Már cirka másodszor hozod fel a "nyáron is kell dolgozni" témát, ami engem most kicsit fel is idegesített. Mint mondtad, gazdaságisként dolgoztál iskolában. Javaslom, egy évet próbálj ki tanárként is. Nem azért a húsz fillérért, de nekem a nyári szünetem többek között azzal telik, hogy a szétcibált idegeimet kicsit pihentetem, átnézem az óravázlataimat a melléjük írt feljegyzések alapján. És képzeld, a rengeteg szabadidő nem egészen másfél hónap. Tudod, július elsejéig kötelező ügyelet van, augusztus 15-től pedig beindul a pótvizsgára felkészítés, a tanítási segédanyagok rendbetétele, pótvizsga, alakuló értekezlet, stb. De nem nyavajgok, mert amikor eldöntöttem, mi leszek, tudtam, mivel jár. Sokkal inkább zavar, amikor egyesek azonnal ugranak, amikor a tanárok a problémáikról beszélnek.
Sajnos az országban a tanításhoz valahogy mindenki ért. Meg is látszik a színvonalon. Nem tudom, mennyire vagy tájékozott, de jelenleg az a helyzet, hogy a szülői munkaközösségnek a kezében elég hatalom van akár egy vezető elmozdításához is. Ezt rengeteg (ha nem az összes) szmk ki is használja. Gondold el az érzést, hogy egy házi feladat miatt a kedves szülők bezarándokolnak az iskolába, aminek az eredménye minimum egy vezetői meghallgatás, ami általában az ember lapjára rá is kerül. Sőt, pont ma, a Kalmár matekversenyen mesélte az egyik kollégám, hogy őt feljelentették, mert hétvégére merészelt házi feladatot (!) adni. Tegyük hozzá, hogy a gyerekek koncentrálóképessége az utóbbi időben az elvárható szinthez képest is romlott, ez a gyakorlatban úgy jelentkezik, hogy órán az ötödikesek például maximum 25 percig képesek követni az órát. A tanárok kezében semmilyen fegyelmező eszköz nincs, egyedül a stílusa és személyisége, ami általában édeskevés.
A bértömegek elosztásának újragondolásával én is egyetértenék, ha az nem generálna azonnal politikai vagdalkozást. Emellett van azonabn olyan munkakör is, ami tartalmaz nem mérhető elfoglaltságot is, és pont emiatt nem valószínű, hogy normális elosztás sülne ki belőle. Ami inkább szükésges lenne, az a tanári szakma megbecsülése, tisztelete. Ennek viszont meglepő módon még a saját minisztériumunk is ellene dolgozik.
Az igazgató kedvencei, illetve az übermencsek ellen meg csak egyet lehet tenni: Kibírni azt a pár évet valahogy. Utóbbi hamarost nyugdíjba megy, előbbit pedig a vezetői védőburok miatt előbb-utóbb kikészítik a tanulók, illetve elmegy jobban fizető pályára. Ritka az olyan birka, aki kitart, az ellen pedig folyamatos munkaközösség-vezetői baszogatás a célravezető. A mjndenféle juttatásokat pedig a fenntartó szokta karban tartani, az iskola éves költségvetésébe szoktak rendszeresen belekötni vagy nem, megint nem szakmai indokokkal.
Na, közben néztem kis Kőhalmit, kicsit feldobódtam. :)
--
Fight / For The Freedom / Fighting With Steel