Egy kockázati befektetés margójára

Az asztalnál kaptam egy költségvetést hihető számokkal. Jó pont.
Megmondta, hogy az összeget, befejezett de kifizetetlen munkájából származó tartozásai kiegyenlítésére szeretné fordítani. Újabb jó pont.
A megrendelő egy viszonylag nagyobb cég volt, aki az összeget pályázaton nyerte és ő a fővállalkozó alvállalkozója lenne. A fővállalkozója már korábban is hozott neki munkát, a fizetéssel nem volt gond. Dupla, jó pont.
Megkérdeztem, milyen folyamatban lévő munkái vannak és mikorra várhatók azoknak a kifizetései. Erről kaptam egy részletes választ. Jó pont.
Megkérdeztem, hogy mekkora pillanatnyi tartozásai vannak, különösen NAV felé. Erről kaptam egy közelítő összeget, a "NAV felé természetesen minden rendben volt". Egy jó és egy rossz pont.
A várható visszafizetésre két hónapot mondott és tíz százalék kamatot. Rossz pont.
Biztosítékként felajánlott egy ingatlan 1/3-os tulajdonrészét. Jó pont.

Kértem egy hetet és kicsit utánanéztem a dolgoknak. Megrendelő stimmelt, fővállalkozó rendben, a korábbi megrendelői viszont elég gázosok voltak és NAV felé voltak kinnlevőségei.
Ebből, az alábbiak látszottak:
Nem fogja tudni tartani a határidőt a visszafizetésre.
Nem fogja tudni kifizetni az ígért 10%-ot, mert nem lesz akkora nyeresége.
A munka kifizetése, zűrös lesz, lévén állami pályázaton nyerték a pénzt.
Kockázatos, hogy a NAV mikor és milyen formában fog beleszólni a játékban.

Egyértelműen látszott, hogy ez nem az évszázad befektetése lesz, viszont jó eséllyel visszajön a befektetett összeg, így fájó szívvel számoltam le a tenyerébe a kért pénzt, és az óra elindult.

Eltelt a két hónap közeledett az első visszafizetési határidő. Némi vita és veszekedés árán sikerült rávennie az adósait, hogy fizessenek. Ők utaltak, a NAV meg be is húzta az összeget egyben. Igen, ez látható volt előre. Megegyeztünk, hogy kitoljuk a határidőt március végére, mikor befejezi és kifizetik azt munkát amire ezt az összeget kérte. A munka haladt szépen, március végére, már csak fél napi munkájuk volt, mikor a megrendelő közölte, hogy nem tudja lehívni a nyert összeget. És itt elindult a várakozós játé, én két hetente idegesítettem őt, ő két hetente idegesítette a fővállalkozót, aki meg a megrendelőt. Állam bácsi malmai lassan őrölnek, és a végén lett augusztus, mire eljutottak oda, hogy megcsinálják az utolsó fél napos melót. A fővállalkozó számlázott, és lett szeptember közepe, mire kifizették. Utána lett október közepe, mire ő is tudott számlázni és november, mire kifizették.
Happy end még nincs, lévén, közben a tartozásait is ki kellett egyenlíteni a beszállítói felé és természetesen a NAV is tartotta a markát. December elejére visszakaptam a befektetett összeg 40%-át és egy ígéretet, hogy várhatóan, január végéig, két összegben visszajön a maradék is.

Tanulság, az nincs. Nem lehet minden befektetés sikertörténet. A hazai építőiparban a fentiek teljesen átlagosak, mert az ehhez kifizetési anomáliák megszokottak. Látható, hogy a hunyó, jelen esetben az állam volt, lévén nem fizetett határidőre, miközben behajtani villámgyorsan tudott.

Milyen kockázati tényezők voltak ebben az esetben?
Tőkehiányos megrendelő és kivitelező.
Állami pályázaton elnyert összeg.
Hosszú kifizetési lánc.
Görgetett tartozások.

Egy ilyen szituációban, különösen fontos a türelem és a befektetett összeg felhasználásának a követése. Adott esetben, le kell mondani a befektetés nyereséget termeljen, meg kell elégedni a null szaldóval, vagy minimális veszteséggel. A banki hitelkonstrukciók alkalmatlanok ilyen jellegű feltőkésítésre, a visszafizetések rugalmatlansága és magas kamatok miatt.

Miért éri meg mégis egy ilyen befektetés? Megmenthető egy cég, ami jelen esetben is 10 munkahely megmaradását jelenti. Remekül hasznosítható kapcsolati tőkéhez juthat az ember. Pl. egy darabig nem lesz problémám, hogy piaci ár alatt csináltassak építőipari munkákat. Nem utolsó sorban, sohasem tudhatja az ember, hogy miből lesz a cserebogár.