Egs. :)
Ne haragudj, de nem fogom egyesével előbányászni, hogy ki mikor mit mondott*, nem fogom még egyszer elmondani, hogy szerintem ez miért fontos, nem fogom meg prpóbálni századszor is elmagyarázni, hogy azért hozom fel azt, hogy milyen vagy, mert így nem a topicról beszélünk, hanem vélt sérelmeidről, nem fogom egyesével szétszedegetni a finom kis csúsztatásaid, pl mikor (a saját házunk táján utánról lefelejtetted az ist, hogy jobban passzoljon a narratívádhoz), mert ennyire nem érdekel ez az egész.
Természetesen én direkt rosszindulatú vagyok veled, semmi más célom nem volt ezzel az egésszel, te pedig végtelenül korrekt voltál, és mindent rendesen alátámasztottál, nem próbáltál semmit sem a számba adni. Ebből nyilván egyik sem igaz, meg egyiknek az ellenkezője sem. Bocsánat, bizonyára etettelek egy kicsit, nem kellett volna, elnézést. Te meg messze nem voltál annyira objektív és korrekt, mint ahogy magadat beállítani próbálod.
*igazad van, valóban én mondtam előbb az idióta szót sajnálom, ezt én továbbra is idiótaságnak tartom, értem, hogy ez így nem egy PC megfogalmazás, sajnálom, ha ez téged mélyen bánt, de engedd meg nekem, hogy ez akkor is elsősorban erről a viselkedésről volt szó, nem az egész emberről, és nem arról, akit aggaszt, hanem aki ezt ekkorára fújja, amekkorára ez a sztori van.