Persze én sem úgy értem, hogy benne lenne a génjeinkben, még ha páran így is fogalmazzák meg. Inkább úgy, hogy valami univerzális magyar kulturális vonást látnak benne. Ez szerintem _ma már_ nincs így.
Abban abszolút egyetértek, hogy ez a szocializmusban gyökerezik és akkor sokkal elterjedtebb volt, mert kvázi muszáj volt. Viszont azóta eltelt 33 év, felnőtt egy új generáció, akinek már nem napi élménye, hogy trükközni kell. Ha úgy tetszik sok esetben ma már egyszerűbb szabályosnak lenni.
Azzal is teljesen egyetértek, hogy létezik az a réteg, ahol még mindig alap az "okosba megoldás" és sajnos sokunknak van "élménye" velük. Meg létezik az ezzel ellentétes réteg is, aki kínosan szabálykövető, szerintem azért mert úgy érzik, hogy kompenzálniuk kell a magyarokról (saját magukban) élő sztereotípiát. Multi céges és IT-s körökben nekem ez utóbbi abszolút felülreprezentáltnak tűnik.
És sajnos van egy szürke zóna a kettő között, azok a vállalkozók, akik úgy tekintik, hogy a legális működés egyfajta "luxus", ami addig belefér, amíg jól megy bolt, de ha megszorulnak, akkor elkezdenek visszaélni az addig felépített reputációjukkal. Ők úgymond a "látens szabálytalan" réteg. Hogy mekkorák lehetnek a tényleges arányok, az jó kérdés, de biztos, hogy a rendszerváltás óta rengeteget mozdult a társadalom a szabálykövető magatartás felé.