"pont ez a szép benne, hogy ki mit lát bele"
Ezért is utáltam mindig az összes humán tárgyat. A reálnak van értelme, logika, ki lehet számolni, meg lehet mérni, be lehet bizonyítani. Van annyi vagy nem, vagy úgy van van nem. Pont.
Én sose láttam bele semmit, és ennyi erővel ha azt mondtam volna, hogy nekem ezek nem mondanak semmit, és baromira nem érdekel, arra is ötöst kellett volna kapjak. Ezt ugye nem mondhattam, úgyhogy vagy nem mondtam semmit, vagy próbáltam kitalálni, hogy mi a picsát akar hallani - általában zéró sikerrel, úgyhogy egy idő után már bele se szartam, elkönyveltem hogy ha felelek 1-gyes és kész, meg se próbáltam készülni, meg felesleges az egész gyomorideg.
Irodalom írásbelieknél meg általában 3 jegyet kaptunk: tartalom, külalak, helyesírás. Tartalom - ezek után gondolhatod... Külalak - én ki tudom olvasni, más meg sejti hogy kb. mi lehet... Helyesírás - alapvetően nem volt sose rossz, viszont mivel a külalak miatt gyakran olyan, mintha "szóköz" lenne a szavakban, plusz a magyartanár se tudta mindig elolvasni. De helyesírásba nézte/számolta pl. a szóismétléseket, meg olyanokat, hogy "És-sel nem kezdünk mondatot", nincs "de ellenben"; vagy de; vagy ellenben és ehhez hasonló dolgok. Instant 3db 1-est lehetett beszerezni
Ugyanez a tanár pl. bemagolt vers kérdezésnél is játszott olyat (volt hogy feladott vagy 30-at), hogy valakit felszólított, 3-at kérdezett, ha tudtad mind a 3-at, akkor 5-ös (de talán olyan is volt, hogy azért nem kaptál semmit, mert "azt tudni kell"), de ha egyiket sem, akkor 3db 1-es.