Mégis, mit kerestek volna?
Gergényit legalább három-négy évre be lehetett volna varrni, már ha lett volna erre nézve valós szándék. De nem volt.
Ő volt a parancsnoka annak az okt. 23.-ai rendőrattaknak amely előtt orbán beugrott a páncélautójába és villámgyorsan elhúzott.
Még azt a közrendőrt sem fingatták meg, aki azt a hülye fidesz képviselőt leütötte.
Bizonyított volt, hogy gergényit gyurcsány utasította, az is, hogy előre fel lett készítve a brutalitásra a rendőrség állománya.
Gyurcsány pont azért úszta meg, hogy most benneteket riogathasson vele orbán.
Gyurcsány stop meg öszödi beszéd, időzítve, éppen most.
Nektek annyi eszetek sincs mint egy elrontott karórának.
Jogerősen 400 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt hétfőn a Fővárosi Ítélőtábla a 2006-os őszi eseményekkel összefüggésben elkövetett katonai bűncselekmények vádjával magas rangú rendőrtisztek ellen indult büntetőperben.