom kiadni, egyelore benne elunk :D)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elarulnad, hogy honnan vetted ezt a marhasagot, hogy nem ker erte penzt? Mar miert ne kene? Nem szeretetszolgalat. Jellemzoen a 2 havi kaucio felet szoktak elkerni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kroozoo nem mondta hogy penzt ker a lakasom hirdeteseert. Ha ker, akkor megmondom neki hogy koszonom nem erdekel. Ha ezek utan o megis hirdeti es kiderul az erdeklodorol hogy kroozoo adta meg neki a telefonszamomat (a vitaindito postban pontosan igy tortent), az nekem miert fajna? En megkapom a berlotol amit kerek tole, innentol lasd a 2-3-mal feljebbi valaszomat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugye aközött, hogy az nem érdekel, hogy nem szeretnéd, hogy keressek neked bérlőt már csak egy lépcső, hogy az nem érdekel, hogy nem is akartad kiadni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az nem "egy lepcso" hanem teljesen masrol van szo, ne jatszd mar a hulyet legy szives. Az indulo sztoriban sem arrol volt szo hogy az illeto ne akarta volna kiadni a lakast - epp' ellenkezoleg.
Ha ki akarom adni akkor nyilvan orulok ha jon berlo, nem allok neki kopkodni hogy fujj a rohadek nem az en aprohirdetesemen keresztul jott hanem mas ajanlott neki...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem adom a hülyét. Ha én ki akarom adni, majd a megkereső ingatlanosnak azt mondom, hogy nem rajta keresztül, akkor lesz kedves ezt tiszteletben tartani, nem pedig mindenféle személyes adatomat az adatbázisában, és pont.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyetlen problema, hogy az, amit az ingatlanos csinal, az buntetesi tetel, visszael a szemelyes adataiddal, fuggetlenul attol, hogy szerzett-e neked berlot, vagy sem.
Az alberletnek egeszen konkret szabalyozasa van, es nagyon nem mindegy, hogy a szomszed bacsi ajanl be neked valakit, vagy egy hivatasos kozvetito. Foleg, ha pl. az adott kozvetito dragabban dolgozik, mint az, akit te valojaban megbiztal.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, tenyleg az a baj, hogy az ingatlanos az EN bevetelembol akar lecsippenteni parszazezret, az en keresem, es foleg az en beleegyezesem nelkul. Puszta barati szeretetbol, nyilvan, tenyleg milyen kurva jo arc. Barki adhat fel hirdetest az alberlet.hu-n, az ingatlan.com-on, apropenzert. Regen sokat erhetett a kapcsolati toke meg az iroda, mert az ember fia inkabb bement az ilyen irodakba, a kep nelkuli, par szavas aprohirdetesekbol ugyanis semmi nem derult ki. Ma mar viszont minden online van, kepes, szines, szagos. Az ingatlanos ma mar nem tobb, mint egy foloslegesse valt middleman. Egy veszelyeztetett faj, amely pont ezert egyre agresszivebben kuzd az eletben maradasert.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Es megis HOGYAN csippent le a beveteledbol "parszazezret"?
Megmondja a berlonek hogy a lakasod kiado, talalkozol vele, pacsiztok, fizet neked es kesz.
Ugy latom neked az faj hogy a berlo az ingatlanosnak is ad valamennyit cserebe azert hogy 'odavezette' hozzad, csak nem ertem miert. Puszta irigysegbol, a szokasos magyar "legyen masnak szar" mentalitastol hajtva?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kauciot felezi, ugy pl. Max o lebeszeli a berlovel, amirol te nem tudsz, igy neki adja a penzt, ahelyett, hogy neked adna. A tipikus magyar mentalitast ne keverd ossze azzal, hogy nem hagyom, hogy meglopjanak. Ekkora ostoba marha nem lehetsz, hogy azt hiszed, az ingatlanos ingyen dolgozik. Tipikus magyar, az.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Es hogyan felezi? A kauciot a berlo neked adja, hiszen te vagy a tulajdonos akitol berli a lakast. Annyit ad amennyit kersz. Vagy hirtelen kiugrik a sarokbol az ingatlanos kikapja a penzt a kezedbol es elfut vele? :D
Azt nem mondtam hogy az ingatlanos ingyen dolgozik, le is irtam amit ugy tunik nem tudtal ertelmezni, hogy ha a BERLO fizet NEKI azert mert megtalalta neki a lakast, azzal te nem leszel kevesebb (ennyit az "ostoba marha" jelzorol...)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te tenyleg ennyire hulye vagy? De igen, kevesebb leszek 50k-val, vagy akarmennyivel, amit nem nekem ad, hanem az ingatlanosnak, azert az ertekert, amit EN nyujtok, NEM az ingatlanos.
Es mi a faszert akarnek en ingatlanost, ha egyedul is ki tudom adni, hm? Nem kert szolgaltatasert miert fizessekkapjak kevesebbet? De meg ha en semmivel nem is kapok tobbet, miert akarnam, hogy az alberlomet lenyuljak? Es leginkabb, ennek mi koze a magyar mentalitashoz? Ha te szeretsz a beveteledbol masnak adakozni, te dolgod, de ettol nem felvilagosult "nemmagyar" leszel, hanem balek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugy latom te tenyleg ennyire hulye vagy (csak hogy a "kulturalt" stilusodhoz alkalmazkodjak).
Ki akarod adni a lakast mondjuk havi 50 ezerert, 100ezer kaucioval.
Becsonget az erdeklodo, elmondod hogy ennyi, megegyeztek, odaadja a kauciot meg a lakbert te meg neki a kulcsot, mindenki orul.
Neked az faj, hogy mivel o nem maga talalta a telefonszamodat hanem valaki mas adta meg neki, ennek a masnak is fizet valamennyit. Az meg legyen a berlo baja ha nem sajat maga keresgel hanem el van kenyelmesedve es ingatlanoson keresztul talal lakast.
Hol leszel te itt 50ezerrel kevesebb?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha szerinted nincs azzal (sem) gond, hogy az alberlodet nyuljak le, akkor pont te kussolhatsz a "tipikus magyar mentalitas"-rol.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, szerintem nincs gond azzal ha valaki fizet egy altala igenybe vett szolgaltatasert.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az igenybe vett szolgaltatas a kiadott lakas, nem az, hogy az en mobilszamom helyett egy ingatlanos telefonszamam keresztul beszeli meg a talalkozot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az igenybe vett szolgaltatas az, hogy az ingatlanos ajanl egy neki valo lakast, es nem o keresgeli meg bongeszi a hirdeteseket.
Ugyanez a helyzet pl. a fejvadaszoknal, akik azert kapnak penzt hogy a munkaltato szamara a megfelelo jeloltet megtalaljak. Gondolom azon is melysegesen fel vagy haborodva hogy a fejvadasz-cegek nem ingyen, jotekonysagbol dolgoznak, hiszen a munkat kinalo ceg is nyugodtan nekiallhatna keresgelni allaskeresok utan.
De szerinted akkor nyilvan az is felhaborito lehuzas ha valaki elviszi mondjuk a szamitogepet szervizbe ahol ujratelepitik es/vagy kicserelik benne a procit parezer forintert. Hiszen ezt o maga is meg tudta volna csinalni ha kiguglizza hogy pontosan hogyan kell, ugyebar...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A szervizest TE keresed meg. Az ingatlanos ellenben bepofatlankodik a kepbe. Ez az alapveto kulonbseg. A fejvadasz cegeket a tobbi ceg fizeti, hogy dolgozzanak helyettuk, mert nem akarnak HR osztalyt foglalkoztatni, vagy nem akkora letszammal. Ennek megint csak semmi koze a fent vazolt szituaciohoz, amikor a te keresed nelkul kezdik el hirdetni a te ingatlanodat. Es igen, ez utobbi melysegesen felhaborito tovabbra is. A fejvadasz hasonlatod akkor lenne helytallo, ha te mint ceg meghirdetned az allast, aztan egy fejvadasz ceg a te megkerdezesed es beleegyezesed nelkul hirdetne a sajat platformjan az allast, utana meg tartana a markat akarmelyik felnel.
Es nem, az nem szolgaltatas, ha a kereso gombot helyettem hasznalja egy ilyen hiena. A fogyatekosoknak bizonyara hasznos, de szamomra nem kepvisel erteket, ha valaki eldonti helyettem, hogy mire van szuksegem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A szervizest TE keresed meg" - igen, megkeresed hogy igenybe vett az altala nyujtott szolgaltatast. Ugyanugy ahogy a berlo megkeresheti az ingatlanost hogy az altala nyujtott szolgaltatast igenybe vegye.
"A fejvadasz cegeket a tobbi ceg fizeti, hogy dolgozzanak helyettuk, mert nem akarnak HR osztalyt foglalkoztatni, vagy nem akkora letszammal." - az ingatlanost meg a lakastulaj vagy a vasarlo/berlo fizeti, hogy dolgozzanak helyettuk mert nem akarnak a hirdetesfeladassal/keresgelessel foglalkozni.
"s nem, az nem szolgaltatas, ha a kereso gombot helyettem hasznalja egy ilyen hiena. " - de igen, az. Attol hogy neked nincs ra szukseged meg nem jelenti azt hogy masnak sem kell.
"szamomra nem kepvisel erteket, ha valaki eldonti helyettem, hogy mire van szuksegem." - akkor te nem ingatlanoson keresztul keresel lakast, hol itt a gond?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az, hogy az ingatlanos ugy jutott hozza, ahhoz az informaciohoz, hogy te lakast hirdetsz, hogy azt az infot nem volt semmi joga felhasznalni. Pillanatnyilag ugyanis a lakcimed es az az info, hogy te alberlot keresel meg szemelyes adatnak illetve magantitoknak minosul. Es egy random ingaltanosnak baromira nincs joga a te lakasodat barkinek is ajanlgatni, hiszen hivatalosan o nem tudja, hogy te alberlot keresel. Ennyi erovel feluthetne barhol a telefonkonyvet, es elkezdhetne arulni a lakasokat, regardless hogy a tulaj keres-e berlot avagy sem. Az, hogy o szemely szerint tudja, hogy te alberlot keresel, baromira irrelevans, ha hivatalos megkereses nem erkezett hozza reszedrol.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" a lakcimed es az az info, hogy te alberlot keresel meg szemelyes adatnak illetve magantitoknak minosul."
Tehat amit en mindenki szamara lathatova teszek, sot hirdetek az magantitok? :S
Vagyis ha en peldaul irok egy blogbejegyzest hogy "autoszerelot keresek Bivalybasznadrocsogen", majd valaki beirja egy bivalybasznadrocsogei autoszerelo telefonszamat (amit pl. az aktualis hirdetesi ujsagban talalt) akkor o magantitkot sert?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A peldadnak semmi koze ahhoz, amirol beszelgetunk.
Fixme, de a szal onnan indult, hogy valaki felhivta a topicnyitot, hogy o tudna berlot a hirdetett berlemenyere, majd miutan elutasitassal talalkozott, az erintett telefonszamot atadta egy masik ingatlanosnak. Na az ilyen jellegu felhasznalasra nincs joga az elso ingatlanosnak. Meg ha publikalt a telefonszam esetleg a lakcim is, akkor sem hasznalhatja fel, mert nincs ra felhatalmazasa. Ezt hivjak ugy, hogy "felhatalmazom a Szolgaltatot az adataim harmadik felnek torteno kiadasara", es ez altalaban kulon alairos nyilatkozat szokott lenni, vagy valami amugy is alairos szerzodesen egy explicite beikszelendo mezo.
Az adott esetben irrelevans, hogy az erintett telefonszam amugy nyilvanosan elerheto volt-e vagy sem. Az eredeti ingatlanosnak a legrosszabb esetben is ugy kellett volna eljarnia, hogy a hirdetest tartalmazo feluletet, vagy internetes hirdetes eseteben a cimet adja at a masik ingatlanosnak, nem pedig a konkret telefonszamot. A legjobb esetben csendben marad.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A peldadnak semmi koze ahhoz, amirol beszelgetunk."
hm, nezzuk... az en peldam:
Valaki hirdet egy szolgaltatast (autoszereles), es valaki aki erdeklodik a szolgaltatas irant (a hibas auto tulaja), megkapja a hirdeto elerhetoseget valakitol aki latta hogy hirdeti a szolgaltatast.
Hiena temaindito postja:
Valaki hirdet egy szolgaltatast (lakaskiadas), es valaki aki erdeklodik a szolgaltatas irant (kiado lakast kereso berlo), megkapja a hirdeto elerhetoseget valakitol aki latta hogy hirdeti a szolgaltatast.
vegul is tenyleg semmi koze :)
A kulonbseg abban lehet, hogy utobbi esetben valoszinuleg a berlo keresett valakit aki azt mondta neki hogy X osszeg elleneben keres neki valo lakast (de ez csak tipp, errol konkret info nem derult ki).
A szolgaltato (autoszerelo vagy lakastulaj) szempontjabol nincs kulonbseg: jelentkezik a szolgaltatas irant erdeklodo valaki, aki megkapta a szolgaltato elerhetoseget. Odamegy, megbeszelik mi-merre-mennyi, elintezik egymassal, kesz.
A szolgaltatast kereso szempontjabol lehet kulonbseg, de meg ez sem feltetlenul, vannak fizetos szolgaltatasok amik pont azert leteznek, hogy megtalald pl. a megfelelo hirdetot. Asszony nezte regebben a Baratok Koztet, abban csinalt az egyik szereplo egy ilyen vallalkozast, hogy ot kellett felhivni es o intezett vizvezetekszerelot, uvegest, stb, nem az ugyfelnek kellett keresgelni. Ha jol ertem te azt mondod hogy ha ez az illeto egy autoszerelest reklamozo szerelo telefonszamat adja meg az teljesen rendben van, mig ha egy kiado lakast hirdeto tulajet akkor az mar fujj csalas bunozes felhaborodas.
Az lehet hogy JOGILAG ez problemas, mert egy ingatlanugynok csak hivatalos meghatalmazassal ajanlhat hirdetot, de a tulaj szempontjabol ez csak jo, hiszen eljut hozza az a berlo, aki amugy lehet hogy nem talalna meg.
"felhatalmazom a Szolgaltatot az adataim harmadik felnek torteno kiadasara" - igen, de ez jellemzoen olyan helyeken fordul elo, ahol nem sajat magad altal is hirdetett nyilvanos adatokat adsz meg
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egy ilyen hiena
Hiena blogja :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"(csak hogy a "kulturalt" stilusodhoz alkalmazkodjak)."
khömm:
http://hup.hu/node/133045?comments_per_page=9999#comment-1742959
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
?
Ertsem ugy, hogy szerinted a "ne jatszd a hulyet legy szives" az ugyanaz a stilus mint az "ostoba marha" meg az "ennyire hulye nem lehetsz"?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"ne jatszd mar a hulyet legy szives"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pontosan ugyanaz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szerintem nagyon nem, de ezen szerintem nem veszunk ossze :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ja, kb. Értem én, hogy van szemantikai különbség, meg engem spec nem zavar, de 5 perccel a kvázilehülyézés után kikérni a nemkvázilehülyézést vicces volt :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a "kvazilehulyezes" lenne szerinted az hogy "ostoba marha"?
es mi lenne a "kikeres"?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem, a kvázilehülyézés az a "ne játszd a hülyét", a nemkvázilehülyézés az az "ennyire hülye nem lehetsz és az ostoba marha" a kikérés meg a "(csak hogy a "kulturalt" stilusodhoz alkalmazkodjak)."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem "kikeres" volt, pusztan reagaltam bviktor mocskolodasara azzal hogy az egyik valaszomban az o elozo postjaban szereplo hulyezest beideztem
A "ne jatszd a hulyet legy szives" meg nem "kvazilehulyezes". De akkor segitek:
"ne jatszd a hulyet legy szives" = "ne csinalj ugy mintha hulye lennel [mert szerintem nem vagy az]"
De szerintem mar sokkal-sokkal tobbet ragodtunk azon hogy le mertem irni azt hogy "ne jatszd a hulyet legy szives" mint amennyit az egesz er (az mondjuk erdekes hogy az "ostoba marha" meg a "kussolhatsz" senkit nem zavart, de mikor megkerek valakit hogy ne csinaljon ugy mintha hulye lenne abbol egybol jon a nagy felhordules).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De akkor segítek: igen, erre mondtam, hogy értem a szemantikai különbséget. és ezért is mondtam, hogy, ja *kb* :)
Amúgy meg beg to differ, nem akarok én se ezen sokat pörögni, meg mint mondtam, engem nem zavart, hogy leírtad, csak vicces volt, ennyi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ok, got it, peace :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
?? Nem veled kot uzletet, hanem a berlovel. teljesen korrekt eljaras, segit a berlonek, a berlo fizet neki. ha a berlo penzere vagysz, miert nem nyomod a kepebe te a sajat lakasod? Ja, hogy az mar nem megy
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ingatlanost én se igazán értem.
Ha jól értelmezem, gyakorlatilag a dolog arról szól, hogy az ingatlanos csóka böngészik a neten, összevásárol hirdetéses újságokat, nézegeti a villanyoszlopokra kitűzött hirdetéseket, összeírogatja, és ha jön valaki, a konkrét igények alapján az általa összegyűjtött hirdetésekből kiválaszt egy megfelelőt. Gyakorlatilag a leendő bérlő a keresgélést spórolja meg, amelyet nyilván meg is fizet (meg persze nem kell a villanykarókat böngésznie, újságokat megvennie, stb.).
Gondolom, ha Hiena munkatársa szerződést kötött volna az ingatlanossal, hamarabb ajánlja majd az ingatlanos egy leendő bérlőnek (azaz kiemelt helyen fog szerepelni). Hiena munkatársa nem kötött vele üzletet, nem kapott fizetési felszólítást, perrel fenyegetést, stb.
Ha tényleg ennyi, hirtelen nem látom, hol a baj.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
én nem egészen vagyok otthon a témában. elmagyaráznád, az illető miért nem akarta, hogy ingatlanügynök szerezzen neki bérlőt?
illetőleg ez hogy függ össze a lekváradóval?
~~~~~~~~
deb http://deb.metaltux.tk/ wheezy yazzy repack
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyjából azért, mert nálunk az ingatlankereskedés kimerül a beregisztráljuk az ingyenes, netes oldalakon az ingatlant és ezért rengeteg pénzt elkérünk műsorral.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mar a kerdest se ertem. Ha te valaszthatsz 1 vagy 2 havi kaucio kozott, melyiket kerned? Vagy ugy gondoltad, hogy az ingatlanugynok ingyen dolgozik?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A reklámadó beáll a többi közé a sorba, egy olyan új adónem vagy beavatkozás a gazdasági folyamatokba, amely az összlakosság számosságát tekintve KÖZVETLENÜL kevés embert érint. Így a nagytöbbséget részben hidegen hagyja a bevezetése, amelyhez hozzájárul a kitűnő csúsztatásokon alapuló kormányzati marketing. Sok ember úgy gondolja, hogy a reklámcégek/bankok/biztosítók/energiaszolgáltatók/telekomcégek/stb eddig NEM fizettek adót és most majd ki kell venni nekik is a részüket a közös teherviselésből. Amely valójában a végfelhasználón csapódik le. Az emberek politikai memóriája 3 hónapnál nem tart tovább.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
en mar varom a fa adot, az aluminium adot es a papir adot.
azaz az asztalosok, az esztergalyosok es az irodai cegek adojat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a kedvencem a biztosítási adó volt. a mai napig nem értem, hogy ezt hogyan lehetett ilyen simán, a legkissebb ellenálás nélkül végigvinni. szerintem az embereknek már fel sem tűnik, hogy egy újkori adónem. elmosolyodok amikor eszembe jut, hogy több száz millió forintot dobtunk ki a 300 forintos vizitdíj elleni népszavazásra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És ha igaz a pletyka, sokkal aljasabb formában fogják visszahozni a vizitdíjat: évente 5x mehetsz orvoshoz "ingyen", a többi látogatás fizetős lesz. Namost egy krónikus beteg még akkor is hatszor kell, hogy dokihoz menjen, ha csak gyógyszereket kell íratni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az a baj, amikor a TV2 pókerpofával bejelenti, hogy neki az éves 10 milliárdos mínusz eredménye mellé már nem fér bele az 1.4 milliárdos különadó, ettől "gyakorlatilag tönkremennének" .
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha egy gazdasági társaság több éve mínusz eredménnyel zár és ettől függetlenül vígan működik, akkor ott könyvvizsgálatot kell elrendelni, nem pedig a tehetetlenséget egy adó formájában kompenzálni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg is lepődnék, ha a TV2-nél nem lenne kötelező az éves, független könyvvizsgálat. Ez ugyanis minden vállalatnak törvényi kötelessége, kivéve, ha a [szerk: éves] nettó árbevétele kevesebb, mint 300M *és* kevesebb, mint 50 embert foglalkoztat.
Ez nem a SME szegmens, egy nagyobb vállalat simán termelhet negatív eredményt éveken át, anélkül, hogy komolyabb veszélye lenne annak, hogy beleállnának a földbe. Ezt egyéni vállalkozóként picit nehezebb, mert hamar eltűnik a tető a fejed felől, de a gazdaság jelenlegi helyzetében ez simán előfordulhat, mi több, egész gyakori.
Alapvetően törvényes eszközökkel is elég sok mindent meg lehet oldani - más kérdés, hogy ez így jó-e. Csak ugye az a helyzet, hogy ha a törvény szar, és lehetőséget ad valamire, akkor nem a cég a hibás, ha ezt ki is használja, imho.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez igaz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor még egyszer: a TV2-nek (MTM-SBS Zrt.) _kötelező_ évente független könyvvizsgálatot végeztetnie. A megbízott könyvvizsgáló a KPMG. Innen le lehet tölteni a könyvvizsgálói jelentést.
Nézzük, mit ír:
Véleményünk szerint az éves beszámoló megbízható és valós képet ad MTM-SBS Televízió Zrt. 2013. december 31-én fennálló vagyoni és pénzügyi helyzetéről, valamint az ezen időponttal végződő évre vonatkozó jövedelmi helyzetéről [...] Véleményünk szerint az MTM-SBS Televízió Zrt. 2013. évi üzleti jelentése az MTM-SBS Televízió Zrt. 2013. évi éves beszámolójának adataival összhangban van.
Sokan egyébként nem tudják, hogy a negatív eredmény még nem feltétlenül okoz gondot. FY2011 és FY 2012 között az alábbi dolgok történtek a TV2 körül:
* 2 milliárd forinttal nőttek a befektetett eszközök értékei
* kb. félmilliárddal nőtt a forgóeszközök értéke
* 10 milliárddal csökkentek a cég kötelezettségei
* Az eladósodottság 75%-ról 22-re csökkent
Ehhez képest -6mrd eredményt produkált? Nagy ügy. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igen, szamomra is a "2014" ("21ik szazad", "3ik evezred") meg az "ingatlanugynok" kicsit ellentmondo fogalmak. olyan oximoron-fe'lese'g.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A szektorsemleges adoztatas elvenek feladasa torvenyszeruen oda vezet, hogy visszaelnek vele, amokfutas lesz belole. Egy visszacsatolas nelkuli, szabalyozatlan folyamat szuksegkepp elszall.
Miert ne kinalna meg a politika a neki nem tetszo szektorokat es/vagy cegeket egy kis kulonadoval? Eloszor csak azt, amelyik nagyon "elpofatlanodott" mar. Aztan szepen sorban, ahogy a "szukseg" hozza.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni