Kósza információk jutottak el hozzám, miszerint néhány hallgatónak nem tetszik az a világnézeti alap, amelyről a migrációs órát tartom. Sőt, állítólag feljelentést írtak ellenem!!!
Ez a sunyi magatartás mélységesen felháborított. Az oktató feljelentése világnézeti alapon a legrosszabb kommunista időkre emlékeztet. Ilyet Sztálin és Rákosi alatt csináltak az ifjú kommunisták. Ez a magatartás méltatlan az egyetemi léthez, ez méltatlan az oktató-hallgató viszonyhoz.
Az egyetemi autonómia leszögezi, hogy az oktatónak a tanítás során alapvető joga a saját értékrendjének megfelelően tanítani. Nemzeti, polgári, konzervatív értékrendet valló oktatóként visszautasítom, hogy bármely hallgató megkérdőjelezze értékrendemet.
A hallgatónak nem kötelező Velem egyetérteni! A hallottak a hallgató a saját értékrendje szerint elfogadhatja, illetve elutasíthatja.
Link: https://index.hu/kulfold/2021/04/07/szegedi-egyetem-rasszizmus-gulyas-l…
- 522 megtekintés
Hozzászólások
„A magyarság történetével kapcsolatos kimagasló színvonalú kutatásai, jelentős oktatói és tudományszervezői tevékenysége, valamint a nemzeti, polgári értékrendet közvetítő publikációi elismeréseként dr. Gulyás László, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának egyetemi tanára, a Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója részére, Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozom”
(k)Áder János es Orbán Viktor
mostmár tudjuk hogy szexistanak es rasszistanak lenni polgari ertekrend.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója"
a magyarságkutató intézetnek hogy lehet tudományos tanácsadója, amikor az egy áltudományos meseszervezet? Ebből is látszik, hogy itt vmi nem stimmel :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"a nemzeti, polgári értékrendet"
bizonyára akkor ez olyan nemzeti értékrend, mint amennyire a fidesz meg Szájer (k)ereszténydemokrata. A legjobb, hogy a velemet nagybetűvel írta:
afrikai civilizáció nincs. Ott a fekák az őserdőben lófaszt se csináltak.
A nőnek a nevére nem is emlékszem… Kamala Harris; én csak fekete ribancnak szólítom.
A hallgatónak nem kötelező Velem egyetérteni!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bizony, a mentősöket is milyen szépen feljelentették ebédelésért.
Házmesterország.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az egy nagyon szomoru sztori.
Es tarsadalmi kozossegunk szegyene, hogy meg senki nem verte agyon a feljelentot. Mar reg cryptovalutat kene gyujteni arra, hogy megtudjuk ki volt ez a seggfej.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már keresik. A hamburgeres szerint a szemközti házban volt valaki :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
trey, ezt most mellette vagy ellene nyitottad? Mert már gyanús, hogy ez az ember akkora gáz, hogy neked is szemet szúrt még a NER-ben is.
vagy csak azért nyitottad, hogy ne a mai 272 halottról beszéljünk?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
csak azért írtad ezt a kommentet, hogy ne a témáról beszéljünk?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
na, szóval egy szerencsétlen hülyének gondolod ezt az embert vagy mi a véleményed róla? csak hogy tudjuk, miért linkelted. (releváns infót én már írtam feljebb de te még nem)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
DK-S: Miért linkelted?
Trey. Témaindítókét. Nyilvánvalóan.
DK-S: na, szóval egy szerencsétlen hülyének gondolod ezt az embert
Trey: Egy embernek tartom, akinek saját értékrendje, véleménye van. Egészen addig, amíg nem sért törvényt, tőlem élhet a szólásszabadságával.
DK-S: vagy mi a véleményed róla
Trey: Nem ismerem. De nem is a személye itt a fontos, hanem az, hogy egy tanár taníthat-e a saját értékrendje szerint.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
trey, ennyire nem lehetsz buta, ezt nem hiszem el.
Vazze, téged tényleg markában tart a NER
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi történt? Miután válaszokat kaptál a kérdéseidre, nem tudsz velük mit kezdeni?
NER, NER, NER
NER, NER, NER
Másra nem futja a 280-as IQ-dból?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mi van már a forint leértékelés és a Gyurcsánynál is nagyobb államadósság növekedés miatt már az IQ-ban is megindult az infláció?
egyébként meg: mondom trey, nem hiszem, hogy ilyen buta vagy. A NER-en kívül is vannak opciók, de hogy ilyen buta vagy azt nem hiszem el. Bár személyesen nem ismerlek, talán ha mást megkérdeznék, hogy ilyen buta vagy-e, akkor ő tudna válaszolni és az valamennyire hiteles lehetne
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Volt itt már a részedről:
- NER
- forint
- Gyurcsány
- államadósság
- butázás (4-szer)
- infáció
Lesz végre valami ontopik is?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
írtam ontopikot is. Az hogy pont arra nem válaszolsz el is árulja a szándékaidat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igazad van, frissítem a listát. Volt eddig tőled:
- NER
- forint
- Gyurcsány
- államadósság
- butázás (4-szer)
- infáció
- szájerezés
- fidesz
- erőltetett amatőr nyelvészkedés
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor annyit kerdeznek, hogyha minden oktato a sajat ertekrendje szerint tanithat, akkor mit haboztak a gender lofasz ellen annyira ?
Az is sajat ertekrend. Ahogy a mindenki csicska en vagyok a kiraly es a fold banan alaku.
Tehat magyarsagkutatva szabad elvek szerint ha a fenti "neger ribancos eloadas" elhangzott akkor meg a gyuloletbeszed is szabad ?
mert ez az, netto vegytiszta alapos.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor annyit kerdeznek, hogyha minden oktato a sajat ertekrendje szerint tanithat, akkor mit haboztak a gender lofasz ellen annyira ?
Tudnál adni linket arra, hogy diákok feljelentettek gender oktatót a véleménye miatt?
Ha jól emlékszem, a szólászszabadság és annak korlátozásá miatti ripákolás leginkább liberális kellék. Úgy érted, hogy rendben van?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igaz. Nem az volt a kerdes, hogy ki jelentett fel kit, hanem, hogy kinek szurta a szemet.
Tehat ha nerileg viktorianus alapon szurja valami valakinek a szemet, akkor az oktatoi egytemi oktatasi aztmondom amit akarok sajat ertekrend szabaly az nem er a nevem.
Ertem.
Koszonom.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos én nem értem a terelésed. Egy linket vártam volna legalább.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tereles, csak nagyon finom tobbszor filterezett ujrairt fogalmazas, amiben neked meg kellett volna talalni a lenyeget.
Mindez tortent azert, hogy kedves legyek, ami nem szokasom, igy nem kell esetleg feljelentened. :)
Mertem gondolni, hogy erteni fogod.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ismétlem:
Egy linket vártam volna.
Hint:
<a href="">foobar</a>
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még egy dolog, amiben én és a kormány nem értünk egyet.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Off: Nem te vagy az egyetlen, aki azt hiszi, hogy a köztársasági elnök az valami miniszterhelyettes-szerű hivatalnok lehet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez inkább a ti véleményetek. Mármint, hogy Áder tul.képpen a kormány és azon belül Orbán bábja.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ádernek mi köze a kormányhoz?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
muahaha, ahhoz képest a propagandájukat szóról szóra, gondolkozás és kritika nélkül tolod. trey...
(és tekintsünk el, hogy Áder nem kormánytag, mert végül is orbán bábja az igaz, ahogy lejjebb írod is)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tudom Trey miért nyitotta, de
"Az lenne a tökéletes, ha Claudia Schiffer a hálószobámban tartózkodna, de tudom, hogy a hallgatónak minden jó."
Ez nem szexizmus, hanem hanem vágyálom.
"A nőnek a nevére nem is emlékszem… Kamala Harris; én csak fekete ribancnak szólítom."
Ez egy saját magát lebuktató hazugság, és az azt megtámogató káromkodás ami nem való semmilyen oktatási kurzusba.
De egyetértek vele:
"c) akit ennek hallgatása is zavar,
az AZONNAL ADJA LE ÓRÁMAT!!! (Ma éjfélig még megteheti)."
Ez lenne a megoldás, ezeket a percembereket elfeledni kell és nem felemelni a nyilvánosságba.
(történelem professzorként igazán megkülönböztethetné a világnézeti kérdéseit a büntethető kategóriától)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kamala Harrist fekete ribancnak nevezni az BTK kategória?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egy ekkora faszt erdemkeresztre felterjeszteni es odaadni neki, nah az btk kategoria :DD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kellemetlen a kérdés? Felteszem máshogy:
Magyarországon egy amerikai közszereplőt leribancozni, az BTK-ba ütköző? A feketén ne vitatkozzunk, mert az tény. A ribanc lehet kérdés, de hát ennyire nem ismerhetjük szerintem.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
neked kellemetlen, hogy ennyire fogalmatlan propagandista vagy.
hogy jon ide a BTK? a hallgatok az egyemet vezetesenel panaszoltak be a haverodat, nem a rendorsegen!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Így:
(történelem professzorként igazán megkülönböztethetné a világnézeti kérdéseit a büntethető kategóriától)
Vagy ha nem BTK, akkor milyen büntethetőségről van szó? Online megbüntetik a ciánhajúak? Mémet rajzolnak róla?
A feljelentés szó nem azt jelenti, hogy bepanaszolták az egyetemnél. Legalább az idézetet érdemes lett volna elolvasnod.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az egyetemi etikai bizottsaga szerinted a BTK alapjan jar el? :DDDD
upd: a NERIndex hazugsaga nem az en problemam hanem a tied :D
a professzor allitotta hogy feljelentettek..de talan o sem azt hogy a rendorsegen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
meselj propagandistam, miben tancoltam vissza?
odaszurtam, hogy az ellopott index mar a tietek es atveszi a KESMA-s hazugsag kisokost amikor firkalgatnak a netre.
te terelgetsz most a tancolassal arra hogy bebuktad a BTK-t. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehát, Kamala Harrist fekete ribancnak hívni az milyen "büntetést" vonna szerinted maga után? Ha már a "feljelentés" és a fenti "büntethető" dolgokból kitáncolva az egyetemre tereltél?
Mit vársz? Milyen büntetést?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
emlekezz vissza a gnome fodor gabika (888) esetere tobias jozsef felesegevel es lanyaval.
az elte megkoszonte a munkajat, mert egy szint ala meg az elte sem akart menni.
persze ez meg evekkel ezelott volt azota a NER az egesz orszag (es az egyetemei) erkolcsi szintjet egy disznool szintjere kuzdotte le.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem varok buntetest..mar a szegedi egyetem (es vezetosege) is a fideSS kezeben van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még mindig nem válaszoltál, hogy mi alapján kellene büntetni szerinted.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egyetemi oktatohoz meltatlan viselkedes oktatas kozben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi a méltó? Soros könyvből felolvasás? Ballib értékrendek szerinti tanítás? Korunkra jellemző erőltetett PC-ség?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
remelem nem oktatsz meg a cegen belul sem ha annyire hulye vagy, hogy fingod sincs ezekrol a fogalmakrol..
egyebkent pl. a magatartasi kodexeknel vagy a torvenyeknel nem azt kell deklaralni hogy mi a helyes, hanem mi a helytelen..szivesen!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom nem csak linkelted, el is olvastad a cikket. Rád bízom az értelmezést
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te nem vállalkozol rá, ha már itt beszélgetünk róla? Melyik kijelentése volt véleményed szerint BTK-ba ütköző?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem bétéká. Etika. Hasonló, de nem ugyanaz. Nem hiszem, hogy a 'feljelentés', ami a címben van büntetőfeljelentés lenne. Ha pedig nem az, akkor semmi köze a BTK-hoz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
CEU likes this. :P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"..a zord nyilas házmesterkülső alatt igazi reneszánsz szív dobog. Láthassuk, tudhassuk."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1993 - 1998 A FIDESZ főállású alkalmazottja, mint Csongrád megyei pártigazgató.
1999-től Szegedi Tudományegyetem főállású oktatója, jelenleg egyetemi docens
Nincs több kérdésem. :P Szép életpálya!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
meg alkotmanybiro is lehet, ha hoznak par rendeletet hogy egy meretes l@fasz is lehessen az. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jogasz vegzettsege van, elmult 40 eves es " feltud mutatni barmely teruleten kiemelkedo tudomanyos munkat" akkor igen, mar most is lehet akar alkotmanybiro is.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
történelem és földrajz szakos középiskolai tanár diplomája van.. nem jogász.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nono, csak egy törvény kell hozzá..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azzal hogy a pek peloba lehet docensnek lenni egyetemen ?
Kozepiskolai kepesitesu oktatoi minositessel legfeljebb tanulni mehetsz nem katedrara.
Nincs tobb kerdesem a kader temaban.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom megszerezte a megfelelő tudományos fokozatokat és habilitált. Másképp nem megy. Nincs olyan szak, hogy "egyetemi oktató".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor "történelem és földrajz szakos középiskolai tanár " ez a kijelentes nem helytallo, vagy valami van a palacsintaban.
Ez volt az alapfelvetes, de nem ment at, ahogy latom.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A "középiskolai tanárok" és a "tudományos fokozattal rendelkezők" nem diszjunkt halmazok, engem is tanítottak gimiben PhD-vel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nemerted vagy nem akarod erteni ?
Itt a forditottjat allitottak, tehat egyetemen egy "kozepiskolai" es nem forditva.
Ennel jobban mar hova egyszerusitsem ? ragjam a kis szajadba ?
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tudom, ki mit állított, csak azt mondtam, hogy föci-töri szakos mesterdiplomával is mehetsz doktori iskolába --> lehetsz egyetemi oktató.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért van hozzá két PhD-je is: http://www.jgypk.u-szeged.hu/kutatas/tudomanyos-eletrajzok/gulyas-laszl…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez most szerinted kiről/miről állít ki bizonyítványt? Róla, az egyetemről ...
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sikrült már bejelentkeznie a díszdékásnak az összes kamunickjével? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A hallgatónak miért ne lenne joga feljelenteni azt akiről úgy gondolja hogy jogot vagy bármilyen szabályt megsértett?
A feljelentés még nem ítélet. A feljelentést úgyis kivizsgálják és majd eldöntik, hogy alapos vagy alaptalan.
Mondjuk ha jogász hallgató a feljelentő, akkor a saját reputációját is kockáztatja egy alaptalan feljelentéssel. :)
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" ... oktató feljelentése világnézeti alapon a legrosszabb kommunista időkre emlékeztet ..."
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehat ha kiallsz a szinpadra mert ez a madar nem katedrara valo es barhova all ki az csak szinpad, es eloadod, hogy a holokauszt egy tultolt mediahekk, akkor azert sem lehet feljelentest tenni, mert az a te "vilagnezeti alapod" ?
Bizony barkit barmiert fel lehet jelenteni. Annak vizsgalatra vagy egyebre erdemes reszenek eldontese nem a te feladatod, azert van a hatosag. Merem allitani, hogy el fogjak utasitani a feljelentest, mert ma szabad szexista es rasszista lenni nemzeti kereszteny alapon.
Ezt kell megerteni, de ez nem megy a nerizmussal megaldottaknak, altalaban, mert hozza vannak szokva, hogy barmit elofosnak magukbol, az ugy van es kesz.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tehat ha kiallsz a szinpadra mert ez a madar nem katedrara valo es barhova all ki az csak szinpad, es eloadod, hogy a holokauszt egy tultolt mediahekk, akkor azert sem lehet feljelentest tenni, mert az a te "vilagnezeti alapod" ?
Hogyne lehetne feljelentést tenni, a Btk. a 333. §-ban rendelkezik a büntetési tételről.
Szerintem trey is csak arra kíváncsi, hogy az oktatót amikor feljelentették, milyen tényállásra hivatkoztak vajon. De fixme.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem trey is csak arra kíváncsi, hogy az oktatót amikor feljelentették, milyen tényállásra hivatkoztak vajon. De fixme.
Igen. Neked milyen iskolád van, hogy megértetted? :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt kizarolag ideologiailag kompatibilis ner ertelmezo kepzesen lehet, mert feljelentesben nem kell tenyallast meghatarozni.
Boven elegendo, hogy bemesz es azt allitod, hogy mondjuk valamelyik rajongod legyen peldanak barki, vegyunk egy nevet a szalbol mondjuk a gelei es o profanul megfogalmazva "elkuldott kapalni" esetleg melleteszel egy hangfelvetelt vagy kepet es kered, hogy vizsgaljak az ugyet.
Nem kell ott semmif mast tenni, majd ok megallapitjak, hogy az valami vagy semmi es azok szerint lefolytatjak az ugyet.
Ennyi.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor mi volt a mozgatórugó? Mi fájt? Így kérdezem. Hátha nem terelés jön rá ...
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azon kivul, hogy kulturalt egyen ma europaban a kocsmaban sem nyilvanulhat meg igy anelkul, hogy kineznek ?
Semmi, ha azt nem vesszuk, hogy ez egy oktatonak tartott professzor kader nyilvanosan megengedi maganak es meg sir a szaja, hogy az valakiknek nem tetszik es ezt meri is jelezni.
Csupancsak ez.
Mas semmi.
Biztos en vagyok rosszul bekotve, ha ez szerinted megengedheto es helyenvalo.
Ami ugytunik igen, es meg tarsadalmi tamogatottsaga is van mint az lathato.
Termeszetesen nem mondom, hogy ne meggyozodesed szerint lasd a dolgot, inkabb azt, hogy ebben nem ertunk egyet.
Sot kijelentem, tobb mint valoszinu nem is fogunk.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem megengedhető. Sőt, az én időmben a tanárok is megengedtek ilyeneket maguknak és mégsem dőlt össze a világ. Írjak példákat?
Általános iskolában tanárunk az egyik tanulónak, aki a folyosón rámosolygott:
- Mit vigyorog, mint akit baszni visznek?
Középiskolai irodalomtanárunk:
- Te, Józsi! Itt volt a haverod!
- És mit akart?
- Hát, kitakart, megbaszott, betakart .... De, hogy mit akart ...
Ugyanez a tanár:
- Pénz számolva, asszony verve jó.
Szintén ugyanez:
- A feleségem egy kurva. Ha leadom a fizetést, lesz szex.
Folytassam? Ki a szart érdekelt ez? Jókat röhögtünk.
Tudod mi változott? Hogy ma már okostelefonok, kamerák állnak a vamzerek rendelkezésére. Névtelen nullák jelentgetik fel az embereket.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ebben enyhe bullyingot latok csak amiket felsoroltal.
Nincs sehol borszinra, vallasra, tarsadalmi, polizikai meggyozodesre, vagy szexualis beallitottsagra valo negativ utalas.
Azt sem latom, hogy eppen a nem kedvelt oldal legfobb vezetoinek bajszat huzogalta volna ezzel.
Ez a kis diff.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kérdeztem, hogy folytassam-e ...
Van benne nőverés, szexizmus, kiskorú fejlődésére nézve veszélyes cselekedet ...
Olyan megengedő lettél hirtelen.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engedtessek meg nekem is a kettos merce idonkent.
Ne csak a Szájer Józsinak sirhasson a nagyon kereszteny szaja a buzipartirol szokven. Azota is varom, hogy kabitoszer birtoklasert legyen valami eljaras, mert ha tetszik ha nem a buziskodas nem buntetendo. Meg.
Tovabbra is az, hogy tanarbacsi valamint felesege es J. Biden elnok es Kamala Harris kozott latok nemi differenciat. Ha mar kedvenc vezetodet 8 even keresztul mindentol fuggetlenul meg kellett cimezni "miniszterelnokur" cimkevel.
Az meg, hogy proszto tanaraid voltak, az nem az en kornyezetemet minositi.
Nem megengedo, alkalmazkodo.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennek fényében megértem, hogy miért vagy bunkó. Számodra ez követendő példa volt.
Nekünk volt olyan tanárunk a középiskolában, aki lekevert jó néhány sallert, ezzel együtt valahogy nem tudom azt mondani, hogy ez megengedhető lenne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Tudod mi változott?"
a világ változott közben. Ezek szerint te nem. Te maradtál olyan (ahogy látom, egyesek szerint bunkó), amilyen voltál.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Olvastal te mar akar egy feljelentest is ? Neked abban semmire nem kell hivatkozni. Leirod es vagy leiratod a sztorit kered, hogy inditsanak vizsgalatot. Azt leadod. Lehet nev nelkul is. Bizony, es ki is jonnek nem dobjak ki ahogy az a kollektiv tudattalanban levo tevhitben el.
Rengeteg tapasztalatom van, mivel a kornyezetemben, mar csokkeno szamban, de csak kizarolag 100-200 ev kozotti nyugdijas kommunista oregasszonyok es hitlernenik vannak akiknek hobbi mindenkit figyelni 7/24 es feljelentgetni.
Rengetegszer voltak mar nallam is, mert feljelentettek mar migrans bujtatastol kezdve a rave parti szervezesen keresztul mindenert, meg illegalis bevandorlo munkavegzo es eroszakolo munkakerulo is voltam.
Csodalatos nev nelkuli negyzetracsos papirra kezzel irt szovegeket tapasztaltam kis szememmel.
Rendesek a rendorok, mert nem hajnalban jonnek 2-3 korul, hanem 7-8 , legutobb mar a kavet is elfogadtak. Minden alkalommal elnezest kernek es kozosen elrohogjuk magunkat az irason, hogy kreativ mamik mit alkottak.
Kovetkezonel megfogom kerni oket, hogy csak a kukucskalok kedveert vigyenek mar el karperecben...
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nemár, nem komoly névtelen feljelentés volt, géppel írva.? Hígul felfele a nyilas házmesterszakma..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hogyne olvastam volna, még írtam is.
Tényállásként nem csak jogszabályhelyet lehet megjelölni, elmondhatod a saját szavaiddal is. Ettől még valamit bele kell írni, annyi nem elég, hogy "p2pking nagyon gyanús, valakit állítsanak rá".
A feljelentés minden olyan - a hatóság tudomására hozott - formához nem kötött közlés, amely meghatározott vagy ismeretlen személy által elkövetett bűncselekmény, szabálysértés gyanújára utaló tényállást, illetve adatot tartalmaz.
Feltételezem, itt sem az történt, hogy valaki azt írta, hogy "a tanár úr egy hülye barom, ki kellene rúgni".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
(2) A felsőoktatási intézmény oktatói, tudományos kutatói, hallgatói és más foglalkoztatottak észrevétellel, illetőleg panasszal fordulhatnak az intézmény tanácsaihoz és vezetőihez. E beadványok elbírálása után meg kell tenni a szükséges intézkedéseket és erről tájékoztatni kell a beadvány benyújtóját.
https://mkogy.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99300080.TV
Innen van. Hogy ez Treynek meg az oktatónak "feljelentés" az meg legyen az ő bajuk. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem? Miért hazudsz? Ezt a feljelentés alanya nyilatkozta. Ott van benne az idézetben.
Kósza információk jutottak el hozzám, miszerint néhány hallgatónak nem tetszik az a világnézeti alap, amelyről a migrációs órát tartom. Sőt, állítólag feljelentést írtak ellenem!!!
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te keresed rá fentebb a BTK-s jogállást. :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megint valótlant állítasz.
Mit jelenti itt a "büntethető" kategória? Mire gondolt itt a kommentelő, ha nem a BTK-ra? Tőle már úgy látszik nem tudjuk meg.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látni kellene a feljelentést. Ha ugye létezne. (Arról amúgy tudtad, hogy nem a madarak csicsergéséből szokott értesülni az ember ? :))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vajon mire gondol az ovoneni amikor gabika szuleit arra keri hogy buntessek meg otthon a fiacskajukat -mert az az oviban meghuzta julcsika hajat- ha nem a BTK-ra :DDD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értem. Akkor visszakoztok a hatósági feljelentés állítástól. Tehát, nem történt semmi komoly az oktató részéről, csak valakinek seggfájást okozott az őszinte beszéde?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
indokolatlan coming-out
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
..most soroljam itt a neveket? Szájerjóska, Steiner Kristóf, Szetey Gábor, Kulka..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tudnál 1-2 összefüggő mondatot írni arról, hogy pontosan mire gondolsz?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem már mindenkinek leesett rajtad kívül.
Ez lesz a holnapi házi feladatod, mert nekem véget ért a munkaidőm..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
neked tenyleg elment az a maradek eszed is..
a feljelentest az altalad vedett lofaszjoska emlitette, az altalad hivatkozott NER-es index cikkben. most mar ezt is rank akarod locsolni.. :DDD
lehet csak tulerzekeny a bogaram, mint te is. es siman az egyetemistak jeleztek a rektornak, hogy ekkora faszt azert nem kellene odaengedni a katedrahoz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az, hogy valaki sötét bunkó és alpári módon szidalmaz bizonyos embereket és csoportokat az nem világnézet. Ettől még igaz, hogy világnézeti alapon nem szép dolog feljelenteni bárkit. De ez nem az az eset.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
STFW:
A pedagógus minden jogilag és erkölcsileg megengedett eszközzel fellép az olyan megnyilvánulások vagy tevékenységek ellen, amelyek megalázó, bántó vagy embertelen helyzetbe sodorhatják növendékeit, tanítványait, kollégáit.
Mondjuk nem tudom, hogy a "diáklányok képére szeretnék recskázni"-értelmű beszólások ide sorolhatók-e.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
trey, szerintem ne erőltesd ezt a vonalat, még a tieid is vállalhatatlannak tartják ezt a dolgot, engedd el inkább, ez a bomlasztás most nem jött be neked:
Ha valóban az hangzott el az egyetemi katedrán, ami a tudósításokban olvasható, az Áder János köztársasági elnök szerint minősíthetetlen
https://hvg.hu/itthon/20210412_Ader_Janos_szeged_professzor_botrany
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Wow, Áder még él?
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A rasszizmus, meg a szexizmus, meg a tahóság nem ideológia, és nem oktatóhoz illő viselkedés. Ennyi, nem?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Az egyetemi oktatónak ugyanis március 15-én Áder János a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta a „[...] a nemzeti, polgári értékrendet közvetítő publikációi” elismeréséül."
nekem ez nem nemzeti, polgári értékrendnek tűnik, hanem bunkónak
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Áder az SZTE-professzor szexista, rasszista kijelentéseiről: Ha valóban elhangzott, akkor az minősíthetetlen
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni