( bognarattila | 2021. 01. 10., v – 22:11 )

Egyébként ezt nem is titkolják a demokraták, hanem azt mondják "nem volt jelentősége" a dolognak, mert nem fordított az eredményen. 

Megint el vagy tévedve: ezt nemcsak a demokraták állítják, hanem a republikánus érintettek is.

Ha ez alap/kiindulás lett volna eredményt módosító csalás felgöngyölítésére, biztosan megtörtént volna.

Ezek az eljárások lezárultak, végeredmény született. Ez olyan, mint lottó húzás után azon morfondírozni, hogy minden szám helyett pontosan eggyel nagyobbal meg lett volna az ötös.

De Neked is csak azt tudom írni, hogy ő volt az elnök, lett volna 4 éve megreformálni a választási rendszert, ha problémásnak látja. Ha zavarja, akkor az elkövetkezendő időszakban dolgozhat rajta, talán jobban rá fog érni.

Mindenesetre ez alapján látszólag te sem fogadod el a republikánus kormányzás választási eredményét, lényegében azért, mert nem tetszik az eredmény. Miféle rendet vársz ezek alapján a világon?

Itt nem véleményről van szó, hanem hazugságról, ami miatt kizárták. Olyan hazugság miatt, ami hergelt és végül 5 ember halálát okozta. Ezen a nem apró különbségen nem ártana elgondolkodnod, még akkor is, ha nehezedre esik.

Az állításod azért is téves, mert vélemény is lehet, ami nem tolerálható, a szólásszabadság nem azt jelenti, hogy bármi, ami a csövön kifér. Talán sose jelentette azt.