( Raynes | 2024. 10. 24., cs – 14:35 )

Végigolvastam, de nincs igazad. Lényegében kb. semmit nem mondtál. Ez, hogy olcsóbb, kisebb komplexitási szint, ez bármilyen régi technológiáról elmondható, és ilyen logikával ne fejlődjünk soha. Ez egy szemellenzős konzervativizmus.

De, haljon csak ki a 2G/3G. Én nem is azért vagyok ezek ellen, mert fejlődésmániás, meg elavultató vagyok, hanem a 2G/3G meghagy sok igénytelen helyen egyfajta fallback hálót, és emiatt lusták kiépíteni rendesen a 4G/5G hálózatot, mondván, hogy a régi 2G/3G is kiszolgál. Na, már most, ha az utóbbit szépen kivezetik, akkor rá lesznek szorítva az elmaradott régiók, meg spúr szolgáltatók, hogy érdemben fejlesszenek, húzzák fel az új tornyokat és átjátszókat, és ne tegyék zsebre extra profitként a beszedett előfizetési/percdíjakat, hanem vissza kell tenniük pénzt az infrastruktúra fejlesztésébe. Majd vesznek luxusautókat, nyaralókat, jachtokat másból.

Mondom ezt úgy, hogy egyébként a kisebb komplexitási szintnek nagy híve vagyok, de nem a fejlődés kárára. 5-10 évenként lecserélni egy telót, meg 10-15 évenként egy PC-t tényleg nem egy nagy elvárás. Addigra akkorákat fejlődik a technológia, hogy minden téren meghálálja magát az upgrade.