Ha a garazsban alszol, meg nem leszel auto.
Én is ezt mondtam. Ha templomba jársz, még nem leszel igaz hívő.
Nem lehetetlen. Azert remelem, nem erre az esetleges es marginalis kisebbsegre hivatkozva akarsz cafolni...
Vajon mennyi ember jár templomba, és ezek közül mennyi igaz hitű? Vajon mennyi ember nem jár templomba, és közülük mennyi igaz hitű?
Mondjuk a viselkedese alapjan.
Mintha felveteli beszelgetesen lennel. Egy rovid beszelgetessel ki lehet szurni a kivulallok 99%-at. Ha pedig nyilvanvaloan arrol van szo, hogy azert ker templomi szolgaltatast, 'mert a szomszednak is van mar', akkor egyszeruen es udvariasan kozolnem vele, hogy ez nem igy mukodik. Ezek a dolgok ugyanis szentek. Mondom, ez nem olyan, mint az ingyenes orvosi ellatas, vagy a malnaszorp rendeles a barban (ie. ami barki szamara elerheto, ha megfizeti). Hanem olyan ez, mint a Monthy Python orokbecsujeben, amikor Mr. Spiggott, aki noha fellabu, de Tarzan szerepere jelentkezik, es nyilvan fel van haborodva a producer kritikajan...
Van az a mondás, hogy akit a legnehezebb szeretni, annak van a legnagyobb szüksége a szeretetre. Lehet, hogy neked – mint igaz hitű embernek – inkább támogatnod kellene a szerinted eltévelyedetteket. Mert, ha jól sejtem, erre (egymás támogatására) való a vallási közösség, aminek tagja vagy. Nem azt mondom, hogy nyomulni vagy erőszakoskodni kellene, hanem csak pár jó szót szólni az elzárkózás helyett. Természetesen egyáltalán nem szeretném megmondani, hogy mit csinálj.
Számomra eleve "vicc" kételkedni más (a pár) szándékában, de egy kis szösszenet erejéig tegyünk úgy, mintha elfogadható lenne.
A közösséged képviselője (továbbiakban pap) azt mondja a párnak: – Jelenleg alkalmatlanok vagytok arra, hogy Istennek tetsző esküvőtök legyen. Mi nem zárhatunk ki senkit ebből a szentségből, és szívesen segítünk, hogy esküvőtök méltó legyen arra, hogy Isten megáldja.
– Mit tegyünk?
– Ezt, ezt és ezt. Amikor mindezzel végeztek, újra elbeszélgetünk.
– Köszönjük.
A pár megtesz mindent, amit a pap kért, és elérkezik az elbeszélgetés ideje.
– Elvégeztünk mindent, amit kért. – mondja a pár a papnak.
– Igen, és nagyon ügyesek voltatok. Mindez örömöt hozott az életetekbe?
– Igen.
– Egyetértetek azzal, amit tanultatok?
– Igen.
– Hiszitek, amit tanultatok?
– Igen.
Mint tudod, az élet nem egyszerű, és mindig rengeteg választási lehetőséget kínál. Álljon itt ezekből kettő:
1.: – Hitetlenek! – kiált a pap.
2.: – Örülök gyermekeim. Isten hozott titeket a közösségünkben! Kiválasztjátok most az esküvő időpontját? – szól a pap.
Mi van, ha a pár igaz hitű és a pap téved, és elküldi őket? Ez még belefér?
Végül is valamennyire igazad van. A templomi esküvő egyházi esküvő, nem pedig hitbéli esküvő. Hitetlen is eljátszhatja a szerepet. A szüleim esküvőjénél volt "felvételi beszélgetés". A pap elmondta mit kell megtanulni, mit kell tenni, stb., aztán lehet templomban esküdni. Nem tudom, mindezek elvégzése után ellenőrizték-e Apám igaz hitét. Ez az egész nem működhet "helyesen".
A te verziod nem (mert nem az 'eleg jonak' lenni a kriterium), de az enyem teljesen (mert akinek nincs kapcsolata Istennel, az miert es egyaltalan mit is akar tole?).
Valójában pedig az elég jónak lenni a kritérium. Az egyház, aminek tagja vagy a Biblia/Isten/értedmiregondolok tanításait és értékeit próbálja meg a világi világban alkalmazható szabályzat-szerűséggé gyúrni. A megfelelőség két értéket vehet fel: igaz vagy hamis. Az igaz csoportba nem kerülne senki, mert a szabály-szerűségek csak iránymutatások, teljes mértékben nem tarthatók be. Hogy ki törekszik jobban az iránymutatások szerinti életre azt "Isten dolga eldönteni". Én nem pont úgy hiszem, ahogy kifejeztem, de a lényeg az, hogy te, egy pap, vagy a közösség nem dönthet Isten nevében. A döntésed/döntésetek racionális döntés, ami a közösségeteket szolgálja. Azt a közösséget, aminek lényege egymás segítése. Dönthettek valaki ügyében, de megfelelőség = hamis esetén az egyház szabályai szerint döntötök az isteni tanítás, a hit ellenében. Elismerem, kettőnk Istenképe különbözni látszik. Talán emiatt sem tudunk "megegyezni". Mindenesetre úgy látom, neked a vallás és az azzal járó dolgok fontos részét képezik a hit megnyilvánulásának. Számomra egy ember alkotta gépezet (egyház, vallás) nem állhat ilyen felülbíráló kapcsolatban a hittel.
Ki az, akinek nincs kapcsolata Istennel? Senki. Nincs olyan. Isten mindenkivel kapcsolatban áll.
Mit akar Istentől? Bármit akarhat, mert Isten számára mindenki egyenlő. A kérdésed így lenne helyes: Mit akar az egyháztól?
Szerinted. A Biblia viszont ov ettol a szolgaltatoi szemlelettol. Meg akkor is, ha a te szemedben 'hiteltelenek' leszunk. Azert erzed a helyzet mulatsagos jelleget: a kivulallok majd eldontik helyettunk, hogy mikor vagyunk hitelesek/hiteltelenek [raadasul egy olyan merce szerint, ami a gondolkodasotoktol is idegen]. De itt nem biralatrol van szo, mert sosem az lenne a vad/kifogas/barmi, hogy nem vagytok eleg jok, hanem az, hogy miert is ingerelnetek haragra Istent a komolytalankodasotokkal, azzal hogy beszennyezitek pl. a keresztseg sakramentumat?
Egy bizottság tagjai (vagy egy pap) döntik el, alkalmas-e valaki valamire, miközben azt mondják, Isten nevében járnak el. Egyházi tisztség viselőjeként elküldhetik az embert, de igaz hitű emberként nem. Ez nem akkora gond, csak épp hiányzik belőle az a szépség, ami szerintem szerinted megvan benne.
Nem érzek mulatságos jelleget. Azt érzem, hogy másmilyennek gondolsz, mint amilyen vagyok. "Ők" lettem, és ezt nem érzem magaménak. Úgy érzem, ismeretlenül most pont úgy bánsz velem, mintha a beszélgetésünk tárgya lennék: egy általad nem ismert, ennek ellenére kirekesztett ember.
A kívülállók nem dönthetik el, hitelesek vagytok-e, de ti eldönthetitek, a tőletek segítséget kérő hiteles-e? Miért ingerelnétek haragra Istent azzal, hogy Isten nevében ítélkeztek mások felett? Jómagam nem hiszek Isten haragjában. Szerintem Isten nem haragszik, nem büntet, hanem az az ember kerül nehéz helyzetbe, aki választásaival eltávolodik tőle. Kb.
:)