Paintball

Utólag kicsit véleményes a felfedezett fedezékem (nyelvi bravúrok már mondatok óta, bruhaha!), ugyanis maga az árok bár még a pálya része volt, de ha elkezdenek engem lőni, akkor már kifelé lőnek a biztonsági zóna felé, ami viszont nem vicces. De végülis erre nem került sor, mert: átrohantam a fedezékemből, lehuppantam az árok mélyére és rájöttem az előrelátásom teljes hiányára: sikerült kicsit lezúznom a lábam az árok mélyén heverő köveken. Miután magamban leszidtam szegény hülye fejemet, elkezdtem az árok széle felé kúszni kikacsintás céljából.

Első kacsintásra, az ötlet jó volt, de eredménytelen, hiszen ugyanúgy nem láttam semmit a támadókból, viszont legalább kényelmetlen a kényszerített testhelyzet. Ámde nem kellett sokat várni, mégiscsak ért valamit a helyváltoztatásom, mert a támadó srác nem figyelte, nem látta, nem érdekelte, hogy átkaroltam, így szépen ki is bújt a fedezékéből, természetesen az én árokbeli szemszögemhez képest. Így már csak pár lövés választott el attól, hogy begyűjtsem első fragemet, amit végülis behúzhattam kb. 2-3 találattal és egy válasz sikollyal együtt.

Mentünk tovább a következő pályára, ami épületharc volt és nem nyerte el a tetszésem. Kezdjük ott, hogy az első körben 15 másodperc és ugyanennyi méter után Rudi olyan szépen leszedett kettőnket, hogy öröm volt tapogatni utána a sebeinket. De legalább rá tudtam gyújtani. Második kör se volt sokkal jobb, ott bár tovább bírtam, de egy meggondolatlan külső előrerohanás után Evelin olyan szépen hátbasorozott 2 méterről, hogy megértettem, hogy a meggonolatlanságnak ára van. Fájdalmas ára. Utána kifejtette, hogy inkább csak szólni akart, hogy megvagyok, de megijedt, hogy megforulok, így inkább segített kicsit megmasszírozni a lapockámat két golyóval.

Következő, harmadik pályánk az un. dzsungel volt. Szeretem az erdei pályákat, nekem jobban tetszik. Szintén zászló, szintén maradtam hátul. Itt már nem emlékszem, talán volt 1 fragem, de tök nem vagyok benne biztos. Itt meg a 200 db lőszerem fogyott ki, pedig nem is gondoltam volna, hogy már ennyit ellőttem, így ki a safety-pointhoz, lőszert vételezni, majd vissza. Semmi gond, kocogtam egy kicsit. Mikor már csak egyedül én voltam védő szerepben a bázisunkon és a többiek vígan közeledtek felém zászlórablási szándékkal, rá kellett jönnöm, hogy ez nem az a játék, ahol a hiba megbocsájtható. Először is, a kettő támadó helyett háromra számítottam, így védenem kellett azt az oldalamat is, ahonnan a fantom ellenség lőtte rám a fantom golyókat, másrészt eltaktikáztam magam és a zászló figyelése helyett inkább az ugra-bugrálás művészetét gyakoroltam. Meg is lett az eredménye, Rudi felkapta és meg is nyerte a másik csapatnak a kört. Itt esett meg Szabinával az első komolyabb tűzharcunk. Bár megígérük, hogy egymásra nem, de mégis VISSZALŐTT... hát ilyet.

Itt sajnos csak 1 kört voltunk, pedig jó lett volna visszavágó, mindegy. Jött a köv. pálya, szintén épületharc (mondtam már hogy utálom?). Mi a támadószerepben, másik csapat a védők (leléptek tőlük páran, létszámfölényben mi támadtunk). Maradtam kint ablakon belövöldözőnek, sikerült is egy terroristát likvidálnom. Ezen kívül eseménytelen volt, mire bejutottam az épületbe, senki se volt, akire lőhettem volna.

Második és egyben utolsó körnél szintén kívülről kezdtem, majd betévedtem az épületbe, csak azért, hogy rögtön le is lőjenek. Ki, vissza, mert a lőszert el kell lőni, ekkor a csapattársam adott egy kis lelki és fizikai támogatást kívülről, az ablakon át belőve. Szépséghiba: én voltam a célpont. Fájt. Fizikailag inkább, mint lelkileg. Utána még egy kis tűzpárbaj Rudival, mikoris kifogytam a lőszerből, így hangos óbégatások közepette, hogy még véletlenül se nyissanak rám tüzet (mondtam már, hogy fáj??) elhagytam a pályát.

Ezzel be is fejeztük a lövöldözést. Engem szépen kihozott ez a kis mozgás és a friss levegő a másnaposságból, bár a fáradtság azért még megmaradt. Fegyver leadása, átöltözés, indulás helyett egy kis logisztikai feladat megoldása (Rudi motoros sisakját véletlenül elvitte az az autó, amibe be lett pakolva), majd hazaérkezés, és saját marker beszerzésén való gondolkodás és közelebbi pályát nézegetés :)

Airsoftot még mindig ki akarnám próbálni, de oda vagy összeszokott csapat kell, vagy nagyon fair emberek, hiszen az airsoft golyó nem hagy nyomot, bemondásra megy a találat jelzése. Amit furcsállottam magamban, illetve lehet, hogy csak a fegyver jellemzője miatt, de nem igazán használtam a célgömböket. Inkább golyó röppálya alapján célóztam. Sajnos ahogy észrevettem, ezek a fegyverek, amiket kaptunk 3-4 és 15-20 méter közt hatékonyak csak. 3-4 méter alatt nagyon fáj a találat, 15 méter fölött meg nagyot esik a lövedék. Maximális lőtáv ezzel kb. 25-30 méter lehetett, de egyrészt nem volt ilyen pálya, másrészt akkor a célzás már inkább hasonlított volna egy ágyúéhoz, mint kézifegyveréhez.

Összességében tetszett, megyünk legközelebb is, hiszen leszámítva azt a pár lila foltot, nagyon nagy élmény volt és nagyon jó mozgás.