Hogy is van ez?

 ( subchee | 2011. október 22., szombat - 15:56 )

Távoktatáson járok egy papírgyárba meló mellett. Az analízis című tantárggyal sikerült elhasalnom, nem lett meg két vizsga után sem, így adott félévben eredménytelen lett a tárgy. Az oktatásszervező mondta, hogy vegyem fel nyugodtan a következő félévre. Felvettem, erre értesíttek, hogy cumi van, nem indul a tárgy; majd pár hét múlva jött a csekk 10.000 Ft tárgy-újrafelvételi (TUF) díjról. Mondom fasza, nem is indult a tárgy és így is odavágnak egy számlát a felvételi díjáról. Erre közölték, hogy következő félévben indul, felveszik oda. Gondoltam, legyen. Aztán erről is jött 10.000 Ft TUF csekk. Végül aztán ekkor sem indult a tárgy, csak sima vizsgakurzus lett belőle, oktatás nem. Mindegy. Már több, mint 1 éve nem kapok magyarázatot arra, hogy miért kellene nekem 1db TUF -ért 2x10.000 Ft-ot fizetnem, aztán a minap kiírtak egy újabb 5.000 Ft-os tételt is: UV díj ugyanerre a tárgyra. Normálisabb helyen ha hasalsz valamiből és újra felveszed, akkor a TUF -ban benne van az is, hogy 2x vizsgázhatsz, a harmadik vizsgától kezdve kell UV-t fizetni.
Tehát a kedves GDF szerint ha az ember elhasal egy tárgyból és a következő (vagy azt követő) szemeszterben legelső adandó alkalommal levizsgázik belőle (úgy, hogy nem is adják le még egyszer az oktatást), akkor az 25.000 Ft-ba kerül. Mindezt úgy, hogy félévente így is fizetek 210.000 Ft tandíjat, amiért lényegében egy kalap szart kapok. Hát rohadjanak meg. Kellett ez nekem, mint Zámbó Jimminek a kakaskukorékolás. Bele se gondolok, hogy ennyi pénzből, amit itt tandíjra kidobok, lehetne egy rakat értelmes cert-em. :/
Köszönöm, hogy elmondhattam! Hasonló tapasztalatok valakinek? Esetleg valaki ismer egy értelmes embert a GDF TO -ján, akivel meg lehetne beszélni, hogy mi a retkes lófaszért kell egy TUF -ért 2db 10.000 -es csekket befizetni + még UV díjat is?
Természetesen még nem fizettem be ezeket, mert nem értek velük egyet, de így nem akarnak a hamarosan esedékes záróvizsgára bocsátani.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

a problema a GDF -el van. meg csak a papirert sem erdemes oda jarni, mashol is van esti, pl.

Nem jókedvemből választottam őket. :/
Pótfelvételi utolsó napján sikerült a munkáltatómmal megegyezni arról, hogy támogatnak a továbbtanulásban. Már sehol sem volt jelentkezési lap (postán, NYF TO-n, DE-ETK TO-n) Nyíregyházán, csak a GDF -en, ott meg úgy adták ide a lapot, hogy beírták intézménynek a GDF -et. (amúgy PTI -re akartam jelentkezni az NYF-TTFK-n, de már mindegy, BSc-nek jó lesz ez: mérnök-informatikus)

Ez most komolyan indok? Nem ert volna varni egy felevet/evet?

Nem akartam várni 1 évet (errefelé viszonylag kicsi főiskolák vannak, nem divat a keresztféléves képzés), úgy terveztem, hogy elkezdem itt aztán átmegyek máshová, úgyis azt mondták, BSc -n könnyű intézményt/szakot/akármit váltani. Aztán kiderült, hogy mégsem könnyű a váltás, kb. a kreditjeim felét bebuktam volna, ha ugyanerre a szakra átmegyek a Debreceni Egyetemre. Így maradtam.

ne fizess be semmit, ha a tárgyat nem tudtad felvenni.
iratkozz ki.
jelentkezz megint, de már oda, ahova akartál eredetileg is.

Ne szivasd magad a gdf-fel, inkabb kezdd ujra, de ne kinlodj a szarral.

Ne szivasd magad a gdf-fel, inkabb kezdd ujra, de ne kinlodj a szarral.

Miért, melyik nem az?

Már az utolsó félévet nyomom, már csak 3 tantárgy van hátra, meg a diplomamunka és a záróvizsga. Februárra vége, ha jól csinálom, addig még csak kibírom. :)
De ezt akkor is szimpla szopatásnak tartom, hogy ennyi pénzt le akarnak húzni rólam az eddigi 1.347.000 Ft-on kívül.

akkor viszont küzgy! és tűrj, ebből élnek.

Normálisabb helyen ha hasalsz valamiből és újra felveszed, akkor a TUF -ban benne van az is, hogy 2x vizsgázhatsz, a harmadik vizsgától kezdve kell UV-t fizetni.

Sajnos nem, volt idő (2006-2009) hogy máshol 8000HUF volt kreditenként a tantárgyújrafelvételi díj, és a vizsgák száma szépen inkrementálódott tovább, további vizsgadíjért...

A TVSZ-ben van valami passzus jogtalanul kivetett díj visszaigénylésére, egy A4-es formanyomtatványt kell kitölteni.

Keresd meg Vári-Kakast a _fogadóórájában_ ha nem tudod végigvinni. Ha viszont csak sürgetni akarod az ügyintézést, akkor inkább ne menj hozzá.

Sok sikert!

Köszi, megkeresem akkor őt!