Nem lep meg, ha lesz valamiféle reneszánsza az atomenergiának. Az amerikai helyzetről egy elég érdekes könyvet írt Richard Rhodes Nuclear renewal címmel. Abban tárgyalja, hogy az amerikai atomenergia-iparnak mi a nehézésge: egyrészt a népszerűtlenségük az atombombával riogatott "duck and cover" generációban (akik az iskolában polgárivédelem-oktatáson kellett résztvegyenek az ötvenes években), másrészt Csernobil miatt, és harmadrészt, hogy a keredkedelmi célú erőművek nincsenek gazdaságosságra optimalizálva (ahhoz hiányzott a fejlesztési zsozsó), hanem a tengeralattjárókhoz kifejlesztett reaktorokból lettek továbbfejlesztve. A végén arra konkludál, hogy az egyéb energiahordozók drágulása miatt kellenek majd új erőművek. Hogy nem jött be, arról Fukusima tehet.
Az angol helyzettel kapcsolatban: ők teljesen más irányban indultak el, a Magnox reaktorok a plutóniumtermelő reaktorok továbbfejlesztettjei (az RBMK-hoz hasonlóan grafit moderátorral, de léghűtéssel). Ezek még kettős célúak voltak (energia- és plutóniumtermelés, utóbbi Calder Hall esetében). A továbbfejlesztés, már tisztán energiatermeléssel volt az AGR (Advanced Gas Cooled Reactor), amit kudarcként könyveltek el: a Thatcher-kormány idején számoltak utána nyilvánosan, hogy mibe kerül az áram, mert akkor privatizálták, és az jött ki, hogy 3,5-szer annyiba, mint a szénnel. Nem lepne meg, ha a többi energiahordozó utolérte volna. Ugyanakkor a reaktorok élettartama most már egy évtizeden belül lejár.
Ugyanakkor vannak problémák is: az új reaktorfajták kifejlesztése nem nagyon haladt (aki ma épít valamit, szinte biztos, hogy valami 500 ... 1000 MW-os nyomottvizes reaktort épít, általában óriási késéssel és költségtúllépéssel). Itt leginkább a kis, moduláris reaktorok tűnnek érdekesnek, de azok még nem terjedtek el.