> Csakhogy nem kell belenyúlni: a systemd által indított service-knél az stderr (sőt, azt hiszem, az stdout is) azonnal megy a journalba, a (helyi) syslog hívások pedig szintén a journalnál csapódnak le - ahol ott van, hogy ki tudja keresni a PID-cgroup-systemd unit összerendelést és a megfelelő metaadatot hozzá tudja tenni a logbejegyzéshez.
Hát bocs, de akkor ez duplán minősített eset, hiszen a systemd így gyakorlatilag abszolút semmit nem egységesített, hanem csak felparseolja a logokat, pontosan ugyanúgy, mint ahogy én is mondtam, csak teszi ezt pár kiló helyett a jóég tudja hány megában és egy erre specializált script/program helyett húzva magával az egész systemd ökoszisztémát... Látod erről beszéltem már nem egyszer, ha van is benne valami használható ötlet, vagy megoldás, ahhoz is kapod az egész rettenetet. Poettering saját magával szúrt ki: ha egy all-in-one monstrum helyett egy sereg egymástól függetlenül is működni tudó tool-t és service-t programozott volna le, akkor max. a bugok miatt kapott volna, de azokat meg már rég kifixálták volna azok, akik az adott tool-t/service-t hasznosnak ítélték és akkor Poettering lehet, hogy kevésébé ismertebb, de egységesen elismertebb lenne, a nem-feltétlenül-de-lehet-hogy-hasznos cuccaival és nem lenne lehetőség azzal kritizálni, hogy az egyik vagy másik tool felesleges marhaság, mert opcionális lenne az egész, nem pedig egy felülről ránkerőltetett ökoszisztéma és nem utálná a szakmai világ fele...
> de anélkül is szvsz. jobb minőségű naplókat ad.
Lehet, de mint mondtam, teszi ezt egyfelől egy corruption-prone és machine-readable-only formátumban, másrészt meg teszi ezt hússzor annyi erőforrásért (
/summon hajbazer)
és vonszolva maga után az egész systemd-t, amit a kutya nem kért. Az össze-vissza loggolás valóban probléma, de itt a megoldás rosszabb, mint a probléma! Az egyik megoldás az, hogy megírja rá az ember a csak ezért felelős parser/filter programját/scriptjét, a másik pedig az, hogy a programok íróinak patch-et, vagy javaslatot küldünk, hogy ugyan próbáljon már meg valami egységesen elfogadott formázással loggolni. Ehhez nem kell a systemd...