( SzaCsaJo | 2020. 12. 08., k – 10:40 )

Ismerem az is megvan hogy az egy egyszeri esemény volt. Ha utána 30 évig minden évbe befogadtunk volna egy görög falunyi embert és szépen egymás mellé tesszük őket akkor korántsem biztos, hogy beolvadtak volna. Nem egy homogén társaság volt jöttek a görög kommunisták (meg ha jól emlékszem árvák is) a falusi kisparaszt a szatócs meg a városi. Törökországból sem homogén társaság ment ki, ment ki kutató de az ugye nem a gettóba költözött, ment ki rengeteg török, Törökország legelmaradottabb vidékéről, azok kultúrában homogénebbek voltak egyben is maradtak a gettóban (munkásszálló, megvan román ukrán vendégmunkásnak ha lakást bérelnek azt nem a Sashegyen, Gazdagréten, vagy a Pók utcai lakótelepen teszik, ha elég sok lesz belőlük egy helyen akkor ott hozzájuk idomul a kínálat). 

Magyarországon is megindult ez elég sok vágott szemű költözött az Orczy tér környékére.

A számok azt mutatták 39k ember bejött :D az pedig már nem egy falu (Beloiannisz) és folyamat épp felfutóban volt, de jött a COVID. Még annyi előny van, hogy nem egy helyről jönnek, ukránjából meg lassan úgy is elfogy a melós. (30 évig nem tud kivándorolni onnan ennyi ember mert elfogynak, demográfiai katasztrófa van ott amúgy is)