onbizalomerosites 101

 ( sj | 2013. december 30., hétfő - 16:20 )

Pesszimista nemzet vagyunk. Soha nem jo semmi, mindig hibat talalunk mindenben, kishituek vagyunk, ami aztan meg is latszik munkankon, eletunkon, whatever.

De az onbizalom is olyan, mint egy izom, erositeni lehet. Kesz szerencse, hogy eppen raert egy olyan 152. danos feketoves nagymester, aki mar evek ota folyamatosan bizonyit:

"Hogy most megérdemlem-e az Aranylabdát, nem tudom. Tavaly és tavalyelőtt megkaphattam volna. Sőt, minden évben megérdemeltem volna. Hat éve mindig a dobogón vagyok, és ez a hetedik vagy nyolcadik év, hogy az Év csapatában is ott vagyok. Ez nem véletlen, mutatja, hogy képes vagyok éveken át azonos szinten teljesíteni. Mindent szeretnék megnyerni, de tudom, hogy ez nem rajtam múlik. [...] A számok önmagukért beszélnek. Amit tettem, megér egy egyéni díjat. Nem érdekelnek azok az emberek, akik arrogánsnak tartanak emiatt. Ha azzal törödnék, mit gondolnak mások, már rég nem élnék" (C. Ronaldo)

Mi ebbol a tanulsag? Ha elni akarsz, ne torodj azzal, mit gondolnak masok :-)

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Ha élni akarsz, akkor igazhitű, jó keresztény módjára rúgj bele mindenkibe, röhögj a mások baján és fetrengj a saját szarodban! :D
(Idézet az Életvezetési tanácsok by suttyó jancsika c. könyvből)

Hozod a keresztényi formádat suttyókám! :D

Igen, mindig is ilyennek képzeltem a magadfajta sarjankó, műkeresztényeket. :D

Az a baj nem mukereszteny hanem oskereszteny...


mc futtatására képes eszközt munkagépnek nevezzük

Amellett, hogy én nem vagyok követője semmiféle vallásnak, sőt... van jónéhány ismerősöm, ex kollégám, akik hogy úgy mondjam, igencsak durván űzik ezt a sportot. (min. kettőről tudom, hogy Hit Gyülisek, és hány olyan lehet, akiről nem is tudom, hogy vallásos, mivel magánügynek tartom én is, ők is...)
Érdekes módon, a többségük fórumokon is, való életben is normális ember. Van egy, aki egyébként normális, de ha politika kerül szóba, akkor épp olyan kretén, mint ez a sobrijóska itten.
De olyan mélyre, mint ez az alak, még ő sem süllyedt soha.
Vajon hogy tudja azt a szardobálást, amit itt folytat, összeegyeztetni az állítólagos hitével, ami szintén állítólag a szeretetet hirdeti? (na ezzel számoljon el magának, a kérdés teljes mértékben költői volt, csak magamban röhögök rajta, amikor elképzelem, amint bevonul a gyóntatófülkébe és a fórumra ömlesztett szart elmondja a plébános úrnak... :D)

-"min. kettőről tudom, hogy Hit Gyülisek"
-jo iranyba haladsz a sportag teren, kint is log a zaszlajuk
politikarol itt nem beszelek, annyit mondanek az iskolaban, ha mar az eubol valo kilepesrol van szo egybol jon a beszolas, hogy azt hogy elnenk tull...
-"csak magamban röhögök rajta, amikor elképzelem, amint bevonul a gyóntatófülkébe és a fórumra ömlesztett szart elmondja a plébános úrnak..."
-nem vagy egyedul, meg talalnak itt a forumon nyiltan ateistak kozott is ilyen szelepes figurakat.
Tisztelet a kivetelnek.


mc futtatására képes eszközt munkagépnek nevezzük

Nem akarlak többet megkérni, hogy linkeld a képet, ne beilleszd kommentbe.

--
trey @ gépház

tenyleg jo latni, hogy megoldottad eme blog legnagyobb problemajat...

--
"Pontosan ez a ti bajotok. Ez a kurva nagy csőlátás. [...]" (bviktor)

Mi van jani, ennyire betett a karácsony? Mi ez az ámokfutás, amit rendezel? Szar volt a bejgli?

--
trey @ gépház

+1
respect fonok


mc futtatására képes eszközt munkagépnek nevezzük

megiscsak megviselt teged Sumi karamboLOLa. Meg azota sem talaltal valakit, akit oszatni lehet a plazma elott, sorrel bicepszezve. Vagy csak oregszel, gabika? Az ember hipp-hopp 40, aztan egybol elkezd remeket latni. Vagy csak a tukorbe neztel? Nabazz...

--
"Pontosan ez a ti bajotok. Ez a kurva nagy csőlátás. [...]" (bviktor)

Oregem is kozel van az 60hez megis 30 eveskent viselkedik.
Ennyire ezert nem kene berezelni sutojanics.


mc futtatására képes eszközt munkagépnek nevezzük

miert rezelnek be? Nem az en seggemet nyaLOLod...

--
"Pontosan ez a ti bajotok. Ez a kurva nagy csőlátás. [...]" (bviktor)

Kinek a seggét nyaltam te megélhetési rettegő?


mc futtatására képes eszközt munkagépnek nevezzük

sutyójancsi nem tűnt fel, hogy mindenki utál?


mc futtatására képes eszközt munkagépnek nevezzük

az a 41 neked a "mindenki"? Valoszinuleg gabucsino elbenazta a szavazo scriptjet, megesik. Ha ezt szepen korrigaljuk, meg kivonjuk a 2 hetes fikanickeket (mint pl. a tied is, LOL), akkor marad 3-4 pitianer picsogo bajkevero mamakedvence. Ennek kene feltunnie? Majd keresek egy asitos szamjlit, hogy illusztraljam, mennyire megviselt a doLOLog...

--
"Pontosan ez a ti bajotok. Ez a kurva nagy csőlátás. [...]" (bviktor)

Nem akarlak én osztani téged, janika. Arra kértelek, hogy továbbra is égetni akarod magad, tedd az oldal szabályai szerint. Ne tegyél képet kommentbe. Nincs olyan sok szabály, kérlek legalább azt a keveset tartsd be. Egyébként, igen. Lehet, hogy öregszem.

--
trey @ gépház

CO
Kattintani nem szeretőknek:
http://hup.hu/node/58747
______________________
this comment is cc by-nc 2.5

HZ, te vagy az?

Még mindig ezen vonyítok :D

Posztba képet mióta? Ma már többször...
Ne szarj abba amiből eszel. Köszi.
- - - - - - -
"Nagy kár, hogy az informatika abba a korba ért, hogy lehet nyugodtan pazarolni az erőforrásokat." Saxus

egy mernokember rajzolni szokott, btw. nyugodtan skippeld a blogjaimat...

--
"Pontosan ez a ti bajotok. Ez a kurva nagy csőlátás. [...]" (bviktor)

Most remélem megengeded nekem, hogy szégyenkezzek helyetted amiatt, hogy te nem tartod be azon fórum szabályait ahova pár órája csak fröcsögni jársz...
- - - - - - -
"Nagy kár, hogy az informatika abba a korba ért, hogy lehet nyugodtan pazarolni az erőforrásokat." Saxus

kerlek, legyszives, szegyenkezz helyettem (amig kirohogom magam rajtad). Aztan zokogd ki magad a mama szoknyajaban, hogy csunya sj megszegte "azon forum" szabalyait, blabla.

Legkozelebb kiteszek egy 18-as karikat, hogy a mamakedvencek is tudjak, nem nekik valo az. Remelem, megengeded, LOLOMFI....

--
"Pontosan ez a ti bajotok. Ez a kurva nagy csőlátás. [...]" (bviktor)

Azért ezt a posztot reklámozni fogom.
Igazán szép jellemrajz egy keresztény neveltetést kapott, született gyűlölködőről. :D

Köszönöm.
Elmondtam érted egy hiszekegy-et.
- - - - - - -
"Nagy kár, hogy az informatika abba a korba ért, hogy lehet nyugodtan pazarolni az erőforrásokat." Saxus

Izé, ez az az ember aki múzeumot hozott létre saját magáról? :)

Akkor ez inkább egó mint önbizalom :)

bullshit, Magyarország jobban teljesít!!44!!!!!4

Bírom mikor a nyuger: "én mindig ugyanarra szavazok, nem vagyok én köpönyegforgató"


mc futtatására képes eszközt munkagépnek nevezzük

Popcorn, üdítő bekészítve - ez a topic jobb lesz, mint a szilveszteri kabaré :)

ON

Az önbizalom valóban hiányzik a magyarból, ha meg van, akkor többnyire nincs alapja. Erről szól a magyar virtus is, pökhendi nagyképű paraszt nemzet vagyunk ész és szorgalom nélkül. Nem most lettünk ilyenek, így érkeztünk már ide. Ma is így van ez: emberek úgy tanulnak, hogy fogalmatlanok maradnak és a választott szakmájukhoz sem értenek, de ilyen fórumokon bennfentes szakértő szerepben kívánnak tündökölni.

ps.: Nem az egyénről beszélek -szóval ne vedd magadra-, hanem a nemzetről/lakosságról.

ez a blog igazabol poen, ironia, fun akart lenni. Aztan megjelentek a tajparasztok (mondjuk, ugy a folotted kommentelok), kb. olyanok, amilyennek leirtad oket, aztan szetflemeltek :-) Amugy teljesen egyetertek azzal, amit irtal, es noha rendes toled, hogy nem verted a fejemhez, de nekem is megvan a sajat saram a listaban. Vegul is en is kommenteltem :-)

Viszont abban C. Ronaldonak igaza van, hogy folosleges azon parazni, vajon mit gondolnak masok (ami nyilvan nem egyenlo azzal, hogy nagy ivben und gatlastalanul teszek masokra), az ember ugysem tud mindenki kedvere tenni...

--
"Pontosan ez a ti bajotok. Ez a kurva nagy csőlátás. [...]" (bviktor)

Felvetted a HZ által elédhajított kesztyűt, mit vártál?

Szerintem egy akkora seggfejet, amekkora te (is) vagy. :D
ui: nem kesztyű, csont! Kutyának az való. Bár igaz, van aki kesztyűvel trenírozza.

Na látod. BUÉK!

Szóval megint ott tartunk, hogy semmilyen nemzetiségi közösséget nem érhet kollektív bírálat (cigány, héber, szlovák, román), kivéve a magyart, de azt viszont mindenki helyett. A magyarok mérhetetlen tudatlanságát ez a táblázat jól jellemzi.
Az egy dolog, hogy nem az egyénről beszélsz, hanem "nemzetről"/"lakosságról", akiket azért mégiscsak egyének alkotnak. Az már megint más, hogy milyen mintavételezés alapján. Illetőleg mi az, hogy ne sértődjön be az egyén, hiszen itt - mosod kezeid - egyénekről jelentettél ki kollektív bírálatot. Egy valamire való közösségben alap, hogy a közösség tagjai kiállnak a közösségért, erre a legjobb példa a cionista lobbi, akik még a szélsőségekig is elmennek és listáznak a zsidó közösséget ért megbélyegzések miatt.
Szerintem az alap, hogy én zsidó-magyar származásúként mindkét közösség mellett próbálok kiállni, ahogy a család is egy közösség, mégsem hiszem, hogy szó nélkül tűröd az őket ért kollektív, hamis bírálatot.


mc futtatására képes eszközt munkagépnek nevezzük

Örülünk neki.

akkor neked ez a tema olyan, mint a bikanak a voros poszto. Az ember belengeti, te meg ugrasz ra, es jon ki beloled a .... bullshit. Nice!

Btw. - most komolyan kerdezem - ha valaki azt mondja, hogy a magyarok ilyenek meg olyanok, akkor miert kellene nekem felpattanni es csipobol cafolni? Ja, hogy mert en is magyar vagyok? Es? Nekem ez egyaltalan nem alap. Ha egy kicsit tobb eszed lenne, akkor te is rajohetnel, hogy az altalanosito ("minden magyar", etc) kijelentesek jellemzoen sztereotipian ill. egy pici mintan szerzett kellemetlen tapasztalatok alapjan keletkeznek, amivel nyilvan az is vele jar, hogy tulzoak is. Most ezert kellene barkinek is a nyalat vernie, hogy xy igy tulzott? Szanalmas.

De meg mielott nagyon elkezdened magad verni valami hungarista melldongeto buszkeseggel egy ketes forrasu IQ tesztre hivatkozva, hadd sugjam meg, hogy a pisa vizsgalatok rendszeresen romlo eredmenyekkel zarnak a magyar gyerekek es kamaszok koreben, ami engem azert aggaszt egy kicsit.

Vegul pedig Oregon leirasa a hoborgo parasztokrol szepen illik az alig par hetes fikakickedre... ;-)

--
"Pontosan ez a ti bajotok. Ez a kurva nagy csőlátás. [...]" (bviktor)

/off
A PISA-tesztről egy-két szó: még egyetemista koromban is volt erről téma, már akkor romlott minden. Viszont egy dolgot az oktatónak szóvá tettem: a PISA nem azt méri, amit tanítunk, akár matematika, akár természettudományok "címszóval" (az oktató PISA-mániás volt, kutató pedagógus). Nem hiszem, hogy ettől a teszttől fúdemennyire hasra kellene esnünk. Jelzésértéknek vehetjük, de túl komolyan venni nem érdemes.
Persze lehet azt tennünk, mint Románia: úgy alakítják át az érettségi és felvételi rendszerüket, hogy az PISA-kompatibilis legyen.
Csak egy kis rosszmájúság: ha változik a PISA, akkor borulni fog az érettségi rendszerük?
Pont a topikindításhoz passzol: attól leszünk menők, ha a PISA-nak felelünk meg? Nem arról van szó, hogy ne feleljünk meg mindenkinek, mert úgyse lehet?

amennyire en tudom, de fixme, a pisa tesztek inkabb(?) a megertest, a kognitiv kepessegeket (is) vizsgaljak. Pl. adott egy szoveges (pl. matek) feladat, amit eloszor nyilvan dekodolnod kell, hogy aztan meg tudd oldani. De ha nem tudod felfogni, akkor meg ha az adott kepletet tudod is, akkor is buko. Namost ez a megertesi, felfogasi kepesseg lesz egyre rosszabb es rosszabb, ami szerintem gaz. A masik, ami szinten egyre csak romlik, az a kifejezokepesseg, amikor arrol van szo, fogalmazd meg a gondolataidat. Egyaltalan: vannak gondolatok?

Szoval szerintem a pisa teszt az kb. olyan, mint a lakmuszpapir: ha rossz a szine, akkor az almegoldas, ha atszinezed. Dolgozz azon, hogy jo legyen a folyadek kemhatasa, es akkor majd a lakmuszpapir is jo szinu lesz.

--
"Pontosan ez a ti bajotok. Ez a kurva nagy csőlátás. [...]" (bviktor)

+1

Mintam forrása a KSH.

Erről szól a magyar virtus is, pökhendi nagyképű paraszt nemzet vagyunk ész és szorgalom nélkül.

Ha már valamilyen kártyát előveszel, akkor tedd ezt normálisan, mert ez így egy ordas nagy fail, ennyit erről. Az amiről írsz, hogy már egy előzetes információ alapján jön létre egy mindenkire kiterjedő sztereotípia, az a fotelnácik érve, büszke lehetsz magadra, hogy honnan merítesz, stílusod egyes részei alapján simán azt mondanám, hogy látens fasiszta vagy, ennél fogva pedig vitára alkalmatlan. És igen, az alap, hogy egy közösség tagja kiáll a közösségéért, ha belegebedsz, akkor is, szerinted miért jönnek létre nemzetiségi szervezetek? Szerinted miért jönnek létre jogvédő szervezetek? Hát azért.
De van egy olyan érzésem, hogyha egy hasonló megbélyegzés nem magyarokra, hanem pl. pirézekre lett volna irányítva, akkor elsőként ugrottál volna, mint egy veszett kutya, amivel egyébként továbbra sincs gondom, és azért feltételezem, (inkább csak remélem) hogy a családod esetén sem hagyod, hogy kollektíven megbélyegezzék egy személy alapján.

Attól pedig, hogy én pár hete regisztráltam, ne zárd ki azon eshetőséget, hogy pár éve már olvasom a hupot, és már kaptam egy alap képet. Csak, hogy értsd a problémámat, attól hogy a keresztények között vannak olyan futóbolondok, mint a jehovások és te, én még nem fogom kollektíve megbélyegezni a keresztény közösséget. Pedig itt is van egy előzetes információm, de téves lenne mindenkire kivetíteni.


mc futtatására képes eszközt munkagépnek nevezzük

ja, hogy te kijelented valamirol, hogy ordas fail, es akkor az onnantol mar ugy is van? Nem baj, majd kinovod ezt a betegseget.

Ha egy hasonlo "megbelyegzes" (LOL) a pirezekre lett volna iranyitva, akkor azt pont annyira leszartam volna, ill. mivel ez egy fiktiv nacio (nice try, kisgyerek), igy egy kicsit meg jobban is. Amint tehat latod, kettonk kozul te vagy a veszett kutya, akinel csak meg kell nyomni a megfelelo gombot, es esz nelkul(pavlovi) reflexbol ugrik es tagad.

Btw. ha valaki az ondefiniciojat azzal kezdi, hogy milyen nemzetisegbe szuletett bele, az mar regen rossz. Szoval ha te arra a kerdesre, hogy ki a pocsom az a tordai_hasadek azzal kezdesz, hogy "magyar vagyok, bla-bla", akkor mar az elejen vilagossa teszed, hogy egy nacionalista balfasz vagy.

Ha pedig megbelyegzel egy olyan kozosseget, ahova tartozonak vallom magam, amelyik nekem fontos, azon is csak rohogok. Ha nagyon akarod, szivesen elmagyarazom, hogy altalaban miert sokkal megfelelobb reakcio leszarni / korberohogni, mintsem nekikezdeni agalni, izzadni, es megprobalni menteni a helyzetet.

--
"Pontosan ez a ti bajotok. Ez a kurva nagy csőlátás. [...]" (bviktor)

>Btw. ha valaki az ondefiniciojat azzal kezdi, hogy milyen nemzetisegbe szuletett bele, az mar regen rossz.

Hogy mashogy?

pl. azzal, ami sokkal fontosabb? Az, hogy ki milyen nemzetisegu, az adottsag, amivel nem nagyon lehet mit csinalni. Most ne komplikaljuk azzal, hogy ha a franciakhoz emigralok, akkor lehetek francia allampolgar. Szoval ez a melldongeto magyarsagtudat, mint #1 attributum azert visszas, mert ebbe beleszuletik az ember, semmit nem kell erte tennie, az olebe hullik, es senki el nem veheti tole. Ennel meg az is ertelmesebb hivatkozasi alap, ha valaki a hullamos hajara eskuszik.

Hogy hasonlo fogalmak menten beszelhessunk, en ugy fognam meg a dolgot, hogy eloszor is ember vagyok (nem kutya, nem csiga, nem egy fel marok porcukor). Aztan ferfi vagyok (nem no). Felnott vagyok (nem gyerek). Apa es ferj vagyok (csaladom van), etc. Mondom, a listaban (valahol) ott van, hogy magyar vagyok, de nem a legvegen. Bar a nem szeretem a paradicsomlevest azert meg megelozi.

Kb. akkor lenne ertelme azt hangsulyozni, hogy magyar vagyok, ha meg akarom kulonboztetni magam pl. a kubai kozepkoru apaktol (tipikusan Kubaban, vagy mondjuk Miami kubai gettojaban). Namost itt meg csak hasonlo sem merult fel. Az meg hogy egy tulzo es provokativ 1 sorosbol (amit meg csak nem is en kovettem el) miert kellett nemzetisegi kerdest csinalni, azt valoszinuleg a tordai padawan se tudna megmondani. Hogy is volt az az idezet? Ha megharagszol a kritikara, akkor biztosra veheted, hogy igaza van. Oregon 1-sorosa ram is vonatkozik, mert en is magyar vagyok. De elolvastam, aztan rohogtem rajta egy jot, azzal egyutt, hogy ha sarkitjuk a dolgot, akkor igaza van. De jott a tordai 2 hetes hupper, es egybol verben kezdett forogni a szeme, meg tajtekozott, amivel (psszt, ne mondd el neki) kb. ala is irta, hogy o viszont olyan...

--
"Pontosan ez a ti bajotok. Ez a kurva nagy csőlátás. [...]" (bviktor)

>Szoval ez a melldongeto magyarsagtudat, mint #1 attributum azert visszas, mert ebbe beleszuletik az ember, semmit nem kell erte tennie, az olebe hullik, es senki el nem veheti tole.

vs

>eloszor is ember vagyok (nem kutya, nem csiga, nem egy fel marok porcukor). Aztan ferfi vagyok (nem no)

És továbbra sem tartom elsődleges attribútumnak, hogy magyar vagyok. Viszont nekem az is "visszás", hogy származásom alapján sokak számára eleve "anti-magyar" vagyok, miközben erről szó sincs, nem szeretnék erre a tévképzetre még jól rá is erősíteni.


mc futtatására képes eszközt munkagépnek nevezzük

Igen, ha kijelentem egy rólam írt dologról, hogy ordas fail, akkor engedd már meg, hogy tudjam, hogy tényleg az. Az a legalja, hogy engem holmi szálasi követőjének tartasz, mivel nem értek veled egyet. A szocializmuson kívül nincs közös pontom azzal a bábcsürhével. Ráadásul pont neked szokásod az, hogy valaki ír x dolgot és arra csak double facepalm, jobb esetben pedig sima facepalmmal reagálsz.

Igen, pirézeket írtam, gondoltam van annyi eszed, hogy rájöjj, hogy szándékosan nem akarok megnevezni valós nációt.
Plusz volt is olyan, ahol érdekes módon tudtad értelmezni. Azt pedig nem mondhatod, hogy nem láttad, mivel írtál a topicba, bár téged ismereve azt fogod hazudni, hogy elkerülte a figyelmed.
Ráadásul úgy próbálod előadni magad, mint aki nem szokott rage üzemmódba váltani társadalmi ügyekben. Ezzel szemben lehet rá példát találni, ahol kikeltél a magyarországi, magyaron kívüli csoportok elleni negatív sztereotípiák ellen.
Külön kiemelendő ez a priceless ellentmondás:
>hogy aki mast gondol, mint ok, az nem is lehet mas, csak libsi es/vagy komcsi
vs
>Az mar csak hab a tortan, hogy amit ok kepviselnek, az velejeig romlott, korrupt es gonosz, de hat melyik az kozuluk, aki ilyen aprosagra felkapja a fejet?
Én mást gondolok, mint te, és egyből lenáciztál, tapsold meg magad kisgyerek.
Vannak közösségek amibe tartozom, nem ezzel kezdem az öndefinícióom, viszont egy normális társadalomban számít. Válaszolj már: szerinted, akkor miértnem szűnnek meg a nemzetiségi szervezetek? Elvégre a nagy jancsika megmondta, hogy baromság tudomásul venni, hogy tartozunk valahova. És egyébként te az öndefiníciód azzal kezded, hogy "keresztény vagyok, nembaj ha csak abban ami tetszik, de az vagyok". Nem kell erre válaszolj, ez ugyanolyan idióta felvetés, mint a tiéd. Megemlítendő még, hogy az általad felszopott LMP néven futó asztaltársaság szintén elutasítja a kollektív megkülönböztetést, egyedül az ügyeletes nácipárt nem.

A fentebbi link bizonyítja, hogy nem röhögéssel reagálnál rá, de oké, nyugodtan röhögj. Értelmes ember meg azokon röhög, akik egy párezer éves tudománytalan fantasztikumot, egy korabeli gyűrűk urát komolyan vesznek 2014-ben.


mc futtatására képes eszközt munkagépnek nevezzük

probalj meg lenyugodni, mert art a szepsegednek. Az 1. linken levo kommentet nem en irtam, es nem is kommenteltem abba a thread-be. De biztos meg tudod magyarazni, hogy mi kozom van hozza. A 2. linken levo hsz-ben nem a "magyarországi, magyaron kívüli csoportok elleni negatív sztereotípiák ellen" emeltem szot, hanem azon Magyarorszagon elo (es magyar nemzetisegu) emberek mellett, akik nem osztjak azt az erosen atpolitizalt (es torz) magyarsag definiciot, miszerint az a magyar, aki az o politikajukat ill. ideologiajukat tamogatja. Olvasd el ezt vagy 4-5x, es megerted, hogy egy picit melle reagaltal, amolyan szittyamagyarosan mondva: mellette voltal egy arasszal.

Külön kiemelendő ez a priceless ellentmondás:
>hogy aki mast gondol, mint ok, az nem is lehet mas, csak libsi es/vagy komcsi

ezt nem en mondom, hanem "ok".

>Az mar csak hab a tortan, hogy amit ok kepviselnek, az velejeig romlott, korrupt es gonosz, de hat melyik az kozuluk, aki ilyen aprosagra felkapja a fejet?

meg mindig tartom, hogy ha valaki azzal az uruggyel venne el (ha tudna, LOL) a magyar voltomat, mert nem sorakozom fel egy adott politikai ero mogott, akkor az romlott es gonosz. Meg mielott magas labdat latnal, ez nincs ellentetben azzal, hogy en csak n+1-dik sorban vagyok magyar. Elotte meg meg sok minden mas (es sokkal fontosabb).

Én mást gondolok, mint te, és egyből lenáciztál, tapsold meg magad kisgyerek.

en nem lattam a kommentemben ilyen stringet.

viszont egy normális társadalomban számít.

ok, game on. Magyarazd el, hogy ebben az orszagban miert szamit, hogy te magyar vagy?

szerinted, akkor miértnem szűnnek meg a nemzetiségi szervezetek?

ha megszunnenek, se erdekelne. Hogy nem szunnek meg, egeszsegukre.

hogy baromság tudomásul venni, hogy tartozunk valahova

ezt hol mondtam? Ujra atolvastam, es nem talaltam ilyet.

És egyébként te az öndefiníciód azzal kezded, hogy "keresztény vagyok, nembaj ha csak abban ami tetszik, de az vagyok".

nice try...

A fentebbi link bizonyítja, hogy nem röhögéssel reagálnál rá

szerintem beneztel valamit...

Értelmes ember meg azokon röhög

orulok, hogy annak tartasz.

--
"Pontosan ez a ti bajotok. Ez a kurva nagy csőlátás. [...]" (bviktor)

Nem is mondtam, hogy a szálba írtál, hanem hogy a topicba.
Szóval szerinted nincs gond a nemzetiségeket érő sztereotípiákkal?
Hogy jön ide a szittyamagyarozás? Tudtommal a szittyák egy iráni lovasnomád nép volt, iráni törzsekből pedig csak kettő vonult be ide.
Az, hogy ki a magyar, az rajta van azon a fránya személyigazolványon, ez nem egy absztrakt fogalom.
Lehet, hogy "ok" mondják, de ugyanazt csinálod, mint "ok", nem értek veled valamiben egyet és jön a náci-kártya.

>en nem lattam a kommentemben ilyen stringet.
Te hungaristáztál le engem, a hungarista mozgalom pedig köztudottan a hitlerizmus bábja volt.

>ok, game on. Magyarazd el, hogy ebben az orszagban miert szamit, hogy te magyar vagy?
Ez most komoly? Elemezted már Magyarország nevét? Szerinted miért hívják így? Plusz egy magyar és egy idegen állampolgár jogai is eltérnek. Ne játszd már a hülyét, mert az azért nyilvánvaló, hogy nem vagy, attól függetlenül, hogy perpill egyáltalán nem értek veled egyet.

>ezt hol mondtam? Ujra atolvastam, es nem talaltam ilyet.
Utaltál rá, ahogy előbb is: "miert szamit, hogy te magyar vagy?"

>szerintem beneztel valamit...
Nem néztem be, bár rádhagyom, röhögj rajta felőlem.

>orulok, hogy annak tartasz.
Korai az öröm, a mondatnak van további része is.


mc futtatására képes eszközt munkagépnek nevezzük

Idézet:
Mi ebbol a tanulsag? Ha elni akarsz, ne torodj azzal, mit gondolnak masok :-)

Akkor mi a bajod velem sj, ha neked ez az elved, hiszen messzire ordít a hupos postjaimból, hogy ha nem is 100%-osan, de legalábbis 99%-ban már sikerült elérnem ezt az ideát!
-------------
Honlapom: http://parancssor.info Könyvem a VIM-ről
Lenovo ThinkPad T530, Core I7, 16 GB RAM, 500 GB HDD
=== Disztróm: KISS-Linux, saját készítésű, "from scratch"! ===

mibol gondolod, hogy bajom van veled?

--
"Pontosan ez a ti bajotok. Ez a kurva nagy csőlátás. [...]" (bviktor)