( answ | 2020. 11. 05., cs – 13:46 )

Értem mit mondasz. Nem ismerem az amerikai levélszavazásos rendszert, de amit hallottam róla, hogy itt is be kell regisztrálnod előtte, hogy republikánus vagy demokrata szavazó vagy (https://www.quora.com/Why-do-US-voters-have-to-register-as-a-Republican…). Na most persze szavazhatsz bárkire ennek ellenére, de ezeknek az arányát meg lehetne nézni, hogy jelentősen eltér-e a kapott szavazatok arányától. Ugyanígy azt olvastam, hogy alá kell írni ezeket a levélszavazatokat és az hitelesíti, hogy te küldted-e a szavazatot és nem valaki a nevedben. Na most ezt valami jegyzékből ellenőrzik, ami számomra azért furcsa, mert egy ilyen képesítéssel rendelkező embernek is akár néhány óra lehet ellenőrizni 1 db aláírást. Itt mégis ennyi szavazaton voltak képesek ennyi idő alatt ellenőrizni az összeset. Talán ezt is meg lehetne vizsgálni, ha gyanú merül fel a szavazás tisztaságával kapcsolatban. Az utolsó lehetőség pedig, hogy tudják pontosan hogy ki szavazott a regisztráció miatt, ezért fel kell hívni random embereket, hogy tényleg szavaztak/nem szavaztak-e (ha nem jött meg). Ez is rendelkezésre áll, mint ellenőrzés.
Három lehetőséget látok ezen korlátozott ismereteim alapján a csalásra:
1. Megfizetem a szavazót, hogy kire szavazzon. Könnyű lebukni vele, sok résztvevő kell. 
2. Kicserélem valahogy a lapot és aláhamisítom az aláírást a levelekben (lemásolom gyakorlatilag). Ez viszonylag egyszerű a postán megfelelő technika mellett és a képzetlen és gyors aláírás ellenőrzés miatt sem bukik ki. Ráadásul mivel azt nem tudjuk kire szavazott, ezért elég biztonságos is. Egyetlen jel ami utalhat rá, hogy a regisztrált szavazók párt aránya (lásd korábban írt ellenőrzésemet) jelentősen eltér a leadott szavazatok tényleges pártjától. 
3. Gyártanak szavazatokat a nem szavazók nevében és adataikkal. Ezt az utolsónak írt random megkereséssel lehetne ellenőrizni.