(mellékes)
Szerencsére errefelé ritka a komolyabb áramkimaradás. Az elmúlt 15 évben talán két nagyobb volt. Az egyik kb. másfél éve egy 3-4 perces (este, hogy észre lehessen venni), illetve talán múlt ősszel volt egy 2-3 perces napközben, de aznap épp bent voltam az irodában.
Nálunk nagyon problémás a villany. Viharban, jégesőben stb. rendszeres a hiba, 10-20 perces kimaradás. Már többször is elgondolkodtam UPS-en, de az igazán nagy bajokon nem segítene. Ugyanis a szolgáltató a hálózatot rendszeresen "fejleszti" ill. "karbantartja", arra hivatkozással, hogy rohamosan bővül a falu, illetve gyorsan nő a növényzet. A karbantartás tünetei:
- Minden évben van 1, 2, de akár 3 olyan (egybefüggő!!!) nap is, esetleg évente többször is, amikor reggel 8-tól délután 4-ig nincs villany. Mintha a középkorban lennénk. Hogyan dolgozzak így itthonról? Hiába jelentik be előre hónapokkal, akkor is baj; ha nincs villany, akkor fűtés sincs, például. És még annyira sem képesek, hogy (ha pl. 3 ilyen napról van szó, akkor) mondjuk három hétig heti 1-1 napot tegyenek tönkre, nem egy hetet tokkal-vonóval.
(16 órakor úgyis mindenestül levonulnak a munkaterületről, tehát szakmai indoka szerintem nincs annak, hogy másnap, és nem egy hét múlva, vonulnak fel újra. Ez pusztán munkaszervezés kérdése, és nagy ívben tesznek a lakosságra.)
- A fákat nulla szakértelemmel kaszabolják össze-vissza. A falunkban vannak olyan telkek, ahol a szolgáltató korábbi tervezési hibájából fakadóan a villanyoszlopok nem közterületen, hanem magántelkeken belül állnak. Az egyik tulaj próbált a kiemelkedő képességű szakemberekkel előre egyeztetni, mivel van olyan tűlevelű fája, amelyet anno külföldről hozott haza emlékbe, csemeteként. Próbált volna "kialkudni" valami szakszerű és kevéssé intruzív metszést. Persze az adott napon nem szóltak neki, és mire odaért, a láncfűrészes barbárok a fáját kb. derékban kettévágták. Az egész falu fel van háborodva a kiterjedt, szakszerűtlen pusztításuk miatt.
Aztán:
Ugyanolyan ez, mint az autóakku. Akkor cserélem, ha szükséges
Én már nem várom meg; kétszer fordult elő (mindkét esetben kb. 5 éves akkuval), hogy nem bírtam elindulni. Mindkét alkalommal hihetetlen kellemetlen volt (először külföldre indultam volna állásinterjúra (!); másodszor külföldről (karácsonyozásról) hazajövet álltunk meg egy parkolóban ideiglenesen, két általános alsós gyerekkel, és rengeteg csomaggal). Évente hordom a kocsit szervizbe amúgy is, most már minden negyedik alkalomnál (= 4 évente) automatikusan cseréltetem az akkut.