( _Franko_ | 2020. 10. 14., sze – 21:46 )

Nagyon nem mindegy, hogy az idő 92%-ában nem kell számítani arra, hogy 2.4GW-ot komplementer erőművel válts ki, ezt fogd már fel!

És? Attól egyrészt még kell az a tartalék (papíron most is megvan), másrészt meg teljesen mindegy, a mienknél nagyobb rendszerek képesek működni ilyen feltételekkel, amit nehéznek, sőt, már-már lehetetlennek gondolsz. Nem minden országnak van atomerőműve például és valahogy túlélték különösebb gond nélkül. Tényleg ott tartunk, hogy szerinted szinte lehetetlen küldetés egy országnak atomerőmű nélkül?

Kell a legnagyobb egyben működő blokknyi tartalék, amit évi kb. 30 napon keresztül kell igénybe venni az atomerőmű mellett - és kell 2.4GW, amit évi ~720 óránál hosszabb ideiga megújuló mixed jelentős volatilitása miatt részben vagy teljesen üzemeltetni kell. Sőt a volatilitás miatt jóval gyorsabb indíthatóságot kell tudnia.mint az atomerőművi blokk tartalékolására épített komplementer erőműnek.

A napi menetrend követése miatt amúgy is követni kell a változásokat, ebbe a menetrendben beépíthető a meteorológiai előrejelzés, tehát nem váratlanul fognak kiesni termelők. Van rá technológia.

a megújulóhoz ugye hozzászámoltad a rendelkezésre tartott komplementer erőművet (amit hőntartva kell járatni a kellően gyors indíthatóság miatt), annak a széndioxid-kibocsátását (kvóta költsége) is? Mert ezt nagyon nem szoktam látni megújulós számítások esetén... Pedig kéne.

Atomerőműhöz hozzászámolod? Pedig kéne ugyanúgy, mert ahhoz is kell, lévén nem képes az igényeket lekövetni...

A németeknél a rendszerszintű gondolkodás oda vezetett, hogy széndioxid-kibocsátásban, illetve annak csökkentésében  európa egyik sereghajtója lett a német "zöld energiaforradalom"

Erre adhatnál forrást, mert például 2002-ben volt 291 TWh a villamosenergia-termelésük fosszilisból (ebből 251 TWh szén), tavaly meg már 203 TWh (ebből 151 TWh szén), mint látható jelentősen felcsökkent így 18 év alatt. Te amúgy honnan tájékozódsz ilyenkor?

Ja. Ha simán felhozod, akkor a hőcserélőt igen sűrűn kell cserélned/pucolnod, mert a termálvizek nem arról híresek, hogy alacson lenne az oldottanyag-tartalmuk - sőt. És azt bizony ott fogja kirakni, ahol lehűtöd. A lehűtött termálvizet meg szépen vissza kell préselni ugyanabba a rétegbe(!), ahonnan felszínre hoztad. Ja, és a csőherélőből kikerült mindenféle sóknak is kell valami helyet találni.

Figyel már, kurvára nem érdekelnek a fantasy disztópiáid, írtam konkrét adatokat, te meg jössz állandóan ilyen alátámasztás nélküli faszságokkal.