Puritán telepítés, tegnap este még látható volt minden "kiválasztócsík" kék színben, ma meg ami az újratelepítést megkívánta, ismét előjött.
Előzmény:
Két hete szükségem volt a WinUha csomagra, chipről le, telepíts. Ez hozott magával egy olyan szart, ami magát Delta toolbar-nak hívja (és tényleg).
Mindig rühelltem a toolbar-okat, egy halom felesleges szemétnek tartom az összeset, így részemről mehet kekszet kapálni aki ilyeneket gyárt.
Kérdezés helyett lopakodva települt ez a fos, majd miután közöltem vele hogy takarodjon, elkezdte sorolni hogy szerinte a WinUha-n kívül még takarítsam le a Silverlight-ot, meg még pár másik cuccot.
Szóval az újratelepítés előtt két napig gugliztam (párhuzamosan a pxe boot raw hard disk image történettel) a probléma felől, de a mások által is vázolt jelenségen kívül érdemi howto nem jött elő.
Kissé cinikusan közlöm, hogy ebben a fantasztikus böngészővetélkedésben élen jár(hat) 20 éve a lynx, anélkül hogy részt venne benne. Bár a lynx-szel flash-es tartalmat megjeleníteni kicsit szar (mint 40 lábas hajózó konténert oldalról megrakodni).
A Canonical-t úgy hozom párhuzamba ezzel, hogy az elmúlt 1-2 évben ami eredményt láttam az általuk fémjelzett projekteken, az nagy többségében hasonló idegbetegségekkel rendelkezett.
Bizonyára így képzelték ők is, meg a gugli is.
- uid_2783 blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 1038 megtekintés
Hozzászólások
Ha jól értem a problémád, a menü új megjelenése nem tetszik?
Próbáld "--disable-new-menu-style" paraméterrel indítani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, köszönöm az ötletet, így már látható az a rohadt csík :)
Bár nem értem, hogy ezt (a fos új design-t) miért kell ráerőszakolni a népre, miért nincs a beállítások között, illetve miért kell visszatérni a paraméterezett indításhoz...
--
compaq n610c
"...és micsoda zajt csapott!"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
[OFF]
Nekem az "Új lap" fülön nincsenek előnézeti képek. Töröltem a profilt, teljesen újat hoztam létre, újrainstalláltam, de semmi. Jeleztem nekik, és most várom a csodát, jobbat nem tehetek, maximum visszaállhatok Firefoxra.
[ON]
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni