Jaja. Visong, hogy nincs Budapesten elég telepített traffipax, aztán éppen arra várnak a rendőrök hónapok óta, hogy az együtt kiválasztott helyre Karácsony úr méltóztasson kihelyeztetni a megbeszélt oszlopokat, amire felszerelhetik.
Azt már láttuk, hogy milyen az, amikor a bölcsész-főpolgármester úr haverjai csináltatnak ilyet, mellmagasságba rakatta ki az eszközüket, amiknek a kameráját másnapra beverték kővel.
Bízzuk ezt inkább olyanokra, akik tudják hogyan kell. Ő csak állítson oszlopot. Talán az még menni fog.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2022. október 13-án négy traffibox kihelyezését kezdeményezte a Főpolgármesternél. A helyszínek kiválasztásában a korábbi személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek számát és kimenetelét vettük figyelembe
A rendőrség az Indexszel azt közölte, ők minden eszközt biztosítottak, de a főváros még nem teljesítette vállalásait.
🤷♂️