Hallgattassék meg a másik fél is.
Én vagyok az az újságíró, akinek mennie kell a 168 Órától, mert online rovatvezetőként nem volt hajlandó levenni a hetilap honlapjáról azt a cikket, amely a miskolci kórházban minden valószínűség szerint műtéti túlterjeszkedés áldozatává vált nőről szólt. Rózsa Péter utasítását háromszor tagadtam meg. Ennek három oka van:
1) A cikk szerzőjének, Kun J. Viktóriának nyilatkozó, petevezetékétől megfosztott nő állításait a neki elküldött hivatalos kórházi dokumentumok támasztják alá, Rózsa Péter utasítását tudomásom szerint egyelőre semmi az olyan megjegyzéseken kívül, hogy „jogilag aggályos” és hogy „orvosellenes kampánynak” ő nem akar felülni.
2) A cikk törlése nyilvánvalóan senkit nem ment fel a felelősség alól egy esetleges perben, egyszerűen csak presztízsveszteség, miután a nő csak nekünk nyilatkozott, az ügyéről pedig erre a cikkre hivatkozva számolt be mindegyik másik sajtóorgánum.
3) Elvi kérdés, hogy exkluzív információkon nyugvó, minden állításában dokumentumokkal alátámasztott cikket nem távolítok el. Hiszem, hogy Rózsa Péter utasítását megtagadni az egyedüli helyes döntés volt.
Rózsa Péter a Magyar Nemzetnek nyilatkozott az ügyről, csak a valóságot nem találta el. Az, hogy miért és kinek a kedvéért járatja le a saját hetilapját, szórakoztató kérdés, de most nem érdekel.
1) A cikk első változata nem 2020. január 16-i, a végső változata pedig másnap. 2020. január 17-én jelent meg a honlapon. Ekkor Rózsa Péter külföldön tartózkodott, szóval helyette megkérdeztem a hetilap aktuális szerkesztőjét, szüksége van-e rá. Azt mondta, igen, három oldalra be van tervezve. Átküldtem neki a szerkesztett változatot, és egy időn át arról volt szó, hogy a cikk a honlapon csak rövidítve jelenik meg. Ez addig tartott, amíg a rovatszerkesztő be nem jött szólni, hogy a cikk rizikós és egyoldalú, a hetilapnak nem kell, ami után döntöttem az online megjelenésről. Ezt online rovatvezetőként nyilvánvalóan megtehettem. Egyrészt, mert senki nem mondta, hogy ne jelenjen meg, másrészt a hetilap szerkesztői a főszerkesztő kivételével hivatalosan nem a feletteseim. És persze hülyén nézne ki, ha online rovatvezetőként nem dönthetnék cikkek megjelenéséről. Semmiféle szolgálati utat nem kerültem meg. A 168 Óra Online aránylag függetlenül működik a hetilaptól.
2) Rózsa Pétertől 2020. január 17-én pénteken 21:17-kor kaptam meg az első felszólítást a cikk levételére. Válaszul világossá tettem, hogy a cikket hajlandó vagyok levenni a főoldalról, de nem törlöm. Bár Rózsa Péter reagált erre, a cikk törlésére nem szólított fel. Két nappal később egy levélváltásban megtiltotta, hogy erről a témáról további cikkeket írjunk. Az e-maill 2020. január 19-én 10:09-kor érkezett. Ezt az utasítását senki nem szegte meg.
3) Nem igaz, hogy a cikk csak néhány órán át volt hozzáférhető. A szerkesztőségi rendszer tanúsága szerint 2020. január 17-én pénteken 13:20-kor élesítettem és 2020. január 20-án 15:37-ig kint is maradt. Ez a magyarázat arra, amit a Magyar Nemzet feszeget, hogy miért csak négy nap múlva rúgtak ki. Az utolsó felszólító levelet, hogy a cikket vegyem le, 2020. január 20-án 14:12-kor kaptam meg e-mailen Rózsa Pétertől.
4) Nem tegnap volt, hanem ma van az utolsó munkanapom, Rózsa Péter pedig nem is rúghat ki, ő csak a közvetlen szakmai felettesem volt. Amúgy szigorúan véve nem kirúgtak, hanem kirúgattam magam. Háromszor nyíltan és egyértelműen megtagadtam a főszerkesztő utasítását. Ezt a kirúgást a legnagyobb bóknak tartom, amelyet Rózsa Pétertől valaha kaphatok.
UPDATE
A Magyar Nemezt törölte az ügyről írt cikkeit, és kiadott egy közleményt is, azt állítva, hogy korábban a Kun Viktória cikkében szereplő nő kérte törlésre a 168 Órát is. Ez nem igaz.
https://magyarnemzet.hu/belfold/kozlemeny-7705976
A végül azonnali hatályú felmondásom indoklása ugyanazokat a hazugságokat ismétli meg, amelyeket Rózsa Péter ejtett el a Magyar Nemzetben és az ATV-ben.