Grafománia

 ( tombenko | 2014. május 18., vasárnap - 3:07 )

Nemrég eluntam az asztali masinéria döglődését. Igazság szerint nagyrészt korrekt a jószág, leszámítva a videókártyát. Az pont egy antikolt, 64M-ás Nvidia. Gondoltam, nem lenne rossz váltani. Elkezdtem keresgélni, hátha találok valami jóságot. Az asszony viszont rám pirított, mért nem nézek valamelyik aukciós oldalra. Na, nézettem vele. Sikerült is venni 2000HUF+pkg-ért egy 128M-ás NVidiát, amivel mindössze két gond van: egyrészt nem figyeltem oda, és sikerült PCI-E csatlakozósat venni. Ez egy ~12 éves alaplap esetén kissé problémás, főleg, mert nincs rajta ilyen. Másrészt meg a kimenete felette nem jó, DVI- nekem meg a moncsicsibe VGA dug. Na mindegy. (Apropó, kell valakinek?)

Közben tanulom tovább a programozást, nagy titkokat tudtam meg. Régebben meg voltam győződve arról, hogy a számológép-programok valami ajj, de komoly hozzártést igényelnek, mire a beadott mindenféléből műveletvégzés lesz. Ehelyett a múltkori javaslat alapján, ahogy elkezdtem utánanézegetni, kiderült, hogy mégsem. Sőt, elég egyszerű dolog.
Mondjuk vicces volt, hogy amikor sikerült végre összebohóckodnom egy tokenizálót, addigra kiderült, hogy ilyen alapból van a Java-ban. Mire nem jó egy kis angoltudás!...

A másik vicces esemény az volt, amikor elkezdtem gondolkodni a műveletvégzésen. Rájöttem, hogy célszerű valamilyen logikus formátumra alakítani az egész adatsort. Arra gondoltam, hogy egyszerűen a kézzel számolás logikájára rakom össze a kiszámítást. Alapvetően ugyebár a műveletek két operandussal bírnak. Azaz végigmegyek a bemeneten, amíg a legerősebb műveletet nem találom, vagy, ha zárójelre találok, akkor onnantól újrakezdem. A legelső jó művelet esetén az előtte meg utána lévő számokkal elvégzem a műveletet, és a helyükre írom. Amikor a teljes feltételsort kialakítottam, akkor rájöttem, hogy talán mégsem kellene.

Következő ötlet: Csináljunk valami függvényszerű jelölést az egészre. Szétszedem, precedencia szerint válogatok, majd kompozícióval végigmegyek az egészen. Olyan szép rekurzív dologra gondoltam. Közben az olvasmányim egyikében sikeresen belefutottam egy rövid említésbe, mi szerint van olyan, hogy Lengyel Jelölés. Ebben először következnek a műveletek, utánuk a számok, amikkel dolgozni kell. Volt is egy ideám, hogyan lehetne, de kiderült, hogy ennél szinte csak jobb van.
Mondjuk az vicces volt, hogy kerestem egy Lengyel Xy nevű matematikust vagy informatikust, aki ezt kitalálta, aztán nagy nehezen kiderült, hogy valójában lengyel, csak nehezen olvasható neve volt a faszinak. Kb úgy járt, mint Mengyelejev a Nobel-díjjal. :)

Érdekes amúgy, két hétig ugyan őrlődtem a problémán, de valahogy egy sort nem írtam semmilyen nyelven. Arra viszont rájöttem, hogy nem ártana valami fecniken vezetni, hogy hogyan is tervezem egy program felépítését, mert különben valahogy eléggé kusza az egész.

Itt most egy vágókép jön:

Megadeth - Hangar 18

Volt valami rajzfilm a CN-en, amikor még nézhető volt, abban volt, hogy a főhősök egy földönkívüli gyűjteményen mentek át, és ott egy csomó sci-fi klasszikus volt megidézve, Csubitól Spockig. Csak azt nem tudom, melyik lehetett az. :(

Vajon egy hét hónapos gyerek mennyire fogja fel, mit lát a tévében? Tegnap Gergő nézte a Tom és Jerryt, és kérte, hogy tegyük oda Botit is. Boti nem csak élvezte, de kacagott is rajta, volt, hogy hamarabb értette a poént, mint Gergő. Már ha értette, és nem véletlenszerűen, csak mindig jókor nevetgélt.

Amúgy a neten időnként egészen pofás holmikra talál a kósza manus. Most például vettünk 10 kilóért egy fedeles homokozót, csak éppen eldolgozva nem volt, Művészeti okokból úgy döntöttem, csak átkenem lazúrral. Sajnos a kiváló idő miatt itt szárad mellette a benzines holmi, úgyhogy időnként a mellettem legelő unikarnissal is váltok egy-két szót. Viszont szép fenyőhatású lett a fenyőfa-bútor.

Kicseréltettük a csőtermosztátot így tél végére, úgyhogy kiderült, a dolgozószobai radiátor leginkább konvekciós okokból nem melegedett - a konvekciós áramlása a forrásban lévő víznek éppen csak a gyerekszobáig mozgatta a cuccot. Viszont Laci barátom egészen új stílusú káromkodásokat mutatott, amikor meglátta, hogyan van kötve a rendszer. Az érdeklődőbbek kedvéért: úgy deciméteres hosszab csupaszolt kábeleket sodort valaki össze, és erősítette meg az egészet két menet szigszalaggal. Mindezt gázkazán mellett.

Az eddigi legaranyosabb kérdés év vége felé: "Tanár úr, hat egyest hogyan lehet kijavítani?" A biztonság kedvéért megkérdeztem, hogy akarja-e hallani a választ.

Skepticism - Arrival
Funeral Tears - For You
Dreams After Death - Beyond the Planets
Evoken - Omniscient
Ahab - The Hunt
Funeral - Facing Failure
Funeral - To Mourn is a Virtue

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Nem tudom ment-e a CN-en, de a legnagyobb Sci-Fi paródia az a Tripping The Rift. Minden általad felsorolt megjelenik benne, igaz mások is.
☼☆♫♪♫♪☆☼
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Nem, nem ez az. Egyetlen rész volt, kifejezetten rajzolva. Bár ebbe is belenézek, kíváncsi vagyok.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Idézet:
Másrészt meg a kimenete felette nem jó, DVI- nekem meg a moncsicsibe VGA dug.

Ez - ha DVI-I vagy DVI-A a kártya kimenete - még megugorható egy DVI-D-Sub alakítóval, az alaplap már neccessebb.

Idézet:
Mondjuk vicces volt, hogy amikor sikerült végre összebohóckodnom egy tokenizálót, addigra kiderült, hogy ilyen alapból van a Java-ban.

Ezt nagyon ismerem, már nagyjából eljutottam oda, hogy ami Java-ra nincs (akár a standard class library-ben, akár külső dependencyként), az nem is létezik és valószínűleg érdemtelen a létezésre és felesleges megírni :)

Idézet:
Közben az olvasmányim egyikében sikeresen belefutottam egy rövid említésbe, mi szerint van olyan, hogy Lengyel Jelölés

Uhh, azt én is de szerettem, leginkább kódolni :) A szakdolgozatomhoz kellett egy script-nyelv szerűség, amit át tudok alakítani más nyelvekre (gyakorlatilag a bemenő scriptet átrakta egy cseszett nagy objektum-fába, ahol minden egyes függvényhívás, művelet stb. a fa egy-egy csomópontja volt, nekem később az osztálynév kellett a csomópontokból, de a teljesség kedvéért mindegyiknél megírtam az evaluate metódust is, így ki is tudta számolni a dolgokat): az egyszerűség kedvéért polish notation, mert miért ne. A teszt kódok írásakor gyűlöltem meg végleg :) [és tettem bele a parser-be, hogy ha zárójelet talál, azt dobja el a francba - polish notation-ben megteheti -, hogy legalább kicsit átlátható kódokat írhassak :) ] - szerk, ui.: amúgy már csak azért is megéri saját scriptnyelvet összedobni [ha az alapműveletek már megvannak, nem akkora ugrás], mert rohadt jól néz ki a CV-n a "Világ legjobb [...] programozója", különösen, ha objektíven tudod ezt állítani ;)

Idézet:
Arra viszont rájöttem, hogy nem ártana valami fecniken vezetni, hogy hogyan is tervezem egy program felépítését, mert különben valahogy eléggé kusza az egész.

A fecnizés helyett én inkább valami grafikus cuccot ajánlanék, az UML mondjuk szerintem mindenre overkill (mármint ha azt használod, akkor nem feljegyzés lesz belőle, hanem terv), de a class diagram-ra ideális, egy Dia jó szolgálatot tehet a többinél (sőt, véges rendszerben az állapotátmeneteket egy graphvizzal pl. szépen lehet rajzoltatni).

Idézet:
"Tanár úr, hat egyest hogyan lehet kijavítani?"

Mert hogy? És hány jegyből hat egyes? És mi a többi?

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Class diagramot elvben tud barmelyik random IDE, de szerintem ha mar az ember elindit valamit, az mar valami kodolos cucc, es nekiall kodolni... :-)

Ami a DVI-t illeti, en raszaladtam arra, hogy nem tudtam, hogy melyik DVI miben kulonbozik, volt (a monitoromhoz jart) egy DVI-VGA kabel, es ket sikertelen probalkozas utan kezdtem el leszamolni a tuskeket. Szoval erdemes nagyon megnezni a tuskeket, de ha kell, el tudom kuldeni a kabelt, mert en hasznalni nem tudom (nem nagyon latok mar olyan VGA-t, amiben konvertalhato DVI lenne, inkabb rarakjak a D-Sub-ot.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Három féle DVI van alapvetően. Van a DVI-D (digitális, ez megy a monitorokba), DVI-A (analóg, gyakorlatilag VGA, ehhez van átalakító), és DVI-I (mindkettő, attól függően, hogy mit kötsz rá kapsz VGA vagy DVI-D jelet). Na meg persze a digitális jelnek van dual link verziója. Tehát, az a konverter valójában csak egy passzív átkötés. Viszont az újabb VGA kártyákon már szoktak olyat csinálni, hogy csak egy DVI-I-t raknak rá, a másik az DVI-D.

http://cdn.overclock.net/d/d6/d62b2dd9_7801.dvid.gif

Na meg persze, van, ami tud HDMI-ként is működni (szerintem ma már minden VGA), illetve a DisplayPort is tud DVI-D-ként.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Az alaplapot szerintem nem is lehet, egy akut keresésből leszűrve.

Hát igen, eléggé el van látva eszközökkel. Cserébe kissé nehéz átlátni, hogy mikor mire van szükség. Nem ártana valami adatázist készíteni róla.

Amúgy nem rossz dolog a polish notationt csinálni, olyan szép feltételeket lehet kitalálni... :)

Az UML-re én azt hittem, valami újabb nyelv, pont van nálam a könyvtárból Angster Erzsébet OOP könyve, abban emlegeti, csak még nem mertem nekimenni. De úgy látom, célszerű, úgyhogy meglesz.

Hatból hat, heti két órában, 37 fős osztályban. Konkrétan baszott dolgozni egész évben, jelenleg ott tart, hogy egyetlen képletet ismer, azzal próbál mindent megoldani. Vicces, amikor Arkhimédész törvényében s=vt -t látok felírva. :)
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Idézet:
Hát igen, eléggé el van látva eszközökkel. Cserébe kissé nehéz átlátni, hogy mikor mire van szükség. Nem ártana valami adatázist készíteni róla.

Gyakorlatilag a Central Maven Repo valami ilyesmi akar lenni: http://search.maven.org Mondjuk elég könnyen el lehet benne veszni, rengeteg cucc van fenn :)

Idézet:
Az UML-re én azt hittem, valami újabb nyelv, pont van nálam a könyvtárból Angster Erzsébet OOP könyve, abban emlegeti, csak még nem mertem nekimenni. De úgy látom, célszerű, úgyhogy meglesz.

Igazából egy modellezési modell, amivel szép - meghatározott formájú és jelentésű - diagramokkal le tudod írni, hogy hogy működik a rendszered.

Személyes vélemény: nagyjából feleslegesen - a linkelt részt érdemes elolvasni: http://en.wikipedia.org/wiki/Unified_Modeling_Language#Meta_modeling Én valahol a meta-meta-modelleknél vesztem el mindig az érdeklődésem :) Két előnye mindenképp van: kódgenerálás [normálisan még nem sikerült használnom] és dokumentáció, egy pár száz class-os csomagnál egyszerűbb ránézni az osztály diagramra és látni köztük az összefüggéseket, mint bámulni a JavaDoc-ot/forrást.

Idézet:
Konkrétan baszott dolgozni egész évben, jelenleg ott tart, hogy egyetlen képletet ismer, azzal próbál mindent megoldani.

Én annó matekból egész jól elvoltam azzal, hogy a szabályos sokszögek területképletének magolása helyett szépen mindent visszavezettem derékszögű háromszögekre, mi ezzel a gond? :) (oks, sajnos fizikából ez nem igazán működött :( ) Amúgy meg ha ír egy ötöst, akkor már plusz egy javító dolgozattal (szintén ötös) meg van a 2.0-ja. :)

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Na, akkor mégis érdemes kicsit tökölni vele.

A gyerek, ha vissza tudná vezetni, nem lenne gond. De ezt figyeld:
"Mennyi a nyomás a tenger felszíne alatt 5 méterrel? A tenger sűrűsége 1300 kg/m^3.

Válasz: s=5m, v=1300kg/m^3, t=? s=vt, 5=1300t t=0,0038s." Szerinted?
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

:D

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Na, két ötössel megadnád neki a kettest? :)

Ha ezek után összehozza, simán. :)
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Elegánsan kikerülte a beugratót, azaz hogy a légköri nyomás is hozzáadódik :D
_____________________________
Powered by 1,3,7-trimetilxantin

Az unikarnist nem értem. :( A többi rendben :)

Tippre vagy egy szándékos szóvicc vagy egy elütés a hallucinált unikornisról.

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Az az egyszarvú függönytartó.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Jó, már értem, szívod a lazúrt meg a benzint, s melletted legelészik a ... :)

A vicc még szerepjátékos koromból származik, most csak eszembe jutott. :)
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel8980

"Vajon egy hét hónapos gyerek mennyire fogja fel, mit lát a tévében?"

Valószínüleg nem sokat, mert 2 hónapos korban még a színlátás sem fejlődött ki :) A gyerkőc színlátása a sárga/piros színekkel kezdődik olyan 3 hónapos kor körül, majd kb. újab egy-másfél hónap múlva alakul ki a kék/ibolya.

Inkább csak a mozgásra, és az azzal hangulatilag is összehangolt zenére reagált :)

----------------------------------------------------------
"One should strive to achieve; not sit in bitter regret."
www.xonotic.org

Te is emlékszel rá? :)

Arra viszont kiválóan.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

"In one experiment babies between six and ten months old were repeatedly shown a puppet show featuring wooden shapes with eyes. A red ball attempts to climb a hill and is aided at times by a yellow triangle that helps it up the hill by getting behind it and pushing. At other times the red ball is forced back down the hill by a blue square. After watching the puppet show at least six times the babies were asked to choose a character. An overwhelming majority (over 80%) chose the helpful figure. Prof. Bloom said it was not a subtle statistical trend as “just about all the babies reached for the good guy.”

Read more at: http://phys.org/news192693376.html

imho Tom&Jerry a legalja mindnek, agresszív butaság, arra jó, h gondolkodás nélkül röhögjön a gyerek az 1ik kárán.

Miután a legtöbb vígjátékban ugyanez a helyzet, a véleményed számomra irreleváns.
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel

Azt hiszem a T&J menet kozben balanszolva lett, vagyis az eger is megszivja, meg a macska is, szoval mindketton lehet rohogni, legfeljebb nem ugyanabban a reszben.

Egyebkent pedig ennel csak rosszabb musor megy a teveben - akkor mar inkabb egy T&J mint a mai rajzfilmek az usd-vagd-haljonmeg kategoriajukkal.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.

Egy 5-6-7 éves gyerekre nem az a jellemző, hogy mély filozófiai tartalmakat keressen és elgondolkodjon az elérakott meséken. Nevetni viszont kevés kivételtől eltekintve szeretnék.