"elmerül a kérdés, hogy fizetett e az archiválásért, ill. a hosting árában benne volt e, "
A dolog nem ennyire egyszerű. Ott kezdődik, hogy az Externettel semmilyen szerződésem, megbízásom nincs! Az Externet megvette a Vivanet-et és ezzel úgy gondolták, hogy mindent megvesznek. Ráadásul az írásos, szóbeli tiltásom ellenére is elszállították a szervert. Mindezt pénteken az esti órákban tették úgy, hogy még csan nem is szóltak, lekapcsolták a szervert, csak! Épp a linux-utils és egyéb rendszercsomagokat frissítettem. Aminek az egyik eredménye, hogy nem volt grep, mert az rpm nem tudott felmenni. De, hogy még ez se legyen elég valaki elkezdte indítgatni a szervert -gondolom látta, hogy baj van-, olyan bejegyzésekkel amit a lilo-ban talált. Persze azok között volt olyan is ami kisérleti jellegű, tesztkernel volt, a RAID pedig végképp nem volt benn az initrd-ben. Eredmény: RAID sync szétesés, teljes káosz a lemezeken. És, hogy ne legyen még ez sem egyszerű, a RAID encrypt volt és a kulcsoknak is annyi.
Természetesen megtettem a feljelentést. Mellékelve mindent amit csak ki tudtam szedni a szerver logjából, kép a még éppen létező ssh ablakról. Ennek ellenére a rendőrség minden vizsgálat, kihallgatás nélkül dobta az ügyet. Indoklás: a szakértőjük szerint emiatt nem mehetett tönkre a szerver. Most az ügyészségen van. Ami érdekes a történetben, hogy határozatot csak többszöri telefonálás után tudtunk "igényelni". Mert valahogy, mindig elfelejtettek értesíteni. Ügyészség szintén zenész. Úgy tudom azok is lezárták az ügyet, de határozatot még nem sikerült "szereznem."
----- www.blackpanther.hu -----