Egyszer még a múlt évezredben New Yorkban sétáltunk a barátommal és szembe jött velünk egy idős néni egy kislánnyal. Elmentek mellettünk, majd a kislány hátrafordult, visszazszaladt hozzánk és azt mondta, hogy nem, mi nem akarunk arra menni, menjünk vissza a fő utcára és arra sétáljunk. Ez még a Pataki féle nulla tolerancia előtt volt jóval.
Valahogy nem világos nálunk az, hogy az első kötelessége a polgárnak az önvédelem, és csak azután jön a bizalom abban, hogy a barátja, szomszédja, az állam vagy a társadalom majd megvédi. Nyilván vannak olyan helyzetek, amikor az egyén nem képes megvédeni magát, de ebből nem következik, hogy ha egy szélhámos átver, akkor szükségképpen csak áldozat lehetsz. A valóság az, hogy simán lehetsz ilyen helyzetben ostoba barom elsőként és csak másodsorban áldozat. Értem én, hogy nehéz ezt megemészteni, de azt hiszem az egy komcsi érából velünk maradt teher, hogy a társadalomnak meg a rendőrnek kell megvédeni az egyént.
Van olyan helyzet, amikor igen, de alapállásban mindenki elsősorban saját magáért felel.