Annyit fűznék hozzá, hogy az "egyszerűsített táblázat" nem született, hanem az MSZ 14550-1:1979 szabványban a vezetékek alapterhelhetőségi táblázataként szerepelt. Az A, B és C csoportok a vezeték elhelyezésének módját jelölték, amelyet külön táblázatban soroltak fel. Az alapterhelhetőséget módosító tényezőket két táblában adta meg a szabvány, amelyek a környezeti hőmérsékletre és a párhuzamosan vezetett aktív vezetők számához tartozó szorzótényezőket sorolta fel. Ezt neveztük "vezetékek kiválasztásának".
Ez valóban egyszerű volt, és a kor követelményeinek meg is felelt, mivel az elhelyezési módok és a vezeték típusok nem voltak sokfélék. Nagyjából PVC és gumi szigetelésű vezetékgyártmányok léteztek. (ekkor már nem gyártottak itatott textilszigetelésű vezetékeket) Az oktatásban ezt az alapterhelhetőségi táblázatot kellett bebifláznia a villanyszerelőknek. A 70-es, 80-as évek szakkönyveiben is megtalálhatók ezek a táblázatok. Sőt, a védőcsőbe húzható vezetékek száma is táblázatos formában volt megadva.
Az MSZ 1600/1...12. lap Létesítési biztonsági szabályzat 1000 V-nál nem nagyobb feszültségű erősáramú villamos berendezések számára (1969) szabvány is tartalmazott keresztmetszet táblázatot a vezetékek kiválasztáshoz. Persze a lábjegyzetekben mindig megjegyezték, hogy a gyártmányadatokat is figyelembe kell venni, ha rendelkezésre áll.
A dolog rém egyszerű volt: csak ki kellett választani a szabvány alapján a megfelelő keresztmetszetet és az megfelelő volt. A gyakorlatban ez terjedt el a kisfeszültségű épületvillamossági kivitelezésben. A szakma és az oktatás ezt őrizte meg, mint gyakorlatias hagyományt.
Azt is jó tudni, hogy a biztosító betétek oszlopban az olvadóbiztosítók névleges árama szerepel és nem a kismegszakítók értékei.
A 13 amperes biztosító érték akkoriban még nem létezett, ezért nem is szerepelhetett a táblázatban.