Amikor én kisdiák voltam, akkor magától értetődő volt a többség számára. Gimnáziumban mindenki számára. Nem maga a feladat/teszt ténye, mert az értelmetlennek tűnt, hanem az, hogy senki nem adta volna be a tesztet kitöltetlenül vagy hányaveti, "leszarom az egészet, mert nem érdekel" módon kitöltve. Ha ez ilyen komoly probléma manapság, akkor nagyon félrementek a dolgok.
Ennek folyományaként: nem tetszik, hogy a pedagógusok részéről leginkább a másra mutogatás megy, miközben lehet éppen maguk voltak eme tendencia indikátorai. Egy példával élnék, amely saját tapasztalaton alapul, tehát egyáltalán nem tekinthető általánosnak. Régebben magam is tanítottam és emlékszem azokra az osztályozó konferenciákra, ahol komoly viták voltak és úgymond pellengérre lettek állítva a (szigorúbb) pedagógusok az elmarasztalóbb osztályzatok miatt. Aztán idővel megszűntek a viták és még meg is lettünk dicsérve, hogy milyen frappánsan és gördülékenyen lezajlott a konferencia. Végül is win-win helyzet volt. Akkor. Rövid távon. A diák a kevésre(semmi?) is jó értékelést kapott. A tanárnak volt ideje hazaérni és még egy plusz magánórát megtartani, míg a tesi tanárok felváltva tarthatták késő estig az iskola tornatermében a (fizetős) edzéseiket. (Szélsőségesnek tűnhet a példa, és feltételezem nem ez az általános, de ott, akkor, igaz volt.)
Az eredmény látható. Ott tartunk, hogy a magától értetődő dolgok, már nem azok. Én ezt nevezném egyszerű ok-okozati összefüggésnek.