Megnéztem, sima táppal meg sem nyikkan, fel sem villannak rajta a ledek. Csak laptopra kötve. Működni működik az interface, az lsusb szerint Texas Instruments PCM2902 eszköznek látszik, és JACK-et használva fel lehet venni róla, semmi extrát nem kellett feltelepíteni hozzá Arch Linux alatt, minden fent volt már, valami behúzta őket függőségnek. Egyelőre még csak Audacity-vel próbáltam, meg Lingot-tal a hangolást. Előjött viszont megint egy rejtett költség, 3,5-6,3 jackdugó átalakító, fene egye meg, de legalább imbuszkulcsot nem kell venni, azt adtak a hangszer mellé.
A gitár nagyon fainos, már fogásra, anyagminőség érzetére is, de nem tudtam eddig vele elérni torzított hangot, hiába veszem fel a gain-t, output level-t a hangszeren (meg kapcsolgatom a hangszedőket) és az UMC22-őn is. Amolyan tisztán csengő marad a hangja. DAW-megoldással nem próbáltam még. Viszont lehet bukta az egész, mert hangos sajnos a gitár. Mármint nem az erősített hangja, hanem az unplugged hangja, úgy pendül, mintha akusztikus gitár lenne, pedig ennek csak cincognia kéne. Az albérletben lakók le fogják verni a derekam érte. A hangolással is bénázok, valami miatt behangolhatatlanok a húrok, a bakzárakat felengedve is, meg leengedve sem tartja meg a hangolást, de lehet a Floyd Rose híd nincs jól beállítva (kezdőknek nem ajánlják, most már kezdem érteni miért), azért mászik el. Most vagy a gyári húrok gyopárak (Jackson 9-es méret), vagy én bénázok valamit, az utóbbi valószínű. A nyak az jól van állítva, de ez a hangolás már egy kész kínlódás. Megbántam, hogy belefogtam, tényleg hirtelen jött, hülye ötlet volt, de most már nincs visszaút.