Valoszinuleg tobben is felteszik a kerdest, hogy megis mi a banatert kellett odamenni? Mindenesetre Eross valaszolt is ra a blogban: "mindenki kísérti a sorsot, aki él".
Ezzel nehez is vitatkozni, mert egyszer mindenkinek el kell mennie (ill. nem teljesen, de ezt hagyjuk most). De nem hagy nyugodni a gondolat, hogy kell lennie par Erossnel okosabb embernek, akik megsem kisertik a sorsot. Egyaltalan mit jelent "kiserteni a sorsot"? En erre szimplan annyit mondanek, hogy ez az en szotaramban a "nem normalis" szinonimaja, de mindegy. Eross mindenesetre egy erdekes filozofalgatasba kezd: "Régebben sokkal közelebb volt az emberekhez a születés, a halál, a közösség együtt élte meg az ilyesmit. Ezek a dolgok mostanra eltávolodottak tőlünk, és olyan mintha nem is kéne, hogy az életünk része legyen. Tudnunk kell elfogadni, és közelebb engedni magunkhoz az elmúlást".
Eross mindenesetre nem hogy kozel engedte a halalt, de egyenesen a nyakaba ugrott. A halal pedig szamtalan modon kaszalhatja le az embert, akar a fotelben, akar 8300 meteren. Mit tegyen akkor a bolcs ember? TV-zzen a fotelben vagy masszon egyedul a vilag vegen/tetejen? Az en valaszom: "C", azaz sem ezt, sem azt, hanem valami egeszen mast: eljen teljes eletet, hogy amikor ven fejet meglatogatja a halal, akkor ne kezdjen el panikolni, hogy mennyi minden kimaradt az eletebol.
Szoba kerult az is, hogy vajon Eross Zsolt onzo volt-e vagy sem? O maga nem tartja magat onzobbnek az atlagnal, es bizonyara igaza is van. Csakhogy ez tavolrol sem olyan produkcio, amire a mellet verheti az ember. Szoval Eross nem tartotta magat onzonek. En viszont annak tartom. Nyilatkozta, hogy a csalad (anya+2(?) gyerek) ugyan most is 2 honapra (meg mostmar meg egy kicsit) nelkulozni kenytelenek (lol) ot, na de a szponzori zsebol jo eletet tud nekik biztositani. Jaja, tuti. Biztos a szponzor az egyedul maradt feleseg nyugdijat is allja majd, es a gyerekeknek is tuti vigasz a legujabb csili-vili draga meno jatek, ha mar az apjukat nem latjak tobbe - meg valoszinuleg addig se nagyon. Mondjuk en eleve azt nem ertem, hogy akinek ennyire benne van a lababan a bugi, annak minek csalad? Meg hogy anya hogy magyarazta meg a gyerkocoknek apa defektjet, hogy neki mindig maszni kell?
De ne legyunk igazsagtalanok, mert (a blog szerint) "Erőss Zsolt egy boldog ember. Lehet, hogy megszállott, de boldog. Teljes élete volt, amit ott fejezett be, ahol a legjobban szeretett lenni. A csúcson."
Szerintem meg Eross Zsolt most ebred csak ra igazan arra, hogy ezt nagyon elturta. Attol senki nem lesz boldog, hogy valami olyat csinalhat / tud csinalni, amit a tobbi ember nem. Ez max. arra a nagykepu arroganciahoz vezet, mint ami pl. ezen a forumon is tapasztalhato nemely onmagat okosnak gondolotol. A boldogsag az valami egeszen mas. A teljes elet detto. Szamomra definicio szerint nem lehet teljes az az elet, amikor egy apa nem latja felnoni a gyerekeit. Az az elet sem lehet teljes, amelyik nem talal ra Istenre eme 50-60-70 ev alatt. Eross Zsolt mar erti ezeket. De valoszinuleg mar keson.
Szoval kinek volt tobb esze: aki ment, vagy aki maradt? Nehez kerdes, mert csak a vegen lehet ra megnyugtato valaszt adni. Na de amputalt labbal (muvegtaggal) elmenni a vilag masik vegere / tetejere egy eletveszelyes hegyre (csakhogy megmutassam, hogy en valaki vagyok), ott tulvallalni magad, es lezuhanni/megfagyni/szomjanhalni/vegkimerulni/... (megfelelo alahuzando), hat haver, te nem voltal 100-as...
- sj blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 6694 megtekintés
Hozzászólások
nagykepu arroganciahoz vezet, mint ami pl. ezen a forumon is tapasztalhato nemely onmagat okosnak gondolotol
vegre egy onironikus jellegu iras a hup masodik legnagyobb autistajatol
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
elolvasva a majd' egy oldal szöveget, ugyanezt a mondatot masoltam ki vagolapra, hogy majd erre valaszolok valami trololo-sat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos, de +1, legalábbis az elejére, még ha nem is minősíteném az embert...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt csak akkor fogom lájkolni, ha megmondod azt is, hogy ki az első. :D
--
„Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok!”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerénysége tiltja, hogy megnevezze az első helyezettet :-D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Önmagát sem vállalhatja. Akkor meg úgy sincs értelme.
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igazabol mar nyomott egy ragequit-et, de en megitelem neki az orokos elso helyet
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"akinek ennyire benne van a lababan a bugi, annak minek csalad?'
mert 3 gyerek 4 kerék...
:)
"Az az elet sem lehet teljes, amelyik nem talal ra Istenre eme 50-60-70 ev alatt. Eross Zsolt mar erti ezeket."
na most mond! néhány nappal tovább lesz halott.
vajon miért tulajdonítasz másoknak olyan gondolatokat. amit te maga gondolsz a világról? mi a csoda köze van ennek istenhez egyáltalán? ha te ilyen otthon ülő őskeresztény vagy, és meg vagy elégedve ezzel, meg az életeddel, mi a csodát törődsz azzal, hogy mások mit tesznek, vagy nem.
de te inkább máglyára küldöd aki nem tetszik neked.
szerintem te itt hittérítész, egy haláleset kapcsán. meglovagolva azt, hogy Erőss Zsoltot sokan szerették.
.. bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek ...
én megbocsájtok neked. mások mit gondolnak az a mások dolga:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vajon miért tulajdonítasz másoknak olyan gondolatokat. amit te maga gondolsz a világról?
szerintem nem tortent ilyen, en merek a sajat nevemben beszelni. De ha meg a kapcsolodo cikkeket is elolvasod, akkor meg az is vilagos lesz, hogy mit irt a konyves blog szerzoje.
mi a csoda köze van ennek istenhez egyáltalán?
$subject
ha te ilyen otthon ülő őskeresztény vagy, és meg vagy elégedve ezzel, meg az életeddel, mi a csodát törődsz azzal, hogy mások mit tesznek, vagy nem.
nem tudom, ezt mibol okoskodtad ki, de azen vilagkepemben van egy analog atmenet a Kacsendzongara maszas es a fotelben punnyadas kozott. Azt is elmagyarazhatnam egy bibliai idezettel neked, hogy miert kommentaltam Eross halalat, de azt mar vegkepp nem ertened meg.
Hogy Erosst valoban sokan szerettek, nem tudom. Ez egyaltalan nem biztos. En pl. nem szerettem ot. Legalabbis nem jobban, mint az oket segito nevtelen serpakat vagy a Budapest legutolso hazaban eldegelo embert, akinek a letezeserol sem tudok. Valoszinuleg a te hatalmas szeretetedet is a hajara kenhette Eross...
én megbocsájtok neked
az jo, mert en magasrol teszek a fogalmatlan ostobagodra...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
'az jo, mert en magasrol teszek a fogalmatlan ostobagodra...'
imádom a keresztényi szeretetet. legalább a saját szabályaitokat tartanátok be. de ez az álszentség, nagyon mutatós. az önéletrajzodban is fel kellene tüntetni:)
Azt hogy kinek mi az élet értelme, nem a te dolgod eldönteni.
kinek ez, kinek az.
ami az egyiknek pokol, az másnak maga a mennyország.
neked pokol a hegymászás, ne mássz hegyet. imádkozz otthon, a templomban, v. ahol neked tetszik. nem tiltja senki, senkinek semmi köze hozzá. ha közben lerombolja a helyet egy vihar, jó kis sajtóhír leszel. ennyi.
de nem fogom azt mondani, hogy ez isten büntetése, mert nem a hegyen voltál. te se tedd, ha kérhetlek.
pl.: Szoval Eross nem tartotta magat onzonek. En viszont annak tartom.
sz'al. ne ítélj, hogy ne ítéltess.
csak ennyi...
az előző hozzászólásom csak kivonat volt abból amit egy, bigott keresztény írásának olvasása keltett bennem, aki a magáévá tett magasztos eszméit dobja épp sutba.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
sigh es duplatenyer... legalabb ertened, amirol beszelsz. Nyilvan te sem gondoltad komolyan, hogy majd elalelok csak mert bedobtal egy kontextusba nem illo idezetet. A szeretet biztosan nem ez, es nem is az, hogy a fogalmatlansagod lattan tapsikoljak.
Aztan, ha az erto olvasas menne, akkor lathatod, hogy en nem definialtam az elet ertelmet. Azt viszont leirtam, hogy szerintem par dolog nelkul nem lehet teljesnek mondani egy eletet. Van egy pici kulonbseg.
Az erto olvasast azert is ajanlanam a figyelmedbe, mert sehol nem allitottam, meg csak nem is sugalltam, hogy Eross halala Isten buntetese lenne.
A 'ne itelj, hogy ne iteltess' egy ujabb fogalmatlan ostobasag toled. A dolog amugy letezik, csak nem azt ertjuk rajta, amit te. Mondjuk nyilvan hogyan is erthetned...
az előző hozzászólásom csak kivonat volt abból amit egy, bigott keresztény írásának olvasása keltett bennem, aki a magáévá tett magasztos eszméit dobja épp sutba.
az elozo hozzaszolasodban kb. annyi ertelem van, mint egy csiga belekotyogasanak az f1-be, LOL...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
de ide illik. valamit képtelen vagy megbocsájtani az Erőss Zsoltoknak...
süt az írásodból az ellenszenv.
nem te definiáltad előkent, valóban, csak ügyesen újradefiniáltad.
mivel az egész írás menete, fonala arra tart, amit aztán konklúzióként levonsz, hogy nem volt vallásos, - szerinted, mert nem tudhatod, - és nem a templomban, v otthon, v. a családja mellett ült hátát adva istennek, hogy van neki családja, otthona, meg mitt'oménmilye, így aztán adódik a következtetés...
+
azt akarod mondani, hogy csak szakértő szemeknek írtad, amit írtál:))
számítástechnikai szakértőknek?:))
lehet hogy neked kéne az értő írást gyakorolni?
szóvégkörnyezetéből kiragadott idézeteket, mindenki úgy használja, ahogy akarja. remélem nem kell példákat hoznom arra, ki hogy használja ezeket...
mint pl. ahogy a parlamentben üldögélő vatikáni kéme szokták használni...
én így:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem bantott meg Eross Zsolt, nincs szukseg(e) a bocsanatomra. Ettol fuggetlenul meg kritizalhatom ot, es szabad elmondani, hogy vajon mennyire jo otlet elmenni Nepalba meghalni. Ez a konkluzio, HTH...
azt akarod mondani, hogy csak szakértő szemeknek írtad, amit írtál:))
a topikot gondolkodni kepes, nem IQ20-as embereknek szantam, akikkel egyutt gondolkozhatunk a temarol, es akik (ha ugy alakul, akkor) megcafolnak. Te sajnos fajoan nem tudtad magad kvalifikalni...
azt akarod mondani, hogy csak szakértő szemeknek írtad, amit írtál:))
igazad lehet, bar en mindig igyekszem ugy irni, hogy a magadfajta IQ20-asok szamara erthetetlen legyen az egesz, de aki meguti a szintet (ami neked nem megy), az felfogja. Az egyetertes nem kovetelmeny.
szóvégkörnyezetéből kiragadott idézeteket, mindenki úgy használja, ahogy akarja
csak a magad neveben beszelj, ne rants le mindenkit a tragyadba...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
erre már csak azt tudom mondani, hogy neked mint jó kereszténynek, inkább imádkoznod kéne érte, mint azon tanakodni, mit keresett egyáltalán nepálban.
de te inkább...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
keptelen vagy megszabadulni a skatulyaidtol. Tudod, csiga vs. f1. Ha elolvastad a linkelt cikkeket, akkor megerthetted, hogy (szinte) bizonyos, hogy halott. A felesege mar gyaszolja. O valoszinuleg azert sejtheti, mi az, hogy elfogyott a remeny. Ha pedig meghalt, akkor meg egy rossz keresztyen sem imadkozik erte, mert megis minek? (De majd te biztos jol megaszondod a nagyeszeddel, LOL). Ertem en, hogy a nagyeszeddel nem erted, hogy miert merengek azon, hogy miert ment Nepalba, de torodj bele, nem kell neked mindent megertened. Talan majd ha felnosz, talan majd ha mar nem anyu teszi eled a reggeli kakaot, akkor majd talan megerted, miert volt ertelme Nepalon tunodni...
Ha pedig Eross megis elokerul (elve), akkor majd dicserjuk az Urat erte. Mondjuk en akkor is dicserem ot, ha Eross nem kerul tobbe elo, vagy ha csak a holttestet talaljak meg. De ezt te ne akard megerteni, nem kell azt neked (tudod, csiga vs. f1, na meg a LOL)...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem tudom hova kellene még ezt ragozni:)
"keptelen vagy megszabadulni a skatulyaidtol"
te magad dugtad magad egy skatulyába, amikor leírtad, amit leírtál.
a linkelt cikkek nem a hupon jelentek meg, te viszont itt írtál róla.
amúgy meg hogy mit fecsegnek össze vissza leszarom.
'Ha pedig meghalt, akkor meg egy rossz keresztyen sem imadkozik erte, mert megis minek?'
majd te megmondod, hogy mégis minek...
várj csak! hát nem is tudom.. talán a lelki üdvéért, v. valami ilyesmiért szoktak? de ha már ez szerinted is badarság, mit mondjak én?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hagyjad, a végén úgy is jön azzal, hogy vicc volt és te nem érted a viccet sem :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
engem ez a sok lol-szar készít ki, az egyebeken már simán "lapozok". egy ideig vicces és szánalmas volt, de mára már kimondottan dühítő.
--
Vége a dalnak, háború lesz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, sj-nek olyan a lol szó mint valami drog. Nem tud leállni vele :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mokas, hogy folyton spekulalsz (tudod: fogalmatlanul). Mert en ugyan nem skatulyaztam be magam, max. a kicsi eszedben tortent ez meg. Azt azonban jol irod, hogy a halottak lelki udveert (hogy ez mi, en nem tudom) nem szokas imadkozni. Ime a magyarazat authentikus forrasbol:
"És megveré az Úr a gyermeket, a kit az Uriás felesége szült vala Dávidnak; és megbetegedék. És könyörge Dávid az Istennek a gyermekért, és bőjtöle is Dávid, és bemenvén, a földön feküvék éjjel. Felkelének azért az ő házának vénei és menének ő hozzá, hogy felemeljék őt a földről: de nem akará, és nem is evék ő velek kenyeret. Hetednapra azért meghala a gyermek, és nem merik vala a Dávid szolgái néki megmondani, hogy meghalt a gyermek, mert ezt mondják vala: Ímé, még mikor a gyermek élt, szólottunk néki és meg sem hallotta szónkat; hogyan mondanánk meg néki, hogy meghalt a gyermek, hogy magának bajt szerezzen? Látván pedig Dávid, hogy az ő szolgái suttognak, eszébe vevé Dávid, hogy meghalt a gyermek, és monda Dávid az ő szolgáinak: Meghalt-é a gyermek? Azok mondának: Meghalt. Felkelvén azért Dávid a földről, megmosdék és megkené magát és más ruhát vőn magára, és bemenvén az Úr házába, imádkozék. Azután beméne a maga házába, és kérésére kenyeret vivének eleibe, és evék. Akkor mondának az ő szolgái néki: Mi dolog ez, a mit míveltél? Míg a gyermek élt, bőjtöltél és sírtál; most pedig, hogy meghalt a gyermek, felkelél és kenyeret ettél. Monda ő: Míg a gyermek élt, addig bőjtöltem és sírtam; mert ezt mondottam: Ki tudja, talán az Úr könyörül rajtam, és megél a gyermek. De most, hogy meghalt, vajjon miért bőjtölnék? Vajjon visszahozhatom-é azzal? Én megyek ő hozzá, de ő nem jő ide vissza én hozzám."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A felesége azt _is_ nagyon pontosan tudja, mit jelent 8000m fölött lenni. Elhunytakért nem imádkozni ősi sj-féle szokás, tudjuk, de ez úgy általában az értelmes hívő emberekre nem jellemző.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elhunytakért protestáns körökben azért nem szokás imádkozni, mert úgy gondolják (-juk), hogy amikor elhunyt valaki, akkor már eldőlt a további sorsa. Katolikusoknál van tisztítótűz és egyéb efféle, ami az ittmaradottaknak ad lehetőséget az elhunytért való imádkozásra. (Ha jól tudom. De majd vki kijavít, aki jobban tudja. :) )
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem kell kijavitani, jol mondod. David esetet pont azert ideztem, hogy ne en beszeljek, hanem egy igazan authentikus forras. Btw. kb. ilyen megertes aranyra szamitottam, de ettol meg szeretjuk zeller testvert...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Apró nüansznyi probléma, hogy az általad citált forrást mások meg másképp értelmezik (az ugyanezen forrásra támaszkodó n+1 egyház/vallási közösség/szekta hány emberi sorsot tett eddig tönkre - pont erre a forrásmunkára hivatkozva?!). Nagyon is másképp - mint ahogy Zsolt életét is. Te elítéled, más meg nem. Te nem fogadod el, hogy máshogy is lehet teljes életet élni,nem csak a te elképzeléseid szerint, más meg elfogadja azt, hogy más emberek másképp élik az életüket.
Ja, és megsúgom, hogy a fordítás - ferdítés. Pláne akkor, ha az eredeti (ami már maga is átirat/fordítás/akármi) is igen-igen régi szöveg sem volt sokszor egyértelmű.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ketlem, hogy a fenti bold/bald idezetet mashogy ertelmeznek a kulonfele felekezetek. Azt sem igazan latom, hogy a Szentiras mennyiben tette tonkre Eross Zsolt eletet.
Irtam korabban is, hogy allitasoddal ellentetben _nem_ iteltem el (bar elmondhatnad, miert lenne baj, ha megis megtennem), meg akkor sem, ha a sulyos kifogasaimnak hangot is adtam.
Te nem fogadod el, hogy máshogy is lehet teljes életet élni,nem csak a te elképzeléseid szerint,
majdnem. En azt mondtam, hogy ez a felbehagyott elet nem lehetett teljes. Van egy apro kulonbseg.
Ja, és megsúgom, hogy a fordítás - ferdítés. Pláne akkor, ha az eredeti (ami már maga is átirat/fordítás/akármi) is igen-igen régi szöveg sem volt sokszor egyértelmű.
sugas helyett inkabb bizonyitsd - ha tudod...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Félbemaradt élet is lehet teljes - hiszen soha nem lehet tudni, hogy pl. a te életed meddig tart. Ha téged hazafelé elcsap egy autó, akkor mit mondanak majd mások rád: teljes életet éltél? Nem mindegy? Nem másoknak, hanem magadnak éled az életed, ahogy Zsolt is magának élte az életét, amikor expedíciókra készült, utazott, és tört minél magasabbra - amikor meg nem, akkor a családjával teljesedett ki az élete. A kettő nem csereszabatos, nem váltja ki az egyik a másikat. Neki ez a két dolog volt az élete, ezek jelentették a teljességet - tudva azt, hogy 8000m fölött bármikor pont kerülhet a történet végére.
Igen, innen nézve sok olyan dolog kimaradt Zsolt életéből, ami másnak a "teljes élet"-hez feltétlenül szükséges - viszont ide tessék csak és kizárólag múltbéli eseményeket idesorolni, ugyanis jövőben várható esemény nem lehet feltétele egy lezárult élet teljességének. Az életet úgy érdemes élni, hogy bármikor visszatekintve ne mondhasd azt, hogy mennyi minden van, ami miatt nem teljes az eddigi léted.
Persze ilyen soha sem lesz, de megközelíteni meg lehet.
A fordítás/ferdítés témában elég összevetni az egyes felekezetek aktuálisan elfogadott, illetve régebbi verzióit - megdöbbentő dolgokat lehet találni, elsősorban ott, ahol az eredeti szöveg sem volt egyértelmű, illetve ahol változott az, hogy mit tekintettek autentikus eredetinek(!).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jol hangzik, amit irtal, de nem veszel figyelembe egy fontos dolgot. Eloszor is mar eleve az gaz, hogy honapokra ott hagyod a csaladod, mert mehetneked van. Ha neked ez a "kiteljesedett csaladi elet", hat ize. En ezt inkabb egy keseru, csokkentett modnak neveznem. Kivancsi vagyok, hogy a felesege is igy gondolja-e, vagy inkabb egy kenyszeru kompromisszumnak, amit azert kellett kotnie, mert egy kalandort valasztott?
A masik fontos dolog az, hogy ez bizony netto pebkac volt. Nagy hulyeseget csinalt, es most az eletevel fizetett erte. Ezt nem kene azzal osszevetni, hogy valaki eli a mindennapjait, majd elcsapjak egy balesetben, es ezert er veget a tortenete. Az egyik akkor is lemarad a dolgokrol, ha 100 evig is elne, mig a masik nem. Nagyon nem ugyanaz a 2.
Az életet úgy érdemes élni, hogy bármikor visszatekintve ne mondhasd azt, hogy mennyi minden van, ami miatt nem teljes az eddigi léted.
szerintem ugy erdemes elni, hogy barmikor visszanezve azt mondhasd, mindent megeltel, amit addig lehetett. Abban egyetertek, hogy gyarlobb az ember, hogy ezt oszinten elmondhassa, de imho Eross meg a kozeleben sem jart.
A ferdites/forditas ugyben hallgatok KKatara, ez biztosan nem az a dolog, amiben csak egy kicsit is kozelebb kerulnenk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezzel az expedíciós késztetéssel _együtt_ vállalták a párjával a családot. A "kalandor" és a "kalandokat kereső", vagy inkább az "emberi teljesítőképesség határait feszegető" jelzőket ne keverd, nagyon mást jelentenek.
Hogy pontosan mit és miért és hogyan csinált, azt te sohasem fogod megtudni, pláne nem fogsz jogosan ítéletet mondani a tetteivel kapcsolatban, hiszen gyanítom nulla darab nyolcezresen vagy túl, ennek megfelelően nulla extrém magashegyi tapasztalattal rendelkezel. Én sem minősítem azt, amit csináltak, bár extrém körülményekhez talán több szerencsém volt, mint neked. Ráadásul se keyboard, se chair - tudom, a te világod eddig terjed, sebaj.
Zsolt amit lehetett, és amit szeretett volna elérni és megélni, azt úgy gondolom sikerült neki - látszik, hogy halovány lila gőzöd sincs arról, milyen ember volt, hogyan élte az életét az expedíciók közötti időkben és akkor, amikor távol volt a családjától. Úgy ítéletet, sarkos véleményt mondani valakiről, annak tetteiről, hogy semmilyen releváns információval nem rendelkezel, nagyon buta dolog, hogy finom legyek, úgyhogy a pebkac akkor volt, amikor a blogbejegyzést elkövetted.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ráadásul se keyboard, se chair - tudom, a te világod eddig terjed, sebaj."
"Úgy ítéletet, sarkos véleményt mondani valakiről, annak tetteiről, hogy semmilyen releváns információval nem rendelkezel, nagyon buta dolog, hogy finom legyek,"
es ezt igy hogy? Vagy ez egy kiserlet, hadd lassuk, hogy viseli sj, ha a sajat foztjet dugjak az orra ala? De megha a sajatom lenne. Amugy pebkac alatt termeszetesen nem arra gondoltam, hogy szegeny beszorult a szek es a billentyuzet koze a csucsrol lefele menet, hanem hogy human error tortent.
Zsolt amit lehetett, és amit szeretett volna elérni és megélni, azt úgy gondolom sikerült neki
citation needed, bar latok egy nem gyenge ellentetet feszulni az "amit lehetett" es az "amit szeretett volna" kozott...
Hogy pontosan mit és miért és hogyan csinált, azt te sohasem fogod megtudni, pláne nem fogsz jogosan ítéletet mondani a tetteivel kapcsolatban
hogy 8 km felett mi torten(hetet)t, azt elmondtak a hozzaertok, a konkluziot meg barmelyik jozanul gondolkodni tudo ember kepes levonni. Amit pedig a csaladjaval elhetett, arrol azert talan lehet halvany lila gozom, es ahhoz mar nem kellenek a szakertok, hogy sarkos velemenyt formalhassak rola.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Á, inkább nem vitázom veled - vannak, akikkel nem érdemes...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hat, ha nem tudod elfogadni, hogy a vegen sem ertek veled egyet, akkor valoban nem erdemes...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha ezt elolvastad, felfogtad, akkor talán... De szerintem nem fogod megérteni...:
http://index.hu/velemeny/2013/05/23/eross_zsolt_tovabb_emelkedett_a_szo…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem ezt a szálat hagyni kéne, mert eltereli a témáról a figyelmet, másrészt a szokásos vallásellenes érvelést hoztad, amit rutinos vitatkozók visszakézből passzolnak :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt írták hogy Erőssék nem vettek igénybe sherpa segítséget (máskor se)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szomorú, de teljesen egyetértek.
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne ítélj, hogy ne ítéltess...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Anya is hegymászó, valószínűleg meg tudja magyarázni mi az a bugi a lábban. Lehet, hogy még apa is beszélt erről a gyerekeivel, mert lehet, hogy azt az időt amit velük töltött, tartalmasan töltötték együtt.
Nem mindenki a bibliát dugja a gyereke orra alá nevelés helyett.
--
Ahol a telefontöltőd, ott az otthonod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
sj, most komolyan: az egy dolog, hogy lejáratod magad (nem is az eredeti cikkel, hanem még inkább az alatta lévő kétes hozzászólásaiddal, személyeskedéseiddel és felsőbbrendű LOL-ozással), de hogy teszed mindezt tudatosan vállaltan keresztény köntösbe bújtatva, az több a soknál is :(
Úgy értem, hogy a vallásról már így is elég torz nézetek alakultak ki, ne tetézd, kérlek azzal, hogy bárki is azt képzelhesse, hogy így beszél egy keresztény ember.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mi a problemad konkretan?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Mondjuk nyilvan hogyan is erthetned... LOL"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
meg mindig tartom, hogy ostobasagokat beszelt. A fafejuseget + csiga vs. f1 ellentmondast ma reggel latva a LOL-t is tartom...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A TÖKÉLETESSÉGRE való törekvésről
Nem is olyan rég, a Lü-liang hegyekben, egy szerzetes kint az erdő szélén meditált. Még nem merült mélyen a gondolataiba, így a legapróbb erdei zajt is jól hallotta. A sok megszokott hangból egyszer csak egy szokatlan, de ismert neszt szűrt ki. A szerzetes felugrott, s hihetetlen iramban futásnak eredt. Izmai azonnal engedelmeskedtek, légzése olajozottan gyorsult, teste minden porcikája bámulatos összhangban működött megfeszített akaratával. Nemhiába edzette testét és szellemét két évtizede könyörtelen gyakorlatokkal, naponta hosszú órákon át. S ez most, nem először, az életét mentheti meg. A szerzetes nyugodt volt, tudatosan kereste a menekülés útját, s meg is találta. Odaért a szakadékhoz és levetette magát. Biztos volt benne, hogy estében bele tud kapaszkodni a lelógó erős indákba. Így is történt. Megkapaszkodott. A tigris épp ekkor ért a szakadék szélére. Mancsával nem ért le az indákik, de nem tágított a sziklás peremtől. Lefelé sem volt menekvés, a hasadék túl mély volt, az alján éles kövek. Maradt tehát az inda, amelyen lógott. Ám ekkor egy fehér és egy fekete egér jelent meg az indák közt, s rágni kezdték a szárakat. Azok szép lassan vékonyodtak, majd sorban elszakadtak. A tigris még mindig odafent volt. Ebben a pillanatban azonban a szerzetes egy gyönyörű nagy szem szedret vett észre az indák fölé hajló faágon. Odanyúlt érte, leszakította és bekapta.
S LÁM, MILYEN NAGYON ÉDES VOLT!
----------------------------------------------------------
"One should strive to achieve; not sit in bitter regret."
www.xonotic.org
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hogy veled ellentétben, Erőss Zsolt példát mutatott és erőt adott több ezer ép és mozgáskorlátozott honfitársának. Megmutatta, hogy nem számít milyen nehézségekkel kell szembe nézni ha célja és akaratereje van az embernek.
De te ezt nem értheted, hisz neked IGAZAD van. Az IGAZAD oly mértékben elvakít, hogy nem veszed észre a saját arroganciádat. De nem lehet, hogy ez csak kicsinyes irigység és önigazolás egy olyan emberrel szemben, aki náladnál többet tett le az kitartásból, erőfeszítésből az asztalra, aki ha csak egy kis időre is, példaképpé tudott válni? Egy olyan emberrel szemben, aki már nem tud visszaszólni? Hogy tudod ezt a hited tanításaival összeegyeztetni? Biztosan megfér, hiszen neked IGAZAD van.
Honnan tudhatod, hogy nem volt teljes az élete? Hogy nem volt boldog? Oh, te ezt tudod, hisz neked IGAZAD van. Pedig, meglehet, hogy tévedsz és holnap, a te halálod hírére fog valamely, hozzád hasonló nyomoronc ítéletet mondani az életed felett.
Azt mondom, tiszteletet a halottaknak, mert egy napon te is halott leszel!
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igen, peldat mutatott. Elrettentot. Foleg ugy, hogy a sajat hobbija/whatever miatt lett fellabu.
De te ezt nem értheted, hisz neked IGAZAD van.
vannak dolgok, amelyekrol magabiztos az allaspontom, de en velemenyt irtam, amivel lehet vitatkozni (mondjuk ez keveseknek sikerult).
Hogy elvakit-e az igazam, az jo kerdes, de ketlem, hogy a meghalt hegymaszo tobbet letett volna az asztalra. Egyaltalan: hogy merik ezt? Kilora? Darabra? Idore? Ha azt fikaznam, hogy neki csak x db 8000m feletti csucs volt meg, de nekem 3*x 7000m feletti, akkor vilagos a "szakmai" feltekenyseg. De amint irtam, ez az egesz vilagga menos, maszos, fogamat otthagyos dolog ertektelen a szememben, es ennek adtam hangot.
Aztan hogy valoban tobbet letett-e, az majd akkor derul ki, amikor ertekelik az ember teljesitmenyet. Ahogyan a kocog es kidob c. tarsasjatekban sem az szamit, hogy a tav felenel ki hol all. O sajnos kiesett. Sajat hibajabol.
Hogy miert nem volt teljes az elete, azt leirtam. Azt viszont nem irtam, hogy nem *volt* boldog. Egy pszichologus szerint ez kb. az a boldogsag, amit egy drogos is atel. Azt irtam, hogy *most* nem boldog, ill. hogy a valodi boldogsag nem az, amit o tett.
Pedig, meglehet, hogy tévedsz és holnap, a te halálod hírére fog valamely, hozzád hasonló nyomoronc ítéletet mondani az életed felett.
igen, lehet, hogy tevedek, de a jo hir az, hogy meg sem kell varni, amig elmegyek, hogy barki kritizalhassa az eletemet. Azt sem hiszem, hogy nyomoronc lenne az iteletem, csak mert nem egyezik a rajongo tomegevel.
Azt mondom, tiszteletet a halottaknak, mert egy napon te is halott leszel!
ha a tisztelet azt jelenti (nalad), hogy nem szabad kritizalni, akkor en bizony nem tisztelek semmit es senkit...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engedd meg, hogy reflektáljak egy aprócska dologra: Elvesztette a lábát és nem csak felállt, de vissza is ment hegyet mászni. Nem az számít, ki, hol és hogyan veszíti el valamely csatolt részét, hanem az, hogy képes-e utána visszatérni és ép, egészséges emberekkel egyenrangúként élni. És itt van Erőss példamutatása, mert nem fórumos pofatépéssel tette ezt meg, hanem 8000-es hegyre kimenve.
Mikor és ki értékeli az ember teljesítményét? Elárulom, minden egyes pillanatban mérik a körülöttünk lévő emberek. Tessék beleerősíteni, mert ezzel a postoddal csak a lemaradásodat sikerült növelned. Honnan tudod, hogy egy játékban voltatok? Lehet, hogy ő már rég a sörét issza, te meg még a büntetőköröket futod.
Te miben méred a hitedet? Miatyánk/sec-ben? Miben méred gyerekeid boldogságát? Kilora? Darabra? Idore? Vannak dolgok, amiket nem lehet számokkal kifejezni, mégis mérhető, látható. Mert ha csak egy gamergyerek is letette Erőss miatt a konzolt és elment valamelyik haverjával és egy darab kötéllel falat mászni az több, mint az üres szájtépés.
És beszélhetünk féltékenységről, mert lehet féltékenykedni, irigykedni másik ember elismertségére, teljesítményére. Áruld el nekem, ha számodra értelmetlen dolog amit ő tett, akkor miért foglalkozol vele?
Honnan tudod, hogy mi a valódi boldogság? A boldogság szubjektív dolog. Ami neked boldogság, az nekem nem biztos, hogy az, és ami nekem boldogság az neked hót ziher, hogy nem az, hacsak nem rendelkezel szuicid hajlamokkal.
Hogy kedvenc fantasy művemből idézzek: "Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa."
Akkor a lelki szegénység vezet a valódi boldogságon? Ha igen, akkor jó úton jársz.
Ugyanazért kell tisztelni a halottakat, amiért nem kezdesz pofozkodni egy nyomorékkal, de ahogy elnézem, szeretsz a könnyű győzelemre menni.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nevezheted peldamutatasnak, hogy muvegtaggal is meg tudott maszni egy hegyet, "wow!", igy is lehet nezni. Meg ugy is, hogy meg ebbol sem tanult. Az eredmeny pedig ismert.
Mikor és ki értékeli az ember teljesítményét? Elárulom, minden egyes pillanatban mérik a körülöttünk lévő emberek.
igaz, bar ez engem nem erdekel.
Miben méred gyerekeid boldogságát? Kilora? Darabra? Idore? Vannak dolgok, amiket nem lehet számokkal kifejezni, mégis mérhető, látható. Mert ha csak egy gamergyerek
ne csusztassunk. A sajat gyerekeinek boldogsagat ne mossuk ossze egy hipotetikus gamergyerekkel...
És beszélhetünk féltékenységről, mert lehet féltékenykedni, irigykedni másik ember elismertségére, teljesítményére.
igaz, marmint a lehetoseg.
Áruld el nekem, ha számodra értelmetlen dolog amit ő tett, akkor miért foglalkozol vele?
nem vele foglalkozok, hanem az o hulyesege miatti tragediaja urugy volt (ennyiben foglalkozom csak vele), hogy fontos dolgokrol beszelhessunk. Milyen kar, hogy a sok kis gyoker nem jutott el idaig, tisztelet annak a par embernek, akik megis.
A boldogság szubjektív dolog. Ami neked boldogság, az nekem nem biztos, hogy az, és ami nekem boldogság az neked hót ziher, hogy nem az, hacsak nem rendelkezel szuicid hajlamokkal.
egyetertek. Akkor en most rad is irigy es feltekeny vagyok?
Akkor a lelki szegénység vezet a valódi boldogságon? Ha igen, akkor jó úton jársz.
majdnem jo, csak ez is kb. a (rosszindulatu) fogalomnelkuliseg, mint az aposztrofnal. Ha erdekel, majd elmagyarazom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És melyik példamutatást érzed társadalmilag fontosabbnak? Célt adni a céltalanoknak, vagy céltalanná tenni a bizonytalanokat?
Ha már hipotetikus dolgoknál tartunk: Honnan tudod, hogy boldogok a gyermekeid?
Beszélhetünk egy ember példamutatásáról, önmagán és veszteségén való túllépéséről, akaraterejéről. Ezek mind fontos dolgok. Vagy te másról szerettél volna beszélni? Látod, még a fontos dolgok is szubjektívek.
Írtam egy szóval is, hogy boldog vagyok? Nem feltételezem, hogy irigyelned más ember boldogtalanságát.
Kíváncsi vagyok a magyarázatodra, és ha lehet akkor kezd a lelki szegénység definíciójával mert nem biztos, hogy ugyanazt értjük rajta.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És melyik példamutatást érzed társadalmilag fontosabbnak? Célt adni a céltalanoknak, vagy céltalanná tenni a bizonytalanokat?
nagyban fugg a celtol
Ha már hipotetikus dolgoknál tartunk: Honnan tudod, hogy boldogok a gyermekeid?
nem az. Ma reggel is fegyelmeznem kellett, es nem volt boldog. Sajnalod szegenyt?
Beszélhetünk egy ember példamutatásáról, önmagán és veszteségén való túllépéséről, akaraterejéről.
sok mulik a motivacion. Mert ami innen peldamutatasnak tunik, az lehet, hogy valojaban gorcsos erolkodes masok fole noni. Nehez megitelni, ugyhogy en inkabb elhalasztom a hasra esest. Ami pedig a vesztesegeken tullepest illeti, lehet, hogy csak egy kenyszeres mania. Nehez megitelni, ugyhogy csak ovatosan osztogatom az elalesest.
A lelki szegenyek imho nem a magamfajta erzeketlen fatusko szinonimaja, aki mit sem ert / torodik masok bajaval. Nem azok a gyokerek a lelki szegenyek, akik semmivel sem torodve atgazolnak masokon, mint en. Nem azok a sivar erzelmi vilagu szocializalatlanok, mint en. Legalabbis ahogy te lathasz engem a kommenteid alapjan.
Nem. A lelki szegenyek sokkal inkabb azokat jelolik, akiknek semmi okuk, hogy "nagyok legyenek", hogy elteljenek a sajat (velt) kivalosaguktol. Akik tudjak, hogy az emberben semmi jo nincs, amire buszke lehetne, es akik eppen ezert Istenben biznak, akiknek o a menedeke. Ezeke az Isten orszaga.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért függ a céltól? Az nem jobb ha a puszta létezésen túl célja van az embernek? Vagy csak az az igazi cél, ami neked és elveidnek is megfelel? Én még a gonoszt is tudom tisztelni, ha van neki célja.
Miért fontos a motiváció? Van két ember: Az egyik azért segít embertársainak, mert meghatja azok szenvedése. Van egy másik aki azért segít, mert így akar vezekelni. Számít ha mindketten ugyanazon jó cselekedetet hajtják végre?
Kényszeres mánia, amikor egy csonkolt beteg vagy egy béna teljes életet akar élni? Vagy ez csak az épek előjoga?
Ezek talán nem fontos dolgok? Vagy más fontos dolgokról szerettél volna beszélni?
Minden egyes leírt mondatunk a saját lelkünk lenyomata, hogy milyennek látnak mások ezen lenyomatok alapján, csak rajtunk áll. Tévedsz, mert nem egyszerűsítek oly mértékben ahogy feltételezed, viszont sokkal többet mond elmond rólad önreflexiód.
Látod, látod, nem is olyan egyszerű értelmezni egy aprócska fogalmat. Mert a lelki szegénység jelentheti a modern érzelmi sivárságot, a középkori együgyűséget, a kánon által befogadott a lélek szempontjainak figyelésére képessé tevő erényt, vagy épp a te übermens magyarázatod.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért függ a céltól?
mert egy rossz cel rossz iranyba viszi az embert, rossz peldat mutat, ami rossz hatassal lehet masokra is. Igy hat inkabb 'csak' letezzen valaki, mintsem ezt egy rossz cellal fejelje meg.
Vagy csak az az igazi cél, ami neked és elveidnek is megfelel?
az en szotaramban nincs "igazi cel". Vannak jo celok es vannak rossz celok - esetleg nemi analog atmenettel.
Számít ha mindketten ugyanazon jó cselekedetet hajtják végre?
van, akinek szamit.
Kényszeres mánia, amikor egy csonkolt beteg vagy egy béna teljes életet akar élni? Vagy ez csak az épek előjoga?
ismered azt a jelenetet, amikor a fellabu Mr. Spigot Tarzan szerepere jelentkezik? http://www.youtube.com/watch?v=dFoagC5yGY0
Egy bena sajnos definicio szerint nem tud mindenben az epekkel versenyre kelni. Ettol fuggetlenul lehet teljes az elete. De nem feltetlen.
Minden egyes leírt mondatunk a saját lelkünk lenyomata, hogy milyennek látnak mások ezen lenyomatok alapján, csak rajtunk áll. Tévedsz, mert nem egyszerűsítek oly mértékben ahogy feltételezed, viszont sokkal többet mond elmond rólad önreflexiód.
tevedsz, hogy az az en onreflexiom lenne.
Látod, látod, nem is olyan egyszerű értelmezni egy aprócska fogalmat.
nekem nem okozott gondot meglatni a csufolast benne...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mondanám, hogy:
#define rossz_cel
De az, hogy egy másik ember célja rossz, vagy jó, azt szerencsére nem te, meg az n+1 szentfazék társulat dönti el. Legalább is a világ eme szegletében...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mi donti el a vilagnak ebben a szegleteben?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nananana...CSak lassan a testtel. A jó és rossz igencsak relatív. Ha van egy kislány akinek szüksége van a vesédre és én nekiindulok ezt beszerezni, akkor a kislány szemszögéből jó és nemes a célom, a te szemszögedből ez nem annyira. Mielőtt nagyon rápörögnél, az egész létezésünk és a legpitiánerebb céljainkat is lehet szemlélni jó és rossz célként. A te szótáradban szereplő jó célok szubjektívek és csak bizonyos kultur és szocializációs körön belül fogadható el.
Kérdés, neked számít-e?
Bár rendkívül humoros sketch amit linkeltél, hadd hívjam fel a figyelmedet, hogy vannak olyan színjátszó körök ahol sérült emberek játszanak el darabokat és nem egy olyan film készült ahol, kimondottan sérült, csonkolt embereket válogattak színésznek bizonyos szerepekre.
Egy hiányos információból szeretnél összeállítani egy személyiségprofilt, amivel szimulálni szeretnél annak adott hiányos információkból történő profilalkotását. Mivel ezen profil rólad szól, így is, úgy is kénytelen vagy saját személyiségedből átemelni részeket, különben saját magad számára veszti el hitelességét az általad, önmagadról alkotott szimulációs profil. Akárhogy is nézzük a dolog vége önreflexió lesz azzal a különbséggel, hogy az én számba akarod adni a saját magadról készített, saját meglátásodat. No problemo, láttam már ilyen szívást mérnöki tudományban is.
Csúfolás? Ennyire biztos vagy benne, hogy sejted melyik változatot értettem?
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha a jo es a rossz "igencsak relativ" (amugy nem az), akkor nem lehet igazsagot tenni. Mert milyen alapon, kinek az igazsagat vennenk alapul? Ugyhogy kell egy vegso igazsag. Ha te nem is fogadod el az en szotaramban jokent ertekelt celokat jonak, az nem valtoztat semmin, attol azok meg tovabbra is jok. De ez csak egy mellekszal most.
Ami meg mindig nem esett le neked (sem), hogy Eross tragediaja csak urugy volt, hogy fontos dolgokrol beszelhessunk. Szo sincs egy melylelektani elemzesrol. Van nehany teny, morzsa Eross dolgairol, amit ertekeltem, mert ertekelheto. Tevutra jutsz, ha engem probalsz meg elemezni, mert valoszinuleg rad is ervenyes, amit nekem szegezel, hogy hianyosak az informacioid, ez a te onreflexiod lesz, bla-bla-bla...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A végső igazság, hogy nincs igazság. Csak nyertesek és vesztesek vannak és mindig a nyerteseknek van igaza.
Szerintem beszéltünk pár fontos dologról, mint példamutatás, teljes élet, boldogság és igazság relativitása, stb. De ha kimaradt más fontos téma vesd fel nyugodtan.
Elemezzen Dr. Freud, én csak modellalkotási hibáról írok.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A végső igazság, hogy nincs igazság. Csak nyertesek és vesztesek vannak és mindig a nyerteseknek van igaza.
varjuk ki a veget
Szerintem beszéltünk pár fontos dologról, mint példamutatás, teljes élet, boldogság és igazság relativitása, stb. De ha kimaradt más fontos téma vesd fel nyugodtan.
kossz, kb. ilyesmikre gondoltam. Majd felhozom a topikot, ha eszembe jut meg valami.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te nem fogadod el azt, hogy a magashegyi mászóknak az, amit csinálnak jó. Attól, hogy szerinted rossz, még nem lesz az.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem ertettel meg. Nagyon nem. Tudom, hogy mindenki azert megy maszni, mert neki jo, mert kell az adrenalin/endorfin/.... De ami folott gavaller modon elsiklasz, hogy ez egeszen addig koser, amig se kutyad, se macskad, es senkit nem hagysz onzo modon hatra a sajat netto hulyeseged (tudod, pebkac) miatt...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mármint _szerinted_ addig jó. Ez meg a te nettó hülyeséged.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ja, hogy ez a te vilagodban teljesen normalis, hogy sajat elhatarozasbol hatrahagyom a felesegem 2 kicsi gyerekkel, akik apa nelkul nonek majd fel. Igazad van, meggondoltam magam, es belatom mar, hogy ez tenyleg igy helyes es normalis...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem a te vagy az én világom, a te vagy az én "igazságom" alapján kell nézni a dolgot, hanem a Zsolt és környezete szerint. Nekik ez volt az elfogadott, ők ezt az életformát választották, tudatában annak, hogy milyen veszélyei vannak, milyen következményekkel jár az,amit csinálnak.
Nem veszed észre, hogy a "számodra nem normális" mások számára lehet normális és viszont. Szeritned pl. normális az, ha valaki elmegy világjáró hajóra dolgozni hónapokra, és hátrahagyja a családját? Nem? És miért nem? vagy az igen? És miért? Mert te úgy gondolod? Senkit nem érdekel, hogy mit gondolsz róla, mindenkinek önmagának kell elszámolnia a tetteivel, azzal, hogy hogyan élt, és önmagának kell eldöntenie, hogy jó vagy sem, amit tesz, amit tett. Nem vagy bíró, nem vagy más szempontból sem olyan helyzetben, hogy bármilyen ex katedra véleményt mondj róla.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem a te vagy az én világom, a te vagy az én "igazságom" alapján kell nézni a dolgot, hanem a Zsolt és környezete szerint.
nem ertek egyet. Van pl. egy barbar afrikai videk, ahol a noket ott lenn megcsonkitjak (bizonyos megfontolasbol). Mindet. Azon a kornyeken ez a szokas. Vesd mar fel a felesegednek a dolgot, erdekelne a velemenye, hogy ez normalis vagy sem? Van tobb olyan csalad, akik zero oltast adnak a gyerekeknek szinten bizonyos megfontolasok szerint. Vannak olyan helyek (valami discovery vagy mas csatornan lattam egy takarito reality-ben), ahol az emberek olyan korulmenyek kozott elnek (pl. panellakasban), hogy ahhoz kepest a disznool egy steril muto. Nyilvan ott ez a norma.
Azt is tudom, hogy ahany haz, annyi szokas, es hogy mindenkinek az a normalis, amit csinal. Csakhogy en ezzel nem ertek egyet, es bizony hangot is adok annak, ha valami nem koser. Mas szavakkal: nekem ez a normalis.
Nem tudom, hogy a fenti ervelesed utan akarsz-e meg a kritizalasomert kritizalni? Nem beledfojtani akarom a dolgot, noha mar legyintettel, hogy "ahh, van, akivel nem erdemes", bla-bla, szoval meghallgatlak, aprosagokon nem akadok fenn, de itt azert egy pici disszonanciat erzek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak azt felejted ki a témából, hogy itt a felesége is beleegyezett a dologba, a 10 nyolcezresből több expedíción ő is ott volt, két nyolcezresre fel is ment. A felesége is hegymászó, és így engedte el a férjét. Ez nem Zsolt egyedüli döntése volt, míg a barbár nőcsonkítás az az. Itt Zsolt felesége is beleegyezett a dologba, mert pontosan tudja milyen ez, átélte már.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem felejtettem ki, de zeller eme szala nem is errol szolt, hanem a relativ(sic!) igazsagrol. Es miert mondod barbarnak azt, ami ott az elet resze? Azt ugyan boncolgathatjuk, hogy a feleseg miert vallalta a gyerekeket, ill. (ami talan meg erdekesebb) hogy ma is ugyanugy dontene, de errol valoban nincs infonk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" Van pl. egy barbar afrikai videk"
Ezt te mondtad, en tovabbvittem az altalad definialt dolgot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a kulcsszo az "ott"...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, hogy ha majd neked is lesznek gyerekeid, akkor neked is lesz ilyen "nettó hülyeséged". Persze nem biztos. A gyerekesek közül sem mindenkinek a gyerek a legfontosabb az értékrendjében. Sajnos.
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vannak. És emellett van olyan "nettó hülyeségeim", amit elfogadtunk mindannyian. És? Senki nem lesz tőle kevesebb, maximum néhány egoista szentfazék szemében.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A gyerekek csak vendégek az életünkben. Ha az nélkülük nem teljes, akkor szar példa leszünk számukra és kolonc a nyakukon.
--
Ahol a telefontöltőd, ott az otthonod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hogy ezért mit fogsz te kapni a topicnyitótól... :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
en kepes vagyok elfogadni a masfajta velemenyt, sot, egyetertek azzal, hogy a gyerekek csak vendegek, akik raadasul nem is a mieink, de fenntartom, hogy nelkuluk egy csalad nem teljes.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"nélkülük egy család nem teljes", igenám, de egy élet lehet teljes? Eddig arról volt szó, nem családról.
--
Ahol a telefontöltőd, ott az otthonod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Off:
"Mert ha csak egy gamergyerek is letette..." XY "...miatt a konzolt és elment valamelyik haverjával és egy darab kötéllel falat mászni az több, mint az üres szájtépés."
Igen, ilyenkor az adott példaképnek tulajdonítjuk az érdemet, miszerint jobbátette az adott fiú életét.
Na de ha az a gyerek az első próbálkozásra leesik, kitöri a nyakát és meghal/lebénul egész életére, akkor ki lesz a felelős? És ha nem a példakép, akkor miért nem, ha már a dicsőséget bezsebelte?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A példakép feladata, hogy ösztönözzön, nem pedig az, hogy a saját faszságuktól megvédje az embereket. Attól még, hogy Otto Lillienthal a példaképem, nem fogom védőfelszerelés nélkül levetni magam egy hegyről, csak mert az öreg is ezt tette. Minden ember a saját tetteiért és azok következményeiért felelős. Amit te írsz, az a felelősség áthárítása, bűnbakkeresés.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem fura ez, hogy "ha pozitív történik, akkor enyém a dicsőség (mint példakép), de ha negatív, akkor mindenki saját magáért felelős".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Általában senki sem lesz példakép önszántából, sokkal inkább a többi ember választja cselekedetei alapján. Még soha, senkit nem hallottam verni a mellét, hogy én "bizony példakép vagyok".
Ha így gondolod, akkor Erőss esetében kit hibáztassunk? Biztos neki is volt példaképe! Talán Hillary? Köpködjük meg a szemetet! ... facepalm...
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Direkt írtam, hogy Off, és hogy XY-ról van szó :) Vonatkoztassunk el a fenti sajnálatos eseménytől.
Nyilván nem önszántából lesz valaki példakép, de ha elfogadja ezt a szerepet, akkor szerintem igen is terheli - legalábbis morális - felelősség akkor, ha a miatta belevágó másik embert baleset éri.
Én (bár nem vagyok példakép), biztosan nagyon szarul érezném magam a lelkem mélyén, ha hangoztatnám, hogy "gyertek gyerekek airsoftozni, gokartozni, blabla", majd valakinek ezek után kilőnék a szemét, eltörnék a lábát a gumifallal, blabla.
Ehhez kapcsolódóan a közvéleményt se értem, amit a fentebbi hozzászólásomban idézett mondatodban véltem felfeldezni. Vagyishogy valaki azért nagy ember, mert ő megmutatta és ezáltal csomó embernek jobbá tette az életét, példát mutatott. Na de, ha valaki emiatt nagy ember, akkor nem lehet ugyanilyen logika mentén szar ember is, mert az ő példáját követve sokan mások meghaltak/lerokkantak?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na de, ha valaki emiatt nagy ember, akkor nem lehet ugyanilyen logika mentén szar ember is, mert az ő példáját követve sokan mások meghaltak/lerokkantak?
ez egy nagyon fontos kerdes, tobbek kozott ezekrol akartam beszelgetni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Továbbra is azt mondom, hogy el kéne vonatkoztatni az egyéni felelősségvállalást és a példaképeket. Az emberiségnek nem kell az állandó pátyolgatás, mert ez termeli ki a felelőtlen, életképtelen egyedeket. Létezik ugyanis egy szabad akarat nevű dolog, ami alapján, mindenkinek joga van megválasztani a maga példaképeit és, hogy azokat olyan formában követi ahogy ő akarja.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyon jól írsz.
Egy nethuszár/fotelkommentelő sosem érti meg azt a mentalitást
Manapság egész nap a gép előtt nyomni az idióta game-eket a menő
De egyben tévedsz, sj nem keresztény, csak annak látszik vagy annak tetteti magát
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Voltál Zsoltnak legalább egy vetítésén? Számtalanszor felmerült ott is a kérdés és eléggé tudatában volt annak, hogy mit vállal. Hogy volt benne bizonyos szintű megszállotság az biztos. De ezt nem kell önteltségnek nyilvánítani...
Kell olyan ember is aki otthon ül és alkot, meg olyan is aki hivatásának érzi, hogy nagyot vállaljon. Aki a Marsra fog menni az sem azért csinálja majd mert az olyan tuti dolog.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem vitattam, hogy tudataban volt a dolognak, amit olvastam tole, az tenyleg ezt erositi meg. De ezzel egyutt sem ertek vele egyet. Onteltseggel meg nem vadoltam, onzest irtam, ill. o maga is erezte ezt a problamat, mert (valoszinuleg masok is nekiszegeztek a dolgot, ezert) o maga ertekelte ugy, hogy igen, ez onzes. Aztan persze folytatta egy kis magyarazkodassal, de ez nekem nem meggyozo, ahogy irtam is.
Egyet ertek azzal, hogy nem kell mindenkinek ugyanazt csinalni, ugyanakkor sokfele modon lehet "nagyot vallalni". Az en szememben a hegymaszas nem az. Elismerem, hogy embert probalo, meg idonkent meg is olo, de hogy az en szememben ez max. a kivagyisag egyik formaja. Amibe Eross bele is halt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
es mindezeket az ertekes, es tobbeket erdeklo gondolatokat+egyeni velemenyeket azert nem a hfpre irtad, mert
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biztos arra gondolt, hogy téged is érdekelni fog, és ha már úgyis innen gyűjtesz naponta anyagot a blogodhoz... :)
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
HZ vagy ZÉ HÁ haveroddal teveszthetsz ossze.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem mered magad vállalni?
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kicsit hosszabb a sztori, de annyit talán nem is ér, hogy veled ezt megosszam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szar lehet úgy élni, hogy az ember nem meri nyilvánosan vállalni a nevét. Őszintén mondom, sajnállak.
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Semmiféle szar élet nincs itt. Csak annyi, hogy a nagy sztori kisebb, mint amilyennek szeretnéd. Nem fejtem ki hosszan, nincs értelme.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerette csinálni, ezért csinálta.
Annyira szerette, hogy a kockázatokat másként látta, mint sokan.
Emiatt elvennéd a jogát, hogy gyermekeket nemzzen a világra, mert "annak minek a család"?
Most akkor ki a pökhendi?
Attól, mert nekem fontos valami, és annyira vonz, hogy az életemet is adnám érte, még megpróbálhatom másban is örömömet lelni. Ha csak folyton hegyen élt volna, hegyi remeteként, az elfogadható lenne számodra, mert hajrá. De ha imádott a hegyen lenni, ellenben ez nem elégítette ki, nem érezte teljesnek az életét, és családot vállalt, hogy teljessé tehesse azt, akkor már elítéled.
Furcsa/szomorkás/savanykás életet idealizálsz.
Zsolt karizmatikus ember (volt), kicsit pökhendi, kicsit öntelt, de nagy szívű, és példamutató is egyben. Sajnos tényleg néha rosszul mérte fel a kockázatokat, aminek nem csak saját maga, de mások is kárát látták, de azt hiszem, messze sokkal rosszabb "szürke, unalmas" emberek járnak nap mint nap mellettünk az utcán, akikben sokkal több a rosszindulat, és sokkal kevesebb a segítő szándék, mint benne volt.
Voltál egyáltalán valaha hegyen, vagy bármely más, kiélezett, nehezen megjósolható kimenetelű helyzetben? Van fogalmad róla, miről beszélsz? Kötve hiszem...
Nekem csak az utolsó beszélgetés vége jut eszembe, amit láttam vele.
A végén azt mondta: elege van belőle, hogy folyton azt kérdezik tőle, miért csinálja.
A focistát, a sakkozót, és a bélyeggyűjtőt soha senki nem faggatja, mi a francért csinálja. Ő ezt szereti csinálni, ezért megy a hegyre. Azt érzi, ezt kell csinálnia.
Lelke rajta. Ha úgy van, nyugodjon békében.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Emiatt elvennéd a jogát, hogy gyermekeket nemzzen a világra, mert "annak minek a család"?
nem irtam ilyet. De azt tovabbra is fenntartom, hogy minek az ilyennek csalad, meg foleg gyerekek? De biztos van otleted megmagyarazni a gyerekeinek, hogy miert nincs tobbe veluk az apjuk. Ha van, akkor erdekelne.
nem érezte teljesnek az életét, és családot vállalt, hogy teljessé tehesse azt, akkor már elítéled.
valoban eliteltem volna? Elmondtam a velemenyem, hogy ez igy nem volt koser, es biztos vagyok benne, hogy ezt most mar o is latja. Ez eliteles?
messze sokkal rosszabb "szürke, unalmas" emberek járnak nap mint nap mellettünk az utcán, akikben sokkal több a rosszindulat, és sokkal kevesebb a segítő szándék, mint benne volt.
csusztatsz. Egyreszt honnan tudod te, hogy milyen a melletted elhalado ember? Ketlem, hogy objektiv iteletet tudnal alkotni roluk pusztan abbol, hogy elmennek melletted. Vagy Erossnek erre van szuksege, hogy ettol jobbnak tunjon? Rossz vs. rosszabb...
elege van belőle, hogy folyton azt kérdezik tőle, miért csinálja.
azt hiszem, ebbol is nyilvanvalo, hogy valakivel gond van. Vagy a kerdezokkel, vagy Erossel. Ha elobbi, akkor Eross egy kb. meg nem ertett zseni, az ertetlenkedok meg semmit nem ertenek. Ha utobbi, akkor mindenki ertette, csak Eross nem. En inkabb az utobbira tennek.
Ő ezt szereti csinálni, ezért megy a hegyre. Azt érzi, ezt kell csinálnia.
Ha az emberben ott a mehetnek, en legyek az utolso, aki lefogja. Csak az a gond, hogy a csalad meg az otthagyom oket honapokra, mert en ezt szeretem csinalni dolgok XOR relacioban vannak. Volt annak a 2 gyereknek apja? Volt. Tenyleg? Nem. Gyereket csinalni, hogy aztan (netto 100% sajat hibambol/defektembol/...) ne lassam oket felnoni, az meg milyen mar? Szerette o a gyerekeit? Igen. Tenyleg? Nem. OK, ne legyunk igazsagtalanok, meg kulonben is megkaptam, hogy Eross mar nem tud vedekezni, ugyhogy elismeremem, hogy nyilvan szerette a gyerekeit igy ismeretlenul is, de a hegyeket sokkal jobban szerette, ugy hogy meg a csaladjat is hosszu honapokra hatrahagyta, hadd jusson nekik is az adrenalinbol, sot ezt a hegymenetet halalosan szerette.
Szoval valoban kellett neki a csalad a "teljes" elethez? Aligha. Ha ezek utan szerinted bekeben tud nyugdni, am legyen. En mindenesetre ketlem...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem ismerted a családját (se őt), így kérlek ezt fejezd be, undorító.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a jelenseg nem fugg a konkret csaladtol, elegge generalis, ha atirod a nevet az enyemre, akkor is megall a dolog, ugyhogy request denied...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"jelenség" sajnálom, de nem ismerted a családját, így nem tudhatod, hogy élt.
A Te családodat kérlek ne vetítsd ki másokéra.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem kell ismernem a csaladjat, nem kell tudnom hogy elt, eleg latnom azt, ami most van...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnálom, de ezzel leírtad magadat. Össze-vissza beszélsz, mondanivalód mindig a hozzászólóhoz igazítod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
max. a te szemedben, de ez nem kulonosebben erdekel...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:-) ismét egy ellentmondás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
uj lehetsz errefele
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1. Ja, és még egy apróság: a felesége is mászott korábban, úgyhogy pontosan tudta, hogy Zsolt mit is vállal az expedíciókon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, ő nem is reklamálhat (nem is teszi). Viszont a gyerekeknek mit mond majd? Miért nem jön haza apa? Kitalál valami szép hazugságot, vagy megmondja nekik, hogy apának fontosabbak voltak a hegyek mint ők?
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
na pont az ilyen kerdeseket feszegettem, de meg senki nem valaszolt ra...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biztos majd bead valami túlvilágos mesét... vagy nem.
--
Ahol a telefontöltőd, ott az otthonod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Talán elmeséli majd, hogy apa elaludt a hegyen és már nem ébred fel többé. És hogy miért ment oda? Azt pont a gyerekek fogják a leginkább megérteni, akikből még nem halt ki a felfedező ösztön.
--
Ahol a telefontöltőd, ott az otthonod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
erre azert odafigyelek, addig meg ez csak fikcio, egy lehetseges kifejlet a sok kozul. Arrol nem is beszelve, hogy van azert kulonbseg a beletorodes es a helyeseles kozott...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem fog hazudni - Bár barlangászok éneklik, de ide is nagyon illik...: "Aki nem látta még a csend világát, az úgysem érti ezt...".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az biztos, hogy állásfoglalásra készteti az embereket. Mellette vagy ellene? Érveljek? Hallgassak? Gondoljak valamit róla, vagy ez engem nem érint? Hülye volt? Hős volt?
Ne ítéld el őt, kedves sj, csak azért, mert nem érted.
Én sem értem, soha nem fogom megérteni. De elfogadom. És szinte örömhír, hogy - ha meghalt - ott halt meg, ahol mindig legjobban szeretett lenni.
A többi fölösleges.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem iteltem ot el. Hidd el, nagyon is ertem ot, de el nem fogadhatom ezt az eletet. Szivesen leirnam, mit gondolok errol melyebben, de ezt a szintu oszinteseget nem birna el az itteni uri kozonseg.
És szinte örömhír, hogy - ha meghalt - ott halt meg, ahol mindig legjobban szeretett lenni.
hat, nem tudom, kit tesz boldogga, hogy meg kell halnia a kedvenc helyen...
A többi fölösleges.
nem ertek egyet. Az ember nem egyedul el egy legures terben, hanem emberek kozott, akikre meg ugy is hat, ha nem szol, es nem is latja. Van ertelme beszelni "a tobbirol"...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De bizony ítéletet mondtál felette azzal, hogy szerinted az élete nem volt teljes. Ezt te nem tudhatod.
És nem dolgod az ítélkezés.
Amiket írtál, azt jelzi, hogy tényleg nem érted őt - ahogy szerintem a legtöbbünk sem, de ettől még az az ő élete volt, és nem a mi dolgunk eldönteni, hogy az milyen volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De bizony ítéletet mondtál felette azzal,
nem ertek egyet. Meg mindig tartom, hogy az onkent es dalolva otthagyott csalad azert nem kicsit gaz. Ha te erre azt mondod, hogy "igen, mindent megtett, mindent megelt", akkor ...
Az elete valoban az ove, es felreertes ne essek, az o elete az o dolga, az o balheja, de van egy olyan erzesem, hogy meg eleteben is erezte, hogy nem kerek a sztori, ld. az allitolag nem gyenge orlodes a csalad es a hegyek kozott.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, a gyerekek, az nagy kérdőjel nekem is.
Amit én nem értek, az a folytonos veszélykeresés. Azt még úgy-ahogy megértem, hogy független emberként megmászik valaki néhány nyolcezreset, mert ... nem tudom, szereti, biztosan nagy élmény kikutatni a saját határainkat. Azt is megértem, hogy egy amputáció után még meg akart mászni egyet. De tovább? Talán tényleg egyfajta függőség lehet ez, amilyenje mindenkinek van, csak mindenkié más. Mondjuk adrenalinfüggő lehet az a kerekesszékes srác is, aki lépcsőkön gurul le, és közben tudja, hogy ki is törheti a nyakát :)
De továbbra is azt mondom, hogy nem a mi dolgunk ebben kinyilatkoztatást tenni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
de hat pont errol beszeltem en is. Hogy vedheto ez is, vedheto az is, csak a ketto egyutt nem megy. Mondom, nem kinyilatkoztattam, hanem elmondtam a velemenyem (amit meg lehet kopkodni, az egyetertes nem kovetelmeny), egy jo beszelgetesben bizva. Milyen kar, hogy eloszor mindig a sok kis root talal meg...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy ismerősöm ezt (hogy védhető ez is, az is) úgy fogalmazta meg, hogy Erőss Zsolt már kapott egy figyelmeztetést "A Hegytől", de úgy látszik, nem értette meg. Nem lett volna megadás a részéről, ha nem kockáztat többet.
A köpködésen ne csodálkozz annyira, mert tényleg bicskanyitogató tud lenni a stílusod, ha nem ismer az ember :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
majd legkozelebb kiteszek egy 18-as karikat a $subject-be...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még annyit ehhez, hogy az ott élő serpák és más helyi lakosok tudják és értik, hogy meddig érdemes/szabad elmenni. Valahogy csak a máshonnan jövők akarják mindenképpen megmutatni, hogy ők a hegyet le tudják győzni - pedig nem lehet. A Mariana-árokban sem élnek emberek :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na. Lehetne vitatkozni individualizmusról és kollektivizmusról, de roppant tapintatlan ez ebben a pillanatban.
A "családvédő liga" álszent köpködése kapcsán mit érezhet a felesége, amikor azt hallja vissza, hogy ha szerette volna őket, nem megy a hegyre.. Mivel lesz jobb a gyerekek sorsa, ha úgy nőnek fel, hogy az apjukat egy tróger kalandornak tartják ahelyett, hogy a legnagyobb magyar hegymászóként emlékezhetnének rá akire legalább büszkék lehetnek..
A véleményed anélkül is meg lehetne fogalmazni, hogy ártanál vele. Erre Jézus is csak egy facepalmot nyomna. Egyébként pedig: ember tervez, isten végez - kár a szavakért.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet hogy ő úgy érezte, hogy teljes volt az élete, miközben éppen megfagyott odafenn, viszont a gyerekeié már biztosan hiányos lesz.
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ketsegeim vannak, hogy valoban ugy erezte volna. Ha csak nem ugy velte, "az asszony ugyis ott van veluk", akkor valoban nem sok vizet zavart az a 2 gyerek az o lelki bekejenek, teljessegenek. De akkor megint loop: minek kellett neki az a 2 gyerek?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Utódnak? Hogy maradjon belőle valami az asszonynak? (hallani ilyet halálos betegekről)
--
Ahol a telefontöltőd, ott az otthonod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
haaaat... (de az megint mas, ha valaki halalos beteg). Eross nem volt az.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De, szenvedélybeteg. Mint a dohányosok.
--
Ahol a telefontöltőd, ott az otthonod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem akartam ennyire erosen fogalmazni, bar korabban hivatkoztam egy pszichologus hasonlo velemenyere
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor viszont nem az ő felelőssége, hogy mindent feladott a szenvedélyéért. Ahogy a dohányosok, alkoholisták, drogosok, szerencsejátékosok teszik. De a hegymászás legalább sportteljesítmény, az emberi erő és állóképesség határainak feszegetése.
--
Ahol a telefontöltőd, ott az otthonod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kérem Trey, töröld ez a tartalmat az oldalról, sem tartalmilag sem minőségileg nem üti meg a megfelelő színvonalat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az ovoneninek is mindig arulkodtal, ha nem tetszett valami? LOL...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szokj hozzá a színvonalhoz.
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a szinvonalat ekeppen definialja eme blog gazdaja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem kell bemutatkoznod.
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem is olyan szar az élet,
míg az alt+f4 megóv tőled!
szííínvonal, teccikérteni..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szeretnék csak 1/10 részt abból az erőből, amivel Zsolt rendelkezett. 2004 -ben találkoztam vele először...és már akkor is felnéztem rá.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
R. I. P.
Magam részéről nagy tisztelője vagyok Erőss Zsoltnak.
A veszély az relativ dolog: csak az elmúlt hetekben hányan haltak meg közúti balesetben az utakon? A motorkerékpározók között még nagyobb a halálozási arány. És mégsem róják fel nekik, hogy nem gondolnak szeretteikre.
Művégtag: tekintettel arra, hogy a balesete után már kétszer volt 8000 méter felett, bizonyította, hogy képes használni és teljesítményt elérni. Tehát legutóbb nem dilettáns módjára ment fel a hegyre.
Egyébként az a véleményem, hogy csak az ítélkezzék Zsolt felett negatív hangnemben, aki már legalább túrázott magasabb hegyen.
(Én többször túráztam, és ezért képes vagyok megérteni mások hegy-szeretetét.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1 És egy kötelező olvasmány:
http://index.hu/velemeny/2013/05/23/eross_zsolt_tovabb_emelkedett_a_szo…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nah, igen. De mint tudjuk ebben az országban, mindenki tud autót és motort vezetni, így az nem számít olyan kiemelkedő tevékenységnek, ami zsigeri irigységet vagy kisebbrendűségi komplexust váltana ki egyesekből.
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egy kicsit fals az az erveles, hogy csak az kritizalja ot, aki mar turazott magasabb hegyen. Mintha nem mondhatnam egy filmre azt, hogy szar, ha magam meg sosem keszitettem. Vagy ha nem mondhatnam egy tojasra, hogy szaros, ha magam meg nem tojtam egyet sem.
En inkabb onnan fognam meg a dolgot, hogy aki utazasra adja a fejet, annak valoszinuleg kell. Hegyet maszni nem kell (noha szabad). Eross hegymaszo skilljeit nem ertekeltem, megtettek azt azok, akik ertenek hozza. Es ok mondtak, hogy skillek ide, skillek oda, ott es akkor rossz dontest hozott (amiert egyedul sajat magat hibaztathatja), ami az eletebe kerult. Kritizaltam viszont magat a hegymaszast a vilag vegen (elsosorban a _vonzatai_ miatt), amit anelkul is megtehetek, hogy egy samlinal valaha is magasabbra masztam volna. Kritizaltam amiatt is, hogy felelotlen es onzo modon hatrahagyott egy not 2 kisgyerekkel. Ehhez sem kell magasabb hegyre masznom. Es itt a hegyszeretet csak masodlagos. Elotte ott van a csaladszeretet, ami nala nem volt annyira eros - legalabbis ha honapokra ott tudta oket hagyni mindannyiszor egy eletveszelyes ekson miatt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A sajat gyerekeid jogod van megvedeni az ilyen szenvedelyektol, de ha szerencsesek, akkor majd masikat talalnak. Nem mindenki olyannak szuletik, mint te, es ezt szerintem tisztelni kell.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A filmrendezés döntően egy szubjektív megítélési kategória.
A hegymászás objektiválható abból a szempontból, hogy saját erőből feljutott az illető a hegycsúcsra vagy sem.
Erőss Zsolt többször volt 8000 méter feletti csúcson.
A másik elismerésre méltó dolog, hogy 8000 méter feletti magasságban 3 órát aludt, és utána továbbindult.
Valószínűleg egy kezemen megszámolhatnám azon hegymászókat, akik oxigén nélkül aludtak valahány órát 8000 méter felett, majd utána felébredtek és továbbmentek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
bar eleg kemenyen ekeztem Erosst, de azt elismertem, hogy a hegymaszas valoban embert probalo feladat. De vedd eszre: nem a hegymaszo skilljeit kritizaltam (hacsak nem annyiban, hogy a hozzaertok szerint tulvallalta magat, es ez lett a veszte). Hanem elsosorban amiatt ekeztem, hogy onzo (amit btw. o maga is elismert), hogy egy csaladot hagyott hatra a hobortja miatt, es hogy egyaltalan minek kellett neki 2 gyerek?
De nem hagy nyugodni a ketseg, hogy oke, sok k-magas hegyet megjart. Es? Akkor mi van? Komolyan hasra kell esni elotte? Van egy olyan gyanum, hogy amikor nemelyek Erosst (_ismeretlenul_) ajnarozzak, es engem szinten ismeretlenul ekeznek, akkor csak annyi tortenik, hogy az ember foggal-korommel ragaszkodik, es vedi a sajat hoseit, es barmi aron megvedi azoktol a gonoszoktol, akik nem mutatnak tiszteletet, sot megsertik a(z aktualis) kedvenc idoljukat...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Téged a szavaid, az itt leírtak alapján ítélünk meg - Zsoltot és Pétert meg az eredményeik és több-kevesebb személyes tapasztalat alapján.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
(meg) szabad orszag, nem tiltakozom. Mondjuk annyira nem is erdekel. Egyelore nem erzem az ellenallhatatlan kesztetest, hogy barkinek is megfeleljek...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Az az elet sem lehet teljes, amelyik nem talal ra Istenre eme 50-60-70 ev alatt."
Eddig olvastam, tehat majdnem vegig.
Az iras durvan szubjektiv es nelkuloz objektivitast, ami hulyeseg, mert nem ismersz minden korulmenyt, tehat nem latod a teljes kepet, csak a sajat magad altal interpretalt reszekbol probalsz kirakosgatni egy egeszet, ez meg szubjektiv egyenre es vilagnezetre szabott.
Egyebkent aki meg az ordogot talaja meg, azzal mi van, hogyan mered meg es elitelni es ezt ki is nyilatkoztatni, ha magadat istenhivonek tartod. Ez nem a te dolgod, ne vedd el az altalad emlitett "leny" munkajat. :)
Egyebekent a piros sokkal jobb szin, mint a feher meg az arany, es nem beszelve, hogy milyen szep hosszu villas farka van. Menobb. Jobbak a marketingesei. ja es a fejlesztoi is :)
http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sőt a hártyás szárnyak sokkal jobbak aerodinamikailag, mint a tollasak, mert sokkal kisebb a porozitás értékük!
--
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
oh bazz, felnyeritettem igy az ejszaka kozepen...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mondj konkretumot, hol nyultam melle. De ha lehet, ne azt mondd, hogy szerinted miert nem ertekelhettem jol, hanem inkabb azt, hogy xy allitas azert tevedes/ferditas/otromba hazugsag/..., mert ...
Egyebkent aki meg az ordogot talaja meg, azzal mi van, hogyan mered meg es elitelni es ezt ki is nyilatkoztatni,
ezt hol mondtam? Amugy aki az ordogot talalja meg, az nagy szarban van, amit azert merek kinyilatkoztatni, bar ezt baratkent mondom, mert egy authentikus forrastol vettem, nem a kisujjambol, mint te ezt az ordog izet. Ami pedig az en dolgom illeti, azt te valoszinuleg nem tudod megmondani, de ha megis, akkor erdeklodve hallgatlak...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Például kifelejtetted az elmélkedéseidből az Úr akaratát.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eleve mi koze van az istenhitnek a boldogsaghoz, es az elet teljessegehez? Talan egy ateista nem elhet teljes eletet? Mi a teljes elet meghatarozasa nalad? Mert szerintem ez a dolog teljesen szubjektiv.
Maga a kiindulasi pontod volt teves. Az elet teljessege tartalmazhatja a jo kapcsolatot Istennel, de implicite nem kell, hogy tartalmazza, a definicioban nincs szo egyaltalan Istenrol.
Felreertes ne essek: en is fontosnak tartom az ember es Isten kozti jo kapcsolatot, de messze nem mernem kimondani azt, hogy ha ez a kapcsolat nincs, vagy nem jo, akkor az illeto nem elhet teljes eletet. Ez egyszeruen elvakultsag, semmi egyeb. Igazabol szektasoktol szoktam ilyen kijelenteseket hallani, es toluk sem viselem el.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Talan egy ateista nem elhet teljes eletet?
igen, ... nem.
Mert szerintem ez a dolog teljesen szubjektiv.
mokas dolog ez a szubjektivitas. Vegyunk 7 embert egy korben, es szegezd nekik a kerdest: 2+2=? A valaszok ime: 5, 8, 5, -3, 4, 0, 1. A te konkluziod az, hogy a 2+2=4 az szubjektiv, hiszen csak a populacio 14%-a szerint 4, a tobbseg szerint 5, meg meg a tobbi velemeny.
Az valoban igaz, hogy a teljes elet mindenkinek mast jelent. Nyitok is rola egy 18+-as topikot...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Oke, szerinted egy ateista miert nem elhet teljes eletet? Mert a 2+2 az bemutathato, hogy miert 4.
Vagy mondjuk menj ki Indiaba, es gyozd meg oket, hogy ok nem elnek teljes eletet, mert ok hinduistak, es nem hisznek Istenben.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert a 2+2 az bemutathato, hogy miert 4.
ne konnyelmuskodd el. Meg egy tanarom meselte, hogy amikor ok logarlecen szamoltak, akkor a 2*2 nem jott ki 4-re, hanem csak valami 3,98 koruli ertekre (). Erted, hova akarok kilyukadni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mivel logarleccel nem szorozni lehet, hanem _kozeliteni_ bizonyos muveleteket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Talan egy ateista nem elhet teljes eletet?
igen, ... nem."
vs. "en kepes vagyok elfogadni a masfajta velemenyt"
LOL, kepmutato vagy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
miert vagyok kepmutato, elmagyarazod?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te se magyarázod el a vicceidet, amiket csak te értesz :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jaj, olyan ize vagy...:-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Önzés és meggondolatlanság miatt volt a tragédia a Himalájában
----
"Kb. egy hónapja elkezdtem írni egy Coelho-emulátort, ami kattintásra generál random Coelho-kompatibilis tartalmat."
Instant Coelho
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
no-no, ez nem fer bele az Erossrol kialakitott peldakep imidzsbe, LOL...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ilyenkor tényleg mindig hangosan felnevetsz?
--
Ahol a telefontöltőd, ott az otthonod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem, hanem ilyenkor mindig nevetsegesnek tartom a hivatkozott dolgot, jelenseget, ami melto, hogy kinevessek...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Savanyú a szőlő a spanyolnak. Amekkora csapattal meg pénzzel felvonultak, olyanon elbacni, hogy nem visznek elég kötelet a csúcstámadáshoz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Inkább csak több esze volt. Amúgy az hol olvasható, hogy nem vittek elég kötelet? Mer a linkelt írásban én nem találom ezt.
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az utolsó szakaszra nem volt már beépíthető kötelük.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kérdés az volt, hogy ez hol olvasható.
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kösz.
Mondjuk ebből én nem nagyon látom a "savanyú a szőlő"-t. Inkább csak azt, hogy a spanyol jól döntött.
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1. Van, aki jol merte fel a lehetosegeit, van, aki meg nem. Egyik el, a masik nem. End of story. Az meg mar csak szeljegyzet, hogy (legalabbis az aktualis allapotot tekintve) a 74 eves spanyol mar mehet, amerre akar, o mar valoszinuleg tul van a nagyjan...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az utolsó beszólásodhoz: Zsolt biztosan nem volt, és nem is lett volna a haverod. Náladnál sokkal értelmesebb és értékesebb emberekkel vette körül magát.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
valoban nagy csapas. Amirol viszont megfeledkezel, hogy mi van, ha utolag mar maskent latja a dolgokat? Ha halala elott meg atertekelhetett egyet, s mast? Mi van akkor, ha utolso gondolataival megtagadta addigi eletet? Volt mar ilyen a vilagtortenelemben. Olyan meg meg tobb, amikor emberek (tul) keson dobbentek ra, hogy egesz addigi eletuk valojaban ertektelen szemet...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi van akkor ha... Ha öreganyádnak áramszedője lett volna, akkor ő lett volna a villamos. Az, hogy mit gondolt, mire döbbent esetleg rá ott, a nyolcezresek között, azt soha sem fogjuk megtudni, de esélyes, hogy messze nem arra, amit te próbálsz belemagyarázni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
fikcio, eppannyira nem tudhatod, de a sajat verziomat megis sanszosabbnak tartom...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez természetes, ezért az a te verziód.
--
Ahol a telefontöltőd, ott az otthonod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Attol senki nem lesz boldog, hogy valami olyat csinalhat / tud csinalni, amit a tobbi ember nem. "
Tulsagosan sarkitasz. Kikiserletezni valami nagyon jo gyogyszert, ami valami halalos betegseget gyogyit, feltalalni valamit, ami milliok eletet konnyiti meg, ezek olyan dolgok, amik oromet okoznak, mert segitesz masokon. Es ezek egyben olyan dolgok is, amit a tobbi ember nem tud csinalni. Es joggal lesz boldog az, aki ezeket veghezvitte.
Abban igazad van (es en sem ertettem ezt a blogban) hogy az, amit Zsolt csinalt, az netto onzes. Mert ez nem ugyanaz, mint hogy elegem van a vilagbol, es akkor most eltunok egy hetre/hetvegere a hegyekben.
Ugyanakkor van egy masik szempont is: neki bizonyos szinten ez volt a munkaja. Az nem onzes-e, ha egy csalados ember benn kenyszerul maradni a munkahelyen ejszakara, tobb egymast koveto napon is, mert valami olyan munkat csinalnak, amit csak akkor lehet? Utana ket napig meg alszik. Ez nem onzes? De, bizonyos szempontbol az.
Vagy az nem onzes-e, ha valaki ahelyett, hogy a csaladjaval foglalkozna, nekiall konyvet irni, mert obenne ez benne van, es ezt most o meg szeretne irni? Es a munkabol hazajove ahelyett, hogy a csaaldjaval foglalkozna, leul, es ir.
De hosszan lehetne sorolni a peldakat: valahol mindenki onzo egy kicsit, az egeszseges onzes nem rossz dolog.
Eross azert maszott hegyet, mert ezert kapta a sok zset. Ha egy bokszolo nem boxol tobbe, akkor mit tamogassanak rajta a szpozorok?
Persze, nyilvan, jobb lett volna, ha azt mondja: "Uraim, ennyi volt. Fogok en meg hegyet maszni, csak nem ekkorakat, hanem picit kisebbeket, veszelytelenebbeket, vegulis nem vagyok mar mai csirke". Ebbol a szempontbol netto onzes amit csinalt, meghintve egy csipetnyi ostobasaggal.
Egyebkent a "kiserteni a sorsot" az a veszely vallalasat jelenti. Aki elmegy a Grand Canyonba maszni, az is kiserti a sorsot, meg az is, aki sotetedes utan a 8. kerulet csunyabb reszeiben maszkal. Ugyanakkor egyiket sem gondolnam alapvetoen ostobanak a tenyek ismerete nelkul.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Eross azert maszott hegyet, mert ezert kapta a sok zset."
Nem. (Olvass utána!)
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nyilvan azert is, mert ez a szenvedelye volt, de ezt felteteleztem, hogy mindenki tudja. Viszont en arra akartam ravilagitani, hogy ha valaki nem maszik hegyet, akkor azt nem penzelik a szponzorok. A cikk burkoltan azt jelzi, hogy Eross elsosorban a maszasert kapott penzbol tartotta jol a csaladjat. Csak a szenvedelyert nem szokott senki fizetni. En peldaul szeretek pokerezni, bizonyos helyeken bajnoksagok vannak belole, megse allnak az ajtom elott a szponzorok, hogy akkor most ok adnanak penzt, mert milyen jo szenvedelyem van.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már akkor is mászott, amikor még nem voltak szponzorok.
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nagyjabol egyetertek, de par komment:
A hegymaszassal ellentetben mondjuk egy uj gyogyszer (pl. AIDS ellen) sokkal inkabb vallalhato dolog, de ez sem garantalja a boldogsagot. Arra akartam utalni, hogy ez nem egy bedobom az ermet, kijon a boldogsag modon mukodik.
Aztan a hegymaszas nem vetheto ossze azzal, ha valaki a nyocker neccesebb reszen lakik, es azert megy arra. Persze, ha nem ez a helyzet, hanem affele extrem sportkent jar arra valaki, akkor az szinten ugy ertekelheto, mint a hegymaszas.
A csalados ember (munka miatti) ejszakazasa semmikeppen nem vetheto ossze a hegymaszas mogott levo motivacioval. Az elobbi aldozat, a masik onzes. Nem mindegy a megiteles szempontjabol.
valahol mindenki onzo egy kicsit, az egeszseges onzes nem rossz dolog.
nem is kicsit. Hallottam egy elmeletet az ertekekrol. Ez kb. ugy szol, hogy mindenkinek van egy ranglistaja, hogy mit tekint fontosnak, ill. hogy mi szamara legfontosabb, majd a 2. legfontosabb, ... ill. a kevesbe fontos dolgok. A nem meglepo dolog az, hogy egy bizonyos szituacioban (kb. mint a sullyedo leghajoban) az ember eloszor a kevesbe fontos, ertektelen dolgokat aldozza fel. Ez egy termeszetes dolog, semmi rossz nincs benne. Azonban tavolrol sem mindegy, hogy kinek mi van a csucson, ill. a felso tajekon. Egy biztos: Eross nem a hegymaszast adta fel a fontosabb dolgokert, hanem a fontosabb dolgokat a hegyert.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig bizonyos szemponbol mindegyik onzes: donthetne maskeppen, vallalhatna pl. olyan munkat, ahol nem kell ejszakazni.
A nyolckeres peldat foleg a sorskisertesre irtam. Egeszen konkretan erre reagaltam: Egyaltalan mit jelent "kiserteni a sorsot"? En erre szimplan annyit mondanek, hogy ez az en szotaramban a "nem normalis" szinonimaja. Vagyis ebbol azt kell levonni, hogy szerinted aki a nyolckerben lakik, szinten nem normalis, mert vegso soron az is kiserti a sorsot.
Tulsagosan sarkos velemenyeket fogalmazol meg a posztban, ezert nem tud senki moged allni. Nem szabad ennyire sarkosan fogalmazni, foleg ugy, hogy nem ismered az illeto hatteret, az inditekait, a szandekait.
A boldogsagra: normalis ember olyasmiket csinal, ami alapvetoen boldogga teszi ot. Foleg igaz ez az olyanokra, mint Eross. Csak azert senki nem megy el 8000 meteres hegyeket maszni, mert epp arra visz az utja, az ilyet az ember szenvedelybol csinalja, azert, mert boldogga teszi.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha ezt sikerult dekodolni, akkor vilagos, hogy en egeszen mas kovetkeztetest vontam le: "nem vetheto ossze azzal, ha valaki a nyocker neccesebb reszen lakik, es azert megy arra"
Tulsagosan sarkos velemenyeket fogalmazol meg a posztban, ezert nem tud senki moged allni.
nincs szuksegem senki mogem allasara, nem letszuksegletem az, hogy +1-eket kapjak. Az egy dolog, hogy (idonkent amolyan csernusos modon) sarkos a velemenyem, de ami mokas, hogy allandoan csak az "a te ugysem itelheted meg"-eket kaptam, es "az azert latod nagyon rosszul, mert..."-eket nem igazan.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amíg az ellenérveket személyeskedéssel dorongolod le, ne várj értelmes párbeszédet.
--
Ahol a telefontöltőd, ott az otthonod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erőss Zsolt halála nemcsak Magyarországon, de a világon is visszhangot vált ki. Szomorú, hogy saját országában olyan méltatlan és ostoba kommentháborút vált ki minden vele kapcsolatos esemény, ami máshol elképzelhetetlen lenne. Más országok büszkék egy ilyen emberre, és jól teszik. Magyarország a fotelkommentelők európai paradicsoma, sokak hozzáálása teljesen laikus, rosszindulatú, a hozzáértés tökéletesen kiolvasható hiánya miatt pedig teljesen hiteltelen
innen idéztem, "némileg" hitelesebb forrásból mint amilyenek a lentebbi be/oda/vissza/elszólásaid.
--
Vége a dalnak, háború lesz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
en eleg hitelesnek tartom azokat a forrasokat, amelyek alapjan irtam azt, amit. Egy "elszolas" cafolasat eleg gyenge annyiva elutni, hogy te "hitelesebb forrasbol". Bar igazad van, sokkal kezenfekvobb, mint ervelni, cafolni, vitatkozni, es konkretan ramutatni, hogy valami miert hibas allitas/kovetkeztetes/whatever, es eloadni a sajat (jobb) verziodat. Nem is lehet ez mas, mint LOL...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a te érvelésed, cáfolatod és az általad említett "konkrétumok" jellemzően aszerint vannak megtámogatva elég szórakoztató rizsával, hogy éppen kivel beszélsz. habár olyasmi rémlik, hogy már korábban leírtad: neked az a tuti, ha igazad van. mivel láthatólag tényleg azt hiszed igazad van (ha nincs akkor addig kapálózol amíg te magad elhiszed), így aztán lehet teljes az életed, legalábbis a végig sütő lenéző elégedettséged nem meglepetés. muris mi? szerintem nagyon.
bár a szokásos, iszonyatosan fárasztó és elemis szintű n+1. lol-lal agyonütötted a mulatozást, azért megpróbálkoznék egy dologgal amikor is arra kérlek "János, nézd meg mit hánytál ide, akárkivel is beszéltél, ráadásul nem kis munkát bele fektetve".
ui jó, hogy a végére tetted a lol szart, mert ha hamarabb látom onnantól szerintem nem olvasom tovább.
--
Vége a dalnak, háború lesz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jellemzően aszerint vannak megtámogatva elég szórakoztató rizsával, hogy éppen kivel beszélsz.
nofene, pedig igyekeztem vegig ugyanazt az allaspontot kepviselni. De hogy mar az is baj, ha az ember a masikhoz igazitja a mondanivalojat (a lenyegen nem valtoztatva), ez nekem uj.
Nem azt mondom, hogy kivul tagasabb, de ha ennyire nem birod, akkor megis minek?
UI: nem mondom, de tudod...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"...saját országában olyan méltatlan és ostoba kommentháborút vált ki minden vele kapcsolatos esemény, ami máshol elképzelhetetlen lenne. "
Citation needed.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ehhez akartam még csatlakozni. Kissé túlérzékeny nálunk mindenki: sok ember úgy érzi, őt magát sértik meg, ha az általa tisztelt dolgokat vagy embereket akár csak kicsit is kritikusan meri szemlélni bárki. Olvasok rendszeresen német és francia fórumokat, nagynevű újságok weboldalait kommentekkel együtt: arrafelé mintha tárgyilagosabbak lennének az emberek (nyilván nem szent ott sem mindenki, de többségben vannak a józanok, és gyorsan lenyomják a hőzöngő, sértegető, trágár stb. hozzászólókat, mégis kevesebb sértődést látok).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A bejegyzésből az irigység és a másik meg nem értése süt.
Az irigység, hiszen Erőss Zsolt megtalálta azt, amitől az ő élete teljese volt. Ez a hegymászás.
Te még valószínűleg nem találtad meg, ezért próbálsz belekötni, és kritizálni a hozzáállását. Ahogy olvastam, a felesége is hegymászó, azaz tudja, milyen veszélyes dolgot művel a férje, és így is feleségül ment hozzá, és így fogadta el. És ez a szép dolog, és erre kellene koncentrálni.
A másik meg nem értése pedig pont ezekből fakad: attól, hogy neked ez a hegymászás bolondság és felesleges élet-kockáztatás, lehet, hogy másnak az a minden. Lehet, hogy te nem vennél el olyan embert, aki állandóan hegyet mászik, de van, aki igen, mert valakinél nem ezek a kicsinyes dolgok számítanak.
Lehet választani: nyugodt, kockázatmentes, unalmas élet, melynek végén senki nem fog emlékezni rád, vagy pedig egy örömtelibb, boldogabb, bár talán kockázatosabb élet, de tovább fennmarad az emléked.
/csak egy kis kitérő, félig-meddig apropó: sok-sok zenész gyakorlatilag a zenéléssel járó életformába halt bele (utóbbi pár évből tudnék kapásból kettő magyart is mondani), mégse hagyták abba - mert nekik ettől volt teljes az élet. Neked mitől teljes az életed?/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"zenéléssel járó életformába halt bele"
Úgy érted, a turnézásba is bele szoktak halni a zenészek? Vagy az alkoholra meg a drogokra gondoltál? Mert az nem a zenéléssel jár. Legalábbis a zenészek közül elég sokan nem alkoholisták meg drogosok, és rengeteg nem zenész meg az. Vannak emberek, akiknek a zene a szenvedélye, meg vannak szenvedélybeteg zenészek. Nagyon nem ugyanaz.
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem feltétlenül az alkoholra meg a drogra.
Egyéb "károsodás" is lehet az emberben, ami után választani kell: további koncertek és rövid időn belül vége, vagy pedig "lenyugszik" és még jó darabig élni fog. Akik hirtelen eszembe jutottak: Tunyogi Péter, ill. Cipő.
Nem voltak nagy alkoholisták meg drogosok, mégis sok múlott azon, hogy nem a békés, nyugodt, hosszabb (bár kevésbé teljes) életet választották, hanem inkább a számukra megszokott koncerteket, turnékat, ami rövidebb, de teljesebb életet eredményezett.
Biztos van több példa is, mind magyar, mind külföldi, de hirtelen ők ugrottak be a közelmúltból.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha mar zeneszek. Amikor a Nirvana frontembere (Cobain?) ongyilkos lett (vagy a Doors-os manus volt? MIndegy, kb. ennyire maradando az emlekuk...) egy haverom megemlitette, hogy "mekkora ubercsaszar volt ez a csavo" (aki max. 30-as eveiben kiirta magat a tortenelembol). En meg csak azert nem azt mondtam neki, hogy "es akkor ezt most hogy?", mert Tornoczki Anita akkor meg nem talalta ki ezt a frappans mondatot. Igy csak egy wtf-re futotta tolem, meg hogy mekkora balf*** volt a csavo. Ha mar tenyleg annyira ubercsaszar volt. De ne legy velem tul szigoru, mert akkor meg csak huszonnemtommanmennyi voltam. Bar a velemenyem azota sem valtozott az ilyen Darwin-dijasokrol.
Szoval mielott az ember nagyon belemerulne az orokke megmarado vilaghirnev projektbe, erdemes lenne egy picinyt eltoprengeni a vetes es aratas kerlelhetetlen torvenyen. Nagyon kevesen erik ezt fel esszel. Mondjuk azok jellemzoen nem lovik magukat, sem nem mennek a vilag vegere meghalni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak a te kedvedért: Kurt Cobain és Jim Morrison, akikről ...khm... beszélsz. Igen, mindketten harminc alatt haltak meg.
Viszont zeneileg mindketten igen nagyot alkottak, haverod is gondolom, erre gondolt.
Bár igazából nem tudom, hogy jött ez így ide, tudomásom szerint se Tunyó, se Cipő nem drogozott és nem öngyilkosok lettek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na de nem is a zenélésbe haltak bele, hanem a betegségükbe. Kicsit zavaros őket idekeverni.
--
♙♘♗♖♕♔
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, a betegségükbe, amit az életmódjuk csak súlyosbított. Volt előttük egy választási lehetőség, és a zenét választották az élet helyett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Viszont zeneileg mindketten igen nagyot alkottak, haverod is gondolom, erre gondolt.
nem egeszen: a sikereikre, a nokre, a piara, a drogokra, a hirnevre. Ezeknek mindenuk megvolt (ami csak egy kamasz alma lehet), de valoszinuleg nem tudtak, hogy jobb inkabb kolduskent elni, mint kiralykent a fold alatt lenni..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megint itt ez a rogton itelo birosag, es ezt nem szereti senkise, en se.
- Honnet veszed hogy nem tudtak, es nem ennek ellenere dontottek ugy, hogy ezt az eletmodot valasztjak?
- Miert nehez azt feltetelezni (csak egy pillanatra) hogy a siker es a hirnev az egy teljesen realis cel lehet valakinel? Nem tudom, te milyen zenet szoktal hallgatni, es mennyire mesz utana a kedvenc zenekarod tagjainak, de hidd el: a legtobb zenesz azert csinalja amit csinal, mert szerintuk a siker es a hirnev nem csak egy kamasz alma lehet, hanem ugy egyebkent egy teljesen realis eletcel.
Szamomra zavaro az, hogy valahogy mindig az lebeg a szemem elott, hogy szerinted az, aki szenvedelybol uzi azt, amit csinal, az idiota onzo barom, a jelzo osszes lehetseges negativ toltetevel egyutt.
Nezd, jo neked, hogy stresszmentes nyugodt eleted volt, ami nem vitt el semmilyen deviancia (alkohol, drog, nok) fele, de legyszives engedd meg masoknak, hogy elmenjenek ebbe az iranyba es ezzel egyutt is teljes es eredmenyes eletet elhessenek. Mert a teljes elet szotari meghatarozasa nem azon alapszik, hogy a S. Janos altal felallitott (de ki nem mondott) szabalyokba belefer-e.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nagyon vicces ez toled, a hup onjelolt seriffjetol, aki mindig szereti megmondani, hogy mirol szabad beszelni, es hogy ki hova menjen, ha olyat talal mondani, ami neked nem tetszik, noha te szereted ezt ugy eloadni, mintha "mindenki" mogotted allna, ami azert finoman szolva is wishful thinking. De legyen, belemegyek, es megfelelek neked.
Rogton itelo birosag? Le kene szallni a szerrol, mert durvan hallucinalsz. De legalabbis gyartottal magadnak egy szalmababut, amit most jol megpufoltel. Sehol nem allitottam ugyanis, hogy nem tudtak. Btw. a zenehallgatast igyekszem elvalasztani a zeneszek eletviteletol, nem foglalkoztat, hogyan elnek, de ez nem tart vissza attol, hogy a rosszat rossznak mondjam.
Szamomra zavaro az, hogy valahogy mindig az lebeg a szemem elott, hogy szerinted az, aki szenvedelybol uzi azt, amit csinal, az idiota onzo barom, a jelzo osszes lehetseges negativ toltetevel egyutt.
ezt irtam volna? Aligha. Hanem - Eross esetere visszaterve - o maga vallotta magat onzonek (elolvastad a linkelt cikkeket?). Amivel en egyetertek. Mokas, hogy Erosst vedve ot cafolod.
Nezd, jo neked, hogy stresszmentes nyugodt eleted volt
LOL. Ha nagyon csufnak tartjatok, hogy anelkul ekeztem Erosst, hogy szemelyesen ismertem volna, vagy hogy csak egyetlen 8km feletti csucsot megmasztam volna, akkor legyszives ertekeld mar azt, hogy fogalom, es _zero_ info alapjan kovetkeztetsz rolam. Erdekelne. Nem azt akarom mondani, hogy tilos, csak azt, hogy vedd mar eszre magad egy kicsit, ha lesz szabad 5 perced 2 picsogas kozott.
de legyszives engedd meg masoknak,
teljes mertekben. En ugyanis a szabad akaratban hiszek, meg ebbol fakadoan abban is, hogy mindenki ugy cseszheti el az eletet, ahogy akarja. De ezek utan nem nagy ugy, ha cserebe te is megengeded nekem, hogy kritizaljam ezt a jelenseget, es ramutassak a negativumokra.
es ezzel egyutt is teljes es eredmenyes eletet elhessenek.
hadd legyen szabad vitatkoznom ezzel az allitassal.
Mert a teljes elet szotari meghatarozasa nem azon alapszik, hogy a S. Janos altal felallitott (de ki nem mondott) szabalyokba belefer-e.
no, es hogy szol az a szotari meghatarozas?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha (szerinted) en nem ertem Erosst, akkor nem meglepo, hogy te meg engem nem ertesz (mondjuk en nem igenylem ezt). Ha Eross megtalalta azt, amitol az elete teljes lett, akkor halleluja. En azonban ketelkedem ebben. Tudom, hogy Erossnek a maszas volt a mindene. De bizonyos dolgok alapjan ez okkal kritizalhato. Meg akkor is, ha ez volt a mindene.
Aztan hogy en mit talaltam vagy nem talaltam, arrol neked - a litaniad utan - biztos csakis realis velemenyed lehet. Ami kb. csak annyira sztereotip, mint az hogy az elet lehet nyugis, de unalmas XOR oromtelibb, de eletveszelyes.
de tovább fennmarad az emléked.
jogos, ez egy allando torekvese a kakabol varat epito embernek. Az emberek mar a kezdetektol fogva nevet akarnak maguknak szerezni. Eross is ezt akart. Milyen kar, hogy az emleke nem egyertelmuen ezt fogja visszatukrozni. Az en szememben ugy marad meg Eross emleke (amig el nem tunik vegleg), mint az onzo ember, aki a halalt kisertette, es a vegen rafazott az elbizakodottsaga miatt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezzel is pont azt bizonyítod, hogy nem vagy képes megérteni, hogy valakinek a hegyek mászása jelentette "a zélet értelmét". És azt se érted meg, hogy valaki (a felesége) ezt elfogadja, és ezzel együtt elfogadja.
Bevallom, én se mászogattam volna a hegyekre, engem annyira nem vonz, tehát én se választottam a hegymászást a "bármi más" helyett.
Viszont kettőnk között van egy különbség: én el tudom hinni, hogy valakinek ez igenis fontos, és ettől érzi jól magát. Te nem. És hogy egy kicsit "szomorítsalak": nem neked tiszted eldönteni, hogy milyen családfő volt Erőss, ezzel a mostani tragédiával együtt is, hanem inkább a feleségének és a gyerekeinek.
Ha a felesége (özvegye) úgy gondolja, hogy megérdemli, hogy meggyászolja, akkor neked nincs jogod az emlékét gyalázni és firtatni, mit is követett el ezzel a családja ellen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
te ismersz olyan torvenyt, ami megtiltana, hogy barmit is firtathassak? En sem...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kegyelet, tisztelet, együttérzés, ha mondanak valamit ezek a szavak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hat persze, csak epp Erossnek ezekre mar semmi szuksege. Egy kicsit elvonatkoztatva Erosstol eszembe jutott Nagy-Bando egyik gondolata, hogy minden siron az all, hogy "a legjobb apa", "a legjobb ferj", "a legjobb kollega", "a legjobb whatever", amely (mar logikailag is) nyilvanvalo hazugsag (1 kivetelevel - logikailag). Es meg a legalavalobb embertol sem sajnaljak ezeket a jelzoket. Legalabbis ha mar meghaltak. Szoval igen, mondanak valamit ezek a szavak: hogy az eletunk tele van hazugsagokkal, es nem szeretunk (mi tobb: nem vagyunk hajlandoak) szembe nezni a tenyekkel mindenfele mondvacsinalt dolgokra hivatkozva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te nagyobb tahó vagy, mint eddig gondoltam. És nem is kicsit...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ez eleg eross volt... Btw. akkor most megsem az "ahh, van akivel nem erdemes vitatkozni" uzemmodban vagy? Nem szemrehanyas, csak erdeklodom, hogy kuldjelek-e el durvan (stilszeruen csakis) a hegyekbe, vagy csak kiadtad magadbol a merged, es lekopsz, oszt joccakat?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tégy, amit akarsz, egy akkora tahó véleményét, amekkora te vagy, minden értelmes ember magasból és nagy ívben...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
akkor most orok harag?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
autista buzimeet megvolt mar? vagy szegeny maganyos bthomykat meg egy "hozzad hasonlo kaliberu szemelyiseg" sem volt kepes befogadni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eddig csak olvastam, de most erre sajnos nyomnom kell egy brutálisan nagy +1-t.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pffff... gondolom, elhunyt rokonaidról, ismerőseidről is így vélekedsz és így beszélsz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igen, de mar az eletukben is. Volt egy nagyapam, aki meg gyerekkoromban elment. Eleg gyalazatosan bant nagyanyammal, aki mar szinten nem el. Jobb az barkinek, ha a nagyfater egy idealizalt hoskent el tovabb az emlekeinkben? Hiszen mindenki tudta, milyen volt o valojaban. Gyerekkent nem volt igenyem arra, hogy en iteljem meg a dolgait, de idovel ezzel is szembe kell nezni. Ha ettol az ember kegyeletserto vagy tiszteletlen, akkor vallalom.
Valoszinuleg ez a "halottrol jot vagy semmit" cimu ostoba nota kovetkezmenye, ami biztos nagyon jo a halottnak, csak eppen a hatramaradottakat gyalazza es alazza meg.
Szoval ezert irtam, hogy a hazugsag belenk van kodolva. Valamiert jobb nekunk meg egy eroszakos alkoholistat (nem a hegymaszorol beszelek, hanem altalanossagban) is "legjobb apanak" hazudni. En azonban szakitok ezzel az ido megszepiti a multat dologgal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyre kevésbé tudok hinni abban, hogy a te életed teljes; ilyen mentalitással értelmes ember elkerül. Az a baj, hogy neked egyetlen nézőpontod van, a saját igazságod. Kiváncsi lennék, hogy hogy interpretálod magadban a házasságtörő asszony sztoriját a főnök könyvéből.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ooo, egy picit mintha tulertekelned magad...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nahát, nahát.. Remélem egy pillantra itt elgondolkozol..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem végletek vannak. Mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai, olyan tettei, amire méltán lehet büszke és olyan tettei, amelyeket legszívesebben kitörölne. De ettől senki sem egyértelműen jó vagy egyértelműen rossz ember. Ahogy nagyapád se volt "csak" rossz ember, biztosan voltak neki is jó tulajdonságai, hiszen a gyerekeiket csak felnevelték, illetve nagyanyád valami miatt csak "elviselte".
Nem idealizált hősként kell emlékezni rá, hanem mint egy gyarló emberre. Nem tudom, édesapád vagy édesanyád (nem tudom, melyik "ágon" nagyapa) hogy emlékszik rá.
Valamint ennyi erővel nagymamádat is lehetne "ekézni" (isten nyugosztalja), hiszen ő meg tűrte, hogy a férje így bánjon vele, ami nyilván a családra is kihatott. De nem ekézem, tiszteletben tartom az Ő emlékét. Meg azért azon is gondolkodj el, hogy nélküle, akármilyen is volt, te se lehetnél.
Én is tisztában vagyok azzal, hogy nagyszüleim miket csináltak, tudom, hogy mindőjüknél voltak olyan dolgok, amik lehet, hogy nem voltak szépek, de a szeretetben és az emlékezésben az a szép, hogy az összes (vélt vagy valós) hibáikkal szeretjük őket, ill. jó emlékezetünkben tartjuk meg őket, sőt, a rossz tulajdonságaikat, tetteiket is szeretettel, sőt, néha viccesen emlegetjük fel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"hat persze, csak epp Erossnek ezekre mar semmi szuksege"
Egy mondaton belul onmagadat megcafolni es bebizonyitani, hogy a feletted kommentelonek igaza van, huh. Ez meg nekem nem sikerult soha.
Bocs, tenyleg, en szakmailag elismerem amit csinalsz, es ahhoz kommentelni fogok, minden mas kontentet ignoralni fogok toled mostantol. Emberileg szamomra ertelmezhetetlen tartomanyokban mozogsz. Van egy szint, ami ala nem akarok menni, senki kedveert.
Az empatikussagnak meg a nyomai sincsenek meg benned, es ez... hat... nem is tudom... egyfelol lehet tenyleg egy betegseg, masreszrol lehet, hogy csak siman egy paraszt vagy (es nem a foldmuvesre gondolok), nem tudom. Mindenesetre jobb lenne, ha probalnal emberekkel beszelni errol, es probalnal figyelni a velemenyukre, mert hosszu tavon nagyon karos az (szamodra es a korulotted levok szamara is), ha valaki nem tud egy picit sem empatikus lenni a masik irant.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy mondaton belul onmagadat megcafolni es bebizonyitani, hogy a feletted kommentelonek igaza van, huh. Ez meg nekem nem sikerult soha.
mint ahogy az sem szokott visszatartani, ha nem erted, hogy mihez szolsz hozza. Ezek utan, varj csak, picit elgondolkodom meg, hova tegyem az okos tanacsaidat... Megvan! Azt hiszem, visszaadom neked, hogy kitorolhesd vele, ha vegeztel. LOL*...
*: hmm, kettot egy csapasra... :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
SJ-nek szántam a választ
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vettem
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Magyarország tényleg a fotelkommentelők paradicsoma.
Ez az írás nem ide való. Amikor mondjuk a mencoder miatt jövök fel itt is szétnézni, ilyenbe botlok bele.
---
--- A gond akkor van, ha látszólag minden működik. ---
---
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
eltevedtel? Probald itt: http://hup.hu/forum/134. Szivesen...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szep teljesitmeny, egy fel embertol meg foleg, meg akkor is, ha a kepek alapjan szinte lepcsokon felfele vezeto ut egy kisse light-osabb, mint Eross on- es eletveszelyes turai.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ide írom, mert már nem tudom, melyik megszólalásodhoz passzolna jobban: Máté 7:1-5. Vedd magadra, kérlek. Szintén autHentikus forrás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mondj tobbet
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt a címet kapta a szakasz, hogy "Szeretetlen ítélgetésről". Rings a bell? (hogy milyen ragadós tud lenni a stílusod...)
Valaki írta már fentebb (illetve többen is), hogy a megszólalásaiddal többet ártasz a kereszténységnek, mint ... A szeretet hiányzik az egészből, mindössze, ami épp a lényeg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha rosszat teszel, akkor a szeretet szol, vagy inkabb hallgat (a tisztelet / kegyelet / egyutterzes / ... neveben)? Aki a szeretet neveben akarja elfojtani a kritikat, az vajon szereti a hatramaradottakat? Bar az is jo kerdes, hogyan lehet szeretni egy halottat? Ha van otleted, erdekel. Meg az is, ha hamisan ertekeltem a jelenseget.
Ha pedig valaki radobben, hogy az extrem eletveszelyes hobbijaval _masoknak_ okozhat fajdalmat, akkor valoban artottam? Ami pedig a hivatkozott merteket illeti, azt hiszem, boven alltam, kulonosebb zokszo nelkul...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Élőnek szólj, ha szerinted nem helyesen cselekszik.
Most kinek szólsz, amikor Erőss már nem hallja?
És ezt úgy mondom, hogy sok mindenben egyetértek veled.
A stílus maga az ember - lehet, hogy jó volt a szándékod, de a kivitelezés rémes.
Több szót nem akarok erre vesztegetni, csak annyit még: minden tiszteletem Sterczer Hildáé.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A szeretet akkor is szeretet, nem szab feltételeket, korlátokat. A szeretet megbocsátó. Ha nem így látod, akkor az érzés, amit érzel, nem szeretet. A "szeretem, kivéve ha..." mondatok értelmetlenek, az nem szeretet, az csak a jó dolgok iránti vágyódás illetve a rossz dolgok iránti "ellen-vágyódás" megjelenése.
Ha van szeretet, akkor mindenestül szeretet, ha nincs, akkor egyáltalán nincs.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egyetertek, bar nem latom, hogy jon ide barmilyen korlat vagy feltetel? Hogy senkit nem batoritok erre az eletre, az mar tuti. Nem kell megbocsatanom neki (nem ellenem vetkezett), hanem a csaladjanak. Ellenuk viszont vastagon. Biztosan szereti a csaladja, de abban is biztos vagyok, hogy idovel a felesegeben is vegyes erzelmek fognak kavarogni. Az meg kulon erdekes, hogy alakul ezutan a feleseg viszonya a maszashoz? Fog-e o maga maszni veszelyes helyeken? Engedi-e majd a fiat maszni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha a családja szerette, akkor úgy szerette, ahogy volt. A mászási mániájával együtt elfogadta. Ha pedig szerette és elfogadta mindezzel együtt, akkor senkinek nincs joga az elhunytat "ekézni", hogy lehetett ilyen "vakmerő". Nem neked kellett elfogadni és szeretni, hanem nekik.
Nyilván nagy fájdalom ez a tragédia nekik, és most biztos düh is van bennük, de úgy gondolom, valamennyi idő múlva csak a szeretet és büszkeség marad meg bennük, míg a düh elsimul.
A mászáshoz való viszony... az meg már tényleg az ő dolguk, valamint a téma szempontjából teljesen érdektelen.
A logikád mentén egy kicsit továbbhaladva: a katonák is hasonló helyzetben vannak, talán kicsit kockázatosabb is az életük, mégis vannak "katonafeleségek", rájuk mégse "köpköd" senki, hogy mégis hogy képzelik, stb. Hasonlóan a tűzoltók, meg még biztos van pár necces szakma.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
de pont azt kene eszrevenni, hogy bar egy katona/tuzolto/... elete is veszelyes, de az o esetleges aldozatukat (amikor teged vedenek meg a golyoktol, mentenek ki a tuzbol, ...) ne hasonlitsuk egy netto onzes es onszeretet miatti sajat hibas veszedelemmel. Nagyon nem ugyanaz a 2: aldozat vs. onzes. Es ujra le kell irnom, foleg, hogy a szeretet hianyat vagtatok a fejemhez, hogy aki aldozatot hoz, az a masikat szereti; aki onzo, az csak magat szereti. En az utobbit is el tudom fogadni (nem azt mondom, hogy egyetertek vele), ha senki nem kerul a sajat onzesem miatt a cucc rossz vegere. Es hadd hangsulyozzam, hogy Eross a sajat bevallasa szerint is onzo volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni