A nyugati támogatás és szankciórendszer elég óvatos, figyelembe véve, hogy egy katonai agressziót, inváziót elkövető atomhatalom az ellenfél. A geopolitikai játszmában az orosz agresszióra lépnie kellett a nyugatnak, de nyílt katonai konfliktusba nem keveredhet, tehát katonákat nem küldhet. Add pénzt és eszközöket, információt és kiképzést a függetlenségükért harcolni akaró ukránoknak. De nem adhat olyan mértékű támogatást, hogy az oroszok egy bizonyos szintnél nagyobb megaláztatást szenvedjenek el, mert az ismét aránytalan lépésre adna okot. Amúgy is a putyini orosz reakciót tanulnia kell a nyugatnak, Putyin ugyanis türelmetlen, az ország gyengeségét aránytalanul kemény és erőszakos lépésekkel fedi el. Nyilván így hamar eléri az eszköztárja plafonját, de atomot nem hiszem hogy bevetne, igazából ki tudja mi játszódik le a fejében, az látszik, hogy semmilyen áldozat nem érdekli.
Az EU egészében véve megszenvedi az egész konfliktust, vannak országai ahol recesszió van, de van ahol épp kanyarban előznek. Összességében az EU nem recesszióban van, hanem kb. stagnál.
Az infláció nem az EU támogatás, meg szankciók miatt lőtt ki, hanem az oroszok manipulációja miatt még az invázió és szankciók előtt és főleg az energia ára hajtotta.
Oroszország háborút indított a szomszédban, felelőtlenség és őrültség lenne nem fegyverkezni. Így is Európa aránytalanul keveset költött védelemre a világhoz képest. Kitől venne fegyvert, ha az EU nem gyárt eleget?
US LNG ár (1000 köbláb/USD). Nekem nem jön ki a 4-6-szoros ár, az invázió előtt az oroszok 216 USD-re emelték a gáz árát 1000 köbméterenként, jelenleg olcsóbb átszámolva az US LNG. De ha drágább is, vegyék tovább ezzel szponzorálva a rivális hatalom végsősoron ellenük folytatatott háborúját?
Növény termelés rombadöntése? Mire gondolsz pontosan, gondolom az ukrán gabona mantrára, ami nem is felel meg az EU követelményeknek, olyan vegyszerekkel kezelik, meg olyan minőségben állítják elő. Az ukrán búzát a 3. világ eszi, nem Európa. Európa a sokkal minőségibb európai búzát eszi. Majd ha az ukránok minőséget termelnek, akkor kell vakarni a fejet, hogy hogy tudunk versenyképes terményt felmutatni. Persze nem lesz megugorhatatlan a feladata, mert akkor már az ukrán búza sem lesz annyira olcsó mint most. Ez egy felfújt hiszti. Feletételezéseken alapszik, mint amikor a keleti országok EU-ba lépésekor a francia gazdák hisztiztek. Annyi a különbség hogy most mi hisztizünk.
Atomenergia. Mi van vele? Csak az oroszok tudnak atomerőművet építeni, fűtőanyagot adni, vagy mi?