> Te most komolyan csodálkozol azon, hogy egy olyan ember aki elárulta a saját családját, utána az elvtársait, most megteszi neki idegenekkel is?
Attól h felmondod ezeket marhaságokat nem vállnak igazzá. MP eddig kifogástalanul viselkedett és megérdemelte a bizalmat. Ezen a ponton történt meg az árulás, amit a legtöbben észre sem vettek - velem ellentétben. Persze ez úgyan így történt Toroczkai árulása esetén is. Lassan gyakorlata lesz az embernek ebben....
Keserűen vicces h maga MP sem éli meg úgy h lebukott volna. Ma is folytatta a mellébeszélést devizahitelekkel kapcsolatos kérdésre, megfejelve a tegnap kiadott Kúriai Jogegységi döntéssel, ami a devizásoknak nem kedvező módon értelmezte azt EUB ítéletet, aminek értelmezésére semmi jogosítványa nincsen a Kúriának. Ezt egyébként az egyik tanácstagi bíró külön véleményben jelezte is, h a Kúriai hatáskör hiányában hozott döntést. Gyakorlatilag a korábban sajtóban is megszellőztetett OTP-s jogászok általi értelmezéssel egybehangzó döntés született - micsoda véletlen! Nos MP ezen felett mímelt sajnálkozással ismét a közös felelősségről beszélt, szemben az EUB ítéletében kimondott banki kártérítési felelőséggel, és ísmét úgy gondolta, h az állmnak kell mindannyiunk pénzéből kárpótolnia a devizások egy részét - dacára annak h devizások mindig is a bankoktól követelték a kártérítést és nem a közös kalapból - pedig megtehették volna azt is, mert a történtekben van felelőssége az államnak, de az elsődleges felelősség a bankoké, és pont ez az elsődleges felelősség az amit MP szándékkal elhallgat és kikerül, és helyette az állam felelősségéről beszél, illetve közös felelősségről.
Erre kell magyarázatot találni! Azt javaslom, hogy mindenki kezdje keresni azon összefüggéseket amik MP és Csányi Sándor között elképzelhetőek! Vannak-e MPnek olyan megnyilatozásai a Tisza terveiről, amik Csányi érdekeit súlyosan sértenék?
Marczingós ügyvéd úr tegnapi videója a Jogegységi Döntésről: https://www.youtube.com/watch?v=VYBA1hYPZ0Q