( uid_21476 | 2021. 08. 24., k – 23:13 )

Én a változást az emberekben várom.

A pártok kurvák gyűjteménye. Aki nem kurva közöttük, az vagy azzá lesz idővel, vagy elmenekül.
Az emberek lássanak tisztán. Fogják fel, hogy a valódi hatalom az övék. Hogy az egész politika eredendően értük van kitalálva, nem azért, hogy a politikusok lophassanak és szivathassák őket.

Ahogy norvégiában, a svédeknél, egyéb szerencsésebb helyeken az emberek kiharcolták azt, hogy a politikus az érdekükben dolgozzon és nem ellenük, úgy remélem, talán itt is el lehet ezt érni.
A baj sajnos az, hogy a magyar nép esze ugyan meglenne ehhez, de a mentalitása már bajosan.
A széthúzás, az irigység jellemzi ezt az embertömeget. Így volt ez a közelmúltban is, így van ez ma is és így volt a tatárjárás (1242-43) idejében is.

Az azért vicc, hogy egy Merkelbe, vagy Chirak-ba, Sárközibe beleállnak szaros tízezer eurók okán, ami nem lopás, hanem csak meg nem engedett támogatás, vicc, hogy a románok már a sokadik miniszterelnöküket vágják sittre, addig itt pocsék márták és fillérbaszó cuslág makik vannak csak megrángatva. A valódi nagy maffiózók meg érinthetetlenek. 

Az is vicc, még nagyobb, hogy tömjénezve van egy orbán nevű tolvaj, aki már példaként szolgál más politikusok számára, akik szintén azt a diktatúrát szeretnék, amit orbán itt olyan sunyi módon bevezetett.
A gond éppen ez, hogy ha ilyen színvonalú bűnözés megtorlatlanul marad, akkor ezzel a néppel már bármit meg lehet csinálni. Akkor be lehet fogadni  más politikus bűnözőket, akiket az országuk már elitélt, ki lehet adni baltás gyilkosokat futószalagon és elnézést lehet kérni Szögi Lajos gyilkosaitól, amiért el kellet viselniük a bírósági tortúrát. Mert hát, a baltás gyilkos is primitív, faji indíttatású cselekmény volt, ahogy Szögi Lajos agyonverése. 

Na de amíg hülyék vannak többségben, akiket azzal lehet szopatni, hogy az EU az rosszat akar és azért tolja ide a rengeteg pénzt (amit persze a cigány vajda ellop), amíg azt lehet hazudni nekik, hogy a multik ellen fellép a dakota, miközben valójában úgy szopogatja őket, hogy azok sorban, térdre zuhanva élveznek el, addig itt sok remény a változásra nincs.